NBA: levédekezte a Bostont, megfordította a nagydöntőt a GSW

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2022.06.14. 07:06
null
A 26 pontig és 13 lepattanóig jutó Andrew Wiggins (balra) levette a terhet Stephen Curry válláról (Fotó: Getty Images)
A Golden State Warriors egy győzelemre került a végső sikertől, hiszen hazai pályán 104–94-re felülmúlta a Boston Celticset az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) döntőjének ötödik mérkőzésén, ezzel 3:2-re módosult az állás.

 

NBA
NAGYDÖNTŐ, 5. MÉRKŐZÉS

Golden State Warriors–Boston Celtics 104–94 (27–16, 24–23, 24–35, 29–20)

Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3:2

Csak egyszer ingott meg a GSW. Ez volt az első olyan mérkőzés a szériában, ami szinte végig a Warriors szájíze szerint és amelyet nagyrészt kontrollálni tudott Steve Kerr alakulata. A hazaiak parádésan kezdtek, rögtön meglógtak 14–4-re, majd 24–8-ra, a Celtics onnan próbálta meg összeszedni magát, de az első félidőben végig kézben tartotta az eseményeket a nyugati bajnok és a nagyszünetben abszolút megfelelt a játék képének az, hogy 12 ponttal járt előrébb a gárda. A Boston azonban egyszer meg tudta rázni magát: 0/12 triplával kezdett a társaság, de már a második negyed hajrájában megtörte a jeget és bevert 3/3-at, majd a fordulást követően is megmaradt ez a lendület és 5/5-tel (!) kezdett Ime Udoka együttese. Ebből Jayson Tatum egymaga hármat vállalt, majd egy hiba után Marcus Smart elsüllyesztette a hatodikat is távolról, miközben a GSW lefagyott, így szinte ugyanazt láttuk, mint az első meccs negyedik negyedében,51–39-ről 57–61 lett, a Celtics egy óriási rohammal minden addigi hibáját lenullázta és átvette a vezetést. A játékrész hajrájában aztán a Warriors rendezte a sorokat, zsinórban 14 (!) elrontott tripla után Klay Thompson bevert kettőt, majd Jordan Poole is egyet, ezzel stabilizálta magát a gárda, végül Poole elsüllyesztett még egy félpályás, palánkos buzzert is – ezzel visszavette az előnyt a hazai alakulat. A negyedik negyed pedig már a legutóbbi ilyenre hajazott, az első három percet 10–0-ra nyerte a GSW és onnantól már nem is nézett hátra, azt is elbírta, hogy Draymond Green három perccel a vége előtt kipontozódjon, ez sem számított – 104–88-nál jöttek a sorcserék, véget ért a találkozó. A Warriors összességében az említett harmadik negyedes bostoni triplazáport leszámítva ellenőrzése alatt tartotta a meccset és a Celtics játékát is, így sorozatban két győzelemmel megfordította a párharcot – először vezet Kerr csapata a döntő folyamán és egyetlen sikerre van a bajnoki címtől.


Gyenge volt a Celtics. Eddigi leggyengébb mérkőzését játszotta ebben a nagydöntőben a Boston, amely a rájátszás során először kapott ki egymás után kétszer – sőt, január óta először fordult ez elő az Udoka-legénységgel. A 0/12-es kezdés után a triplázást azért összekapták a vendégek, végül 11-et bedobtak 34 százalékkal, ami sokkal jobb mutató a Warriors 9/40-énél (22.5 százalék), viszont kereken tíz büntetőt hibáztak el, a megnyert lepattanózás ellenére 50–36-ra kikaptak a festékben, 18 gólpasszukra 18 eladott labda jutott és kaptak ezekből 22 pontot - ráadásul a negyedik negyedben 0/5-tel kezdtek és 2/12-ig jutottak a garbage time-ig mezőnyből, eladtak négy labdát és csak ott kihagytak négy büntetőt. Tatum az eddigiekhez képest jól játszott (27 pont, 10 lepattanó, 4 gólpassz, 5/9 hármas), Brown viszont gyenge volt (5/18 mezőnyből, 0/5 tripla, 4 gólpasszra 5 eladott labda), Robert Williams III is most volt legkevésbé hatékony, a kispad pedig borzasztóan szerepelt: úgy érkezett onnan 10 pont, hogy abból hatot már a tét nélküli időszakban dobott Nesmith és Kornet. A GSW oldalán sem volt minden szép, Steph Curry most először dobott gyengén (7/22 mezőnyből, 0/9 tripla, 8 gólpassz, 1 eladott labda), de egyrészt Klay Thompson bevert 21 pontot 5/11 hármassal, másrészt a padról 29 pontot és 10/18 jó dobást tett hozzá a Payton II, Poole duó, harmadrészt pedig Andrew Wiggins volt a meccs legjobbja: ugyan 0/6-tal zárt távolról, de így is 26 pontig, 13 lepattanóig és 12/23-as mezőnymutatóig jutott. Az ő extrája abszolút kulcsfaktor volt támadásban, mert az érvénytelen triplázás miatt nagy szükségük volt arra, hogy valaki közelebből folyamatosan eredményes legyen – Wiggins ezt parádésan hozta, a Warriors pedig ilyen dobóformával és Curryvel nagyon értékesnek számító győzelmet aratott.

A Warriors legjobb dobói:Wiggins 26, Thompson 21/15, Curry 16
A Celtics legjobb dobói:Tatum 27/15, Smart 20/9, Brown 18

A NAGYDÖNTŐ TELJES PROGRAMJA
Június 3.: Golden State Warriors–Boston Celtics 108–120
Június 6.: Golden State Warriors–Boston Celtics 107–88
Június 9.: Boston Celtics–Golden State Warriors116–100
Június 11.:Boston Celtics–Golden State Warriors 97–107
Június 14.: Golden State Warriors–Boston Celtics 104–94
Június 17., 3.00:Boston Celtics–Golden State Warriors (Tv:Sport1/Sport 2)
Június 20., 2.00:Golden State Warriors–Boston Celtics (ha szükséges) (Tv:Sport1/Sport 2)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik