NBA: LeBron James vezetésével győzött a Lakers a Celtics ellen

V. Á.V. Á.
Vágólapra másolva!
2021.12.08. 06:47
null
LeBron James (labdával) volt a Lakers vezére (Fotó: Getty Images)
A Los Angeles Lakers a 30 pontig jutó LeBron James vezetésével nyert a Boston Celtics ellen az észak-amerikai profi-kosárlabda-bajnokság (NBA) alapszakaszának legutóbbi játéknapján. Az aranysárga-liláknál Russell Westbrook is remekelt, 24 pontja mellé 11 gólpasszt osztott ki.


Dallas Mavericks–Brooklyn Nets 99–102

A Nets bírta jobban a végét. Sokáig úgy tűnt, hogy megtörheti rossz szériáját a Mavs és idén először szenvedhet el back-to-back vereséget a Brooklyn, hiszen a nagyszünetben 12 pont volt a hazai előny, a harmadik negyed során volt ez 17 is, de még a záró etapot is közte 11-ről indították a felek. Itt azonban belendült és 5/6 dobással 11 pontot szerzett Kevin Durant, fontos hármassal jelentkezett Patty Mills és vezérként összefogta a társaságot James Harden (23 pont, 9 lepattanó, 12 gólpassz), miközben a védekezésükön még egy szintet csavartak és az egyébként is gyengén dobó Dallas szemmel láthatóan kifulladt – sorra jöttek tőlük az elrontott dobások, míg a vendégek eltüntették a különbséget. Érdekesség, hogy az este során először a negyedik negyed közepén vezetett a Nets és három pontnál jobban nem tudott meglépni, de a hajrában fejben és fizikálisan is ellenfele fölé nőtt a gárda – az utolsó három és fél percben nem kaptak mezőnykosarat Duranték, ők viszont clutch dobásokkal elvitték a győzelmet. Azért Claxton két kihagyott büntetője után még dobhatott az egyenlítésért a Dallas, de az is kimaradt, úgyhogy érthetően örültek ennek a sikernek a brooklyniak, akik szerint „karaktert mutattak” azzal, hogy visszajöttek mínusz 17-ről idegenben – ezzel megőrizték keleti első helyüket, most pedig Houstonba utaznak tovább.

Ez sem jött össze. Jól védekezve, bizonyos periódusokban jól is támadva tartotta kézben ezt a meccset a Dallas három negyeden keresztül, az utolsóra azonban elfogyott az erő, Luka Doncic be is vallotta, hogy fizikálisan nem teljesen 100 százalékos, vannak erőnléti problémái. Az utolsó játékrészben összesen 13 pontot sikerült kiszenvedniük magukból, a záró három és fél percben 0/6-ot dobtak mezőnyből, a végén Doncicnak, majd az utolsó másodpercben Hardaway Jr.-nak is volt egy triplája, főleg utóbbi volt teljesen tiszta, de ebben az időszakban már semmit sem tudtak a gyűrűbe küldeni. Jason Kidd szerint legalább megvannak a helyzeteik, csak valamiért meccsek óta nem tudják bedobni őket, az utóbbi találkozókon stabilan 40 százalék alatt mezőnyöznek és ezúttal 20 százalék alatt tripláztak, igazából ezen múlt a sikerük. Doncic (28 pont, 6 lepatanó, 9 gólpassz) és Kristaps Porzingis (17 pont, 12 lepattanó, 5 gólpassz) jó számai nem értek semmit, sorozatban ötször kaptak ki hazai pályán, az utóbbi tíz meccsükből pedig már nyolcadszor maradtak alul.

A Mavericks legjobb dobói
: Doncic 28/9, Porzingis 17/3, Finney-Smith 15/12
A Nets legjobb dobói: Durant 24/3, Harden 23/9, Aldridge 15

San Antonio Spurs–New York Knicks 109–121

Nagyon kellett ez a New Yorknak. Hetek óta tartó rossz formáját próbálná lerázni magáról a Knicks, ez a meccs pedig ideálisnak tűnt ehhez, hiszen bár idegenben lépett pályára Tom Thibodeau csapata, de három teljes napot pihenhetett, míg a Spurs egy back-to-back második felén érkezett. Ezt a pluszenergiát ki is aknázták a vendégek, Thibodeau centerposzton cserélt és Nerlens Noelt jelölte a kezdőbe, Mitchell Robinsont pedig a padra, a feladat pedig mindenki számára annyi volt, hogy fizikálisan domináljanak – a lepattanózást meg is nyerték, 21–8-ra győztek a második esélyből szerzett pontok terén és a két középső negyedben meg tudtak lépni ellenfelüktől. A harmadik negyed közepén 13 pontra nőtt az előnyük, onnantól pedig nagyjából tudták is tartani ezt a távolságot, kilenc egységnél közelebb egyszer sem engedték vissza a Spurst, úgyhogy összességében magabiztosnak mondható győzelmet arattak. Julius Randle-t levédekezte a SAS (15 pont, 7 lepattanó, 7 gólpassz), a többiek viszont szinte szabadon alkothattak, RJ Barrett például 32 ponttal és 7/8 triplával ficánkolt, de összesen hatan is tíz pont fölé jutottak náluk – bevertek 18 triplát 47 százalékkal, jól néztek ki támadásban. Az egyetlen bökkenőt Robinson sérülése jelentette, hiszen a center rosszul esett és megütötte a hátát, amely után fájdalmai voltak, de annyira nem vette komolyan az esetet, egy darabig pályán is maradt utána.

Popovich elégedett volt. A Spurs vezetőedzője úgy fogalmazott, hogy jól tudta, hogy egy idegenbeli túráról hazaesve, rögtön back-to-backet játszva gondjaik lesznek az energiával, de ő úgy látta, hogy játékosai mindent megtettek, csak az most ennyire volt elég. Derrick White 26 ponttal szezoncsúcsot dobott (6 lepattanó, 7 gólpassz), Dejounte Murray 15-7-7-tel jelentkezett, csapatként szétosztottak 30 gólpasszt, de fizikálisan felőrölte őket a New York – egyébként is alacsonyabbak voltak ellenfelüknél, de ez tovább romlott, amikor Keldon Johnson bokája a harmadik negyed elején kiment és onnantól rá nem számíthattak. Most pihenhetnek egy napot, holnap pedig a Denvert fogadják, most még zsinórban négy mérkőzést játszhatnak otthon.

A Spurs legjobb dobói: White 26/9, Murray 15/6, McDermott 13/9, Pöltl 13
A Knicks legjobb dobói: Barrett 32/21, Burks 18/9, Quickley 16/6

Los Angeles Lakers–Boston Celtics 117–102

Váratlanul jó volt a Lakers. Az utóbbi időszak egyértelműen legjobb teljesítményét láthattuk most a Los Angelestől, Frank Vogel csapata gyakorlatilag végig kézben tartotta az „örökangadót” és különösebb kérdés nélkül, abszolút magabiztosan nyerte meg. Az első negyedben még Jayson Tatum extrájával egálban volt a Celtics, de LeBron James ott villámgyorsan beszórt 16 pontot és látszott, hogy most megvan a ritmusuk, aztán a folytatásban szépen lebontották a Bostont, Tatum körül nem nagyon adtak esélyt senkinek, ők pedig James és Russell Westbrook vezetésével lendületesen, illetve pontosan játszottak. Westbrook a harmadik negyedben különösen belendült és egymaga 15 pontot és 3 gólpasszt jegyzett ekkor, a különbség pedig itt stabilan húsz egység környékére nőtt és bár korábban sokszor előfordult, hogy leadták a nagy előnyt, ezúttal a Celtics nem tudott nyomást gyakorolni rájuk. Ugyan a záró etapban kicsit visszaesett a dobóformájuk, de így is 52 százalékkal zártak, a lepattanózást 51–34-re nyerték, egyénileg pedig James (30 pont, 5 gólpassz, 13/19 mezőnyből) és Westbrook (24 pont, 11 gólpassz, 9/16 mezőnyből) mellett Anthony Davist (17 pont, 16 lepattanó, 2 labdaszerzés, 2 blokk) is érdemes megemlíteni – most megint 50 százalék felett állnak, nincsenek rossz pozícióban, csak játékban kellene a mostanihoz hasonló szintet állandósítani.

Tatum és más senki. A Boston csapatjátéka egyáltalán nem működött ezen a mérkőzésen, Jaylen Brown nem tudta vállalni a pályára lépést, Jayson Tatum pedig nagyon egyedül maradt, de az ő remeklése most csak a kiütés elkerülésére volt elég – védekezésben sem tudtak mit tenni a Lakers sztárjai ellen, nem volt válaszuk. Tatum az első négy percben egymaga 14 (!) pontot szerzett, rárúgta az ajtót a Los Angelesre, de James tartotta vele a lépést, a folytatásban pedig természetesen nem volt képes ezt a szintet hozni – így is eljutott 34 pontig 13/22-es mezőnymutatóval és 5/7 triplával, de egyedül nem állhatott ellen a Lakersnek. Az alapvetően jó formában érkező Celticsnek ezúttal nem volt reális esélye, most pedig back-to-back megmérkőzik ugyanitt a Clippersszel is, meglátjuk, hogy képesek lesznek-e feljebb kapcsolni Horfordék.

A Lakers legjobb dobói: James 30/6, Westbrook 24/3, Davis 17
A Celtics legjobb dobói: Tatum 34/15, R. Williams III 13, Richardson 11/3

NBA
ALAPSZAKASZ

Dallas Mavericks–Brooklyn Nets 99–102
San Antonio Spurs–New York Knicks 109–121
Los Angeles Lakers–Boston Celtics 117–102

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik