NBA: Doncicék 141 pontot szórtak a GSW-nek, Holidayék történelmet írtak

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2019.12.29. 07:39
A Dallas Mavericks nyolcvankét pontos (!) első negyed után (41–41) 141–121-re legyőzte idegenben a Golden State Warriorst az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) alapszakaszának legutóbbi játéknapján. A vendégeknél Luka Doncic elkönyvelte a kilencedik tripla dupláját (31 pont, 15 assziszt, 12 lepattanó) ebben az idényben.

A Houston Rockets viharos kezdés (42–20-as első negyed) után tízpontos győzelmet aratott a Brooklyn Nets felett (108–98), soraiban James Harden ezúttal 44 pontot hintett.

Négy vereséget követően nyert ismét a Nyugati konferencia éllovasa, a Los Angeles Lakers, amelyben LeBron James 21 pontot és 16 gólpasszt jegyzett a Portland Trail Blazers elleni 128–120-as siker során.

A New Orleans Pelicans és az Indiana Pacers összecsapásán történelmi pillanatoknak is szemtanúi lehettünk, ugyanis az NBA történetében most először fordult elő, hogy három testvér pályára lépett ugyanazon a mérkőzésen. A hazaiakat Jrue Holiday, az indianapolisi alakulatot Aaron és Justin Holiday képviselte.

Bővebben itt olvashat a játéknap mérkőzéseiről!

NBA, ALAPSZAKASZ
Denver Nuggets
–Memphis Grizzlies 119–110
Boston Celtics–Toronto Raptors 97–113
New Orleans Pelicans–Indiana Pacers 120–98
Chicago Bulls–Atlanta Hawks 116–81
Houston Rockets–Brooklyn Nets 108–98
Miami Heat–Philadelphia 76ers 117–116 – hosszabbítás után
Minnesota Timberwolves–Cleveland Cavaliers 88–94
Washington Wizards–New York Knicks 100–107
Golden State Warriors–Dallas Mavericks 121–141
Milwaukee Bucks–Orlando Magic 111–100
San Antonio Spurs–Detroit Pistons 136–109
Sacramento Kings–Phoenix Suns 110–112
Portland Trail Blazers–Los Angeles Lakers 120–128
Los Angeles Clippers–Utah Jazz 107–120

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik