NBA: Doncic 207 millió dollárért hosszabbít a Dallasszal

MTI/SZ. R.MTI/SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.08.10. 09:51
null
Luka Doncic az előző idényben 27.7 pontot átlagolt (Fotó: AFP, 2019)
A Dallas Mavericks kosárlabdacsapata mindenben megegyezett szlovén sztárjával, Luka Donciccsal, aki így kedden aláírja öt évre szóló, 207 millió dolláros (63 milliárd forint) szerződését.

 

A 22 esztendős kosaras lesz az első az észak-amerikai ligában (NBA), aki újonc szerződése után rögtön úgynevezett szupermaximum fizetést kínáló új megállapodást ír alá.

A szlovén válogatottal Európa-bajnok, a tokiói olimpián negyedik irányító-bedobó jelenleg hazájában pihen, így a Mavericks vezetősége elvitte hozzá a szerződést, a hosszabbítás alkalmából pedig várhatóan még kedden sajtótájékoztatót tartanak Szlovéniában.

Ljubljanában hétfő este landolt a dallasi küldöttség, melynek Mark Cuban tulajdonos, Nico Harrison klubigazgató és Jason Kidd vezetőedző is a tagja, mint ahogy jelen van a csapat német legendája, Dirk Nowitzki is.

Doncic az előző NBA-idényben mérkőzésenként átlagban 27.7 pontot, 8.6 gólpasszt és 8 lepattanót szerzett, és az elmúlt két kiírás végén az év első csapatába választották be az NBA szakírói.

Mielőtt a 201 centis sztár 2018-ban Dallasba költözött, a Real Madriddal – Hanga Ádám új csapatával – Euroligát nyert, melyben az idény és a döntő legjobbja lett. A spanyol klubbal három bajnoki címet és két kupaaranyat gyűjtött.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik