Kobe Bryant után újabb NBA-sztárok kaptak Oscar-díjat (Fotó: Getty Images)

 

 

A 22 perces dokumentumfilmben Shaquille O'Neal és Stephen Curry gyártásvezetőként működött közre, valamint a történet-elmesélésben segítettek.

Lusia Harris a Delta State Egyetemmel három bajnokságot nyert a '70-es években, míg a montreali olimpián ezüstérmes lett az Egyesült Államokkal 1976-ban – ráadásul ő dobta az első kosarat a női kosárlabdázó első olimpiai tornáján. Emellett 1977-ben ő volt az első nő, akit NBA-csapat draftolt – a New Orleans Jazz –, azonban terhessége miatt sose tudott csatlakozni az együtteshez.

„Elsőre nem voltam tisztában azzal, hogy kicsoda ő" – nyilatkozta O'Neal még március elején, aki többek között Lusia Harrisszel együtt tagja a Naismith Hírességek Csarnokának.

A díjat a film rendezője, Ben Proudfoot vette át, aki beszédében elmondta, az amerikai filmakadémia választ adott azoknak, akik kétségbe vonják a női sportolók történeteinek értékét és fontosságát. Emellett kérte az amerikai elnököt, Joe Bident, hogy segítse az Oroszországban bebörtönzött Brittney Griner szabadon engedését.

Legutóbb négy évvel ezelőtt az NBA-legenda Kobe Bryant története, a „Dear Basketball" is Oscar-díjban részesült.