NBA: Mitchell 71, Thompson 54 ponttal vezette győzelemre csapatát

GOBODICS TAMÁS, AGÁRDI LÁSZLÓ (kezdo5.hu)GOBODICS TAMÁS, AGÁRDI LÁSZLÓ (kezdo5.hu)
Vágólapra másolva!
2023.01.03. 11:47
null
Donovan Mitchell 71 pontot dobott a Chicago Bulls ellen hosszabbításban megnyert mérkőzésen (Fotó: Getty Images)
Elképesztő egyéni teljesítményeket hozott a legutóbbi NBA-játéknap, LeBron James, DeMar DeRozan, Joel Embiid és Luka Doncic is csillogott, Zion Williamson megsérült, a Denver pedig kikapott Minnesotában.

New York Knicks–Phoenix Suns 102–83

Remek Knicks, pocsék Suns.A végeredmény talán nem is tükrözi megfelelően, hogy ezen az estén mekkora különbség volt a két csapat között, a Sunsnak egy pillanatig nem volt esélye megnyerni a meccset – a vendégek a második negyedben 52-20-as hátrányba kerültek, ami után hol kieresztett kicsit a Knicks, hol szigorított a játékán. Julius Randle (28 pont, 16 lepattanó, 6 gólpassz) és a visszatérő Jalen Brunson (24 pont, 4 lepattanó, 6 gólpassz) egyszerre remekelt, de a Knicks kezdőjéből a többiek is elérték a 10 pontos határt, csapatszinten pedig 48,6 százalékkal dobtak, miközben a Sunst 39,1 százalékon tartották. A vendégeknél hiába tért vissza Cameron Payne és Landry Shamet is, mégis katasztrofálisan teljesítettek támadásban, főleg Chris Paul (11 pont, 4 lepattanó) fogott ki pocsék napot, vele a pályán -38-ban zárt a Suns, ugyanakkor Deandre Ayton vagy Mikal Bridges egy-egy megvillanása is csak arra volt elegendő, hogy ne kerüljenek még nagyobb hátrányba az első félidőben. A Suns ezzel az elmúlt hét meccséből a hatodikat veszítette el, és legközelebb a Cavaliers otthonában sem lesz könnyű dolguk, míg a Knicks a kisebb hullámvölgye után egymást követő második meccsét nyerte meg, és a Spurs ellen is ők lesznek az esélyesek.

A Knicks legjobb dobói:Randle 28/12, Brunson 24/6, Quickley 15/9
A Suns legjobb dobói:Ayton 12, Paul 11/3, Bridges 10/6, Lee 10/6, Washington 10/3

 

Charlotte Hornets–Los Angeles Lakers 115–121

LeBron James nem lassít.A kiegyenlített első negyed után egy 14-0-s futással kezdte a másodikat a Lakers, amivel a vendégek magukhoz ragadták az irányítást, és innentől kezdve már ki sem engedték a vezetést a kezükből. Ahogyan a Hawks ellen, úgy most is LeBron James szállította a győzelmet, és ismét 40 pont feletti teljesítményre volt tőle szükség: végül 43-ig jutott 16/26-os mezőnymutatóval és 11/15 büntetővel, emellett begyűjtött 11 lepattanót és kiosztott 6 gólpasszt is. James a legvégén is higgadt maradt, 5/6 büntetőjét a helyére küldte az utolsó fél percben, az addig vezető úton pedig segítőtársai is akadtak, Thomas Bryant 18 ponttal és 15 lepattanóval dupla-duplázott, Dennis Schröder 15 ponttal és 5 gólpasszal jelentkezett, míg a padról sokoldalú játékkal szállt be Austin Reaves (15 pont, 6 lepattanó, 7 gólpassz). A Lakers most hazatér, a Heat ellen folytathatják tovább az építkezést.

Későn kezdett hajrázni a Hornets.A hazaiak a második negyed elején elszenvedett futásra sokáig nem tudtak érdemi választ adni, az utolsó negyedet 18 pontos hátrányból kezdték meg, és itt ugyan elkezdtek közelíteni, de túlságosan is későn kerültek látótávolságon belülre, és a végén hiába próbálták faultokkal lassítani az órát, a Lakers 7/8 büntetőjét bedobta ekkor. Terry Rozier (27 pont, 4 gólpassz) és LaMelo Ball (24 pont, 7 lepattanó, 6 gólpassz) a negyedik negyedben mindent megtett a Hornets fordításáért, az utolsó 12 percben 28 pontot dobott 11/16 jó dobással a két hátvéd, viszont ez sem volt elég, hiába zárt masszív dupla-duplával Mason Plumlee (18 pont, 14 lepattanó, 4 gólpassz) is. Külön rossz hír a Hornetsnek, hogy Gordon Hayward megint kidőlt, ezúttal a combhajlító izmával akadtak problémái a második félidőben.

A Hornets legjobb dobói:Rozier 27/9, Ball 24/9, Plumlee 18
A Lakers legjobb dobói:James 43, Bryant 18, Reaves 15/6, Schröder 15/3

 

Cleveland Cavaliers–Chicago Bulls 145–134 – hosszabbítás után

Donovan Mitchell 71 pontos meccse.Donovan Mitchell az NBA történetének egyik legnagyszerűbb egyéni teljesítményét tette le az asztalra a Bulls ellen, 71 pontot dobott 22/34-es mezőnymutatóval, 7/15 triplát és 20/25 büntetőt is a helyére küldött, ráadásul 11 gólpasszt és 8 lepattanót is betett a közösbe. A 71 pont holtversenyben a nyolcadik legtöbb egy NBA-meccsen, legutóbb Kobe Bryant ért el ennél többet, amikor 81 pontot dobott 2006 januárjában a Raptors ellen, és Mitchell minden pontjára szüksége volt a Cavaliersnek: 18 pontos félidei hátrányt dolgoztak le a hazaiak, a különbség járt már 21 pontnál is, és a Bulls 4,1 másodperccel a vége előtt 127-130-as állásnál szándékosan faultolta Mitchellt, hogy ne tudjon egyenlíteni, ugyanakkor a hátvéd szándékosan kihagyta a második büntetőjét, begyűjtötte a támadót és vissza is tette azt – DeMar DeRozan dudaszó pillanatában eleresztett triplája kimaradt, így jöhetett a hosszabbítás. A ráadást 15-4-re nyerte a Cavaliers, Mitchell 13 ponttal járult ehhez hozzá, így rövid időn belül kétszer is legyőzték a Bullst, és készülhetnek a Suns elleni összecsapásra.

A Bullsnál is megvoltak az egyéni extrák. A Cavaliersnek azért is volt szüksége Mitchell elképesztő teljesítményére, mert Darius Garland és Evan Mobley sem játszott sérülés miatt, és a remekül támadó Bulls ellen önmagában nem lett volna elég az, hogy Jarrett Allen 21 ponttal és 8 lepattanóval, Kevin Love 12 ponttal és 17 lepattanóval, Cedi Osman 19 ponttal és 4 gólpasszal szállt be a buliba. A Bullsnál DeMar DeRozan remekelt, 44 pontot ért el 16/32-es mezőnymutatóval, amihez hozzátett 4-4 gólpasszt és labdaszerzést is, de a 26-6-6-os estét hozó Zach LaVine, valamint a 20 ponttal és 13 lepattanóval jelentkező Nikola Vucevic játékára sem lehetett panasz támadásban. Hiába építettek ki nagy előnyt, Mitchellre nem találtak választ, és ez minden jó egyéni teljesítményüket felülírta, úgyhogy rossz szájízzel készülhetnek a következő, Nets elleni meccsükre.

A Cavaliers legjobb dobói:Mitchell 71/21, Allen 21, Osman 19/12
A Bulls legjobb dobói:DeRozan 44/6, LaVine 26/9, Vucevic 20/6

 

Indiana Pacers–Toronto Raptors 122–114

A kispadok döntötték el.Iszonyatos különbség alakult ki a cseresorok között, pontok terén 54-7-re (!) nyerte ezt a különcsatát a Pacers, ez pedig alaposan rá is nyomta a bélyegét a találkozóra. A Toronto az első és a második félidőt is erősen kezdte, meg is nyerte az első és a harmadik negyedet, de öt játékossal nem lehetett végigcsinálni a derbit ezen a szinten, míg az Indy nem hogy frissített, de javított is magán a cserékkel, így a második és negyedik játékrészt összesen húsz ponttal vitte el a társaság. A 15 pontos, a játékot ezúttal is kiválóan olvasó TJ McConnell mellett a dupla-duplázó Jalen Smith is remekelt a hazai kispadról (természetesen Bennedict Mathurinen kívül), míg a Raptorsnál üresnek bizonyult ez a terület - hiába dobott 107 pontot a kezdő, emiatt végig hullámzó volt a találkozó. Az első negyedben 13-mal vezetett a Toronto, aztán a második végén egy 24-10-es futással fordított és a nagyszünetben kilenccel járt előrébb az Indy, majd a harmadik etapban megint a Raptors következett egy 20-2-es időszakkal, de itt is érkezett a válaszcsapás, a záró felvonásban pedig hamar meg tudott lógni a vendéglátó. A kanadaiak az utolsó percekben már nem tudtak veszélyeztetni, így tízből hetedszer kaptak ki, és továbbra is a playin-vonal alatt helyezkednek el.

Nem lassít a Pacers.Sorozatban negyedik győzelmét aratta Rick Carlisle alakulata, amely most is ellenállhatatlan támadójátékot mutatott be úgy is, hogy semmilyen egyéni extra nem történt nála, Mathurin 21 ponttal lett a csapat legjobb dobója. A gárda 50-36-ra nyerte a lepattanózást, 62-42-re győzött a festékben és 23-10-re leindításból, ismét kiválóan tudott rohanni a társaság, és ha a dobások nem is estek be kiemelkedő hatékonysággal, de végig óriási nyomást helyeztek a torontói védekezésre. Összesen heten érték el náluk a tízpontos határt és mindenki a maga dolgával törődött, a magasemberek dupla-dupláztak, az irányítók szerveztek, a dobógépek jól céloztak és széthúzták a pályát - a négy győzelem alatt negyedszer jutottak 120 pont fölé, jelenleg komoly lendületben vannak, amit következőleg Philadelphiában is bizonyíthatnak.

A Pacers legjobb dobói:Mathurin 21/6, Hield 19/12, Turner 18
A Raptors legjobb dobói:Trent Jr, 32/15, Siakam 26/6, Barnes 23/3

 

Philadelphia 76ers–New Orleans Pelicans 120–111

Visszavágott a Philly.A felek pár napja találkoztak New Orleansban és akkor a Williamson-McCollum páros remeklésével győzni tudott a Pelicans, így most otthon nagyon vissza akart vágni azért a Philadelphia. Ez sikerült is, a hazaiak gyakorlatilag végig vezettek, az első negyedet megnyerték nyolc ponttal, és onnantól próbálták kordában tartani a találkozót, két pontnál nagyobb hátrányban egyszer sem voltak, és minden negyed után ők jártak előrébb. A negyedik játékrészben 92-91 után tudtak még egyszer sebességet váltani és meglógtak 106-96-ra, majd ugyan a Pels még sorozatban három bevert triplával visszajött 110-107-re, de előbb De'Anthony Melton, majd egy percnél James Harden is elsüllyesztett egy-egy clutch hármast, ez utóbbi dobás pedig megtörte a vendégek ellenállását, 116-109-ről nem volt visszaút. Joel Embiidre ezúttal sem volt ellenszer, az MVP-teljesítményt nyújtó center most 42 pontot dobott 11 lepattanóval, 5 gólpasszal, 15/24-es mezőnymutatóval és 10/10 büntetővel, az ő klasszisprodukciója mellett Harden (27 pont, 8 gólpassz) is hozta magát, Niang 5/9, Melton pedig 3/5 triplával segített be, úgyhogy az is belefért, hogy például Tobias Harris pocsék meccset hozzon. A győzelemmel stabilizálta keleti ötödik helyét az együttes, de a Pacers elleni rangadóra fel kell szívnia magát...

Zion megsérült.Egy ártalmatlan szituációban kapott a lábához Zion Williamson, ő hozta fel a labdát, senki nem ért hozzá, nem történt igazából semmi, de meghúzódott a combhajlítója, így le kellett cserélni - ezek a jelenetek nem szoktak jót jelenteni, de többet egyelőre nem tudni az erőcsatárról. Ő addig most is nagyon élt (26 pont, 10/12 mezőnyből, 6 lepattanó, 7 gólpassz) és vele a pályán +6-ban volt a vendégcsapat, de nélküle kicsit félkarúvá vált az együttes, és bár egészen a hajráig kapaszkodni tudott (Williamson a negyedik negyedben, fontos pillanatban dőlt ki), de a végén nem tudta összehozni a bravúrt, így a Sixers visszavágott a legutóbbi vereségért. CJ McCollum most is jól mozgott (26 pont, 6 gólpassz, 5/8 tripla), Jonas Valanciunas dupla-duplázott, a padról Marshall, Hayes és Hernangomez is hasznosan szállt be, csapatszinten 50%-os mezőnymutatót és 38%-os triplázást raktak össze, de a hajrában ez kevésnek bizonyult - ezzel már csak harmadikak Nyugaton, következőleg a Houston ellen javíthatnak, reményeik szerint Zionnal.

A 76ers legjobb dobói:Embiid 42/6, Harden 27/9, Niang 15/15
A Pelicans legjobb dobói:Williamson 26, McCollum 26/15, Valanciunas 12/6

 

Brooklyn Nets–San Antonio Spurs 139–103

12.Semmi különös nem történt ezen a találkozón, a liga legjobb formában lévő csapata tükörsimán hozta az újabb kötelezőt, és tizenkét meccsesre nyújtotta győzelmi sorozatát. A Nets 12 ponttal nyerte az első negyedet és 27-tel (!) vezetett már a nagyszünetben, egyszerűen földbe döngölte a Spurst, és olyan könnyedén szerzett kosarakat, mintha más ligában játszana, mint ellenfele. Az egy félidő alatt bedobott 74 pont is jól mutat, de a végére összehozott 62,4%-os mezőny- és 55%-os triplahatékonyság is beszédes, pedig Jacque Vaughn nyugodtan pihentethetett - a kezdők 20-29 percet kaptak, és összesen 12 játékos tölthetett legalább 10 percet a parketten úgy, hogy Royce O'Neale betegség miatt ki is hagyta az összecsapást. Egyénileg Kevin Durant (25 pont, 11 gólpassz, 10/14 mezőnyből) és a látványos putback-zsákolást bemutató Kyrie Irving (27 pont, 11/14 mezőnyből, 4/5 tripla) mellett a 18 pontos TJ Warren és a 4/7 triplás Seth Curry is dicsérhető, a Spursnél pedig igazából senkit és semmit nem tudunk kiemelni, a vendégek csak asszisztáltak a Brooklyn pusztításához. A hazai alakulat ezzel a 12 meccses sikerszériával az idei NBA-szezon leghosszabb sorozatát produkálja éppen, és csak kettőre van a franchise-rekordtól, de ennél is fontosabb, hogy egyetlen mérkőzésre megközelítette a tabella élén a Bostont.

A Nets legjobb dobói:Irving 27/12, Durant 25, Warren 18
A Spurs legjobb dobói:Johnson 22/6, Vassell 14/9, Richardson 11/3

 

Houston Rockets–Dallas Mavericks 106–111

Csak a szokásos: Doncic-show és nehézkes Mavs-siker.Sorozatban hetedik győzelmét aratta a Dallas, de ahogy azt ebben az időszakban megszokhattuk, a csapatjáték messze volt az igazán meggyőzőtől, sőt az első félidőben úgy tűnt, hogy el is bukja a nyugati sereghajtó elleni kötelezőt Jason Kidd együttese. A vendégek voltak már 18 pontos hátrányban is, a nagyszünetben 11-gyel vezetett a Houston, majd a fordulás után magára talált a Mavs, és az addig összesen dobott 44 egységhez 39-et tett hozzá csak a harmadik negyedben - felpörgött a gárda, a negyedik felvonás elején egyszer már fordított, majd a találkozó utolsó bő négy percét 11-2-re megnyerte, így végül ellopta a győzelmet Houstonból. 104-99 után Christian Wood 3+1-es játéka tüzelte fel a vendégcsapatot, majd Luka Doncic két büntetőjével sikerült fordítani, a Rockets pedig tengernyi lehetőséget hibázott el a szoros végjátékban, kapott blokkot, adott el labdát, hagyott ki két büntetőt, mindent megtett azért, hogy kikapjon, így a Dallas kínkeservesen, de kiizzadta a győzelmet. Doncic viszont egyénileg ismét szenzációs számokkal zárt, az utóbbi időszakban történelmi formában lévő szlovén klasszis 39 ponttal (ebből 29 jött a második félidőben, ő vezényelte le a felzárkózást), 12 lepattanóval és 8 gólpasszal zárt annak ellenére, hogy a dobásai nem igazán ültek, de a 22 kiharcolt büntető sokat kozmetikázott a helyzeten - mellette Wood és Hardaway Jr. is 20 egység fölé jutott, ez pedig a Rockets leolvadásának köszönhetően elég lett a sikerhez. A zsinórban hetedik megnyert meccs (ami a leghosszabb széria a bajnokcsapat óta) már nyugati negyedik helyet ért számukra úgy, hogy alig 2,5 mérkőzésre vannak a konferenciaelső Denvertől, csütörtökön viszont ennél sokkal több kell majd a Celtics ellen. Stephen Silas, a Rockets vezetőedzője annyit azért kiemelt, hogy szerinte remekül védték le a Dallast és Doncicot, csak éppen nagyon sok faultot fújtak rájuk, de mivel nincs elég pénze a büntetések kifizetésére, ezért ezt a mondatot most ennyiben hagyja...

A Rockets legjobb dobói:Porter Jr. 25/6, Green 20/6, Gordon 19/12
A Mavericks legjobb dobói:Doncic 39/3, Wood 21/9, Hardaway Jr. 21/15

 

Minnesota Timberwolves–Denver Nuggets 124–111

Elbotlott a Denver.A Boston ellen megnyert csúcsrangadó másnapján, fáradtan érkezett meg erre a találkozóra az utóbbi 12 mérkőzéséből tízet is behúzó Nuggets, ez pedig érezhető volt a gárdán, kifejezetten tompán, leeresztve kosárlabdázott, főleg a mérkőzés elején. A harmadik negyedben próbálta felrázni magát Michael Malone alakulata, sikerült is belendülnie és nyomást gyakorolnia a Minnesotára, de a Wolves addigra már magabiztossá vált és Anthony Edwards remeklésével megőrizte az előnyét, majd a záró etapban még egy lapáttal rá is tudott tenni erre a kifulladó vendégekkel szemben. Malone a b2b ellenére nem volt elnéző csapatával, úgy fogalmazott, hogy csalódást keltő volt látnia azt, hogy az ellenfél jobban akarta ezt a meccset és többet tett érte, "kit érdekel", hogy előző este megverték a Bostont. Pedig az első félidőben a 40%-ot is alig érték el mezőnyből, főleg távolról nem nagyon találták el a berendezést, nem feltétlenül az akarat, inkább a koncentráció, a frissesség hiányzott - itt azért Malone is hozzátette, hogy ebben ő is hibás, neki kellett volna fejben jobban felkészítenie a csapatát. Nagy baj azért nincs a csúnya betli ellenére, továbbra is ők vezetik Nyugatot, az, hogy Aaron Gordon 0/10-zel, Jamal Murray pedig 0 pontos első félidővel kezdett, egyszer előfordulhat, csütörtökön a Clippers elleni hazai rangadón kell javítani.

Kirobbanó Minnesota.Sorozatban hat vereség után a padlón volt a Wolves, a katasztrofális hétvégi produkció után Chris Finch vezetőedző is alaposan felkérdezte csapatát, ráadásul most Towns, Prince és McLaughlin mellett Russell és Reid sem állt rendelkezésre. Ehhez képest nagy elánnal, akarattal, motivációval lépett pályára a társaság és végül emiatt győzte le a Denvert, Anthony Edwards egymaga 15 pontot dobott a kulcsfontosságú harmadik negyedben, amivel megőrizték az addig kiharcolt előnyüket, és végül 50% feletti mezőnymutatóval, gördülékeny támadójátékkal mutattak be váratlan bravúrt. Edwards 29 ponttal, 10 lepattanóval és 5 gólpasszal állt a vendéglátók élére, Jaden McDaniels 21-4-4-et hozott 9/10 jó dobással, Kyle Anderson 19 ponttal, 8 gólpasszal és 3/4 triplával segített be, de Jaylen Nowell 17 pontja is jól jött Russell nélkül - most Finch is megdicsérte játékosait, meglátjuk, hogy mi marad ebből a Portland ellen.

A Timberwolves legjobb dobói:Edwards 29/9, McDaniels 21/6, Anderson 19/9
A Nuggets legjobb dobói:Jokics 24/3, Porter Jr. 18/12, Hyland 18/12

 

Golden State Warriors–Atlanta Hawks 143–141 – két hosszabbítás után

Kevon Looney döntötte el.Körömrágós mérkőzést vívtak a felek, bár az első félidőben úgy tűnt, hogy lesimázza az ügyet a Warriors: az első negyedet 12, a félidőt 17 ponttal nyerte a vendéglátó, de vezetett már 21-gyel is, és a nagyszünetig bedobott 70 pont könnyed hazai sikert jövendölt. Nem így történt, a 42-25-ös harmadik negyeddel az Atlanta minden addigit lenullázott, majd a negyedik játékrészben már inkább a vendégek vezettek, és a végjátékban egy centire voltak attól, hogy meg is nyerjék a találkozót - végül két támadópattanó után, őrült jeleneteket követően 0,1 másodpercnél Donte DiVincenzo bebombázta a meccsmentő triplát, így 121-121-ről jöhetett a hosszabbítás. Az első öt percben viszont ott sem született döntés, 5-0-val kezdett a Hawks, 8-0-val válaszolt a GSW, végül 13 másodpercnél Trae Young büntetőivel lett ismét egál az állás, amire már nem érkezett válasz. Így jött a második túlóra, ahol 43 másodperccel a vége előtt már öt ponttal vezetett a Warriors, de Dejounte Murray triplája, majd Young kettese megint egyenlőre hozta az állást mindössze nyolc másodperccel az órán. Az utolsó támadásnál Klay Thompson dobott a győzelemért, de kimaradt a kísérlet, Kevin Looney azonban megszerezte és visszatette a támadópattanót, ami elsőre lejött, másodikra viszont a dudaszó pillanatában a gyűrűbe ügyeskedte a labdát a center - ez volt a végszó, elképesztő izgalmak után a Golden State örülhetett.

Klay Thompson visszapörgette az idő kerekét.Előbb DiVincenzo, majd Looney lett a GSW hőse, de ez a találkozó mégsem róluk, hanem Klay Thompsonról marad emlékezetes a bajnok számára: a veterán dobógép ugyanis korábbi önmagát idézve 54 pontos (!) szezoncsúcsot termelt, 21/39-et dobott mezőnyből és 10/21-et távolról, ez most a sérüléshullám előtti Thompson volt. Ültek a labda nélküli mozgásai, beestek a bravúrhármasai, volt betörése, gyűrű alá belépése, voltak fontos clutch villanásai is, rendkívül agresszívnek bizonyult, így megközelítette a még 2016-ban dobott 60 pontos karriercsúcsát. A Curry-Wiggins-Kuminga-JaMychal Green sort nélkülöző Warriors így zsinórban ötödször nyert és 17-2-re áll otthon, már csak fél meccs a hátránya a nyugati ötödik Kingshez képest, és még három meccs hátra is van a hazai szériából - eközben a Hawksnál hiába dobott 20 felett Young, Murray, Collins és Bogdanovics is, sorozatban negyedszer kapott ki a társaság, és egyre inkább leszakad a keleti középmezőnytől is.

A Warriors legjobb dobói:Thompson 54/30, Poole 28/6, Lamb 17/6
A Hawks legjobb dobói:Young 30/9, Collins 25/3, Murray 25/3

 

Portland Trail Blazers–Detroit Pistons 135–106

Papírforma.Kötelező volt nyernie ezt a mérkőzést az utóbbi időszakban megtorpanó Blazersnek, Chauncey Billups alakulata pedig nem is hibázott, tükörsimán kipipálta ezt a feladatot. Az első negyedben kicsit még akadozott a gépezet, nem estek be a dobások, így azt öt ponttal a Pistons nyerte, de aztán felpörgött a társaság, és a nagyszünetig kétszámjegyű előnyt épített fel, a harmadik játékrészben meglett a közte húsz, majd a záró felvonásban még egy lapáttal rá tudott tenni erre - volt közte 34 is, az utolsó három negyedben 113 pontot jegyzett a vendéglátó, nem volt számára ellenfél a detroiti védekezés. Pedig nem is Damian Lillard (19 pont, 10 gólpassz, 4 labdaszerzés, 2 blokk) hozta az extrát, hanem Jerami Grant (36 pont, 12/17 mezőnyből 28 perc alatt) és Anfernee Simons (30 pont, 11/18 mezőnyből) ficánkolt igazán, csapatszinten végül 57%-kal dobtak, de a 45%-os triplázás is jól mutat - a Detroitnak ehhez nem lehetett és nem is volt köze, csak asszisztálni tudott a hazaiak bemutatójához. Külön öröm volt a portlandiek számára, hogy végre megejthetette bemutatkozását a Warriorstól igazolt Gary Payton II, aki idén először léphetett pályára, 14 perc alatt 7 ponttal, 4 gólpasszal és 2 labdaszerzéssel szólt hozzá - felállva tapsolta a publikum, és rögtön beverte az első dobását, egy saroktriplát, úgyhogy jól sikerült a debütálás.

A Trail Blazers legjobb dobói:Grant 36/15, Simons 30/12, Lillard 19/9
A Pistons legjobb dobói:Bogdanovic 21/6, Burks 19/3, Diallo 16/3

 

Los Angeles Clippers–Miami Heat 100–110

Egyszer elrontotta, de javított a Heat.Parádésan játszott a Miami az első félidőben, a floridaiak nagyon letisztult teljesítménnyel szedték szét a Clipperst, szerezték a labdákat és a támadópattanókat, megvolt az energia és a koncentráció is, így 21 ponttal is vezettek már a második negyedben, a nagyszünetben pedig 18 volt közte. A fordulás után aztán jött egy rövidzárlat, a Clippers a 34-14-es harmadik negyedével fordított, ott hirtelen mindent rosszul csinált a Heat, de a záró etapra ismét rendezte a sorait a társaság, 17 ponton tartotta a Los Angelest a kulcsfontosságú játékrészben, és végül sikerült megnyernie a mérkőzést. Egy gyors 7-0 után ugyan még reagált a LAC, de aztán két labdaszerzés és egy újabb 7-0 már egyértelmű előnyt jelentett a Miami számára, 103-95 után pedig beosztotta a fórját Erik Spoelstra alakulata. A harmadik negyedet leszámítva egyértelműen jobbak voltak ellenfelüknél, járt a labda és főleg a védekezésük pusztított nagyon, egyénileg pedig Bam Adebayo (31 pont, 13 lepattanó, 12/19 mezőnyből) és Tyler Herro (23 pont, 5/9 tripla) jelentette az alapot, hozzájuk nőtt fel a padról az Oladipo-Strus páros, így az is belefért, hogy a Butler-Lowry-Martin trió összesen 17(!) pontot tegyen hozzá a kezdőben. Spoelstra elégedett csapata formajavulásával, kezdenek emlékeztetni arra, amit látni szeretne, így ott vannak a keleti hetedik helyen, és továbbra is üldözik a Pacerst.

Súlyos hibákat követett el a Clippers.Kulcsfaktorokban bukott el a Los Angeles, amelynél betegség miatt nem tudott pályára lépni Kawhi Leonard. A festékben elszenvedett 48-28-as vereség, és az eladott labdákból kapott 20 pont nagyon rosszul fest, sokszor úgy adták el a játékszert, hogy abból rögtön rohanhatott a Heat, ráadásul 48-34-re bukták el a lepattanózást, amelyen belül 12-3 volt a támadók aránya - ezeken ment el a meccsük, összesen 18-cal volt kevesebb mezőnykísérletük, mint ellenfelüknek. Ugyan Paul George most is igyekezett (25 pont, 7 gólpassz, 4/10 tripla), de nem igazán akadt társa, aki stabilan megcsinálta volna a figurákat vagy bedobálta volna a helyzeteket, úgyhogy sorozatban harmadszor kaptak ki, ráadásul most Denverbe látogatnak, ahol nagyon nem lesz könnyű dolguk.

A Clippers legjobb dobói:George 25/12, Morris 14/9, Kennard 11/6
A Heat legjobb dobói:Adebayo 32, Herro 23/15, Oladipo 15/3

NBA, ALAPSZAKASZ
New York Knicks
–Phoenix Suns10283
Charlotte Hornets–Los Angeles Lakers115121
Cleveland Cavaliers–Chicago Bulls145134 – hosszabbítás után
Indiana Pacers
–Toronto Raptors122–114
Philadelphia 76ers
–New Orleans Pelicans120–111
Brooklyn Nets
–San Antonio Spurs139–103
Houston Rockets–Dallas Mavericks106–111
Minnesota Timberwolves
–Denver Nuggets124111
Golden State Warriors–Atlanta Hawks143141– hosszabbítás után
Portland Trail Blazers
–Detroit Pistons135106
Los Angeles Clippers–Miami Heat100–110
New York Knicks
–Phoenix Suns10283

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik