A Clippers után a sokkal esélytelenebb Pistons is legyőzte a Utah Jazzt (Fotó: Getty Images)

 

Charlotte Hornets–Philadelphia 76ers 107–101

Rozier a legjobbkor lépett elő. Fordulatos meccset játszott a két csapat, az első negyedet a 76ers húzta be 12 ponttal, a két középsőt viszont a Hornets nyerte összesen 16 egységgel, így kiélezetten alakult a hajrá is. A meccset végül Terry Rozier döntötte el, aki az utolsó öt percben 9 pontot dobott, 99–97-es állás után két támadást is kosárral fejezett be, és az is belefért tőle, hogy a legvégén kihagyjon egy büntetőt. Rozier végül 22 ponttal és 6 gólpasszal zárt, de dicsérendő még a 19,6 másodperccel a vége előtt szintén kulcsfontosságú kosarat jegyző PJ Washington (19 pont, 6 lepattanó), valamint az azt előkészítő Mason Plumlee (11 pont, 13 lepattanó, 6 gólpassz) is. A Hornets kispadja mélyebb is volt, a 13 ponttal és 13 lepattanóval beszálló Nick Richards vezetésével 34–21-re nyerték a második sorok csatáját, amiatt viszont bánkódhatnak, hogy Dennis Smith Jr. ismét bokasérülést szenvedett.


A Nemzeti Sport Online szakmai
együttműködő partnere a kezdo5.hu

Jobb triplázással nyerhetett is volna a 76ers. A vendégek nehéz helyzetből várták a meccset, Joel Embiid, James Harden és Tyrese Maxey továbbra is sérült, és a Nets ellen ugyan nélkülük is nyerni tudtak, de back-to-back érkeztek erre a találkozóra. Az eredeti tervek alapján kiegészítőként szereplő játékosaikra most sem lehetett panasz, Shake Milton (22 pont, 7 lepattanó, 9 gólpassz) kacérkodott egy tripla-duplával, és a negyedik negyedben is 10 pontot szórt, mellette De'Anthony Melton (20 pont, 6 lepattanó, 4 labdaszerzés) is sokoldalúan játszott, és a Harris, Harrell kettős is beszórt közös erővel 35 pontot. Egyetlen nagyobb problémája volt a 76ersnek, mindössze 9/38 triplát tudtak a helyére küldeni, Harris 1/9, Melton 2/9 sikeres hármassal zárt, és ugyan a Hornets játékosai is megálltak 6/23-nál, a vendégeket kihúzhatta volna a csávából a jobb kinti dobóforma, így viszont maradt a tisztes helytállás.

A Hornets legjobb dobói: Rozier 22/3, Washington 19/9, Oubre Jr. 14
A 76ers legjobb dobói: Milton 22/3, Melton 20/6, Harris 19/3

 

Cleveland Cavaliers–Portland Trail Blazers 114–96

Allen is fellépett a hátvédek mellé. Az elmúlt időszakban megszokhattuk, hogy Donovan Mitchell és Darius Garland viszi a hátán a Cavaliers támadásait, ezúttal viszont Jarrett Allen is fellépett melléjük, szezoncsúcsot jelentő 24 pontot szerzett 10/12 jó dobásból, amit 13 lepattanóval is ki tudott egészíteni, ellensúlyozni tudta Jusuf Nurkic ponterős teljesítményét. A prímet így is a 34 pontos Mitchell vitte támadásban, Garland pedig remekül játszott a társai keze alá, a 24 pontja mellett 12 gólpasszt is jegyzett, és vele a pályán +26-ban zárt a Cavaliers. A második félidőben már nem volt igazán kérdéses a hazaiak győzelme, ekkor már egyszer sem járt egy labdabirtokláson belül a Trail Blazers, ezzel 8–1-re alakult a Cavaliers hazai pályás mérlege.

Jobb védekezés kellett volna a Portlandtől. Damian Lillard ezúttal sem játszott, a vádlijával bajlódó sztár hiányában Anfernee Simonsra hárult még több teher, de nem igazán tudott csillogni, a 20 pontját 6/18 jó dobással érte el, és a 6 gólpasszára is jutott 5 eladott labda. Jusuf Nurkic és Jerami Grant már sokkal hatékonyabb volt, közös erővel 15/26 dobást küldtek a helyére 43 pontért cserébe, de ketten együtt csak 9 lepattanót gyűjtöttek be, míg a túloldalon Allen és Evan Mobley (10 pont, 12 lepattanó) külön-külön is túlszárnyalta ezt az összteljesítményt, a palánkok közelében a Cavaliers párosa uralkodott. A Trail Blazersnél támadásban hiányzott Lillard, de legalább ekkora problémát okozott a számukra, hogy védekezésben nem tudták lassítani a Garland, Mitchell duót, 55,4 százalékkal engedték dobni ellenfelüket, miközben ők megállt 44,9 százaléknál, ezzel elszenvedték sorozatban a negyedik vereségüket is.

A Cavaliers legjobb dobói: Mitchell 34/18, Garland 24/12, Allen 24
A Trail Blazers legjobb dobói: Nurkic 22/6, Grant 21/15, Simons 20/12

 

Indiana Pacers–Minnesota Timberwolves 101–115

Egyre jobban összeáll a Timberwolves. Sorozatban az ötödik győzelemnek örülhettek Minneapolisban, ami jelenleg a leghosszabb pozitív sorozat az NBA-ben, és ezúttal a kezdőjük pontosan úgy működött, ahogyan azt a szezon előtt remélhették. Az első ötös minden tagja elért legalább 15 pontot, D'Angelo Russell pont ennyivel zárt, és emellett 12 gólpasszt osztott ki, Rudy Gobert a 21 pontja mellett begyűjtött 16 lepattanót, az 500. meccsét játszó Karl-Anthony Towns (23 pont, 11 lepattanó, 8 gólpassz) közel járt egy tripla-duplához, Anthony Edwards 7 lepattanót szerzett a 19 pontja mellé, míg Jaden McDaniels 4 blokkot osztott ki a 18 pontján felül. A kispadtól már nem kellett az extra, a Timberwolves csapatszinten így is 61 százalékkal dobott mezőnyből, a kezdő tagja 68,4 százalékkal, ilyen hatékonysággal nem lehetett kikapni ezen az estén.

Myles Turner körül elfogyott a Pacers. Parádés meccset játszott a center, egymaga próbálta meccsben tartani az egyre jobban elfogyó csapatát, de nem járhatott sikerrel. Turner beszórt 31 pontot és 7/9 triplát, begyűjtött 7 lepattanót, illetve szerzett 4 labdát, de nem kapott elég segítséget: Bennedict Mathurin eljutott ugyan 21 pontig, de nagyrészt az első félidőben tudott eredményes lenni, Tyrese Haliburton (10 pont, 14 gólpassz) mindössze 4/15-tel dobott, és Buddy Hield számára is 16 dobás kellett a 13 pont eléréséhez. A labda most is szépen járt a Pacersnél, de mindössze 38,5 százalékkal dobtak mezőnyből, a lepattanózást 50–30-ra bukták el, és csak annak köszönhetik, hogy nem lett ettől is nagyobb a különbség, hogy 23 eladott labdába tudták belehajszolni ellenfelüket.

A Pacers legjobb dobói: Turner 31/21, Mathurin 21/6, Hield 13/9
A Timberwolves legjobb dobói: Towns 23/3, Gobert 21, Edwards 19/9



Atlanta Hawks–Sacramento Kings 115–106

Jobb volt az Atlanta. A hazaiak remekül használták ki a vendégek gondjait (fáradtságát), folyamatosan járatták a labdát, sok zárásból, sok elmozgással dolgoztak, és támadták a gyűrűt – menetrendszerűen bejutottak a festékbe, onnan pedig vagy jó helyzetet vállalhattak el, vagy sikerült kiosztani a labdát, és abból megfelelő helyzetet kialakítani. A vezér természetesen Trae Young volt, aki összefogta és koordinálta a gépezetet, ő 35 pontig jutott 11/19-es mezőnymutatóval, 4/7 triplával, 9/9 büntetővel és 7 gólpasszal, rajta kívül pedig még négy játékos dobott 11–15 pont között. Ezt megspékelték az agresszív védekezéssel, 19 eladott labdába hajszolták bele a Sacramentót és 25 pontot szórtak ezekből, mindennek köszönhetően pedig végig vezettek: az első negyedet 9 ponttal nyerték, a nagyszünetben 15-tel jártak előrébb, de volt közte 19 is az este folyamán. A második félidőben minden erejét mozgósította és közelíteni tudott a Kings, de Young a legfontosabb pillanatokban mindig betalált, és hét egységnél közelebb nem értek vissza a vendégek – a már küszködősebb záró etapban is állta a sarat az Atlanta, amely összességében remek játékkal győzte le a liga eddig legjobb formában lévő csapatát.

Fáradt Kings. A vendégek a back-to-back második felén léptek pályára, előző este még Memphisben nyertek rangadót, így sorozatban hét győzelemből érkeztek – Mike Brown vezetőedző szerint nem csak a b2b, de az utóbbi hetek erőltetett menete miatt sem voltak most tökéletes állapotban. Fáradt lábakat és dekoncentrációt látott, a Hawks pedig remekül használta ki ezeket, jól rájuk tudott játszani, de nem elégedetlen, mert szerinte főleg a második félidőben mindent megtettek a sikerért, a hozzáállásra egy szava sem lehet. Az eddig remeklő De'Aaron Fox most csak 18 pontot szórt 20 dobásból, Harrison Barnes 8 pontig, Keegan Murray 0/5-ös mezőnymutatóig jutott, csapatszinten 30% alatt tripláztak, mindent Malik Monk 27 pontos szezoncsúcsa sem tudott elfedni – a vereség után mennek tovább Bostonba, majd fogadják a Suns, Pacers párost, és után is jó csapatokkal találkoznak, nincsenek könnyű szériában.

A Hawks legjobb dobói: Young 35/15, Murray 15/3, Hunter 13/3
A Kings legjobb dobói: Monk 27/9, Fox 18/3, Sabonis 15



Boston Celtics–Dallas Mavericks 125–112

Hamar elszaladt a Celtics. Az első perceket leszámítva végig vezetett a Celtics, az első negyedet 11, a másodikat 10 ponttal nyerték meg, és a félidei 21 pontos előnyt már be tudták osztani a végéig. A negyedik negyedben átmenetileg be tudott nézni 10 pont alá a Mavericks, de 114–105 után egy 10–2-es futással végleg eldöntötte a meccset a Celtics. A vezér ezúttal is Jayson Tatum volt, aki annak ellenére is eljutott 37 pontig, 13 lepattanóig és 5 gólpasszig, hogy a meccs előtt bokasérülés miatt kérdéses volt a játéka, és mellé Jaylen Brown (31 pont, 13/18 jó dobás) is fel tudott nőni, de a többi kezdő, valamint a padról beszálló Malcolm Brogdon is 10 pont fölött zárt, Marcus Smart ráadásul 9 gólpasszt is kiosztott. Hatékonyságban felvették a versenyt ellenfelükkel, bebombáztak 17/34 triplát, emellett sokkal jobban sáfárkodtak a maguk 21 büntetőjével, a vonalról is öt ponttal többet szereztek, noha mindkét csapat ugyanannyiszor próbálkozhatott.

Ha Wood játszik, pontokat hoz. Luka Doncic ezúttal is parádés egyéni számokkal jelentkezett, a 42 pontját 17/28 dobásból érte el, és ezt kiegészítette 8 lepattanóval, illetve 9 gólpasszal is, de a Mavericks támadójátéka már nem állt annyira sok lábon, mint ellenfelüké. Az elmúlt időszakban a játékideje miatt panaszkodó Christian Wood most megkapta a nagyobb lehetőséget, 34 perc alatt 26 ponttal és 12 lepattanóval zárt, 10/14 dobását elsüllyesztette, rajta kívül viszont egyedül Spencer Dinwiddie (15 pont, 6/8 jó dobás) tudta érdemben segíteni Doncicot. Amíg a Bostonnál Al Horford 5/5 jó dobással, a Smart, White duó 6/10 bedobott triplával lépett fel a pontfelelősök mellé, a dallasi kiegészítők közül Reggie Bullock 2/6, Tim Hardaway Jr. 1/7, Josh Green 1/4 dobását süllyesztette el, itt jött ki a különbség a két csapat között.

A Celtics legjobb dobói: Tatum 37/6, Brown 31/6, Horford 14/12
A Mavericks legjobb dobói: Doncic 42/9, Wood 26/6, Dinwiddie 15/6

 

Miami Heat–Washington Wizards 113–105

Ez nagyon kellett a Heatnek. A négyes vereségszériából érkező hazaiaknál Jimmy Butler, Max Strus és Duncan Robinson továbbra sem állt rendelkezésre, nyolc kihagyott meccs után visszatérhetett viszont Tyler Herro, így kicsit megint egészségesebb lett a keret a korábbi borzalom után. A floridaiak pedig Kyle Lowry vezetésével meg is nyomták az első félidőt: a veterán irányító 24 pontot dobott a nagyszünetig, ezzel nem rövid pályafutása legponterősebb első félidejét produkálta, a Miami pedig 15 egységgel vezetett két negyedet követően. A harmadik játékrészben volt közte 21 is, majd Lowry öt faulttal leült, átvette az irányítást a Washington és egy nagy rohammal eltüntette a különbséget, visszajött egálra (sőt vezetett is 93–92-re), a Heat kezdhette elölről, ám a végén felpörgött Herro is, fél perc alatt két triplával stabilizálta csapatát, összességében négyszer talált be távolról a negyedik negyedben, Lowry visszatérése után pedig egy 16–7-es rohammal zárta a meccset a társaság. A meccset eldöntő ütéseket a 24 pontos Caleb Martin vitte be, előbb Herro passzából ment el a gyűrűig, majd 50 másodpercnél egy támadópattanót tett vissza, erre pedig már nem érkezett válasz, a leadott 21 pontos előny után mégis a Spoelstra-legénységé lett a végjáték és a győzelem – nagyon kellett ez a siker a Heatnek, de egy sikerszériára is óriási szüksége lenne, hogy ne süllyedjen el...

Egy félidő nem volt elég.
Bradley Beal, Monte Morris és Rui Hachimura sem léphetett pályára a Washingtonnál, de a nagyobb problémát az jelentette, hogy az első félidőben nem tudtak felnőni a vendégek a Heat fizikális játékához, intenzitásához, emiatt olyan hátrányba kerültek, ahonnan már nem tudtak nyerni – így látta az estét Kyle Kuzma, a vendégek legjobbja. Kuzma 33 ponttal, 7 lepattanóval és 13/27-es mezőnymutatóval próbált a társaság élére állni, mellette Kristaps Porzingis (21 pont, 9 lepattanó, 4 gólpassz) is nagyon igyekezett, Kuzma pedig azzal elégedett, hogy visszajöttek a nagy hátrányukból, és volt esélyük nyerni - csak aztán az utolsó öt-hat perc megint a Heaté lett, a nagy felzárkózás után nem maradt erejük befejezni a munkát a hiányzóik nélkül. Hétből hat győzelem után kaptak ki ismét, holnap pedig ugyanitt visszavághatnak a Miaminak.

A Heat legjobb dobói: Lowry 28/15, Martin 24/12, Herro 17/15
A Wizards legjobb dobói: Kuzma 33/6, Porzingis 21/6, Barton 13/6

 

Toronto Raptors–Brooklyn Nets 98–112

Reagált a Nets.
A vendégek előző este a tartalékos Sixerstől kaptak ki, amiért rengeteg kritikát kaptak, most viszont a back-to-back második felén találtak magukban extra energiát, és magabiztos győzelmet arattak Torontóban. A Nets 12 ponttal nyerte az első negyedet, majd a másodikban jött egy komolyabb hullámvölgy, amikor az egész előnyt leadta a gárda, de a harmadik játékrészt ismét megnyomta, 39–25-re nyerte meg, és ezt már nem rontotta el – vezetett 21 ponttal is, nem adott komoly esélyt a Raptorsnak. Ugyan lepattanózásban (52–39, ebből 23–7 a támadók aránya) kikapott Jacque Vaughn alakulata, és a 21 eladott labda sem szép, mégis kifejezetten jól játszott: 55%-kal dobott mezőnyből, 45%-kal triplázott és 32 gólpasszt osztott szét, míg a túloldalon 36%-on és 16 gólpasszon tartotta a Torontót, ráadásul a 10 labdaszerzés mellett 11 blokkot is összehoztak Nic Claxtonék. Az is belefért, hogy Kevin Durant hosszú idő után háttérbe húzódjon és megálljon 12 pontnál (egyébként ezzel is megelőzte Kevin Garnettet az NBA örök pontlistáján és feljött a 18. helyre), de Kyrie Irving (29 pont, 5/8 tripla) vezetésével minden jól működött, jól mozgott Ben Simmons, nagyot ment Royce O'Neale, kifejezetten biztató játékkal, és főleg nagy energiákat mozgósítva arattak győzelmet. A Siakam, VanVleet, Barnes trió nélkül nem tudott igazán komoly ellenállást kifejteni a Raptors, ugyanolyan tartalékosak voltak a kanadaiak, mint a Sixers, támadásban meg sem közelítették a megszokott játékukat a fő playmakerek nélkül, így bár a második negyedben egyszer még visszavágtak, nagyot harcoltak, illetve a kiütést elkerülték, de a hazai pálya és a frissesség ellenére most ez volt tőlük a maximum. A Nets a back-to-backkel együtt is energikusnak, motiváltnak tűnt, ezt pedig győzelemre is tudta váltani.

A Raptors legjobb dobói: Trent Jr. 19/3, Anunoby 15, Young 12, Boucher 12
A Nets legjobb dobói: Irving 29/15, O'Neale 15/15, Claxton 14, Simmons 14

 

Milwaukee Bucks–Chicago Bulls 113–118

Újabb nagy fogás. A Boston legyőzése után a ligamásodik Bucks otthonában is nyerni tudott a Chicago, a korábbi vereségszéria után most egészen más miatt kell beszélnünk Billy Donovan együtteséről. A szoros, kiélezett mérkőzésen a harmadik negyedben tudott kicsit meglógni a Bulls, de a Milwaukee erre válaszolni tudott, és egészen a végjátékig billegett az összecsapás, majd az utolsó másfél percben elbillent a vendégek felé. 109–106-os Bucks-vezetésnél Coby White bevert egy triplát, majd Jannisz Adetokunbóra fújtak egy támadóhibát, amiből White még egy hármast küldött a gyűrűbe, végül Jrue Holiday eladta a labdát a következő játékból, ezt pedig Nik Vucevic büntette egy újabb triplával. Ez a három dobás, illetve a Milwaukee két hibája eldöntötte a küzdelmet, 20 másodperc volt hátra és hat ponttal vezetett a Bulls, a Bucks már nem tudott érdemben válaszolni, így újabb óriási győzelmet aratott a Chicago. Külön emeljük ki a végén két clutch gólpasszt jegyző DeMar DeRozant, aki 36 pontot szórt 14/24 jó dobással és 8 assziszttal, White 4/7 triplát dobott be, Vucsevics kintről-bentről veszélyesnek bizonyult, Zach LaVine 18 pontot és 5 gólpasszt tett hozzá, a Bulls szinte a semmiből lépett szintet az utóbbi két mérkőzésen - viszont ezzel a derbivel egy hatmeccses idegenbeli túrát kezdett meg, egymás után jönnek a rangadók, úgyhogy most bizonyíthatja, hogy mit ér.

Nem volt az igazi a Bucks.
Támadásban nem volt nagy gond a hazaiaknál, Adetokunbo most is tette a dolgát (36 pont, 11 lepattanó, 7 gólpassz, 15/27 mezőnyből, bár 8 eladott labda), a remek szezont futó Brook Lopezre is lehetett számítani (20 pont, 7 lepattanó), ha nem is dobott igazán jól a társaság, de csak eljutott 110 pont fölé, nem ez jelentette a legfőbb problémát. Védekezésben viszont erőtlennek bizonyult az együttes, DeRozannel semmit sem tudtak kezdeni Holidayék, Vucsevics is felvette a kesztyűt Lopezzel, és egyszerűen gördülékenyebben játszott a Chicago, több játékos tudott villanni, és a megszokott alapjáték túl nagy feladatot jelentett a Milwaukee-nak, nem értek ki a figurákra a vendéglátók. A végén így is minden esélye megvolt a sikerre Mike Budenholzer alakulatának, de szokatlan clutch hibákat vétettek Janniszék elöl-hátul, az az egy-két elcsúszás pedig meg is pecsételte a sorsukat – még mindig másodikak ligaszinten a Boston mögött, de hatból negyedszer, nyolcból ötödször kaptak ki, nem találják a korábbi ritmust.

A Bucks legjobb dobói: Adetokunbo 36, Lopez 20/9, Holiday 14/3
A Bulls legjobb dobói: DeRozan 36/6, Vucevic 18/12, LaVine 18/9



Oklahoma City Thunder–Denver Nuggets 126–131 – hosszabbítás után

Csak hosszabbításban dőlt el. Sima denveri sikernek ígérkezett a meccs az első negyedben, hiszen a vendégek a 14 pontos Nikola Jokics vezetésével 17 egységnyi előnnyel zárták a nyitó játékrészt, de aztán felkeményedett az OKC, 42 egységet termelt a második negyedben, a harmadikban pedig állva is hagyta ellenfelét – 13 pontos hazai fórról indult a negyedik felvonás, de 15-tel is vezetett már a Thunder. A back-to-back érkező Denver azonban valahol talált még némi extra energiát, és a rendes játékidő utolsó időszakában visszajött, Nikola Jokics és főleg a nagyot játszó Aaron Gordon villanásaival megmenekült - utóbbi 47 másodpercnél zsákolta be az egyenlítő duplát, az utolsó dobásokat pedig mindkét fél elrontotta. Jöhetett a hosszabbítás, ahol rögtön egy 5–0-val kezdett, és többször már nem is adta ki a kezéből a vezetést a Nuggets, 17 másodpercnél Bruce Brown floatare, majd Isaiah Joe kihagyott büntetője után eldőlt a küzdelem – óriási csatában tudott nyerni az előző este még otthon megégő Denver.

Sokan kitettek magukért.
Mindkét csapatban voltak kiemelkedő egyéni teljesítmények, a Nuggets és az OKC is mindent megtett a sikerért, összességében nem csak izgalmas, de színvonalas mérkőzést is játszottak a felek. A hazaiaknál Shai Gilgeous-Alexander szokásos jó teljesítménye (31 pont, 7 lepattanó, 11 gólpassz) mellett 7/10 triplát dobott be Isaiah Joe, 18 pontig jutott Lu Dort, ismét sokoldalú volt Josh Giddey, míg a Denvernél Nikola Jokics (39 pont, 10 lepattanó, 9 gólpassz, 11/15 mezőnyből) szenzációs produkciója mellett Aaron Gordon (30 pont, 8 lepattanó, 4 gólpassz, 4/5 tripla) is óriásit játszott, Bruce Brown tripla-duplázott (17 pont, 13 lepattanó, 10 gólpassz, 4 labdaszerzés), a padról pedig Vlatko Cancar dobott egy 20-ast. Jamal Murray és Michael Porter Jr. hiánya is belefért a vendégeknek, a kiegészítők mindent pótoltak, a végén pedig ki is harcolták a fontos győzelmet, így elégedettek lehetnek ezzel a meccsel, most készülhetnek a Clippers elleni rangadóra – míg a Thunder a Chicagót fogadja pénteken.

A Thunder legjobb dobói: Gilgeous-Alexander 31/3, Joe 21/21, Dort 18/9
A Nuggets legjobb dobói: Jokics 39/3, Gordon 30/12, Cancar 20/9

 

San Antonio Spurs–New Orleans Pelicans 110–129

Lesimázta a Pelicans. A vendégek számára kötelező volt a győzelem a rossz formában lévő Spursszel szemben, ezt pedig könnyedén hozta is Willie Green alakulata. A New Orleans tíz ponttal nyerte az első negyedet és 19-cel vezetett a nagyszünetben, egy másodpercig sem volt hátrányban, volt közte 27 is a javára és a harmadik-negyedik játékrészben már kényelmesen menedzselte a különbséget – nem forgott veszélyben a sikere, és végül megszakadnia sem kellett érte. Brandon Ingram kevesebbet vállalt, de 17 pontja mellett 10 gólpasszt osztott szét, Jonas Valanciunas (22 pont, 10 lepattanó, 4/5 tripla) és Devonte' Graham (21 pont, 6/11 tripla) remeklése mellett pedig külön is emeljük ki Zion Williamsont, aki nagy kedvvel pattogott a festékben: 27 perc alatt 14/18 dobását küldte a gyűrűbe és 32 pontos szezoncsúcsot szállított 11 lepattanó mellett. A könnyed győzelembe nem igazán tudott belezavarni a San Antonio, amelynél Devin Vassell (26 pont, 8 gólpassz, 4/8 tripla) ismét jó számokat gyártott, de a texasiak így is elszenvedték zsinórban hatodik vereségüket – nem voltak egy súlycsoportban az élcsapat-szintet hozó Pelicansszel.

A Spurs legjobb dobói: Vassell 26/12, McDermott 21/9, Sochan 12
A Pelicans legjobb dobói: Williamson 32, Valanciunas 22/12, Graham 21/18

 

Utah Jazz–Detroit Pistons 116–125

Back-to-back bravúr. Érthetetlen két napot teljesített a Detroit, az eddigi ligautolsó ugyanis előző este Denverben aratott szoros győzelmet, majd most fáradtan, a back-to-back második felén, ráadásul továbbra is a Cunningham, Bey, Stewart trió nélkül győzte le a nyugati topcsapatnak számító Jazzt. A vendégek óriási lendülettel játszottak az első félidőben, és a nagyszünetben 66–54-re vezettek, minden 50-50-es labdát elvittek, magas fordulatszámon pörögtek védekezésben, gyorsabban, fizikálisabban, intenzívebben kosaraztak a Jazznél – áttörték a zárásokat, mindenhova odaértek, és elöl is nagyobb sebességgel dolgoztak ellenfelüknél. A fordulás után már felnőtt hozzájuk a Utah, de az előny kitartott, a 49%-os mezőnyözés és az 50%-os triplázás mellett a koncentrációt jelzi a 25/27 jó büntető, valamint a mindössze hét eladott labda is – nagyon keveset hibáztak, nem adták meg azt az esélyt a Jazznek, hogy egy nagy rohammal lenullázza az addigiakat. Emiatt végig vezettek, és bár a záró etapban itt-ott volt szorosabb helyzet, de Alec Burks triplája két és fél percnél végleg megtörte a Utah ellenállását, azzal lett 116–110, ott elvesztette a fonalat a hazai alakulat, és nem volt már esélye a fordításra. Mindezt ráadásul egyéni extra nélkül hozta le a Pistons, Bojan Bogdanovic 23 ponttal tért vissza Salt Lake Citybe, Kevin Knox II 6/8, Burks 4/6 hármast süllyesztett el, de ők voltak a legjobbak, senki nem produkált váratlan meccset – az eddigi 0–10-es idegenbeli mérleg után két hatalmas bravúrt mutattak be, úgyhogy ezek után már Phoenixbe sem esélytelenként utaznak...

Nincs jó passzban a Jazz. A korábbi nyugati listavezető hétből ötödször kapott ki, a hétből hatszor kapott legalább 113 pontot, az előző négyből háromszor engedett legalább 120-at, védekezésben abszolút szétesett mostanában a gárda, ez pedig ezúttal sem fért bele. Mike Conley hiánya mellett Lauri Markkanen gyengébb napja (4/13 mezőnyből) sem segített, hiába dobott 29 pontot és 8/15 triplát Malik Beasley (11 lepattanóval, 5 gólpasszal), hiába osztott ki 12 gólpasszt a 17 pontja mellé a Conley-t helyettesítő Collin Sexton, a védekezésük ezúttal is átjáróháznak bizonyult, és amíg ezen nem tudnak változtatni, addig nem nagyon várhatnak ennél jobb eredményeket. Az eladott labdáikkal is segítették a Detroitot, kilenccel többször szórták el a játékszert, mint ellenfelük, és ezekből 27 pontot kaptak, ennyi előnyt nem adhattak az amúgy is nagyon letisztult, világos játékot játszó Pistonsnak – össze kell kapniuk magukat hátul, most mennek a Warriorshoz, aztán Phoenixbe, azt viszont egy hatos hazai sorozat követi majd.

A Jazz legjobb dobói: Beasley 29/24, Clarkson 24/9, Sexton 17/3
A Pistons legjobb dobói: Bogdanovic 23/3, Knox 21/18, Bagley III 19

 

Golden State Warriors–Los Angeles Clippers 124–107

Nem hibázott a Warriors. A Clippersnél George, Leonard és Kennard sem lépett pályára, így kötelező volt a győzelem a GSW számára, Steve Kerr csapata pedig összességében koncentrált és eredményes játékkal szállította is az elvárt eredményt. A hazaiak az első negyedben rögtön jó ritmusban kezdtek, Klay Thompson egymaga 15 pontot dobott ekkor, ezzel "berúgta" csapatát és az arénát is, a második játékrészben pedig legyalulták a Los Angelest: a nagyszünetben már 19 ponttal, 66–47-re vezettek. A harmadik negyedben azért felszívta magát a Clippers és "megkérdezte" a Warriorst, hogy mennyire gondolja komolyan a dolgot, de a 31 pontos szezoncsúcsot szállító Andrew Wiggins tripláival mindenre válaszolt a címvédő, így érdemben nem csökkent a különbség, a záró etapban pedig már nem nagyon kellett izgulni. A hazaiaknál a 6/10 triplás Wiggins mellett a 22–6–9-et hozó Steph Curryt és a 4/4-et dobó, 12 gólpasszt kiosztó Draymond Greent is érdekes dicsérni, míg a vendégeknél Markieff Morris lett a legjobb dobó 19 ponttal – viszont náluk közel sem volt annyi tűzerő a hiányzóik nélkül, mint a Warriorsnál. A bajnok 19 triplája és 36 gólpassza is beszédes, otthon 8–1-re áll a társaság, most fogadja a Jazzt, aztán elmegy Minnesotába és Dallasba, ott derül ki, hogy valójában lezárta-e a pocsék idegenbeli formáját a Kerr-legénység.

A Warriors legjobb dobói: Wiggins 31/18, Curry 22/12, Thompson 18/9
A Clippers legjobb dobói: Morris 19/9, Mann 17/9, Powell 17/9

 

NBA
ALAPSZAKASZ

Charlotte Hornets–Philadelphia 76ers 107–101
Cleveland Caveliers–Portland Trail Blazers 114–96
Indiana Pacers–Minnesota Timberwolves 101–115
Atlanta Hawks–Sacramento Kings 115–106
Boston Celtics–Dallas Mavericks 125–112
Miami Heat–Washington Wizards 113–105
Toronto Raptors–Brooklyn Nets 98–112
Milwaukee Bucks–Chicago Bulls 113–118
Oklahoma City Thunder–Denver Nuggets 126–131 – hosszabbítás után
San Antonio Spurs–New Orleans Pelicans 110–129
Utah Jazz–Detroit Pistons 116–125
Golden State Warriors–Los Angeles Clippers 124–107