NBA: Embiid ezúttal Janisz ellen szórta magát 40 pont fölé

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.02.18. 07:00
null
Joel Embiid (balra) és Janisz Adetokunbo párbajainak egyike a csütörtöki meccsen (Fotó: Getty Images)
A Miami Heat két hosszabbításba torkolló mérkőzésen 111–107-re győzött a Charlotte Hornets vendégeként az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) csütörtöki játéknapján, és ezzel visszavette az első helyet a Keleti főcsoportban. Luka Doncic 49 ponttal, 15 lepattanóval és nyolc assziszttal vezette győzelemre a Dallast a New Orleans otthonában, Joel Embiid 42, 14, 5-tel a Philadelphiát a Milwaukee elleni idegenbeli rangadón, míg Luke Kennard nyolc sikeres triplával járult hozzá az LA Clippers fölényes diadalához.

 

A dallasi Luka Doncic ebben a hónapban másodszor produkált legalább 45 pontos, 15 lepattanós, öt asszisztos meccset; ő a negyedik kosaras a ligában, akinek ez sikerült – 1966 óta, Wilt Chamberlain hasonló bravúrja óta pedig az első (a további két ilyen játékos Elgin Baylor és Walt Bellamy).

ÍGY JÁTSZOTT LUKA DONCIC A NEW ORLEANS ELLEN…


Ugyancsak az ESPN hívja fel a figyelmet arra, Joel Embiidnek ez volt a kilencedik legalább 40 pontos és 10 lepattanós meccse az idényben; az utóbbi harminc évben csak két NBA-játékosnak volt több egy alapszakaszon belül – Russell Westbrooknak (2016–17, 12) és James Hardennek (2018–19, 10). Embiid remek játéka ráadásul egy nagy rivális ellen hozott győzelmet; a Bucksban Janisz Adetokunbo 32 pontig jutott.

… ÉS ÍGY JOEL EMBIID A MILWAUKEE ELLEN


BŐVEBBEN ITT!

NBA, ALAPSZAKASZ
Charlotte Hornets–Miami Heat 107–111 – 2 h. u.
Brooklyn Nets–Washington Wizards 103–117
New Orleans Pelicans–Dallas Mavericks 118–125
Milwaukee Bucks–Philadelphia 76ers 120–123
Los Angeles Clippers–Houston Rockets 142–111

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik