NBA: Embiid százasa Jordant és Bryantet idézte fel

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2022.11.14. 20:31
null
Joel Embiid bomba formában játszik (Fotó: Getty Images)
Ahogy arról már beszámoltunk, hazai idő szerint hétfő hajnalban a Philadelphia 76ers hazai pályán 105–98-ra győzött a Utah Jazz ellen. A mérkőzésen a hazaiak centere, Joel Embiid 59 pontot, 11 lepattanót, 8 gólpasszt és 7 blokkot szedett össze, amivel beírta magát az NBA történelemkönyvébe.


A legfontosabb adat, hogy ő az egyedüli játékos, aki elérte egy meccsen az 50 pontot 10 lepattanót 5 asszisztot és 5 blokkot azóta, hogy hivatalosan számolják a blokkot mint statisztikai mutatót.

Ezenkívül pedig Kobe Bryant, Michael Jordan és Bradly Beal társaságához is csatlakozott a kameruni játékos, a Jazz-meccset megelőzvén ugyanis az Atlanta Falcons ellen 42 pontot sikerült szereznie, amivel ő lett az NBA és ABA összeforrása óta a negyedik játékos, aki két egymás utáni mérkőzésen összesen 100 pontot tudott dobni.

Ha ez mind nem lenne elég: a negyedik negyedben 26 pontot dobott, amivel szintén sikerült egy több mint negyvenéves rekordot túlszárnyalnia, hiszen eddig az 1983 márciusában Andrew Toney által elért 25 pont volt a legtöbb a franchise történetében.

Azt is fontos kiemelni, hogy a center így több pontot zsebelt be csak a végső 12 percben, mint bármely csapattársa az egész mérkőzésen. Utána a második legjobban teljesítő játékosnak, Tyrese Maxeynek is csak 18 pontig sikerült eljutnia.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik