NBA: Kevin Durant Barcelonában fejezné be pályafutását

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2019.10.30. 10:14
null
Durant szívesen kipróbálná magát Európában (Fotó: AFP)
Az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) kétszeres bajnok sztárja, Kevin Durant kosarastársa, Serge Ibaka műsorában járt, és többek között azt is elárulta neki, hogy pályafutása végén szeretné magát Európában is kipróbálni.

A 31 éves Durant jelenleg a júniusi bajnoki döntőben elszenvedett Achilles-ín szakadásából lábadozik, és a hírek szerint legközelebb csak a 2020–2021-es idényben lép újra pályára, így volt ideje ellátogatni a címvédő Toronto Raptors játékosának YouTube műsorába.

„A karrierem utolsó évében szívesen játszanék Európában, mondjuk az FC Barcelonánál. Az Euroliga a második legjobb liga a világon, és a meccsek elég szórakoztatónak tűnnek. Egyelőre csak tervezgetek, nem biztos, hogy megtörténik, de jó lenne megtapasztalni, hogy milyen ott játszani” – mondta a kétszeres bajnok, egyszeres alapszakaszbeli MVP játékos arra a kérdésre, hogy ennyi siker után mire lehet még tőle számítani a jövőben.

A Golden State Warriorsszal két bajnoki gyűrűt nyerő kosaras a nyáron négyéves szerződést kötött a Brooklyn Nets csapatával, és az első hírek arról szóltak, hogy új egyesülete már számíthatna rá a 2020 áprilisában induló rájátszásban, ám jelen állás szerint bemutatkozására egy év múlva kerül sor.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik