NBA: Curry hibája majdnem sokba került a Warriorsnak – videó

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.04.24. 07:46
null
Steph Curry nagy hibájára majdnem ráfázott a Golden State (Fotó: Getty Images)
Majdnem ráfázott Steph Curry utolsó percben elkövetett nagy hibájára a címvédő Golden State Warriors, de köszönhetően Harrison Barnes kimaradt triplájának a hazaiak végül 126–125-re felülmúlták a Sacramento Kingset, 2–2-re egyenlítve az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharcában az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) rájátszásának magyar idő szerinti vasárnap esti mérkőzésén.

 

A Golden State sztárja, Steph Curry az utolsó percben, 126–121-es Warriors-vezetésnél időkéréssel próbálkozott, amikor két Kings-játékos csapdázta be, de a hazaiaknak ekkor már nem volt időkérésük, a Kings pedig a technikai hibáért járó büntető mellett egy triplát is szórt, csakhogy a másodikat Harrison Barnes már elrontotta, így a címvédő 126–125-re nyert, 2–2-re egyenlítve a párharcban.

„Nem fogok hazudni, azt hittem, ez a világ legokosabb játéka” mondta a mérkőzés után a 32 pontja mellett öt lepattanóig és négy asszisztig jutó Curry. „Amikor megkaptam a labdát és megfordultam, láttam, hogy becsapdáznak, és ahelyett, hogy kifordultam volna, azt hittem, okosan döntök, de nem jött be. Aztán a kispadra néztem és láttam, hogy mindenki rázza a fejét, szóval ez elég szerencsétlen szituáció volt” – jegyezte meg.

 

Curry mellett egyébként Klay Thompson (26–2–3) és Jordan Poole (22–2–4) is sokat hozzátett a Warriors sikeréhez, de a meccs legjobbja mégis a sacramentói De’Aaron Fox volt 38 ponttal, kilenc lepattanóval és öt assziszttal.

 





A Nyugati főcsoport másik mérkőzésén a New York Knicks Jalen Brunson (29 pont, hat lepattanó, hat assziszt) és R.J. Barrett (26–2–1) vezetésével győzte le 102–93-ra a Cleveland Cavalierst, 3–1-re növelve előnyét a párharcban.





A Keleti konferenciában a Boston Celtics végig kézben tartotta az Atlanta Hawks elleni negyedik mérkőzését, hiszen a hazaiak csak az első negyed elején tudtak vezetni és hiába jutott Trae Young 35 pontig és 15 asszisztig, ez kevésnek bizonyult, hiszen a vendégek két sztárja, Jaylen Brown és Jayson Tatumegyaránt 31 pontot süllyesztett el a gyűrűbe. A Celtics sikerével 3–1-re növelte előnyét a párharcban.





Hiába szórt 43 pontot 11 lepattanó és hat assziszt mellett Nikola Jokics, a Denver Nuggets nem tudta söpréssel kiejteni a Minnesota Timberwolvest, hiszen a negyedik összecsapáson a hazaiak szinte végig vezettek, aztán drámai végjátékban a coloradóiak 96–84-ről mentették hosszabbításra a mérkőzést, de végül 114–108-ra kikaptak – elsősorban a 34–6–5-ös mérleggel záró Anthony Edwards, illetve a dupla duplázó Karl-Anthony Towns(17–11–2) és Rudy Gobert(14–15–1) remeklése miatt.




A MÉRKŐZÉSEKRŐL RÉSZLETES ÖSSZEFOGLALÓT A KEZDO5.HU-N OLVASHAT!

NBA, RÁJÁTSZÁS
1. FORDULÓ
4. MÉRKŐZÉSEK
KELETI FŐCSOPORT

Atlanta Hawks–Boston Celtics 121–129 (25–35, 28–30, 34–27, 34–37)
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–1 a Boston Celtics javára
Minnesota Timberwolves–Denver Nuggets 114–108 (23–22, 25–30, 32–22, 16–22, 18–12) – hosszabbítás után
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–1 a Denver Nuggets javára

NYUGATI FŐCSOPORT
New York Knicks–Cleveland Cavaliers 102–93 (30–23, 24–22, 19–26, 29–22)
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–1 a New York Knicks javára
Golden State Warriors–Sacramento Kings 126–125 (31–32, 34–37, 37–23, 24–33)
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik