NBA: Butler újra megcélozza a bajnoki címet a Miamival

MTI/H. D.MTI/H. D.
Vágólapra másolva!
2020.10.12. 14:59
null
Butler újra megcélozza a bajnoki címet a Miamival (Fotó: Getty Images)
Jimmy Butler, az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) nagydöntőjében vesztes Miami Heat legjobbja sajnálja, hogy nem tudta csapatát győzelemre vezetni a Los Angeles Lakersszel szemben – írja az MTI.

 

A 31 éves játékos a finálét követően elmondta: a kudarc viszont még eltökéltebbé teszi, és jövőre bajnoki címet akar nyerni társaival.

„Ez az, amit a csapat és a klub is elvár tőlem. Amikor idejöttem, azt mondtam, bajnoki címet fogok nyerni. Ezt nem tartottam be, szóval jövőre meg kell csinálnom” – mondta Butler.

A kosaras a döntő-sorozatban a floridai gárda legjobbja volt a pontok, lepattanók, gólpasszok, blokkok és labdaszerzések terén is, de kijelentette: őt nem érdeklik a statisztikák.

„Nem nyertünk, szóval ezek a számok semmit sem jelentenek. Mi nem a statisztikákért játszunk, semmi másért, csakis a győzelemért” – tette hozzá Butler, aki az előző szezont követően, a Philadelphia 76erstől érkezett Miamiba.

A Heat 4–2-re kapott ki a Lakerstől az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcban.

NBA
DÖNTŐ, 6. MÉRKŐZÉS
Miami Heat–Los Angeles Lakers 93–106
(20–28, 16–36, 22–23, 35–19)
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc végeredménye: 4–2 a Lakers javára.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik