NBA: Embiidék legyőzésével Adetokunbóék közel kerültek az első kiemeléshez

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.04.03. 08:06
null
Janisz Adetokunbóék rangadót nyertek Joel Embiidék ellen (Fotó: Getty Images)
Négy mérkőzéssel az alapszakasz vége előtt rangadót nyert hazai pályán a Keleti főcsoportot vezető Milwaukee Bucks, amely Janisz Adetokunbo (Giannis Antetokounmpo) vezérletével győzte le 117–104-re a harmadik helyen álló, Joel Embiid vezette Philadelphia 76erst az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) magyar idő szerinti hétfői játéknapján, így a Bucks közel került az első kiemeléshez.

 

Az idény legértékesebb játékosának járó díj (MVP) két fő várományosa – Nikola Jokics mellett – csapott össze a Bucks–76ers meccsen, a hazaiaktól Janisz Adetokunbo, a vendégektől pedig Joel Embiid is igazolta klasszisát. A görög 33 ponttal, 14 lepattanóval és hat assziszttal, a ghánai 28 ponttal, kilenc lepattanóval és öt gólpasszal zárta a 117–104-es hazai sikerrel végződő mérkőzést. A Bucks győzelmével pedig közel került a keleti első kiemelés megszerzéséhez.



A Nikola Jokics nélkül kiálló Denver Nuggets nagy küzdelemre késztette a címvédő Golden State Warriorst hazai pályán. A vendégektől hiába zárt Klay Thompson 25, Steph Curry 21 ponttal, Donte DiVincenzo pedig dupla duplával 18 ponttal, 13 lepattanóval, szoros meccsen 112–110-re kikaptak a Michael Porter (29 pont, 11 lepattanó) vezette coloradóiaktól.

A Chicago Bulls a rájátszásba jutás szempontjából értékes, 128–107-es győzelmet aratott a nyugati második Memphis Grizzlies ellen, köszönhetően Zach LaVine (36–3–9) és Demar DeRozan (31–5–7) teljesítményének.



Szoros meccset nyert 111–110-re a Utah Jazz ellen a Brooklyn Nets és a Minnesota Timberwolves otthonából 107–105-ös sikerrel távozó Portland Trail Blazers. Ezeknél is szorosabb volt a Dallas Mavericks Atlanta Hawks elleni vendégjátéka, hiszen a rendes játékidő nem hozott döntést, a texasiak pedig Kyrie Irving 41 pontja ellenére 132–130-ra kikaptak a Dejounta Murray (25–7–4) és Trae Young (24–3–12) vezette Hawkstól.

A Sacramento Kings kisebb meglepetésre hosszabbítás után 142–134-re alulmaradt hazai pályán a San Antonio Spursszel szemben.

A Cleveland Cavaliers Indiana Pacers elleni 115–105-ös hazai sikeréből Donovan Mitchell 40 ponttal vette ki a részét. Az Oklahoma City Thunder pedig úgy kapott ki otthon 128–118-ra a Kevin Durant vezette (35–5–5) Phoenix Sunstól, hogy a hazaiak sztárja, Shai Gilgeous-Alexander 39 pontot szórt.




A Los Angeles Lakers LeBron James tripla duplájával (18 pont, tíz lepattanó, 11 assziszt) és Anthony Davis 40 pontjával győzte le könnyedén, 134–109-re idegenben a Houston Rocketset.





Extra teljesítményt, 20 pontot, öt lepattanót és karrier- és klubcsúcsot jelentő 20 asszisztot osztott ki a Charlotte Hornets elleni idegenbeli 128–108-as siker alkalmával a Toronto Raptors sztárja, Fred VanVleet.



NBA
ALAPSZAKASZ

Charlotte Hornets–Toronto Raptors 108–128
Brooklyn Nets–Utah Jazz 111–110
Chicago Bulls–Memphis Grizzlies 128–107
Minnesota Timberwolves–Portland Trail Blazers 105–107
Atlanta Hawks–Dallas Mavericks 132–130 – hosszabbítás után
New York Knicks–Washington Wizards 118–109
Orlando Magic–Detroit Pistons 128–102
Sacramento Kings–San Antonio Spurs 134–142 – hosszabbítás után
Houston Rockets–Los Angeles Lakers 109–134
Oklahoma City Thunder–Phoenix Suns 118–128
Cleveland Cavaliers–Indiana Pacers 115–105
Milwaukee Bucks–Philadelphia 76ers 117–104
Denver Nuggets–Golden State Warriors 112–110

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik