NBA: LeBron James hetekre, LaMelo Ball hónapokra kidőlt

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2021.03.22. 18:17
null
LeBron James már a sérülés pillanatában érezte, hogy nagy a baj (Fotó: Getty Images)
Hetekre harcképtelenné vált LeBron James, az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA) címvédő Los Angeles Lakers sztárja – tudósít az MTI.

 

A 36 éves LeBron James szombaton az Atlanta elleni mérkőzés második negyedében szenvedett bokasérülést, és bár megpróbálkozott a folytatással, a nagyszünet után már nem tért vissza az öltözőből. Az orvosi stáb súlyos rándulást állapított meg a jobb bokájában, és a The Athletic című szaklap értesülése szerint James több hétig hiányozni fog a kaliforniaiaknál.

A Lakers másik ásza, Anthony Davis február közepe óta nem bevethető lábsérülés miatt, ő április közepén térhet vissza.

Véget ért az idény ugyanakkor LaMelo Ball számára, aki az első számú esélyes volt az Év újonca címre. A Charlotte Hornets játékosa szombaton a Los Angeles Clippers elleni meccsen csuklótörést szenvedett, és legközelebb már csak a következő kiírásban léphet pályára.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik