NBA: Curryék a Lakerst, a címvédő a Brooklynt győzte le

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2021.10.20. 07:12
null
Stephen Curry vezérletével a Golden State legyőzte a Lakerst a nyitányon (Fotó: Getty Images)
A Golden State Warriors 121–114-re nyert idegenben a Los Angeles Lakers ellen az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) új idényének első játéknapján, míg a címvédő Milwaukee Bucks 127–104-re legyőzte a Brooklyn Nets együttesét.

 

Milwaukee Bucks–Brooklyn Nets 127–104

Holiday elvesztése ellenére is jobb volt a Bucks. A bajnokot nem zavarta meg a meccs előtti gyűrűátadás, nagyon koncentráltan és magabiztosan játszott Mike Budenholzer csapata, amely már az első negyedben rohant egy 21–4-et, amivel jelentős előnybe került – 19 ponttal vezetett a gárda, majd a Nets válasza után a második játékrészben ismét ennyire növelte az előnyét. A nagyszünetig ugyan próbált feljebb jönni a Brooklyn és csak közte hétről indult a második félidő, de ennél közelebb egyetlen egyszer sem tudott már zárkózni a vendégcsapat, a Milwaukee kézben tartotta az eseményeket. Mindezt nehezítette, hogy Jrue Holiday saroksérülést szenvedett és a teljes második félidőt kihagyta, de ezt is kimozogta a Bucks, amely Jannisz Adetokunbo (32 pont, 14 lepattanó, 7 gólpassz, 2 blokk) és Khris Middleton (20 pont, 9 lepattanó) remeklése mellett több kiegészítőjétől is nagyszerű meccset kapott: Pat Connaughton (20 pont, 4/9 tripla, ő sokat játszott Holiday helyén), az előszezonban is villogó Jordan Nwora (15 pont, 6 lepattanó, 3/6 tripla), valamint a kezdőben helyet kapó Grayson Allen (10 pont, 6 gólpassz) is kitett magáért. Összességében a 13–5-re megnyert támadópattanózás és az öttel kevesebb eladott labda jelentett komoly különbséget, ugyanis a Bucks 21-gyel több dobást vállalhatott, mint ellenfele, ezt nem lehetett mivel ellensúlyozni. Janniszék így összességében magabiztos győzelemmel rajtoltak és bár Holiday sérülése rossz hír, de az első diagnózis alapján nagy baj azért vele sincs.

Még nem állt készen a Nets. Talán fizikálisan volt némi hátrányban ezen az estén a Brooklyn és döntő faktornak bizonyult, hogy 22–2-re (!) kapott ki a gárda az eladott labdákból szerzett pontok tekintetében - egyszer vezettek két egységgel, amúgy végig egyértelmű hátrányban voltak, Kevin Durant szerint is „dombnak felfelé” vívták meg ezt a meccset. Maga Durant egyébként jól mozgott (32 pont, 11 lepattanó, 4 gólpassz, 2 blokk), de vele és James Hardennel (20 pont, 8 lepattanó, 8 gólpassz, 4/8 tripla, 2 blokk) is mínusz 20-ban volt a társaság, ők sem tudtak segíteni, rajtuk kívül pedig egyedül a szenzációsan debütáló Patty Mills dicsérhető: a csereirányító 7/7 triplát süllyesztett el első, Nets-mezben lejátszott találkozóján. Az 53 százalékkal bevert 17 hármas így jól mutat náluk, a tíz kihagyott büntető és a festékbeli vereség már kevésbé, Steve Nash sem volt elégedett a csapatával - könnyű dolguk pedig nincs, mert a következő meccsük is idegenbeli rangadó lesz, ezúttal Philadelphiába látogatnak.

A Bucks legjobb dobói: Adetokunbo 32/3, Middleton 20/3, Connaughton 20/12
A Nets legjobb dobói: Durant 32/9, Mills 21/21, Harden 20/12

Los Angeles Lakers–Golden State Warriors 114–121

A végén koncentráltabb volt a Warriors. Alapvetően gyengén dobott ezen az estén Steve Kerr csapata, a harmadik negyedben még 40 százalék alatti mezőnymutatóval állt a társaság és tízpontos hátrányban volt, de szépen elkezdte ledolgozni ezt a különbséget, a játékrész végén egyszer már előnybe került, majd a záró etap elején egy 9–0-s futással a kezébe is vette az ügyet. Itt 98–90-re vezettek a vendégek és ezt követően már nem is kerültek többször hátrányba, ugyan a Los Angeles kétszer is visszajött két pontra, de előbb Steph Curry, majd Nemanja Bjelica bombázott be egy-egy nagy hármast, ezzel pedig átlendítették csapatukat a kisebb hullámvölgyön. Innentől már nem volt kérdés, egy 12–2-es futással eldöntötték a küzdelmet, ezt követően csak a konkrét végeredmény lehetett kétséges – a mezőnyszázalékukat (44) és a triplaszázalékukat (36) is feljebb húzták a végére, összességében remek teljesítménnyel arattak nagyon értékes idegenbeli győzelmet. Curry nem dobott jól, de rögtön egy tripla-duplával nyitotta a szezont (21 pont, 5/21 mezőnyből, 10 lepattanó, 10 gólpassz), Jordan Poole húsz ponttal segített be, a padról pedig Bjelica váratlan extrája (15 pont, 11 lepattanó, 4 gólpassz, 6/7 mezőnyből) mellett Andre Iguodala (12 pont, 4/7 mezőnyből) és Damion Lee (15 pont) is sokat tett hozzá.

Hiába a két sztár extrája. LeBron James (34 pont, 11 lepattanó, 5 gólpassz, 5/11 tripla) és Anthony Davis (33 pont, 11 lepattanó, 15/26 mezőnyből) hozta a sztárteljesítményt, ők ketten vitték a vállukon a Lakerst és bár könnyen lehet, hogy az általuk kihagyott nyolc büntetőn ment el a hazaiak sikere, de nem biztos, hogy fair rajtuk számonkérni a vereséget egy ilyen este után. A Los Angelesnél debütáló Russell Westbrook értékelhetetlen teljesítményt nyújtott, 8 pontját 4/13-as mezőnymutatóval szenvedte össze, 4 gólpasszára 4 eladott labda jutott és 35 perce alatt 23 ponttal kaptak ki, vagyis abban a 13 percben, amikor pihent, 16-ot vertek a Warriorsra – inkább itt érdemes keresni a vereség okait. Carmelo Anthony 9 ponttal és 2/4 triplával nyitott, DeAndre Jordant gyakorlatilag észre sem lehetett venni, a teljes kispad harmatosra sikerült és beszédes, hogy Melo ezzel is a csapat harmadik legjobb dobója lett - a két sztár mögött csak a hatalmas szakadék tátongott, ez pedig ilyen csapatvédekezéssel és elrontott utolsó másfél negyeddel nem fért bele. A nyeretlen előszezon után nem sikerült szintet lépniük az első tétmeccsre, a hazai vereség után pedig világos, hogy bőven van még min dolgozniuk - ez a csapat még kicsit sincs kész

A Lakers legjobb dobói: James 34/15, Davis 33/3, Anthony 9/6
A Warriors legjobb dobói: Curry 21/6, Poole 20/12, Bjelica 15/3, Lee 15/3

NBA, ALAPSZAKASZ
Los Angeles Lakers–Golden State Warriors 114–121
Milwaukee Bucks–Brooklyn Nets 127–104

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik