NBA: Portlandben bukott a 76ers, visszavágott a Wizards a Heatnek

AGÁRDI LÁSZLÓ, HEGEDŰS RÓBERT (kezdo5.hu)AGÁRDI LÁSZLÓ, HEGEDŰS RÓBERT (kezdo5.hu)
2021.11.21. 09:33
null
Portlandben bukott a 76ers (Fotó: Getty Images)
Az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) legutóbbi játéknapján Jannisz Adetokunbo dominanciájával nyert a Bucks, hozta a kötelezőt a Jazz, a Knicks és a Pacers, rangadót nyert a Hawks és a Wizards is, Damian Lillard remeklésével nyert a Trail Blazers, kitartott a Celtics lendülete a Thunder ellen is, míg a Grizzlies nagy pofonba szaladt bele a Timberwolves ellen.

 

New York Knicks–Houston Rockets 106–99

 

Megizzadt a Knicks. Nagyon gyengén kezdték a mérkőzést a hazaiak, az első negyedben szenvedve hoztak össze 13 pontot 5/23-as mezőnymutatóval, ugyanakkor így is csak 8 pontos hátrányba kerültek, nem szedtek össze jelentősebb hátrányt. A folytatásban valamelyest javultak, de nem sok jelét mutatták annak, hogy ők más célokért küzdenek, mint az ellenfelük, és még a negyedik negyed közepén is 84–89 állt az eredményjelzőn. Az utolsó játékrészben aztán elő tudott lépni Alec Burks (20 pont, 5 lepattanó, 3 gólpassz, 5 labdaszerzés), aki 17 pontot szórt ekkor, a szintén csereként beszálló Immanuel Quickley is ekkor szerzett 10 egységet a 13 pontjából, és rájuk építve sikerült végül hozniuk a kötelezőt. A Knicks kezdője ismét felemás képet festett, Julius Randle (16 pont, 10 lepattanó, 9 gólpassz) közel járt egy tripla duplához, de csak 4/15-tel célzott, RJ Barrett 13 dobásból jutott 11 pontig, viszont Evan Fournier most a szebbik arcát mutatta és 5 triplát a helyére küldve 19 pontig jutott, a csapatszinten bebombázott 18/41 tripla megmentette őket.

Ezt akár nyerhette is volna a Rockets. Sorozatban a 14. vereségét gyűjtötte be a Rockets, és még mindig csak egyetlen győzelemmel állnak a szezon során, viszont ezt a meccset akár meg is nyerhették volna, sokáig tartották magukat. A nagyobb célt is figyelembe véve végül így alakult számukra kedvezőbben az eredmény, és közben örülhetnek az olyan apróságoknak, mint Christian Wood (18 pont, 12 lepattanó) és Jae'Sean Tate (11 pont, 10 lepattanó) dupla-duplái, Jalen Green hatékonyan szerzett 16 pontja, vagy a másik újonc, Alperen Sengün (10 pont, 6 lepattanó, 3 gólpassz) újabb korrekt meccse. Legközelebb az egyre jobb formába lendülő Celtics ellen próbálhatják megszakítani a vereségsorozatukat.

A Knicks legjobb dobói: Burks 20/18, Fournier 19/15, Randle 16/6
A Rockets legjobb dobói: Wood 18/3, Green 16/6, Gordon 15/6

Indiana Pacers–New Orleans Pelicans 111–94

Vették a lapot a Pacers kezdői. Legutóbb a Charlotte Hornets ellen kiábrándító teljesítményt nyújtott a Pacers első sora, emiatt Rick Carlisle egy idő után padoztatta is őket, majd a meccs után kritikus hangnemet ütött meg velük szemben, és ennek a Pelicans ellen meg is lett az eredménye. Domantas Sabonis (20 pont, 10 lepattanó, 6 gólpassz) 22 perc alatt is megtöltötte a statisztikai lapját, a kezdőbe kerülő Justin Holiday is csipkedte magát és beszórt 4/7 triplával 17 pontot, de Malcolm Brogdon vagy Myles Turner játékára sem lehetett ezúttal panasz. A Pacers már az első félidőben is jobban játszott ellenfelénél, akkor is vezettek már 12 ponttal, majd a következő 12 percben eldöntötték a mérkőzést, a harmadik negyedet 38–18-ra húzták be, így a csapat kezdői most a hatalmas különbség miatt játszottak csak 20-25 perc körül. Három vereség után tudtak ismét nyerni, legközelebb a Bulls otthonában próbálhatnak meg építeni erre a sikerükre.

Csak Valanciunas hozta az elvárhatót a kezdőktől. Érdekes egybeesés, hogy ezúttal a Pelicansnál akadtak gondok azzal, hogy milyen teljesítményt nyújtanak a kezdők, mivel egyedül Jonas Valanciunas (19 pont, 13 lepattanó) tudta hozni a tőle elvárhatót, bár az kicsit meglepő, hogy a Clippers elleni tegnapi győzelmük alkalmával 9 triplába is beleállt a center, amiből 5 a helyére is ment, míg most ennek ellenére csak egyszer próbálkozott. Mellette Brandon Ingram erőlködött és 4/14 dobásból ért el 12 pontot, míg Nickeil Alexander-Walker, Josh Hart és Tomas Satoransky egyaránt súlytalannak bizonyult. A cserék amiatt dicséretet érdemelnek, hogy a végén egy 30–15-re megnyert negyeddel tudtak kozmetikázni az eredményen, az előző szezonban feltűnő, míg idénre már a rotációból is ki-kiszoruló Naji Marshall az utolsó 12 perc során 14 pontot, 6 lepattanót és 3 gólpasszt tett be a közösbe.

A Pacers legjobb dobói: Sabonis 20/6, Holiday 17/12, Brogdon 16/12
A Pelicans legjobb dobói: Valanciunas 19/3, Marshall 14, Ingram 12/3, Lewis 12/3

Washington Wizards–Miami Heat 103–100

Visszavágott a Wizards. Tegnapelőtt Miamiban is összecsaptak a felek, akkor a Heat tudott nyerni 112–97-re, és ismét segített a hazai pálya előnye, a Wizards vissza tudott vágni az előző vereségért. Sokáig nem így nézett ki a helyzet, a harmadik negyedben volt 16 pontos hátrányuk is, és 4:42-vel a meccs vége előtt is 10 ponttal járt előrébb a Heat, de ekkor Kentavious Caldwell-Pope (16 pont) és Spencer Dinwiddie (16 pont) vezérletével futottak egy 15–2-t és fordítani tudtak. Mellettük a triplájával szenvedő Bradley Beal (21 pont, 9 gólpassz) sokkal jobban koncentrált a játékszervezésre ezen az estén, míg a második sorból Montrezl Harrell (13 pont, 7 lepattanó) hozta a szokásos energikus játékát, és ez végül elegendőnek is bizonyult. A Wizards ezzel a győzelmével a második helyen áll keleten, legközelebb a Hornets ellen vívnak rangadót.

Nem fért bele a gyenge triplázás. A Heatnél előzetesen is készülhettek arra, hogy a kinti dobásaik értékesítése nagy hangsúlyt kaphat, mivel a Wizards a legjobbak közé tartozik abban, hogy levédje ellenfelei tripláit, és végül valóban nagy szerepet kapott ez, megállt 7/27-nél a Heat, ráadásul a második és a negyedik negyedben sem dobtak sikeres triplát. Ebben leginkább a Lowry, Robinson kettős keze volt benne, akik közös erővel 2/12-vel fejezték be a mérkőzést a triplavonalon túlról, így hiába hozott Jimmy Butler (29 pont, 5 lepattanó, 4 gólpassz) újabb remek meccset, és hiába szórt 50 százalékos mezőnymutatóval 20 pontot Tyler Herro, nem tudták ellensúlyozni a gyenge kinti dobóformát. A Heat négy nyertes meccs után szenvedett vereséget, legközelebb a Pistons otthonában javíthatnak.

A Wizards legjobb dobói: Beal 21/3, Caldwell-Pope 16/15, Dinwiddie 16/12
A Heat legjobb dobói: Butler 29, Herro 20/9, Adebayo 15

Atlanta Hawks–Charlotte Hornets 115–105

Clint Capela szinte megállíthatatlan volt. A Hawks centere kiváló mérkőzésen van túl, 10/11-es mezőnymutatóval szerzett 20 pontot, emellett lekapott 15 lepattanót is, és mindezt 24 perc alatt érte el, egyedül a begyűjtött személyi hibái lassították őt. Mellette igazi csapatjátékot mutatott be a Hawks, nagyon szépen elosztották a terheket, Capelán kívül még öten zártak 15 és 20 pont között – Trae Young (19 pont, 9 gólpassz) és John Collins (15 pont, 8 lepattanó) is közelített egy dupla duplához, Kevin Huerter 4/7 triplával ért el 17 pontot, míg Cam Reddish és Danilo Gallinari közös erővel 33 pontot szórt a kispadról beszállva, és a vezetésükkel 10 pontot vertek a Hornets második sorára. A hazaiak sorozatban negyedik meccsüket nyerték a gyengébb idénykezdet után, egyetlen meccsre vannak már csak az 50 százalékos mérlegtől, és ezt a Thunder elleni következő meccsükön akár el is érhetik.

Miles Bridges kicsit egyedül maradt. Amíg a Hawksnál eloszlottak a terhek támadásban, addig a Hornetsnél a befejezés terhe szinte kizárólag Miles Bridgesre hárult, és ennek lett az eredménye egy 35 pontos, 10 lepattanós dupla-dupla, de vállalt is bőven, 15/28 dobását süllyesztette el. Mellette LaMelo Ball (15 pont, 10 lepattanó, 11 gólpassz) tripla duplázott, de csak 5/18-cal célzott mezőnyből, Terry Rozier és Kelly Oubre Jr. sem dobott jól, míg Gordon Hayward kicsit beleszürkült a mezőnybe. Egyedül a kispadról beszálló Cody Martin (14 pont, 8 lepattanó) tudta megbízhatóan szállítani a pontokat Bridges mellett, ez viszont nem volt elég, így öt nyert meccs után hagyhatták el vesztesen a pályát.

A Hawks legjobb dobói: Capela 20, Young 19/6, Huerter 17/12, Reddish 17/9
A Hornets legjobb dobói: Bridges 35/6, Ball 15/9, Martin 14/6

Boston Celtics–Oklahoma City Thunder 111–105

Nem volt másnapos a Celtics. Egy nappal ezelőtt hatalmas győzelmet arattak a hazaiak a Los Angeles Lakers ellen, sokat ki is vehetett az a mérkőzés Celtics játékosaiból, de ennek sokáig nem volt nyoma, irányították a mérkőzést. A negyedik negyed közepétől aztán talán kicsit ki is engedtek, a Thunder vérszagot kapott és felzárkózott -4-ig, de Jayson Tatum elsüllyesztett két büntetőt és ez lezárta a mérkőzést. Tatum (33 pont, 8 lepattanó, 5 gólpassz) ismét nagyon jól játszott, kezd egyre jobb formába lendülni a gyengébb idénykezdete után, míg mellette Dennis Schröder (29 pont, 6 gólpassz) próbál meg minél nagyobb fejtörést okozni Ime Udokának, hogy Jaylen Brown visszatérése után se tudja őt könnyű szívvel kitenni a kezdőből. Al Horford (10 pont, 11 lepattanó, 7 gólpassz) remekül játszott a két pontfelelős keze alá, Enes Kanter 10 ponttal és 10 lepattanóval dupla-duplázott, így remek hangulatban várhatják a Rockets elleni mérkőzésüket.

Későn ébredt a Thunder. A negyedik negyed derekán még 16 ponttal vezetett a Celtics, viszont a Thunder nem adta fel ekkor sem, és 11,3 másodperccel a vége előtt felzárkóztak egészen 109-105-ig, mielőtt jött volna Tatum két jó büntetője. Igazán kiemelkedő teljesítményt senki sem nyújtott a Thunderben, leginkább a felzárkózásban nagy szerepet játszó újonc Jeremiah Robinson-Earl (13 pont, 8 lepattanó) érdemel dicséretet, valamint a 18/42 bedobott tripla is jól mutat. A Thunder kezdői közül Derrick Favorst leszámítva mindenki 40 százalék alatt dobott mezőnyből, a 2/11-gyel célzó Darius Bazley 10 lepattanóval és 6 gólpasszal próbált kompenzálni, Luguentz Dort és Josh Giddey közös erővel a helyére küldött 8/15 triplát, viszont Shai Gilgeous-Alexander ezúttal csendesebb estén van túl, bár 3 triplát azért ő is dobott. A Thunder így két vereséggel kezdte a keleti túráját, legközelebb a Hawks otthonában próbálhatnak javítani.

A Celtics legjobb dobói: Tatum 33/18, Schröder 29/9, G. Williams 14/12
A Thunder legjobb dobói: Dort 16/12, Giddey 15/12, Gilgeous-Alexander 14/9

Milwaukee Bucks–Orlando Magic 117–108

Jannisz Adetokunbo történelmi számai. A kétszeres MVP elképesztő mérkőzésen van túl, 30 perc alatt 32 pontot szerzett 8/16-os mezőnymutatóval és 15/23-as büntetőzéssel, begyűjtött 20 lepattanót, kiosztott 5 gólpasszt, és jegyzett még 2 labdaszerzést, illetve 3 blokkot is – 30/20/5-ös meccsre kevesebb mint 35 perc alatt legutóbb Willie Naulls volt képes 1959-ben. Adetokunbo mellett Bobby Portis (24 pont, 15 lepattanó) a helyére küldött 6/7 triplát, kettejük nagyszerű teljesítménye miatt Khris Middletontól (13 pont, 5 lepattanó, 8 gólpassz) és Jrue Holidaytől (11 pont, 5 lepattanó, 5 gólpassz) is elég volt egy csendesebb este, így is nagyon magabiztos győzelmet arattak, csak a 21-37-re elbukott negyedik negyedük miatt lett szorosabb a végére a mérkőzés.

Végig kapartak a Magic cseréi. Cole Anthony nélkül a kezdők közül senki sem tudott igazán a Magic élére állni, Jalen Suggs (14 pont, 6 lepattanó, 4 gólpassz) próbálkozott ugyan becsülettel, de csak 4/15 dobása ért célba – mellette a társak még haloványabbak voltak. A Magic második sora azonban sokkal jobban, motiváltabban teljesített, egy látszólag teljesen eldőlt mérkőzésen is megvolt bennük a tűz, és R.J. Hampton (19 pont, 5 lepattanó, 9 gólpassz) vezérletével elérték, hogy a vége csak egy tisztességes vereség legyen. Hampton mellett Mychal Mulder és Chuma Okeke is dobott 13-13 pontot, és végül a cserék 68:40 arányban túl is dobták a csapat kezdőit. A Magic az idegenbeli túrája negyedik állomásán a harmadik vereségét könyvelte el, és maradnak még egy meccsre Milwaukee-ban, mielőtt hazatérhetnének.

A Bucks legjobb dobói: Adetokunbo 32/3, Portis 24/18, Allen 16/12
A Magic legjobb dobói: Hampton 19/15, Suggs 14/6, Mulder 13/9, Okeke 13/3

Minnesota Timberwolves–Memphis Grizzlies 138–95

Egyre komolyabb sorozatban a Minny. Zsinórban négy meccset játszott otthon a Wolves, és bár az elsőt elvesztették a Suns ellen, utána megverték a Kingset, a Spurst és a Grizzliest, gyakorlatilag három közvetlen riválisukat, a maival pedig már play-in helyen állnak. Anthony Edwards adta meg a kezdőlökést, az első negyedben 5/5 triplát szórt be egy látványos zsákolással megspékelve, de a védekezésük is jól működött, szinte teljesen kikapcsolták Ja Morantet. A 40–23-ra megnyert nyitónegyed után sem eresztettek le, a szintén parádésan dobó Karl-Anthony Towns és D'Angelo Russell vezetésével a két középső negyedet is 25 ponttal nyerték, majd a sztárok el is mentek pihenőre a negyedik negyedben. A 43 pontos siker a franchise történetének második legnagyobb különbségű győzelme, legközelebb pedig New Orleansban javulhatnak tovább.

Mentálisan zuhant meg a Grizzlies. Taylor Jenkins szerint három éve ő a csapat edzője, de ilyen akaratgyenge játékot még nem látott, a mai teljesítményük teljességgel elfogadhatatlan volt, különösen védekezésben. Desmond Bane hiába szórt be rögtön három triplát a meccs elején, és próbálta tartani a lépést Edwards-zal, nem nagyon akadtak társai: Morant karrierje egyik leggyengébb meccsét játszotta a pálya mindkét oldalán, Jaren Jackson Jr. is láthatatlan volt, Bane mellett egyedül a csereirányító Tyus Jonest lehet dicsérni. Már nagyon várják, hogy Dillon Brooks végre rendesen vissza tudjon térni, a cserehátvéd De'Anthony Melton is hiányzott a rotációból, de intő jel számukra, hogy utóbbi hat meccsükből a negyediket bukták el, illetve idei nyolc vereségükből hat legalább 20 pontos volt, ezeken az összezuhanásokon sürgősen javítaniuk kell.

A Timberwolves legjobb dobói: Russell 28/12, Edwards 23/15, Towns 21/3
A Grizzlies legjobb dobói: Bane 21/12, Jones 16/9, Jackson Jr. 12

Portland Trail Blazers–Philadelphia 76ers 118–111

Damian Lillardnél átszakadt a gát? A Blazers klasszisa borzalmasan indította a szezont, 15 meccs alatt egyszer sem érte el a 30 pontot, nemrég alaposan ki is akadt, hogy nem fújják le a javára az egyértelmű faultokat. Most viszont a régi megszokott Lillardöt láthattuk a pályán, bevert öt hármast, 14/14-gyel büntetőzött (eddig idén hét volt a legtöbb kiharcolt büntetője...), adott hét gólpasszt, ráadásul hátul még három blokkot is kiosztott - azt mondta, hogy az utóbbi 5-6 meccsen már kezdte érezni a javulást, ez nem a semmiből jött. Kellett is tőle ez a teljesítmény, mert hiába játszott mindenki remekül támadásban, védekezésben a Joel Embiid nélküli 76ers nem szakadt le róluk, hat perccel a vége előtt is csak két egység volt közte – a végjátékban aztán kijött a nagyobb tudásbeli különbség, illetve az is segített, hogy a faultgondokba kerülő Nurkic helyén a több poszton is jól védekező Larry Nance Jr. fejezte be a meccset. A gyengén rajtoló Blazers azért lassan a helyére kerül, zsinórban három hazai sikerével már hetedik Nyugaton, bár most jön a Denver, aztán mennek Sacramentóba, San Franciscóba és Utah-ba is...

Helytáll a Philly. Joel Embiid a hetedik meccset hagyta ki a vírus miatt, de a többiek már lassan visszatérnek, most a védekezés egyik oszlopa, Matisse Thybulle jelentkezett játékra. Ez az összecsapás még nem róla szólt, hanem a 28 pontot és 8 lepattanót jegyző Tobias Harrisről és különösen a fiatal Tyrese Maxeyről, aki szintén 28 pontig jutott, köztük néhány egészen látványos, faulttal együtt bedobott ziccerrel – kilenc gólpassza tette igazán remekké a játékát. A kezdőben Georges Niang is kiválóan dobott, a kispad is elfogadhatóan teljesített – Andre Drummond is jól játszott, azonban faultgondjai miatt 23 percet tölthetett a pályán, és amikor le kellett ülnie, akkor sokszor megbicsaklott a vendégek támadása. Összességében szégyenkezésre nincs okuk, végig ott voltak a Portland nyomában, utóbbi hét meccsükből ugyan elvesztették a hatodikat, de a tartásuk megmaradt – még Sacramentóba és a Warriorshoz látogatnak, aztán hazatérhetnek a keleti partra, ahol talán már Embiid is csatlakozhat és újra felépíthetik magukat.

A Trail Blazers legjobb dobói: Lillard 39/15, McCollum 18/12, Powell 17/3
A 76ers legjobb dobói: Maxey 28/3, Harris 28/6, Niang 15/9

Sacramento Kings–Utah Jazz 105–123

Magabiztos Jazz. Egész meccsen végig jól járt a labda a Jazznél, a 21 pontig és 14 pattanóig jutó Rudy Gobert ki is emelte, hogy ezzel tudják szétszedni az ellenfelek védekezését és neki is rengeteg esélye nyílik a támadópattanókra – hetet le is kapott a francia magasember, aki egyébként zsinórban 51. alkalommal célzott legalább 50 százalékkal, tovább javítva a vonatkozó NBA-rekordot. A vendégeknél ki kell emelni a hátvédeket, Donovan Mitchell és Mike Conley Jr. is kiválóan célzott, a padról pedig Clarkson és Ingles is rengeteget tett hozzá – nemcsak támadásban, hanem védekezésben is a Kings mezőnysora fölé nőttek. A folyamatos nyomás a negyedik negyedre ért be, a Kings itt dobta be a törülközőt, a Jazz itt összerakott egy 12–2-es futást és kezdett ellépni, a robbantásukat az sem zavarta meg, hogy egy erősen ittas hazai néző a parkettre hányt, ami miatt több mint 10 percig állt a játék... A vendégek zsinórban harmadik sikerükkel a nyugati harmadik helyen állnak, most pedig elvileg könnyebb időszakuk következik a Grizzlies, a Thunder és kétszer és Pelicans ellen.

Luke Walton ellen fordul a hazai közönség? A sokadik, csalódást keltő meccs (és szezon) után úgy tűnik, hogy kezd megtelni a Kings-drukkerek hócipője, az utolsó percekben már egyre hangosabban jött a követelés, hogy távolítsák el a csapat vezetőedzőjét. A vereségekben (utóbbi nyolc meccsükből ez már a hetedik) neki is megvan a maga sara, de egyrészt magas posztokon azzal főz, amije van, másrészt De'Aaron Fox helyett nem tudja bedobni a labdát a gyűrűbe – ha Fox sztár szeretne lenni, akkor az 5/17-es mezőnymutatóval összeszenvedett 13 pontnál, illetve a 3 gólpassznál jóval többet kell letennie az asztalra, vagy leszedni védekezésben az ellenfél ászait. Rajta kívül egyébként mindenki más jól játszott, Richaun Holmes Gobert mellett hozott egy 9/10-es mezőnymutatót, Barnes és Haliburton is 50 százalék felett célzott, a padról Hield 16 pontot szerzett, de a vezér nélkül esélyük sem volt legyőzni a liga egyik legösszeszokottabb gárdáját.

A Kings legjobb dobói: Holmes 22, Barnes 18/3, Haliburton 17/6
A Jazz legjobb dobói: Mitchell 26/9, Gobert 21, Conley 17/9

Ezek is érdekelhetik
Legfrissebb hírek