NBA: Jokics története első döntőjébe vezette a Denvert – videók

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.05.23. 08:01
null
Michael Malone vezetőedző átveszi a nyugati bajnoknak járó Oscar Robertson-kupát (Fotó: Getty Images)
A Denver Nuggets 113–111-re győzni tudott a Los Angeles Lakers vendégeként az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) nyugati főcsoportdöntőjében, így összesítésben 4–0-ra nyerte meg a párharcot, azaz söpréssel jutott be a coloradói franchise történetének első nagydöntőjébe, ahol a Miami Heat vagy a Boston Celtics lesz az ellenfele.

A párharc legszorosabb, egyben legdrámaibb meccsét hozta a Crypto.com Arénában megrendezett összecsapás, az utolsó szalmaszálba kapaszkodó Lakers az első két negyedet egyaránt megnyerte, így a félidőben 15 ponttal vezetett Jokicsék előtt. A fordulás után egy ellenállhatatlan Nuggets futott ki a parkettre, s Jokics, illetve a lehető legjobbkor – a playoffban – formába lendülő Jamal Murray vezérletével ötpontos előny kovácsolt a hátrányát ledolgozva. A záró felvonásban a Lakers háromszor is kiegyenlített, de a legvégén Jokics kosara döntött: a Denver Nuggets megnyerte a Nyugati főcsoportot, s 1976 óta íródó történetének első nagydöntőjére készülhet.

 


 

A mérkőzés legjobbja egyértelműen Nikola Jokics volt: a főcsoportdöntő legértékesebb játékosának (MVP) megválasztott szerb óriás egy újabb tripla duplát (30 pont, 14 lepattanó, 13 assziszt) jegyzett, s ezzel Wilt Chamberlain – aki 1967-ben hajtott végre hasonló bravúrt – után mindössze a második játékos lett, akinek sikerült egymás után két playoffpárharcban is meccsenként tripla duplát átlagolnia.

 


 

 

 

S ha már történelem, akkor LeBron James: a Lakers élő legendája „királyhoz méltó” teljesítménnyel (40 pont, 10 lepattanó, kilenc assziszt, avagy nem sok hiányzott a tripla duplához) tartotta meccsben a Lakerst, egyúttal ő lett az NBA történetének legidősebb játékosa, aki 40 pontot képes dobni egy rájátszásbeli mérkőzésen.

 

NBA, RÁJÁTSZÁS
FŐCSOPORTDÖNTŐ, 4. MÉRKŐZÉS
NYUGATI KONFERENCIA
Los Angeles Lakers–Denver Nuggets 111–113
(34–28, 39–30, 16–36, 22–19)
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharcot 4–0-ra a Denver Nuggets nyerte.

A KONFERENCIADÖNTŐK PÁROSÍTÁSA
KELET

Boston Celtics–Miami Heat (0–3)
NYUGAT
Denver Nuggets–Los Angeles Lakers(4–0) – a Denver továbbjutott
A párharcok az egyik fél negyedik győzelméig tartanak.

A RÁJÁTSZÁS 2. FORDULÓJA
KELETI FŐCSOPORT

New York Knicks–Miami Heat (2–4) –a Miami továbbjutott
Boston Celtics–Philadelphia 76ers (4–3) –a Boston továbbjutott
NYUGATI FŐCSOPORT
Denver Nuggets–Phoenix Suns (4–2) –a Denver továbbjutott
Golden State Warriors–Los Angeles Lakers (2–4) –az LA Lakers továbbjutott
A párharcok az egyik fél negyedik győzelméig tartottak.

A RÁJÁTSZÁS 1. FORDULÓJA
KELETI FŐCSOPORT

Milwaukee Bucks–Miami Heat (1–4) –a Miami továbbjutott
Cleveland Cavaliers–New York Knicks (1–4) –a New York továbbjutott
Philadelphia 76ers–Brooklyn Nets (4–0) –a Philadelphia továbbjutott
Boston Celtics–Atlanta Hawks (4–2) –a Boston továbbjutott
NYUGATI FŐCSOPORT
Denver Nuggets–Minnesota Timberwolves (4–1) –a Denver továbbjutott
Phoenix Suns–Los Angeles Clippers (4–1) –a Phoenix továbbjutott
Sacramento Kings–Golden State Warriors (3–4) –a Golden State továbbjutott
Memphis Grizzlies–Los Angeles Lakers (2–4) –az LA Lakers továbbjutott
A párharcok az egyik fél negyedik győzelméig tartottak.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik