NBA: még mindig LeBron James a király, de akad jó pár trónkövetelő

Vágólapra másolva!
2020.12.28. 15:36
null
LeBron James, a negyedik bajnoki gyűrűje átvétele után (Fotó: AFP)
LeBron James közel 36 évesen is az NBA legjobb játékosa, de trónkövetelőből nincsen hiány. Az ESPN még a 2020–2021-es évad előtt összegyűjtötte az észak-amerikai profi kosárliga 100 legjobb aktív játékosát, az első tíz helyezettet pedig a Nemzeti Sport Online-on is bemutatjuk.

10. NIKOLA JOKICS (Denver Nuggets)

A most 25 éves center csak a draft második körében, a 11. választással kelt el 2014-ben, és utólag kijelenthető: óriásit nyert vele a Denver Nuggets. Jokics a méreteit tekintve klasszikus center, hiszen 213 centiméter magas, de a játéka inkább egy irányítóéra hajaz – talán sosem volt még egy ennyire jól passzoló játékos ezen a poszton az NBA-ben. A szerb kiválóság nem feltétlenül atletikus, sőt nem is kifejezetten fürge, de ezt agilitásával és hatékony távoli dobásaival maximálisan ellensúlyozni tudja. Fiatal kora ellenére már kétszeres All Star, a 2019–2020-as idényben pedig kimagasló teljesítményt nyújtott. Az alapszakaszban 20 pontot átlagolt 7 gólpassz és 9 lepattanó mellett, majd a koronavírus-járvány miatt „buborékban” megrendezett rájátszásban is klasszisként játszott – a Denver Nuggets színeiben a Nyugati főcsoport döntőjéig menetelt, ahol a későbbi bajnok Los Angeles Lakers állta útját.

9. JAMES HARDEN (Houston Rockets)

Egy valódi zseni, aki a balhéktól sem mentes. James Harden kétségtelenül a liga egyik legjobb játékosa, aki meghökkentő dolgokra képes, ugyanakkor a hőn áhított bajnoki cím még nem jött össze neki, és erről nem csak a balszerencse, ő is tehet. Harden 2012-ben még csereembernek számított a döntőig menetelő – de ott sima vereséget szenvedő – Oklahoma City Thunderben, majd csere útján Houstonba került. A Rocketsben szupersztárrá nőtte ki magát, a csapat köré épült, a játékstílus őt segítette, a cél pedig a bajnoki cím volt, de a Nyugati főcsoport-döntő hetedik meccsénél egyszer sem járt közelebb az aranygyűrűhöz. A 2019–2020-as idény mérföldkő volt számára, hiszen a Rockets mindent alárendelt a hárompontosdobás köré épülő játéknak, ám a későbbi bajnok Lakers már a második körben szertefoszlatta a houstoni álmokat. Ezt követően az általános igazgató, és a vezetőedző is távozott, Harden cserét kért, az edzések helyett pedig szívesebben látogatta az éjszakai klubokat. A 2020–2021-es évad elején még mindig Houstonban van, azonban könnyen lehet, hogy hamarosan már új csapatban láthatjuk a 2018-as alapszakasz MVP-jét.

8. STEPH CURRY (Golden State Warriors)

Megváltoztatta a játékot – tartják Steph Curryről, hiszen a 2010-es években olyan szintre emelte a hárompontosdobás fogalmát, amire előtte még nem volt példa az NBA-ben. Az egy idény alatt értékesített 402 tripla – a 2015–2016-os évadban – mai napig rekord a ligában. A most 32 esztendős Curry kétszer lett alapszakasz-MVP – egy alkalommal egyhangúlag, a liga történetében ez idáig egyedülállóan –, ötször jutott döntőbe a GSW-vel, háromszor pedig a bajnoki címet is megnyerte. A 2019–2020-as idény java részét kéztörés miatt kihagyta, a Warriors pedig a Nyugati konferencia utolsó helyén zárt. A 2020–2021-es kiírásban Curry és a GSW célja az lehet, hogy újra bejusson a rájátszásba, a liga egyik, ha nem a legjobb irányítójának pedig a fogadóirodák szerint az alapszakasz legértékesebb játékosának járó MVP-címre is reális esélye lehet – ehhez persze a régi formáját kell idéznie.

7. DAMIAN LILLARD (Portland Trail Blazers)

Az ESPN 100-as listája szubjektív összeállítás, így lehet rajta vitatkozni, sőt, kell is. Sokaknak például zavaros lehet, hogy Damian Lillard, aki MVP- és bajnoki címmel sem rendelkezik, hogyan előzheti pedig a kétszeres alapszakasz-MVP, háromszoros bajnok Curryt a legjobb játékosok listáján. Egyrészt Curryt csúcsformában (eddig) utoljára a 2019-es döntő harmadik meccsén, a Toronto Raptors ellen láttuk játszani, másrészt nem lehet elmenni Lillard évről évre fejlődő, káprázatos teljesítménye mellett. A Blazers irányítója a 2019-es rájátszásban – általános meglepetésre – bevezette csapatát a Nyugati főcsoport fináléjába, majd a legutóbbi idényben karriercsúcsot jelentő 30 pontot átlagolt az alapszakaszban – ráadásul három meccsen is legalább 60 pontig jutott –, és az orlandói „buborékban” hatalmas szerepet vállalt abban, hogy a portlandiek végül bejutottak a playoffba. Ezen kívül nem lehet elmenni Lillard hidegvére mellett sem: a 30 éves irányító nevéhez két igazán emlékezetes, utolsó másodperces, párharcot lezáró hárompontosdobás is fűződik a rájátszások történetében.

6. KEVIN DURANT (Brooklyn Nets)


Nála megosztóbb játékost nem csak az aktív mezőnyben, de az NBA teljes történelmében is nehezen találunk, képességeit azonban senki sem vitathatja. Kevin Durant az Oklahoma City Thunderben vált szupersztárrá – 2007-ben a névváltás és költözés előtt álló Seattle Supersonics draftolta –, ám csupán alapszakasz-MVP-címet tudott nyerni, az aranygyűrű nem jött össze. Utóbbi a Golden State Warriorsnál már két alkalommal is sikerült, KD-t pedig mindkétszer megválasztották a döntő legértékesebb játékosának. A finálé 2019-ben is összejött a GSW-vel, Durant azonban megsérült a rájátszás során, majd a Toronto Raptors ellen pár perc erejére visszatért, de elszakadt az Achilles-ina, így hosszú kihagyás várt rá. Időközben úgy döntött, hogy a Brooklyn Netsnél folytatja a pályafutását, ahol több mint egy év kényszerpihenő után a múlt héten bemutatkozhatott. Nem vitás, hogy a Kevin Durantet és Kyrie Irvinget is a soraiban tudó Nets a 2020–2021-es idény egyik fő bajnokesélyese, a kérdés csak az, hogy előbbi képes-e Achilles-sérülése után is ugyanazon a szinten teljesíteni, mint amit megszokhattunk tőle.

5. KAWHI LEONARD (Los Angeles Clippers)

Egy évvel ezelőtt még sokkal előkelőbb helyet foglalt el Kawhi Leonard ezen a listán, de így sem lehet oka panaszra. A Clippers sztárjának minőségi a pedigréje, hiszen kétszeres bajnok, kétszeres döntő-MVP, ráadásul mindezt két különböző csapatban hozta össze. Leonardöt az Indiana Pacers választotta ki a 2011-es játékosbörze 11. helyén, ezt követően viszont elcserélte őt a San Antonio Spurshöz. Gregg Popovich vezetőedző kezei alatt Leonardből valódi sztár vált Texasban: 2014-ben a Miami Heat elleni döntő legértékesebb játékosa lett, és bajnoki címet nyert. Évekkel később viharos körülmények között cserélték el a Toronto Raptorsba, ahol mindössze egy ott töltött szezon elegendő volt számára, hogy hozzásegítse a kanadaiakat történelmük első bajnoki címéhez. Leonard és csapata 2019-ben legyőzte a GSW-t, ő pedig ismét döntő-MVP lett. Ezt követően jött Los Angeles, és a Clippers, ahol kétéves szerződést írt alá. Már az első esztendőben a bajnoki cím volt a cél, de a Denver Nuggets a „buborékban” rendezett playoff második körében kiütötte a Clipperst, amely a 2020–2021-es évadban ismét a bajnoki trófea megnyeréséért száll harcba.

4. LUKA DONCIC (Dallas Mavericks)

Nincsenek megfelelő jelzők a szlovén csodagyerekre. Luka Doncic valósággal berúgta az NBA kapuit a 2018–2019-es alapszakaszban, melynek végén elnyerte az Év újoncának járó elismerést. Doncic ezt megelőzően Európában már alaposan letette a névjegyét, ugyanis a Real Madrid tagjaként az Euroliga legértékesebb játékosának is megválasztották – ezután kelt el a harmadik helyen a 2018-as NBA-drafton. A több poszton is bevethető szlovén kosarast az Atlanta Hawks választotta ki, de a Dallas Mavericks cserélt érte. Az első, rendkívül jól sikerült idényét csak a második tudta feledtetni, melyben rögtön szintet, vagyis inkább szinteket lépett. Doncic a 2019–2020-as alapszakaszban közel 29 pontot, 9 gólpasszt és több mint 9 lepattanót átlagolt és a hetedik helyen vezette be csapatát a rájátszásba. Utóbbiban sem remegett meg, a Los Angeles Clippers elleni párharc során egy 38, egy 42 és egy 43 pontos mérkőzésre is képes volt, közte egy hosszabbításban szerzett, meccsnyerő hárompontossal. Korai még, hogy a szlovént máris a sportág panteonjába emeljük, de a másodéves számai még LeBron James és Michael Jordan karrierkezdetét is felülmúlták.

3. JANNISZ ADETOKUNBO (Milwaukee Bucks)

A legutóbbi két idényben ő lett az NBA alapszakaszának legértékesebb játékosa, ám így is csak a dobogó harmadik fokára fért fel az ESPN-nél. Janniszt a 2013-as NBA-draft 15. választásával szerezte meg a Milwaukee Bucks, amely talán nem is sejtette, hogy mekkora kincsre lelt. A görög erőcsatár az évek során folyamatosan fejlődött – a 2016–2017-es szezonban az évad legtöbbet fejlődő játékosának is megválasztották –, mígnem szupersztárrá érett. A „görög szörny” becenevet kapó Jannisz félelmetes változáson ment keresztül 2013 óta: rengeteg izmot pakolt magára, tökéletesítette a befejezéseit, fejlesztette a távoli dobásait és védekezésben is a liga felnőtt a ligaelithez. A 2018–2019-es évad végén alapszakasz-MVP-címet nyert, de a rájátszásban a Keleti főcsoport-döntő jelentette számára a végállomást. Az alapszakasz legértékesebb játékosának járó díjat a legutóbbi idényben is elhódította – úgy, ahogy az Év védőjének járó elismerést is –, ám a playoffban még a 2019-esnél is nagyobbat bukott, ugyanis a Bucks 4–1-es összesítéssel kiesett a Miami Heat ellen a második körben. Ezt követően sokáig a maradása sem volt biztos, azóta azonban hosszú távra elkötelezte magát a Bucks mellett, amellyel ezúttal is nekivág a bajnoki cím megszerzésének.

2. ANTHONY DAVIS (Los Angeles Lakers)

Egy csere mindent megváltoztathat. Anthony Davist 2012-ben az első kör első választásával szerezte meg a New Orleans Hornets – amely később felvette a Pelicans nevet. Davis statisztikailag már a második idényétől kezdve a liga legnagyobb sztárjai közé lépett, de a csapatsikerek nem akartak összejönni. Ezt végül a 2018–2019-es idény közben elégelte meg, amikor cserét kért a Pelicanstól, amely egy hosszabb huzavona után az akkori évad végeztével elcserélte őt LeBron James mellé a Los Angeles Lakershez. Davis számításai bejöttek, a statisztikai eredményesség mellett – a legutóbbi alapszakaszban 26 pontot és 9 lepattanót átlagolt – a csapatsikerek is összejöttek. A Lakers megnyerte a konferenciáját az alapszakaszban, majd mindössze öt vesztett rájátszásmeccsel bajnok lett, Anthony Davis pedig fantasztikus teljesítményt nyújtott a döntőben. A 2020–2021-es évad kezdete előtt szabadon igazolható volt, de ötéves szerződéshosszabbítást írt alá a címvédő aranysárga-lilákkal.

1. LEBRON JAMES (Los Angeles Lakers)

December 30-án lesz 36 esztendős LeBron James, vitathatatlanul minden idők egyik legjobb kosárlabdázója. A 2020–2021-es idény már James 18. szezonja az NBA-ben, ám még mindig ő legjobb – legalábbis az ESPN listája szerint. A Cleveland Cavaliersszel egy, a Miami Heattel két bajnoki címet nyerő klasszis 2018-ban döntött úgy, hogy a Los Angeles Lakershez igazol, az első idénye azonban kifejezetten csalódáskeltőre sikeredett az aranysárga-liláknál, hiszen még a rájátszásba sem jutott be a gárdával. Ezt követően megérkezett a Lakershez többek között Davis, LeBron pedig feljebb kapcsolt. Pontatlan lenne azt állítani, hogy régi fényében tündökölt az előző szezonban, hiszen már nem olyan robbanékony és atletikus, mint egykor, viszont sokkal jobban passzol, átlátja a teljes pályát, és tudja, hogy mikor kell előrelépnie, vagy éppen háttérbe húzódnia a csapat sikerének érdekében. Augusztusban pályafutása negyedik bajnoki címét szerezte, ráadásul a döntő legértékesebb játékosa is ő lett. A Los Angeles Lakers a 2020–2021-es idény legnagyobb bajnokesélyese, így Jamesnek jó esélye van rá, hogy ötödik bajnoki aranygyűrűjét is begyűjtse.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik