NBA: elkelt az első indiai kosaras – a teljes draftlista!

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2015.06.26. 08:16
null
Karl-Anthony Towns: NBA, jövök! (Fotó: Reuters)
Magyar idő szerint csütörtökről péntekre virradó éjjel lezajlott az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) 2015-ös játékosbörzéje. A Minnesota Timberwolves Karl-Anthony Townst választotta elsőként, a nagy tehetségnek tartott Jahlil Okafor pedig „csak” a harmadik helyen kelt el. Satnam Singh Bhamara személyében megvan az első indiai kosaras, akit kiválasztottak az NBA-drafton. Íme, a teljes lista!

 

 

 

A 19 éves játékos mindössze egy évet töltött az egyetemen, csapatával veretlenül, 38 győzelemmel nyerték meg az alapszakaszt, ugyanakkor a rájátszásban végül az elődöntőben kikaptak. A 211 centiméter magas Towns átlagban 10.3 pontot szerzett és 6.7 lepattanót szedett le az elmúlt szezonban, jó védekezése mellett távolról is jól dob.

A New York-i Barclays Centerben megtartott kiválasztáson a második helyen a Los Angeles Lakers D'Angelo Russell személyében egy igazi „pontgyárost” szerzett meg, aki a veterán Kobe Bryant mellett sokat tanulhat majd.

„Szeretném, ha a szárnyai alá venne, én pedig amit csak lehet, meg akarok tanulni” – mondta Russell.

A harmadik helyen a Philadelphia 76ers egy másik ígéretes centert, a legtöbb szakértő által az első helyre várt Jahlil Okafor húzta.

A szurkolók körében a legnagyobb „felháborodást” a New York Knicks okozta azzal, hogy a negyedik helyen a lett Kristaps Porzingist választotta.

„Tudom, a szurkolók nem örülnek annak, hogy engem draftoltak, de mindent meg fogok tenni azért, hogy a fütyülésből taps legyen” – mondta a 20 éves magasember, akit Phil Jackson, a Knicks elnöke – a Chicago Bullsszal és a Los Angeles Lakersszel számos bajnoki címet nyert vezetőedző – a spanyol Pau Gasolhoz hasonlított.

Érdekesség, hogy az első 14 választott közül négyen is a Kentucky Egyetemről kerültek ki, ez rekordbeállítás a draft történetében.

A harminc csapat közül utolsóként a bajnok Golden State Warriors választhatott, Kevon Looney személyében egy jó távoli dobót szerzett meg.

NBA-DRAFT, 2015
1. KÖR

1. Karl-Anthony Towns (Minnesota Timberwolves)
2. D’Angello Russell (Los Angeles Lakers)
3. Jahlil Okafor (Philadelphia 76ers)
4. Kristaps Porzingis (New York Knicks)
5. Mario Hezonja (Orlando Magic)
6. Willie Cauley-Stein (Sacramento Kings)
7. Emmanuel Mudiay (Denver Nuggets)
8. Stanley Johnson (Detroit Pistons)
9. Frank Kaminsky (Charlotte Hornets)
10. Justise Winslow (Miami Heat)
11. Myles Turner (Indiana Pacers)
12. Trey Lyles (Utah Jazz)
13. Devin Booker (Phoenix Suns)
14. Cameron Payne (Oklahoma City Thunder)
15. Kelly Oubre (Atlanta Hawks, elcserélve a Washingtonhoz)
16. Terry Rozier (Boston Celtics)
17. Rashad Vaughn (Milwaukee Bucks)
18. Sam Dekker (Houston Rockets)
19. Jerian Grant (Washington Wizards, elcserélve a Knickshez)
20. Delon Wright (Toronto Raptors)
21. Justin Anderson (Dallas Mavericks)
22. Bobby Portis (Chicago Bulls)
23. Rondae Hollis-Jefferson (Portland Trail Blazers)
24. Tyus Jondes (Cleveland Cavaliers, elcserélve a Minnesotához)
25. Jarrell Martin (Memphis Grizzlies)
26. Nikola Milutinov (San Antonio Spurs)
27. Larry Nance Jr. (Los Angeles Lakers)
28. R.J. Hunter (Boston Celtics)
29. Chris McCullough (Brooklyn Nets)
30. Kevon Looney (Golden State Warriors)
2. KÖR
31. Cedi Osman (Minnesota Timberwolves, elcserélve a Clevelandhez)
32. Montrezl Harrell (Houston Rockets)
33. Jordan Mickey (Boston Celtics)
34. Anthony Brown (Los Angeles Lakers)
35. Willy Hernangómez (Philadelphia 76ers, elcserélve a Knickshez)
36. Rakeem Christmas (Minnesota Timberwolves, elcserélve a Clevelandhez)
37. Richaun Holmes (Philadelphia 76ers)
38. Darrun Hilliard II (Detroit Pistons)
39. Juan Vaulet (Charlotte Hornets, elcserélve a Brooklynhoz)
40. Josh Richardson (Miami Heat)
41. Pat Connaughton (Brooklyn Nets, elcserélve a Portlandhez)
42. Olivier Hanlan (Utah Jazz)
43. Joseph Young (Indiana Pacers)
44. Andrew Harrison (Phoenix Suns)
45. Marcus Thornton (Boston Celtics)
46. Norman Powell (Milwaukee Bucks, elcserélve a Torontóhoz)
47. Arturas Gudaitis (Phildadelphia 76ers)
48. Dakari Johnson (Oklahoma City Thunder)
49. Aaron White (Washington Wizards)
50. Marcus Eriksson (Atlanta Hawks)
51. Tyler Harvey (Orlando Magic)
52. Satnam Singh Bhamara (Dallas Mavericks)
53. Sir’Dominic Pointer (Cleveland Cavaliers)
54. Dani Díez (Utah Jazz, elcserélve a Portlandhez)
55. Cady Lalanne (San Antonio Spurs)
56. Brenden Dawson (New Orleans Pelicans, elcserélve a Clippershöz)
57. Nikola Radicsevics (Denver Nuggets)
58. J.P. Tokoto (Philadelphia 76ers)
59. Dimitriosz Agravanisz (Atlanta Hawks)
60. Luka Mitrovics (Philadelphia 76ers)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik