NBA: kiütéses Lakers-győzelemmel indult a nagydöntő

GOBODICS TAMÁS (kezdo5.hu)GOBODICS TAMÁS (kezdo5.hu)
Vágólapra másolva!
2020.10.01. 06:56
null
A Miami nem tudta tartani a lépést a Lakersszel a döntő első meccsén (Fotó: Getty Images)
A Miami Heat egyetlen negyed erejéig tudott pariban lenni az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) nagydöntőjének első mérkőzésén, utána jött az extrán dobó Los Angeles Lakers és átgázolt ellenfelén.

 

Los Angeles Lakers–Miami Heat 116–98

Csak egy jó kezdésre futotta a Heattől. Kiválóan nyitotta a meccset a Miami, Jimmy Butler agresszivitása mellett Jae Crowder triplái is beestek, úgyhogy 23–10-re vezetett a keleti bajnok, de itt jöttek a cserék, a Lakersnél Kentavious Caldwell-Pope bevert két hármast, innentől pedig valamiért szétestek a floridaiak. Támadásban elment a ritmus, védekezésben pedig egyáltalán nem működött a zóna és egyénileg is sokat hibáztak – mindezt tetézték azzal is, hogy kétszer adták ajándékba a labdát megszerzett lepattanó után, így már az első negyed végén hátrányba kerültek. Mindezt a második játékrészben sem tudták rendezni, úgyhogy elkezdett szétnyílni az olló, támadásban jött a szenvedés, védekezésben pedig olyan területeket hagytak a Lakersnek, hogy az nem férhetett bele – aztán a negyed végén megsérült Butler bokája, Goran Dragic bal lába, majd a harmadik negyedben az addig is sokat ülő Bam Adebayo karja is elkezdett fájni. Dragic egyáltalán nem is játszott a második félidőben, Butler pedig ugyan igen, de sokat nem tudott hozzátenni – pár perc alatt húsz pont fölé nőtt a különbség, eldőlt a meccs. Nagy kérdés, hogy mi lesz a sérültekkel, főleg Dragiccsal és az amúgy is fájó bal karjára rásérülő Adebayóval ha ők visszatérhetnek a következőn, akkor még van rá esély, hogy a Miami felszívja magát és nem esik szét annyira, mint amennyire most, ha viszont ezek elérik a Heatet, akkor könnyen fordulhat kiütésbe az egész párharc. Dragicról olyan hírek jöttek a meccs után, hogy komolyabb szakadás van a sarka/talpa körül, ami nem jó jel – emeljük viszont ki Kendrick Nunnt, aki a rájátszásban szinte nem is került pályára, most viszont a sérülések és a meccs állása miatt lehetőséget kapott és 20 perc alatt 18 pontot termelt.

Mindent jól csinált a Lakers. Az első percekben kicsit még akadozott a gépezet a Los Angelesnél, védekezésben is voltak kihagyásaik, támadásban sem éreztek még rá igazán a meccsre, de aztán a 23–10 utáni időkérés megoldotta a gondjaikat, onnantól pedig átgázoltak ellenfelükön. Anthony Davis a várakozásoknak megfelelően egészen tarthatatlannak bizonyult (34 pont, 9 lepattanó, 5 gólpassz, 3 blokk), vele nem tudott mit kezdeni a Heat, de LeBron James is azt csinált, amit akart (25 pont, 13 lepattanó, 9 gólpassz) a társak pedig bődületes triplafesztivált rendeztek – az első félidőben tizenegy hármast bombáztak be bőven 60 százalék feletti hatékonysággal, amivel megadták az alaphangot. A jó támadójáték magával hozta a jó védekezést is, fokozatosan eltüntették a Miami fegyvereit, a harmadik negyedben pedig kiütötték ellenfelüket, onnantól csak az volt a kérdés, hogy Frank Vogel meddig hagyja fent a kezdőit – ezt végül elég sokáig megtette, James és Davis is csak a legvégén ült le. A végeredmény ezzel együtt a Heatre nézve hízelgő, hiszen volt közte 32 pont is, onnan jött vissza a Miami akkor, amikor a Los Angelest már csak James és Davis statisztikája érdekelte – 1–0, kiütés, ráadásul sérülések vannak a Heatnél, ennél biztatóbban nem is kezdődhetett volna a finálé a Lakers számára.

A Lakers legjobb dobói: Davis 34/6, James 25/6, Caldwell-Pope 13/6
A Heat legjobb dobói: Butler 23/6, Nunn 18/6, Herro 14/6

NBA, DÖNTŐ
1. MÉRKŐZÉS
Los Angeles Lakers–Miami Heat 116–98
(31–28, 34–20, 28–19, 23–31)
A párharc állása: 1-0 a Lakers javára.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik