NBA: hiába Curry 31 pontja, újra előnyben a Boston

Vágólapra másolva!
2022.06.09. 07:04
null
Jayson Tatumék megérdemelten nyerték meg a döntő harmadik meccsét (Fotó: Getty Images)
A Boston Celtics 116–100-ra legyőzte hazai környezetben a Golden State Warriorst az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) döntőjének harmadik mérkőzésén, így 2:1-es előnyre tett szert az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcban.

 

Jobb volt a Celtics. A legutóbbi mérkőzésen inkább a GSW akarata érvényesült, most viszont jött a válasz: Bostonba átköltözve a keleti bajnok emelt a védekezése intenzitásán és keménységén, egyúttal sokkal tudatosabban, pontosabban kereste és találta meg az üres embereket támadásban. Ime Udoka csapata nagyon könnyen szétszedte a Warriors védekezését és jó kinti dobóhelyzeteket vállalhatott el az első percekben, ami meg is adta az alaphangot: két perc alatt három triplát dobtak be és 10–2-vel nyitottak. Innentől pedig igazából végig ők diktáltak az este folyamán, már az első negyedben vezettek 28–13-ra, a másodikban 18 egységnyi fórjuk is volt, míg a GSW azért dolgozott, hogy valahogy látótávolságon belülre kerüljön. A nagyszünetben 68-56 állt az eredményjelzőn, majd a harmadik negyedet is jól kezdték a hazaiak, de aztán "szokás szerint" beindult Steph Curry és a GSW egy óriási rohammal mindent lenullázott: 82–83-nál teljesen váratlanul, a mérkőzés során először még a vezetést is átvette a vendégcsapat. Itt azonban stabilizálta magát a Boston, elállította a vérzést és ismét az addigi mederbe terelte a mérkőzést: jó védekezésből gyors támadások remek spacinggel, agresszív felfogással, jó dobóformával. A záró etapban gyakorlatilag leszedték a pályáról a Warriorst és alig 11 (!) pontot engedtek ellenfelüknek, kilenc perccel a vége előtt, 102–91-nél már újra két számjegyű fórban voltak, igazából nem adtak komoly esélyt a Golden State-nek – a harmadik negyedben volt az említett megingásuk, ezt leszámítva végig kontrollálták az eseményeket. Ezzel az eddigi legjobb teljesítményüket nyújtották az idei döntőben és magabiztos győzelemre is tudták ezt váltani (az utolsó percekben már nem kellett izgulni), úgyhogy 2–1-re vezetnek a párharcban és következőleg is élvezhetik a hazai pálya előnyét.

A CELTICS NAGY TRIÓJA

Jaylen Brown (27 pont, 9 lepattanó, 5 assziszt), Jayson Tatum (26 pont, 6 lepattanó, 9 assziszt) és Marcus Smart (24 pont, 7 lepattanó, 5 assziszt) triójának mindhárom tagja eljutott legalább 20 pontig, 5 lepattanóig és 5 gólpasszig ezen az estén, hasonlóra NBA-döntőben legutóbb a Kareem Abdul-Jabbar, Magic Johnson, Michael Cooper (Los Angeles Lakers) hármas volt képes, még 1984-ben.

Belül nyert a Boston. A Warriors kettővel több triplát küldött a gyűrűbe, mint a Celtics annak ellenére, hogy a hazaiaknak sok jó távoli helyzetük adódott és nagyon be is kezdtek innen a meccs elején, de végül „csak” 13-at dobtak be az este végéig 37 százalékkal. A Golden State-nél Steph Curryre ezúttal sem volt igazán ellenszer (31 pont, ebből 15 a harmadik negyedben, 6/11 tripla), bár a passzait el tudták tőle venni, Klay Thompson az első jobb meccsét hozta a döntőben (25 pont, 7/17 mezőnyből) és Andrew Wiggins (18 pont, 7 lepattanó, 2-2 labdaszerzés és blokk) is említhető, a Celticsnél viszont többen is remekeltek: Jaylen Brown (27 pont, 9 lepattanó, 5 gólpassz, 4/8 tripla) nagyszerű meccse mellett Jayson Tatum csendesebben, de nagyon jól játszott (26 pont, 6 lepattanó, 9 gólpassz), Marcus Smart 24-7-5-öt, Al Horford 11-8-6-ot szállított, Robert Williams III a tíz lepattanója mellett három labdaszerzést és négy blokkot villantott, de a padról beszálló Grant Williams is elérte a tízpontos határt. A lényeg pedig a gyűrű környéke volt: legutóbb a GSW nyert a festékben, most viszont a Boston 52–26-ra pusztította el ellenfelét erről a területről és 47–31-re nyerte a lepattanózást, azon belül 15–6-ra a támadópattanózást. A Warriorsnál az egyetlen „igazi” magas, Kevon Looney csak 17 percet játszott, Draymond Greennek egészen pocsék meccse volt, egyszerűen nem volt megoldásuk a gyűrű alatt a Celtics energiájára és fizikális, agresszív frontcourtjára – bőven lesz min javítaniuk Curryéknek a negyedik meccsre, ahol ismét komolyabb nyomás alatt lépnek majd pályára.

Jaylen Brown csak az első félidőben 22 pontot szórt


A Celtics legjobb dobói: Brown 27/12, Tatum 26/9, Smart 24/9
A Warriors legjobb dobói: Curry 31/18, Thompson 25/15, Wiggins 18/3

NBA, DÖNTŐ
3. MÉRKŐZÉS
Boston Celtics–Golden State Warriors 116–100
(33–22, 35–34, 25–33, 23–11)
Az egyik fél negyedik győzelméig tart párharc állása: 2:1 a Bostonnak.


A NAGYDÖNTŐ TELJES PROGRAMJA
Június 3. Golden State Warriors–Boston Celtics 108–120
Június 6.: Golden State Warriors–Boston Celtics 107–88
Június 9.: Boston Celtics–Golden State Warriors 116–100
Június 11., 3.00: Boston Celtics–Golden State Warriors (Tv: Sport1/Sport 2)
Június 14., 3.00: Golden State Warriors–Boston Celtics (Tv: Sport1/Sport 2)
Június 17., 3.00: Boston Celtics–Golden State Warriors (ha szükséges) (Tv: Sport1/Sport 2)
Június 20., 2.00: Golden State Warriors–Boston Celtics (ha szükséges) (Tv: Sport1/Sport 2)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik