NBA: Lillard 71 pontjával verte meg a ligautolsót a Trail Blazers

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.02.27. 07:35
null
Damian Lillard 71 pontot szerzett a Trail Blazers Rockets elleni sikere alkalmával (Fotó: Getty Images)
Egészen elképesztő teljesítményt nyújtott a Portland Trail Blazers sztárja, Damian Lillard a liga utolsó helyén álló Houston Rockets elleni mérkőzésen az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) magyar idő szerinti vasárnap hajnali mérkőzésén, hiszen 71 ponttal (!) vette ki a részét csapata 131–114-es győzelméből, s ezzel két csúcsot is megdöntött.

Lillard 71 pontjából 39 is hárompontosból született, s emellett szerzett hat lepattanót és kiosztott ugyanennyi asszisztot, amivel beállította a Cleveland sztárjának, Donovan Mitchellnek az idei pontrekordját, ráadásul saját 61 pontos klubcsúcsát adta át a múltnak, s egyéni rekordot jelentő 13 sikeres triplával zárt.



A Milwaukee Bucks az előző mérkőzésen térdsérülést szenvedő Janisz Adetokunbo (Giannis Antetokounmpo) nélkül is megszerezte sorozatban 14. győzelmét, hiszen hazai pályán 104–101-re megverte a Phoenix Sunst Jrue Holiday vezérletével (33 pont, négy lepattanó, öt assziszt.)

Az Atlanta Hawks Trae Young (34–3–8) és Dejounta Murray (28–3–4) remeklésének köszönhetően győzte le szoros mérkőzésen 129–127-re a Brooklyn Netset, míg a Los Angeles Lakers 27 pontos hátrányból visszakapaszkodva nyerte meg a Dallas Mavericks elleni ütközetet.Luka Doncic 26 pontot, kilenc lepattanót és öt gólpasszt jegyzőkönyvezett, az új fiú, a Brooklynból érkezőKyrie Irvingis kitett magáért (21, 11, 5) – hiába, a texasiak 111–108-ra kaptak ki hazai pályán, pediga második negyedben már 48–21-re vezettek a kaliforniaiak ellen. A Lakers legjobbjaAnthony Davis volt30 ponttal és 15 lepattanóval,LeBron James ezúttal 26 pontig, nyolc lepattanóig jutott.



A címvédő Golden State Warriorst a 32 pontig, öt lepattanóig és négy asszisztig jutó Klay Thompson vezette 109–104-es győzelemre a Minnesota Timberwolves ellen.



A Los Angeles Clippers egymás után második hosszabbításos vereségét szenvedte el, a Denver Nuggets ugyanis a tripla duplázó, 40 ponttal, 17 lepattanóval és 10 gólpasszal záró Nikola Jokics vezérletével hazai pályán 134–124-re nyert.



NBA
ALAPSZAKASZ

Milwaukee Bucks–Phoenix Suns 104–101
Atlanta Hawks–Brooklyn Nets 129–127
Chicago Bulls–Washington Wizards 102–82
Dallas Mavericks–Los Angeles Lakers 108–111
Cleveland Cavaliers–Toronto Raptors 118–93
Oklahoma City Thunder–Sacramento Kings 115–125
Golden State Warriors–Minnesota Timberwolves 109–104
Portland Trail Blazers–Houston Rockets 131–114
Denver Nuggets–Los Angeles Clippers 134–124 – hosszabbítás után

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik