Ja Morant 46 pontja franchise-rekord a Memphis Grizzliesnél (Fotó: Getty Images)


Detroit Pistons–Boston Celtics 104–113

A végén kerekedett felül a Boston. Ugyan a papírforma a Celtics egyértelmű sikerét jósolta, de a látottak alapján nem véletlenül verte meg ellenfelét a szünet előtt a Detroit, most is remekül tartotta magát az autóvárosiak alakulata. A vendégek az első negyedet ugyan pár ponttal megnyerték, de a félidőben csak kettővel vezettek, a harmadik játékrészben pedig hátrányba is kerültek, akkor egyértelműen agresszívebb, határozottabb, lelkesebb volt a Pistons, míg a Celtics nem pörgött igazán magas fordulatszámon. Ime Udoka legénysége aztán a záró etapra megtalálta a szükséges fokozatot, a játékrész közepén, 88-85 után egy 15-2-es rohamot intézett a gárda úgy, hogy minden kosárban benne volt a padról beszálló Payton Pritchard, vagy ő dobta őket, vagy ő készítette elő a társaknak. Innentől már nem volt nagy kérdés, 99-105-ig jött csak vissza a Detroit, de ez volt a maximum, így a Boston visszavágott azért a bizonyos vereségért és fél meccsre megközelítette a Milwaukee-t – a 19 pontos Pritchard mellett Jayson Tatum (26 pont, 11 lepattanó, 6 gólpassz) és Jaylen Brown (27 pont) is dicsérhető, de a mindössze nyolcfős rotáció minden tagja hozzátette a magáét.


A Nemzeti Sport Online szakmai
együttműködő partnere a kezdo5.hu

Nem bírta el a gondokat a Detroit. A hazaiak ezúttal is bizonyították, hogy lenézni nem lehet őket jelen állapotukban, de egyrészt a második negyedben Hamidou Diallo meglökte a játékvezetőt, amiért kiállították, másrészt a 18 perc alatt 14 pontot jegyző, nagy energiával játszó Marvin Bagley III a negyedik negyedben megsérült és nem tért vissza, harmadrészt pedig a vezér, Cade Cunningham végig faultgondokkal küzdött. Az irányító az első félidőben nagyon keveset játszott, majd a harmadik negyedben muszáj volt pályán tartani négy faulttal is Diallo kiválása miatt és ott fölénybe is került a Pistons. Az utolsó felvonásra aztán elfogyott az erő, az említett 15-2-es bostoni futás után már nem tudtak érdemben válaszolni – Cunningham (25 pont 27 perc alatt, 11/19 mezőnyből) azért bizonyított és rajta kívül még négyen jutottak tíz pont fölé, de nem tudták borítani a papírformát.

A Pistons legjobb dobói: Cunningham 25/3, Joseph 15/6, Bagley 14/3
A Celtics legjobb dobói: Brown 27/3, Tatum 26/12, Pritchard 19/9

Atlanta Hawks–Toronto Raptors 127–100

Young összeszedte magát, a Toronto nem. Nem volt kérdés ezen a mérkőzésen, a Hawks a második-harmadik negyedben legyalulta ellenfelét: a nyitó játékrészt még elvitték a vendégek, aztán jött Nate McMillan alakulata és a harmadik etapot például 38-16-ra nyerte meg. Az utolsó felvonás előtt kereken 30 egység volt a különbség, 32 volt a "csúcs" az este folyamán és ebben kulcsszerepe volt annak a Trae Youngnak, aki a legutóbbi meccsen az óceánba se tudott volna betalálni – ezúttal viszont megszokott szupersztár-önmagát hozta: 17/24-et dobott mezőnyből és 41 pontot szórt, ráadásul 11 gólpasszt is szétosztott. Az ő remeklése mellett még négy játékos dobott 14-17 pont között a hazaiaknál, akik csapatszinten 58%-kal céloztak mezőnyből, úgy szedték szét a Torontót, ahogy akarták. A back-to-back második felén érkező kanadaiak viszont nem tudtak felpörögni: az előző esti nagyon csúnya vereségük után most is kissé indiszponáltnak tűntek, védekezésben abszolút nem volt energiájuk arra, hogy lekövessék Youngot és az Atlantát, de támadásban is csak átmeneti időszakokban tudtak jól játszani. Ebből így egy újabb kiütéses vereség lett a részükről, alig érték el a 40%-os mezőnymutatót, Nick Nurse vezetőedző pedig annyit mondott, hogy nem túl jó jel az, hogy egymás után kétszer esnek szét ennyire – főleg a harmadik negyedet nem értette, a szünetről "csoszogva" jöttek vissza. A Hawks viszont javított, remek játékkal aratott nagyon fontos győzelmet egy rivális ellen, kedden pedig Bostonban bizonyíthatnak majd Bogdanovicsék.

A Hawks legjobb dobói: Young 41/3, Okongwu 17, Hunter 14/6, Huerter 14/12, Bogdanovics 14/6
A Raptors legjobb dobói: VanVleet 24/15, Achiuwa 21/6, Siakam 14

Cleveland Cavaliers–Washington Wizards 92–86

A végére omlott össze a Washington. Kétszeri hosszabbítás után, back-to-back lépett pályára a Wizards, de ez sokáig nem látszott a társaságon, valahonnan extra energiát merített a gárda és végig agresszív védekezésével komoly nehézségek elé állította a Clevelandet. A vendégek öt ponttal nyerték az első negyedet és a második, valamint a harmadik után is ők vezettek, sőt nem egészen hét perccel a találkozó vége előtt még mindig ők jártak előrébb: akkor volt a legnagyobb a fórjuk, 84-75.nél kilenc ponttal "mentek". Itt azonban elérte őket valami, vagy a fáradtság vagy egy hullámvölgy, de az egészen addig szenvedő Cavs egy 12-0-s futással megfordította a küzdelmet Lauri Markkanen két triplájával és Jarrett Allen hat pontjával – a Wizards ekkor négy és fél percig (!) nem szerzett pontot, a legrosszabbkor fagyott le. Így végül hiába a végig parádés védekezés, hiába Kyle Kuzma egyéni remeklése (34 pont, 13 lepattanó, 2 blokk, 8/11 tripla) és az előhúzott extra energia, mégis be kellett érniük egy szoros, tisztességes vereséggel...

Megúszta a Cleveland. A harmatos ohiói támadójáték oka természetesen ismét az volt, hogy gyakorlatilag minden érdemi labdás kisembere, playmakere, szervező játékosa kidőlt a hazai csapatnak: Garland, LeVert és Rondo sem játszhatott, így összesen két olyan játékos maradt az egész kertben, aki hátvéd, Brandon Goodwin és RJ Nembhard Jr. Ez nem bizonyult elégnek ahhoz, hogy a Wizards fizikális védekezése ellen sikerüljön érvényesülni, 38,6%-kal dobtak mezőnyből, távolról a kisemberek veszélytelennek bizonyultak, de Jarrett Allen és Evan Mobley is dupla-duplázott a palánk alatt, a Markkanen-Osman duó pedig 42 ponttal és 8/14 triplával segített be. A végén volt némi szerencséjük is azzal, hogy a Washington pont a legfontosabb percekre fulladt ki, de ehhez az ő agresszív védekezésük is hozzájárult, a küzdőszellemre nem lehetett panasz náluk sem – nem játszottak jól, de végül csak behúzták a győzelmet és nagyon bíznak benne, hogy nem kell már sokáig hátvéd nélkül szenvedniük.

A Cavaliers legjobb dobói: Markkanen 23/18, Osman 19/6, Allen 18
A Wizards legjobb dobói: Kuzma 34/24, Gafford 14, Caldwell-Pope 13

Miami Heat–San Antonio Spurs 133–129

Megizzadt a Miami. Ahogy a Wizards, úgy a Spurs is egy kettős hosszabbítás másnapján, holtfáradtan érkezett meg, de a texasiakon még annyira sem látszott mindez, mint Kuzmáékon – igaz, itt a Heat is back-to-backet vívott. Védekezni mindenesetre egyik fél sem nagyon akart, a könnyed dobálgatás során nem fejtettek ki túl nagy ellenállást a másik csapattal szemben, így pontháború lett a meccsből, amelynek elején a San Antonio egyébként meglepte a Miamit: 40-28-ra a vendégek nyerték az első negyedet, innen jött fel a Heat annyira, hogy a nagyszünetben már vezetett. A harmadik negyed a kiegyenlített dobópárbajról szólt, majd a záró etap elején, 101-100 után egy 12-0-s futással lépte le ellenfelét a floridai alakulat – sőt ez 18-2-ig "hízott", itt pedig igazából eldőlt a küzdelem. A Spurs azért nem adta fel, az utolsó percekre visszajött öt-hat pontra, de a Miami itt már mindenre tudott válaszolni, amikor kellett, az utolsó percnek is kilencpontos hazai fórral mentek neki a felek, úgyhogy az az említett futás megpecsételte a San Antonio sorsát. A Heat a vártnál talán nehezebben, de hozta a kötelezőt és a Chicago veresége miatt így egy meccs előnnyel, egyedül vezeti Keletet – egyúttal a ligában negyedikként elérte a 40 győzelmes határt.

Adebayo kilógott felfelé. A sok pont miatt jó pár játékos szép statisztikával zárta a találkozót, de tegyük hozzá, hogy a Spurs Dejounte Murray és Jakob Pöltl nélkül játszott: a vezérek hiányában még dicséretesebb ez a helytállás. Így Devin Vassell (22 pont 27 perc alatt), Lonnie Walker IV (22 pont, 4/6 tripla), Keita Bates-Diop (22 pont, 11 lepattanó, 9/10 mezőnyből) és Tre Jones (19 pont, 11 gólpassz) remeklésével jutottak el idáig, csapatszinten pedig 56%-os mezőnymutatót, 45%-os triplázást és 33 gólpasszt hoztak össze. A Heatnél Jimmy Butler (27 pont, 7/11 mezőnyből), Tyler Herro (27 pont, 4/9 tripla) és Kyle Lowry (13 pont, 10 gólpassz, 3/4 tripla) is jól játszott, csapatként 56,6%-kal dobtak, de a meccs legjobbja mindenképpen Bam Adebayo volt: kihasználta Pöltl hiányát és 14/21-et dobott mezőnyből, 36 pontos szezoncsúcsot szállított, védekezésben pedig két labdaszerzést és három blokkot tett a közösbe. Erik Spoelstra elmondta, hogy ezúttal a megszokottnál több játékot futtattak Adebayón keresztül, a negyedik negyedben ő és Herro volt a két fő opció, ez pedig bejött, a center megoldotta a feladatot – elégedett a csapatával, holnap pedig jöhet a Chicago elleni keleti csúcsrangadó.

A Heat legjobb dobói: Adebayo 36, Butler 27/3, Herro 27/12
A Spurs legjobb dobói: Bates-Diop 22/9, Vassell 22/9, Walker IV 22/12

Chicago Bulls–Memphis Grizzlies 110–116

Ja Morant bemutatót tartott. Ugyan az utóbbi hetekben Chicagóban ünnepelhettek egy MVP-jelöltet DeMar DeRozan személyében, de ezen az estén őt is elhomályosította Ja Morant, aki egészen elképesztő mérkőzést játszott a Memphis színeiben. A vendégek vezére az első perctől kezdve agresszív volt és sorra hozta a látványos, felhördülést kiváltó jeleneteket, majd az első félidei 16 pontja után a harmadik negyedben még egy lapáttal rátett: 6/7-et dobott mezőnyből abban a játékrészben és egymaga kereken 20 pontot termelt. A Grizzlies itt meg is lépett és 16-17 pontos előnyt alakított ki, amit viszont a folytatásban leadott és kis híján elvesztette a meccset – Morant ugyanakkor a záró etapban is dobott még egy tízest, így 46-tal zárta az estét. Ez franchise-rekord a Grizzliesnél, 15/28-at hajított mezőnyből, 3/4-et távolról és 13/15-öt a büntetővonalról, ugyan szervezni nem tudott, de erre most nem is volt nagy szükség – rajta kívül csak Steven Adams (12 pont, 21 lepattanó, 5 gólpassz, 2 blokk) emelhető ki egyénileg, de így is meg tudták nyerni az idegenbeli rangadót. Ez annak ellenére nem volt egyszerű, hogy végig vezetett a gárda, a kilenc ponttal nyert első negyed után kontrollálta az eseményeket, a harmadikban az említett módon meg is lógott, még kilenc perccel a találkozó vége előtt is 16-tal vezetett, de aztán a Chicago nagyot hajrázott és két perccel az órán már csak 105-106 volt az állás. Itt azonban Morant kiharcolt és bedobott két büntetőt, majd DeRozan válasza után Desmond Bane süllyesztett el egy lélekölő triplát. Az utolsó tizenöt másodpercben így elég volt "csak" jól büntetőzni, ezt megoldotta a társaság, úgyhogy javított a legutóbbi veresége után és nagyon fontos győzelmet aratott.

DeRozan egyik szériája véget ért. Ezúttal magához képest nem volt olyan varázslatos a Bulls vezére, aki 31 pontot dobott most 10/29-es mezőnymutatóval: vagyis sorozatban tizedszer is elérte a 30-as határt és beállította Michael Jordan vonatkozó franchise-rekordját, de nem tudta folytatni a minimum 35 pontos, minimum 50 FG%-os szériáját. Billy Donovan vezetőedző szerint a meccs elején nem kapta meg a fújásokat a játékosa és talán ott dőlt el, hogy merre megy ez az estéje, így bár Zach LaVine (28 pont, 6 gólpassz, 3/3 tripla) és Coby White (25 pont, 5 gólpassz, 3/6 tripla) is igyekezett, de Morantre nem volt ellenszerük, túldobta őket a Memphis. A végén mindent megtettek, óriási hajrával jöttek vissza, de a legfontosabb játékokat elrontották hátul, DeRozan ki is állíttatta magát két technikaival, így sorozatban hat győzelem után vereséget szenvedtek. Kemény hetük lesz, mennek Miamiba, Atlantába, majd fogadják a Milwaukee-t, utána pedig Philadelphiába is ellátogatnak.

A Bulls legjobb dobói: DeRozan 31/6, LaVine 28/9, White 15/9
A Grizzlies legjobb dobói: Morant 46/9, Adams 12, Bane 12/3

Milwaukee Bucks–Brooklyn Nets 123–126

Irving villogott, bravúr a Netstől.
A továbbra is mélyen lévő Brooklyn váratlanul harcos és potens játékkal rukkolt elő, amelynek alapját Kyrie Irving agresszivitása adta: a két hete nem játszó irányító folyamatosan meg tudta verni az emberét egy-egyben, bedobálta a tempóit és labda nélkül is sokat mozgott, meg lehetett találni őt befutásoknál is. Irving ezzel nagyon komoly stabilitást adott csapatának és végül 38 pontos szezoncsúcsot szórt 14/26-os mezőnymutatóval, valamint öt gólpasszal, visszatérése óta ez volt a legjobb mérkőzése. A Nets pedig tudott is erre építeni, ugyan az első negyedet még elbukta a gárda, de a harmadikban 43 pontot szerzett, átvette a vezetést és megágyazott a körömrágós végjátéknak. A Bucks a záró etapban is meglógott hét ponttal, de Irvinggel nem tudott mit kezdeni, az ő három dobásával fordított a Brooklyn, majd 116-115-ös Bucks-előnynél Bruce Brown villant: clutch triplát küldött a gyűrűbe, ezzel ismét a vendégek jártak előrébb. Az utolsó fél percben jöhetett a büntetőpárbaj, de a Milwaukee nem volt elég higgadt: ugyan Grayson Allent tripladobás közben faultolta Irving, de egyet hibázott a vonalról, majd kicsit később Jrue Holiday is rontott és bár a Nets sem volt hibátlan, de így nem tudott közelíteni a hazai együttes. A végeredményt LaMarcus Aldridge állította be a vonalról, majd volt még két másodpercre a Bucksnak arra, hogy időkérés nélkül hármast dobjon, de az előrevágott labdát félfordulatból nem tudta a gyűrűbe küldeni Janisz Adetokunbo, az ő kezében maradt a hosszabbítás. A Brooklyn ezzel váratlan bravúrt mutatott be és talán elkezdte összeszedni magát – Irving mellett a 19 pontos, 4/8 triplás Seth Curry, a nagyot játszó Brown és a masszv dupla-duplát hozó Andre Drummond is dicsérhető, de 14 perc alatt 6 ponttal bemutatkozott már a frissen megszerzett Goran Dragic is.

Blama a Buckstól. Több fájdalmas hullámvölgybe is belecsúszott már a szezon során a Milwaukee, úgy fest, hogy most elérkezett egy újabb: a társaság ötből negyedszer kapott ki és mind az ötször legalább 119 pontot engedett aktuális ellenfelének. Ezúttal is a védekezéssel voltak komoly gondok, támadásban Giannis (29 pont, 14 lepattanó, 6 gólpassz), Khris Middleton (25 pont, 7 gólpassz) és Jrue Holiday (19 pont, 7 gólpassz) mellett 30 ponttal, 12 lepattanóval és 8/14 triplával extrát játszott Bobby Portis, a csapatszintű számaik is rendben voltak, de annyira nem tudták megfogni a Brooklynt, annyira tehetetlenek voltak Irvinggel és a lesajnált Nets-támadójátékkal szemben, hogy végül ez sem lett elég. Middleton szerint megoldást kell találniuk és újra a legjobb önmagukat kell adniuk, ilyen egyszerű a helyzet – kíváncsian várjuk, hogy ez tényleg ilyen egyszerű lesz-e, ez a vereség ebben a formában blamának számít, szinte utolérte őket a Boston, a következő egy hétben pedig a Heat-Bulls-Suns trióval is találkoznak.

A Bucks legjobb dobói: Portis 30/24, Adetokunbo 29/3, Middleton 25/9
A Nets legjobb dobói: Irving 38/6, Curry 19/12, Drummond 17

Denver Nuggets–Sacramento Kings 115–110

Szorosabban, de ismét Denver. Két napja Sacramentóban találkoztak a felek és akkor 128-110-re győzött a Nuggets, most pedig otthon megpróbálta megismételni ezt – a Sacto viszont keményebb ellenállást fejtett ki. Az első negyedet ugyan megnyerte nyolc ponttal a Denver és pontosan azt láttuk, mint amit két napja, de aztán a nagyszünetig válaszolt, sőt kiegyenlített a Kings és egészen a legvégéig partiban is tudott maradni. A támadásban kicsit visszaeső Nuggets végül azért kiizzadta a sikert, ugyan minden dobására érkezett a reakció a Kingstől, de 110-110 után, 29 másodperccel az órán Monte Morris is bebombázott egy óriási hármast, amelyre mégsem válaszolt már a vendégcsapat – Domantas Sabonis kettese kimaradt, faultolni kellett, Nikola Jokics pedig két büntetővel beállította a végeredményt. Ezúttal csak ennyi döntött a felek között, az a Morris-tripla jelentette a különbséget, a Sacto jóval harcosabban és stabilabban játszott, mint két napja – De'Aaron Fox (26 pont, 10 gólpassz) remekelt, Sabonis (14 pont, 16 lepattanó, 7 gólpassz) is hozta magát, a Barnes-Holiday duó 39 pontot dobott és csapatként sokkal fegyelmezettebben védekeztek. A túloldalon Jokics tripla-duplázott (18 pont, 10 lepattanó, 11 gólpassz), de a dobásait egész jól limitálta a Kings, viszont Aaron Gordon és Morris is megszórta magát, kintről a kispad is veszélyesnek bizonyult, így végül valahogy kimozogták a helyzetet. Sorozatban ötödik sikerükkel utolérték a Dallast a nyugati ötödik helyen, maguk mögé pedig jelenleg nem nagyon kell figyelniük – most mennek Portlandbe, aztán sorozatban négy hazai mérkőzésük következik.

A Nuggets legjobb dobói: Gordon 23/9, Morris 21/15, Jokics 18
A Kings legjobb dobói: Fox 26/3, Barnes 24/3, Holiday 15/12