NBA: hiába Curry 50 pontja, kikapott a Warriors Phoenixben

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.11.17. 07:50
null
Steph Curry 50 pontja ellenére kikapott Phoenixben a címvédő Golden State (Fotó: Getty Images)
Hiába zárt 50 ponttal, kilenc lepattanóval és hat assziszttal a címvédő sztárja, Steph Curry, a Golden State Warriors elszenvedte kilencedik vereségét az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) magyar idő szerinti csütörtöki játéknapján, hiszen 130–119-es vereséget szenvedett Phoenixben. A Denver Nuggets New York Knicks elleni 106–103-as hazai vereségével a Suns már második helyen áll a Portland Trail Blazers mögött a nyugati főcsoportban. A Luka Doncicot nélkülöző Dallas Mavericks meglepetésre hazai pályán kapott ki 101–92-re az utolsó helyen álló Houston Rocketstől. A Boston Celtics zsinórban nyolcadik mérkőzését nyerte meg az Atlanta Hawks 126–101-es idegenbeli legyőzésével. A Washington Wizardsnak viszont megtört négymeccses sikerszériája, hiszen Shai Gilgeous-Alexander utolsó pillanatokban szerzett hárompontosával fordított és 121–120-ra győzött idegenben az Oklahoma City Thunder. A Milwaukee Bucks pedig Brook Lopez (29 pont, öt lepattanó, egy assziszt), valamint két dupla-duplával záró játékosa, Janisz Adetokunbo (Giannis Antetokounmpo) (16–12–8) és Bobby Portis (10–11–2) vezérletével győzte a Cleveland Cavalierst 113–98-ra.



 


 

 

NBA
ALAPSZAKASZ

Charlotte Hornets–Indiana Pacers 113–125
Orlando Magic–Minnesota Timberwolves 108–126
Washington Wizard–Oklahoma City Thunder 120–121
Atlanta Hawks–Boston Celtics 101–126
Toronto Raptors–Miami Heat 112–104
Milwaukee Bucks–Cleveland Cavaliers 113–98
Dallas Mavericks–Houston Rockets 92–101
Denver Nuggets–New York Knicks 103–106
Phoenix Suns–Golden State Warriors 130–119

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik