NBA: LeBron James történelmet írt, majd döntő helyzetben rontott

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2018.04.07. 07:44
null
Simmons és James közül előbbi örülhetett a meccs végén (Fotó: Twitter)
A 44 pontig jutó LeBron James vezérletével 30 pontos első félidei hátrányból állt fel a Cleveland Cavaliers a Philadelphia 76ers otthonában, végül 132–130-ra mégis kikapott az észak-amerikai profi kosárliga alapszakaszában. A Sixersnél Ben Simmons is tripla duplázott, csapata pedig ezzel fellépett a keleti harmadik helyre. Nyugaton Jimmy Butler visszatérése meghozta a sikert a Minnesota számára, behúzta a kötelezőt a New Orleans, míg Keleten megégett a Washington és a Miami, nyert viszont a Toronto és a Boston.

 

Philadelphia 76ers–Cleveland Cavaliers 132–130

James majdnem megnyerte. Nagyon fáradtan mozgott az első félidőben a back-to-backet játszó Cleveland és kiütéses Philly-győzelemnek tűnt a találkozó a második negyedben, amikor kereken harminc (!) ponttal vezettek már a hazaiak – vállalhatatlanul „védekezett" a vendégcsapat és végül még annak is örülhetett, hogy csak 23 volt közte a nagyszünetben. A fordulás után azonban LeBron James átérezte, hogy ez így nem mehet tovább, a harmadik negyedben egymaga 21 pontot szerzett, a záró etapban több hármast is berámolt egymás után, a Cleveland pedig két napon belül a második hihetetlen felzárkózást vitte véghez – előző este mínusz 17-ről nyertek, most pedig mínusz harmincról jöttek fel egyetlen pontra. Két másodperccel a vége előtt James ki is egyenlíthetett volna, mert 129–132-nél faultolták tripladobás közben, de a második büntetőjét elrontotta, majd szándékosan kihagyta a harmadikat is, de ebből nem tudtak már kosarat szerezni, így hiába az elképesztő roham, végül vereséget szenvedtek.

James egyébként bődületes számokkal zárt, 44 pontja (17/29 mezőnyből, 4/8 tripla) mellett 11 lepattanóval és 11 gólpasszal tripla-duplázott, a szenzációs teljesítményt csak a nyolc eladott labda és az utolsó pillanatban kihagyott büntető csúfítja el – mellette Jeff Green (33 pont, 5/6 tripla) is extrát játszott, rajtuk kívül viszont csak Kevin Love érte el a tíz pontot, a többiek érdemben nem igazán tudtak hozzászólni.

James ezzel együtt történelmet írt a meccsen, ő lett a legfiatalabb játékos az NBA történetében, aki elérte a 31 ezer pontot, másrészt a legidősebb, aki kétszer is 40 pont feletti tripla duplát jegyez egy szezonon belül.

embed_kod=
|
nso_uj_cikk_embed
Embed kód:
mceBlockPasteEnd

 

Simmons és a Philly örülhetett. Nem csak mentora, de maga Ben Simmons is óriásit játszott ezen az estén, a Sixers újonca 27 ponttal, 15 lepattanóval és 13 gólpasszal tripla-duplázott, három eladott labdájára jutott négy szerzett is és 17 mezőnykísérletéből 12-t a helyére küldött, szenzációsan irányította csapatát. Mellette a két dobógép, JJ Redick és Marco Belinelli (együtt 51 pont, 10/23 tripla) is remek napot fogott ki, Ilyasova is nagyot játszott a padról beszállva, sőt, Markelle Fultz is hozzá tudott tenni, szépen megoszlottak a terhek a hazai alakulatnál. Az agyonnyert első félidő után azért belealudtak a meccsbe és nem rajtuk múlt, hogy nem lett ebből hosszabbítás, de végül behúzták a találkozót, sorozatban 13. győzelmüket aratták, megverték a legnagyobb riválist és felléptek a keleti harmadik helyre – még fogadják a Dallast, utaznak Atlantába és fogadják a Milwaukee-t, egyik sem tűnik megoldhatatlan feladatnak.

A 76ers legjobb dobói: Redick 28/12, Simmons 27, Belinelli 23/18
A Cavaliers legjobb dobói: James 44/12, Green 33/15, Love 17/9

Detroit Pistons–Dallas Mavericks 113–106 – hosszabbítás után

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő partnere a kezdo5.hu
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a kezdo5.hu

Johnathan Motley bizonyított. Mindössze kilencedik NBA-mérkőzését játszotta a Dallas magasembere, de szenzációs teljesítményt nyújtott, amellett, hogy nem hagyta megőrülni Andre Drummondot, a túloldalon ő volt csapata legjobbja: végül 26 ponttal (11/19 mezőnyből) és 12 lepattanóval zárt, mindkettő karriercsúcsnak számít. A rendes játékidő végén egy clutch kosárral is jelentkezett, mert az ő triplája küldte hosszabbításra a feleket, aztán a túlórában már ő sem tudott segíteni, ott jobb volt a Detroit – Motley mellett még Finney-Smith dupla duplája (15 pont, 3/6 tripla, 10 lepattanó, 4 gólpassz) is kiemelendő, Nowitzki, Barea és Matthews nélkül sem vallott szégyent a társaság.

Reggie Jackson döntött. Stan Van Gundy szerint egyik csapat sem szakadt meg a győzelemért egészen a hajráig, főleg a hosszabbításban érezte azt övéin, hogy most már mindenképpen nyerni akarnak és külön kiemelte Reggie Jackson játékát. A közel negyven kihagyott meccs után nemrég visszatért irányító végül 24 ponttal és 7 gólpasszal állt csapata élére, Van Gundy pedig azt mondta, hogy mérges volt, amikor nem Jackson alkotott a kettő-kettőből, hanem más játékot hívtak – a karmester volt a Detroit motorja, bár körülötte Drummond (19 pont, 16 lepattanó, 5 gólpassz, 2 blokk) és a Tolliver-Galloway páros (8/13 tripla) is tette a dolgát. Jackson a negyedik negyedben és a hosszabbításban azért már jobban a kezébe vette a dolgokat, ekkor egymaga 12 pontot szerzett és bár a rendes játékidő végén nem tudta eldönteni a meccset a Pistons, a hosszabbításban az irányító kosaraival futott egy 7–0-t az együttes és erre már nem érkezett válasz a Dallas részéről.

A Pistons legjobb dobói: Jackson 24/3, Drummond 19, Tolliver 16/12
A Mavericks legjobb dobói: Motley 26/3, Barnes 17/6, Finney-Smith 15/9

Orlando Magic–Charlotte Hornets 100–137

Más szint. Ezúttal is jó pár „G-ligás" játékos kapott szerepet az Orlandónál, a szokásos hiányzók mellett most Vucsevics és Gordon sem lépett pályára, így pedig egy másodpercig sem volt érdemi esélyük semmire – hét perc elteltével megvolt a közte tíz, az első negyed 25–43-mal zárult a szempontjukból, majd a második játékrész elején már 24 pontos hátrányban voltak. A felek közötti különbség akkor sem csökkent, amikor a Hornets is kiürítette a kispadját, a második félidőben 45 (!) ponttal is vezetett a vendégcsapat, megsemmisítő vereséget szenvedett Frank Vogel alakulata – persze ezzel a kerettel nagyon másban nem is bízhattak, már csak azt várják, hogy túl legyenek a maradék három mérkőzésen...

Malik Monk villoghatott. A Hornets újonca azt mondta, hogy bár tudja, milyen kerettel állt fel a Magic, őt ez nem érdekli, mindig úgy lép pályára, mintha LeBron James vagy Russell Westbrook jönne szembe – most is így tett és végül 26 ponttal, valamint 8 gólpasszal zárt, mindkettő szezoncsúcs. Ráadásul csak egyetlen eladott labdát vétett, Steve Clifford vezetőedző pedig éppen ezt emelte ki, szerinte a döntéshozatalt tekintve remekelt igazán fiatal játékosa, így nem okozott változást, hogy sem Walker, sem Batum nem játszott sokat. Mert hogy nem játszott sokat a kezdő, egyedül Howard (16 pont, 17 lepattanó, 4 blokk) töltött parketten 23 percnél többet, a kispadról öten is kaptak 20-26 perc között, de ezúttal így is „osztálykülönbség" volt a javukra – 55.8 százalékkal dobtak mezőnyből és 54.8 százalékkal tripláztak, egészen más szintet képviseltek, mint az Orlando.

A Magic legjobb dobói: Augustin 19/6, Speights 14/6, Artis 12/6, Birch 12, Purvis 12/3
A Hornets legjobb dobói: Monk 26/12, Kaminsky 21/9, Williams 18/6

Washington Wizards–Atlanta Hawks 97–103

Mi történik Washingtonban? Hatalmas blama a fővárosiak számára, hogy nem tudták legyőzni az Atlantát hazai pályán még akkor is, ha back-to-backet játszottak és emiatt John Wall nem léphetett pályára - harcban állnak a 6-8. helyen és sorozatban negyedszer kaptak ki, nehéz ezt másképp értékelni. Scott Brooks szerint egyszerűen egyik játékosa sem akarta járatni a labdát, nem akart passzolni, inkább rossz dobásokat vállalt el mindenki egyedül, így hiába vezettek még a negyedik negyedben is hat ponttal, hiába szórt 32 egységet Bradley Beal, csak 40 százalékkal céloztak, ezúttal sem érték el a száz pontot és megint kikaptak. A back-to-back és Wall hiánya mellett azért nehezítő körülmény volt az is, hogy Markieff Morris nyolc perc játék után kiállíttatta magát két technikaival, de ez így nem mehet tovább, a lehető legrosszabbkor kerültek nagyon mély gödörbe – most a Bostont fogadják és bár Wall visszatérhet, az a meccs jóval nehezebbnek tűnik, mint ez...

Köszönte szépen az Atlanta. A meccs előtt összesen hat győzelmet jegyzett idegenben a Hawks, a finoman szólva sem veretesnek számító Taylor-Bembry-Prince-Collins-Dedmon ötössel kezdett, a padról pedig csak Muscala, Dorsey és Lee kapott érdemi időt, de ezzel a kerettel is nyerni tudott Washingtonban, miután szépen kihasználta a hazai csapat hibáit. Ehhez semmi extrára nem volt szükség, a Wizards elerőlködött dobásai után megtalálták a ritmust Prince-ék és türelmesen végigjátszották a figuráikat, ez pedig elégnek bizonyult - öt és fél perccel a vége előtt még hatpontos hátrányban voltak, aztán futottak egy 12–0-t, előnyt kovácsoltak a Washington rossz vállalásaiból és szépen megnyerték a meccset. Ezen talán még ők maguk is meglepődtek, így matematikailag még nem biztos, hogy ők zárják az utolsó helyen Keletet.

A Wizards legjobb dobói: Gortat 32/3, Oubre Jr. 13/9, Porter 10/3
A Hawks legjobb dobói: Prince 23/3, Dorsey 22/12, Dedmon 12

Boston Celtics–Chicago Bulls 111–104

Váratlan extrákkal nyert a Boston. Ezúttal Jayson Tatum és Al Horford sem lépett pályára a Celticsnél, de érkeztek olyan kiváló egyéni teljesítmények, amelyekre nem feltétlenül lehetett számítani és amelyek győzelmet eredményeztek a csapat számára. Jaylen Brown 32 pontja sem szokványos, de azért „elképzelhető", a fiatal hátvéd 7/10 triplát küldött a helyére és szenzációs estét produkált, de az igazán nagy szó a kispadról érkezett: egyrészt Jabari Bird 15 pontos karriercsúcsot szórt, másrészt a frissen (szinte a repülőről leszállva ugrott be játszani Kínából) megszerzett Jonathan Gibson is hozzátett kilenc egységet, harmadrészt Greg Monroe pályafutása második tripla-dupláját (19 pont, 11 lepattanó, 10 gólpassz) jegyezte. Ezek az extrák főleg a második félidőben kezdtek el működni és bár a nagyszünetben még a Bulls vezetett, a fordulás után tíz pontot vert ellenfelére és végül megnyerte a meccset a Boston – annak ellenére, hogy Marcus Morrist két technikaival kiállították a harmadik negyedben.

Partiban volt a Bulls. Az első félidőben volt tizenegy pontos előnyben, de még a záró etapban is képes volt vezetni a Chicago, igaz, aztán az utolsó játékrész közepénél történt valami és meglépett a Boston – majdnem négy percig nem szereztek pontot a vendégek és az itt beszedett hátrányt már nem tudták ledolgozni. Fred Hoiberg így sem volt elégedetlen csapatával, szerinte a lehetőségekhez képest mindent megtettek, a végén rövidnek bizonyultak, ez van - tegyük hozzá, hogy Lauri Markkanen hiába szórt 20 pontot, megint csak 23 percet kapott és a padról 24 ponttal, 5/7 triplával beszálló Sean Kilpatrick is csak 25 percet tölthetett parketten. Magyarul Hoiberg célja ezúttal sem feltétlenül a győzelem volt...

A Celtics legjobb dobói: Brown 32/21, Monroe 19, Bird 15/3
A Bulls legjobb dobói: Kilpatrick 24/15, Markkanen 20/9, Grant 15/3

New York Knicks–Miami Heat 122–98

Mit csinált a Heat? Egy papíron kötelező győzelem helyett 24 pontos verést kapni azért eléggé más forgatókönyv, de különösebb magyarázattal nem tudtak szolgálni a vendégek a meccs után. Dwyane Wade szerint ugyan persze nem akarják vereségsorozattal zárni az alapszakaszt, de tulajdonképpen mindegy, hogy hol végeznek a 6-8. helyen, mert úgyis ők lesznek az underdogok, bárki is lesz az ellenfél a playoff első körében, úgyhogy nem ez számít, csak az, hogy pozitívan menjenek neki a rájátszásnak. Ebből viszont még nem derül ki, hogy akkor miért nem védekeztek és miért nem csináltak igazából semmit ezen a találkozón, ugyanis a Knicks az első percektől kezdve hatalmas fölényben volt, akkorában, hogy Erik Spoelstra nem is erőltette a kezdőit, látta, hogy semmi értelme - Whiteside és Richardson még 20 percet sem játszott végül, mindegy volt. A vereségsorozat elkerülése viszont nem lesz könnyű a Miami számára, mert az OKC és a Toronto elleni hazai meccsekkel zárják az alapszakaszt Dragicék, fél mérkőzéssel vezetnek a Bucks és egy egésszel a Wizards előtt, úgyhogy nem is baj, ha nem számít nekik a kiemelés...

A semmiből kerülnek elő játékosok a Knicksnél. Luke Kornetnek volt már jó meccse az idei szezonban, de ez volt az eddigi legjobb, 17 pontos karriercsúcsát 4/6 triplával szerezte, leszedett 8 lepattanót, kiosztott 4 gólpasszt és mindezt 22 perc alatt tette, borzasztóan hatékony volt a vendégek magasembere. Még nála is nagyobbat szólt azonban az újonc Damyean Dotson, aki szintén a cseresorból érkezett és kereken 30 ponttal döntött karriercsúcsot, ráadásul még 11 lepattanót is leszedett mellette - rájuk építve 18 hármast bombáztak be a hazaiak (szezoncsúcs) és 33 gólpasszt osztottak ki a 45 mezőnykosarukhoz, látványos játékkal szórakoztatták az MSG közönségét. Most még fogadják a Milwaukee-t, majd oda-vissza játszanak a Clevelanddel, ezzel zárják az alapszakaszt.

A Knicks legjobb dobói: Dotson 30/12, Kornet 17/12, Burke 17/3
A Heat legjobb dobói: Dragic 15/3, Whiteside 14, J. Johnson 12/3

Toronto Raptors–Indiana Pacers 92–73

Ennél nincs lejjebb. A GSW húszpontos legyőzése után érthetetlenül gyenge volt az Indiana, a vendégcsapat negatív szezoncsúcsot döntött a pontokat (73), a mezőnyszázalékot (29.9 százalék) és a bedobott mezőnykosarakat (26) tekintve is - Nate McMillan szerint egyszerűen ilyen nyomás volt rajtuk a Toronto részéről, a back-to-back második felén nem volt meg a lábuk ahhoz, hogy kiszabaduljanak ebből, ráadásul ezen felül is pocsékul dobtak. Félelmetes dolog, hogy a kezdőötösből senki nem dobott öt pontnál többet (!), senki nem dobott be büntetőt és bár kereshetnénk még hasonló érdekességeket, de nem tesszük, így is egyértelmű: a vállalhatatlan nem elég erős jelző arra, amit a Pacers művelt, így pedig bebetonozta magát a keleti ötödik helyre – két meccs a hátránya a negyedik Cavshez képest és már csak két mérkőzés van hátra.

Így tud védekezni a Raptors? Támadásban a hazaiak is borzalmasak voltak, összesen hárman érték el a tízpontos határt, a Lowry-DeRozan kettős 8/29-et szenvedett össze mezőnyből és 17 gólpassz mellett eladott kilenc labdát, mégsem forgott veszélyben a gárda győzelme. Ugyan az agresszív védekezésüket ritkán mutatták meg az alapszakaszban, de legutóbb, a Bostont már szét tudták szedni (80 pont alatt tartották fő riválisukat), most pedig a Pacerst bontották le elképesztő mértékben - bár Dwane Casey szerint szerencséjük volt, hogy ilyen állapotban érkezett az Indiana, azért ha ilyen intenzitással tud védekezni ez a Toronto, akkor mindenkinek fel kell kötnie a felkötnivalót a playoffban. Ezzel a sikerrel egyébként megdöntötték a franchise-rekordot az alapszakaszban nyert meccsek (57) és a hazai győzelmek (33) tekintetében is és hivatalossá tették, hogy övék a keleti első kiemelés – most még játszanak a Magic-Pistons-Heat trióval, aztán jöhet a rájátszás.

A Raptors legjobb dobói: Ibaka 25/15, DeRozan 12, Poeltl 10
A Pacers legjobb dobói: Robinson 12/9, Booker 11, Sabonis 8

Memphis Grizzlies–Sacramento Kings 93–94

Bogdanovicsé vol az utolsó szó. Nem játszott jól ezen az estén a Sacramento újonca, megállt nyolc pontnál és ahhoz is tizenegy mezőnykísérletre volt szüksége, de így is ő döntötte el a találkozót csapata javára. Ugyan a Kings a remek harmadik negyede után magabiztos előnyben volt már a negyedik játékrészben és még négy perccel a vége előtt is vezetett tíz ponttal, de túl korán engedett ki védekezésben és a Grizzlies felzárkózott - sőt, hét másodperccel az órán Dillon Brooks triplájával már a vezetést is átvette. Ekkor azonban jött Bogdanovics, aki megkapta a labdát az időkérés után és egy másodperccel a vége előtt könyörtelenül bevágta a győzelmet jelentő középtávolit - a Memphis megpróbált még egy utolsó játékot, de Bogdanovics ezt egy labdaszerzéssel megakadályozta, így végül kiélezett végjáték után hozta a győzelmet a vendégcsapat.

Randolph visszatért. Sorozatban nyolcadik alkalommal nem lépett pályára a Kings magasembere, az előző négyet személyes okok miatt hagyta ki, ezúttal viszont ott volt a kispadnál és köszöntötte is őt a memphisi publikum – hét évet töltött el a Grizzliesnél és a közönség egyik kedvence volt, mielőtt nyáron Sacramentóba távozott volna. Randolph több időkérésnél is jókat beszélgetett korábbi csapattársaival, Marc Gasollal és Mike Conley-val, akik szintén az oldalvonalon túlról nézték végig a mérkőzést, majd több szurkolóval is kezet rázott, ezúttal ő volt a legérdekesebb a helyiek számára...

A Grizzlies legjobb dobói: M. Brooks 23/3, D. Brooks 16/9, Rabb 12
A Kings legjbob dobói: Cauley-Stein 18, Hield 14/6, Fox 13, Jackson 13/9

Phoenix Suns–New Orleans Pelicans 103–122

Ez megvan, jöhet a neheze. Elég hamar eldöntötte a találkozót a New Orleans, pontosabban a 18 ponttal megnyert első negyed után eltűnt a gárda játékbeli fölénye és Alvin Gentry nem merte kiültetni a kezdőit - Davis, Mirotic és Holiday is 32-35 percet játszott és mindössze nyolcan kaptak érdemi játékidőt. Az említett trió azért hasznosan töltötte el a perceit, Davis (33 pont, 11 lepattanó, 3 blokk), Mirotic (31 pont, 16 lepattanó) és Holiday (22 pont, 6 lepattanó, 10 gólpassz, 4/6 tripla) is nagyon masszív dupla-duplát szállított, így veszélyben azért nem forgott a siker, de érezhetően biztosra akart menni Gentry és nem adott pihenőt a húzóembereknek. A kötelező tehát megvan, ezzel utolérték a Spurst és a Thundert, fél meccsel megelőzik a Minnesotát és egy egésszel a kilencedik Denvert, de a neheze még csak most jön: utaznak a Golden State-hez, majd a Clippershez, végül a Spurs elleni hazai ki-ki meccsel zárják az alapszakaszt.

Nem adta magát olcsón a Suns. Ugyan Booker, Warren, Williams, Daniels és Payton sem lépett pályára a hazaiaknál, a borzalmas kezdés után volt tartása a társaságnak és a másik három negyedet gyakorlatilag egálra hozta - a második játékrészben 11, a harmadikban 9 pontra is visszajött a gárda, de ennél közelebb nem tudott kapaszkodni. Ez éppen arra volt elég, hogy a Pelicans ne érezze magát igazán komfortosan, de a végét szorossá azért nem sikerült tenni, így megvan a hatvanadik veresége is az együttesnek az idei alapszakaszban.

A Suns legjobb dobói: Chriss 23/3, Jackson 22, Ulis 16/6
A Pelicans legjobb dobói: Davis 33/6, Mirotic 31/15, Holiday 22/12

Los Angeles Lakers–Minnesota Timberwolves 96–113

Jimmy Butler visszatért. Már előző este is benne volt a levegőben a visszatérése, akkor még nem lépett pályára, most viszont ott volt a Wolves kezdőjében Jimmy Butler - a swingman február 23-án sérült meg, azóta nem játszott mérkőzést, de úgy kellett csapatának, mint egy falat kenyér. Ugyan csak 23 percet töltött parketten, de ez alatt is hozzátett 18 pontot (7/10 mezőnyből) és négy labdaszerzést, azonnal nagyon komoly hatása volt a pályán és jelentős szerepet játszott abban, hogy back-to-backet vívó együttese viszonylag sima győzelmet arasson a nemrég a Spurst is elkalapáló Lakers otthonában. Butler mellett a kisebb sérüléssel bajlódó Jeff Teague is vállalta a játékot, sőt, kiválóan mozgott (25 pont, 8 gólpassz, 1 eladott labda), így most Towns és Wiggins haloványabb estéje is belefért és a Wolves-drukkerek elkezdhetnek reménykedni: a gárda egyelőre megőrizte a nyolcadik helyét, most meg kell vernie otthon a Memphist és ha ezek után saját közönsége előtt visszavág a Denvernek immár Butlerrel kiegészülve, akkor biztosan ott lesz a rájátszásban.

A második félidőben nem volt esélye a Lakersnek. A Ballt, Ingramet és Thomast nélkülöző Los Angelesnek csak periódusai voltak ezen a találkozón, az első hat percben Brook Lopez dobott egymaga 15 pontot, ezzel tartotta partiban együttesét, majd a második játékrészben jött egy 9-0-s és egy 11-0-s futás az arany-liláktól, amellyel komolyabb előnybe kerültek. A fordulás után azonban már nem volt keresnivalójuk, a második félidőt 24 ponttal vesztették el és sem támadásban, sem védekezésben nem voltak egy súlycsoportban a jóval magabiztosabb Minnesotával annak ellenére, hogy papíron a vendégek voltak fáradtabbak – igaz, az sem segített, hogy Kyle Kuzma bokasérüléssel kidőlt a harmadik negyedben, ezt követően omlott össze végleg az együttes.

A Lakers legjobb dobói: Randle 20, Hart 20/9, Lopez 18/6
A Timberwolves legjobb dobói: Teague 25/6, Gibson 18, Butler 18

NBA, ALAPSZAKASZ
Detroit Pistons
–Dallas Mavericks 113–106 – hosszabbítás után
Orlando Magic–Charlotte Hornets 100–137
Philadelphia 76ers–Cleveland Cavaliers 132–130
Washington Wizards–Atlanta Hawks 97–103
Boston Celtics–Chicago Bulls 111–104
New York Knicks–Miami Heat 122–98
Toronto Raptors–Indiana Pacers 92–73
Memphis Grizzlies–Sacramento Kings 93–94
Phoenix Suns–New Orleans Pelicans 103–122
Los Angeles Lakers–Minnesota Timberwolves 96–113

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik