NBA: LeBron vérző fejű áldozatát öten sem tudták megállítani – videó

Vágólapra másolva!
2021.11.22. 10:45
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) magyar idő szerint hétfőre virradóra lejátszott Detroit Pistons–Los Angeles Lakers meccs harmadik negyedében kosárpalánkok alatt meglehetősen szokatlan intenzitású dühroham tört rá a hazaiak centerére, Isaiah Stewartra, amikor egy büntető után a vendégek klasszisa, LeBron James könyökkel fejen találta.

A Detroit 20 éves játékosa az eset után azonnal igyekezett elégtételt venni Jamesen, ám a csapattársak és a játékvezetők meggátolták. Aztán újra megpróbálta, akkor már a szervezők, biztonságiak is próbálták útját állni a felbőszült és vérző fejjel tomboló Stewartnak. Végül harmadik „szökési kísérlete” után legalább öten próbáltak az öltözőbe rángatni, ám ő itt is feltalálta magát, s az öltözőfolyosón át próbált eljutni a Lakers oldalára, hogy elégtételt vegyen az őt ért sérelmen. Ennek a kísérletnek az eredményét a kamerák már nem rögzítették.

A történeti hűség kedvéért tegyük hozzá, Stewart mellett Jamest is kiállították a játékvezetők, Russell Westbrook meg kapott egy technikait, de a tömegverekedést sikerült megelőzni, személyi sérülés – Stewart vérző szemöldökét és önbecsülését leszámítva – nem történt. A mérkőzést a Lakers nyerte meg 121–116-ra.

VIDEÓ AZ ESETRŐL


 

A játéknap összefoglalója itt!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik