NBA: befejeződött a Mavericks idénye, a playinben folytatja a Heat

Gobodics Tamás, Hegedűs Róbert, Agárdi László (kezdo5.hu)Gobodics Tamás, Hegedűs Róbert, Agárdi László (kezdo5.hu)
Vágólapra másolva!
2023.04.08. 09:25
null
A Heat kikapott a Wizards vendégeként (Fotó: Getty Images)
A Grizzlies biztosította a második helyét nyugaton, a Nets lesz a hatodik keleten, kialakult a keleti playin két párosítása, fontos meccset húzott be a Pelicans, a Lakers és a Warriors is, nyert a Celtics és a tartalékos 76ers is – ez történt az NBA alapszakaszának legutóbbi játéknapján.

 

Charlotte Hornets–Houston Rockets 109–112

Későn indította hajráját a Hornets. A második negyed közepén megszerezte a vezetést a Rockets, és onnantól kezdve ki sem engedték azt a kezükből, a Hornetsnek mégis volt két lehetősége is az egyenlítésre a legvégén. 41 másodperccel a vége előtt Szvi Mihajljuk két büntetőjével kialakult a végeredmény, noha a hazaiak előtt két lehetőség is adódott az egyenlítésre: előbb Jalen Green kihagyott ziccere után dobhatott triplát Mihajljuk, majd Kenyon Martin Jr. két kihagyott büntetője után is ő próbálkozott távolról, de mindkét kísérlete kimaradt, így a 25/5/5-ös teljesítménye nem ért győzelmet. Mindkét csapatban az összes kezdő kétszámjegyű pontterméssel zárt, a vendégeknél Green és Kevin Porter Jr. is 26-26 pontot szórt, míg Alperen Sengün a 14 pontja mellett 21 lepattanót kaparintott meg, a hazaiaknál pedig Theo Maledon (22 pont, 8 gólpassz, 4 labdaszerzés) és Mark Williams (12 pont, 13 lepattanó) csipkedte még magát a leginkább. A Rockets ezzel egymást követő második győzelmét aratta, elvben még van esélyük arra, hogy a Spurs előtt zárjanak, de ennek nincs nagy jelentősége, míg az már rég eldőlt, hogy a Hornets a negyedik legrosszabb mérleggel fejezi be a szezont.

A Hornets legjobb dobói: Mihajljuk 25/15, Maledon 22/12, McGowens 16/3
A Rockets legjobb dobói: Green 26/9, Porter Jr. 26/6, Sengün 14/3, Martin Jr. 14

Indiana Pacers–Detroit Pistons 115–122

Megtört a Pistons sorozata. A vendégek az elmúlt 23 meccsükön 22 vereséget szenvedtek, sorozatban 11 vereségből érkeztek meg erre a találkozóra, de az ugyancsak tartalékos Pacers tökéletes ellenfélnek bizonyult ahhoz, hogy megszakítsák a pocsék szériájukat. Az első félidő hajrájában már 50–70 is állt az eredményjelzőn, de a későbbiekben sem vezettek eredményre a Pacers rohamai, mivel Jaden Ivey (29 pont, 5 lepattanó, 9 gólpassz) és a karriercsúcsot elérő Killian Hayes (28 pont, 6 gólpassz, 4 labdaszerzés) is villogott támadásban, miközben a padról Corey Joseph hozott lendületet a 18 pontjával és 5 gólpasszával. A hazaiaknál hiába zárt minden kezdő legalább 10 ponttal, amikor megbomlott az első ötös, már nem tudták tartani a lépést, a padról beszálló Buddy Hield 22 pontjával és 5/11 triplájával együtt is akkor kezdett szétnyílni az olló, amikor jöttek a Pacers cseréi. Andrew Nembhard 12 ponttal és 10 gólpasszal dupla-duplázott, Bennedict Mathurin 8/10 büntetőt dobott be, Isaiah Jackson pedig 7/10 dobását elsüllyesztette, de ez nem volt elég a sikerhez, sorozatban harmadszor is kikapott a Pacers.

A Pacers legjobb dobói: Hield 22/15, Mathurin 16, Jackson 15
A Pistons legjobb dobói: Ivey 29/9, Hayes 28/9, Joseph 18/12

Washington Wizards – Miami Heat 114–108

A playinben folytatja a Heat. Elméleti esélye lett volna még a Heatnek, hogy elérjék a biztos rájátszást érő hatodik helyet, ugyanakkor Erik Spoelstra utólag nézve jól döntött azzal, hogy kiültette a kulcsembereit, mert a Nets is nyert, és ezzel nem maradt jelentősége annak, hogy milyen eredménnyel zárt a Heat. A vendégek három negyedet követően 20 pontos hátrányba kerültek, a végére tudtak csak kozmetikázni az eredményen, amikor Victor Oladipo feljebb kapcsolt – a szebb napokat is megélt hátvéd 30 pontjából 20 az utolsó játékrészben született, a 7 triplájából 5 szintén ekkor ért célba. Mindez azonban csak szépségtapasznak volt elegendő, mert az egyetlen dobást elhibázó Daniel Gafford (22 pont, 8 lepattanó, 4 gólpassz) vezetésével így is nyert a Wizards, a center mellett Corey Kispert 19, Johnny Davis 16 pontot szórt még be, és a 7/33-as triplázást is elbírták. A Heat vereségével kialakult az összes keleti párharc, nekik a Hawks ellen kell nyerniük ahhoz, hogy bejussanak a rájátszásba, de ha kikapnának, még kapnak egy második esélyt a Raptors-Bulls összecsapás győztesével szemben.

A Wizards legjobb dobói: Gafford 22, Kispert 19/9, Davis 16/6
A Heat legjobb dobói: Oladipo 30/21, Zeller 17, Cain 12/3

Atlanta Hawks–Philadelphia 76ers 131–136 – hosszabbítás után

A kezdők nélkül nyert a Sixers. Mind az öt kezdőjét kiültette Doc Rivers, aki Milton, Niang, McDaniels és Reed mellett azt a Springert is betette a kezdőbe, aki pár órával a meccs előtt érkezett meg a G-Ligából – a tréner szerint nyerni akart, de a kiegészítőknek akart lehetőséget adni. Végül minden oka megvolt az elégedettségre, ugyan a második negyedben elúsztak és tíz pont feletti hátrányt szedtek össze, de aztán összekapták magukat, a harmadik játékrész második felében eltüntették a lemaradás nagy részét, a negyedikben végig üldözték ellenfelüket, és a rendes játékidő utolsó percében, 117–117-nél utol is érték az Atlantát. Springer két clutch dobása után az utolsó Atlanta-támadást kivédekezték, így jöhetett a hosszabbítás, ahol Niang időszaka következett: nyolc pontot vállalt, 12 másodpercnél, kétpontos fórban bevágta a meccsdöntő triplát, így a Philly B önbizalomnövelő bravúrgyőzelmet aratott Atlantában.

Kínos, de lényegtelen vereség. Illett volna megverni az ebben az összeállításban érkező Sixerst, de az eredmény végül nem számított az Atlanta számára: a Raptors veresége miatt így is hivatalossá vált, hogy a nyolcadik helyről várhatják a playint Keleten, először a Heattel fognak találkozni. Trae Young 27 ponttal, karriercsúcsot jelentő 20 gólpasszal, de 9 eladott labdával hozta le a meccset, csapatszinten gyengén tripláztak és kihagytak kilenc büntetőt is, egyszerűen nem voltak elég élesek, túlságosan szétszórtan játszottak, ami nem fért bele. Vezettek 15 ponttal is, a rendes játékidő végén labdájuk volt a győzelemért, de elrontottak mindent – a vereség elég kínos így, de a holnapi bostoni fellépés már nem számít, lehet készülni a Miami ellen.

A Hawks legjobb dobói: Young 27/3, Collins 19/9, Murray 19
A 76ers legjobb dobói: McDaniels 24/6, Niang 24/15, House Jr. 22/3

Boston Celtics–Toronto Raptors 121–102

Másodszorra simább lett. Rövid időn belül másodszor találkoztak a csapatok, az előző felvonást 97–93-ra nyerte a Celtics, ezúttal viszont sokkal magabiztosabb győzelmet arattak, már az első negyedet 34–16-ra nyerték, míg a nagyszünetre 28 pontos előnnyel mehettek el. Jaylen Brown nem tudta vállalni a játékot, mivel a dobókezén megvágta az egyik ujját, emiatt az utolsó meccset is kihagyja, de most nélküle is simán hozták ezt a találkozót. Sam Hauser karriercsúcsot jelentő 26 pontot ért el 6/12 triplával, a kinti dobásaival szenvedő Jayson Tatum is beszórt 21 pontot, Derrick White (12 pont, 6 lepattanó, 10 gólpassz) dupla-duplázott, míg Payton Pritchard (22 pont, 5 gólpassz, 4/8 tripla) a padról hozott lendületet. A többi eredmény fényében az is eldőlt, hogy a Celtics a Heat-Hawks playin-meccs győztese ellen kezdi a rájátszást.

Két meccsre a rájátszástól. A Raptors veresége azt is jelenti, hogy a kilencedik helyen fejezik be az alapszakaszt, vagyis két meccset kell nyerniük ahhoz, hogy bejussanak a rájátszásba: előbb a Bullst kellene legyőzniük, majd a Heat–Hawks párosítás vesztesét, és ha mindkét akadályt sikerrel veszik, akkor vívhatnak egy párharcot a Bucks ellen. A Celtics elleni teljesítményük nem nézett ki jól, noha teljes csapattal álltak ki, míg ellenfelüknél Brown mellett Marcus Smart és Malcolm Brogdon sem játszott, védekezésben enerváltak voltak, és 55,6 százalékos mezőnymutatót engedélyeztek ellenfelüknek. A kezdők közül egyedül Pascal Siakam (19 pont, 4 labdaszerzés) nyújtott elfogadható teljesítményt támadásban, és a padról is csak Precious Achiuwa tudott lendületet hozni a 16 pontjával és 7 lepattanójával.

A Celtics legjobb dobói: Hauser 26/18, Pritchard 22/12, Tatum 21
A Raptors legjobb dobói: Siakam 19/3, Achiuwa 16/3, VanVleet 12/6

Brooklyn Nets–Orlando Magic 101–84

A második negyedben robbantott a Nets. A szorosabb nyitó 12 perc után 31–16-ra nyerték a hazaiak a második negyedet, és később sem engedték ki a kezükből a vezetést, így a győzelem mellett a keleti hatodik helyet is ünnepelhették, ami azt jelenti, hogy a 76ers ellen kezdik majd meg a rájátszást. A tartalékos Magic tökéletes ellenfélnek bizonyult, és egyedül az adhat okot az aggodalomra, hogy Mikal Bridges kinti dobásai ismét nem ültek, 1/12-vel zárt a triplavonalon kívülről, de azért így is eljutott 22 pontig. Bridges mellett Spencer Dinwiddie (6 pont, 7 lepattanó, 14 gólpassz) sem dobott jól, a Nets csapatként is csak 39,3 százalékkal zárt mezőnyből, de Nic Claxton (14 pont, 15 lepattanó), Cam Johnson (18 pont, 5 lepattanó, 4 labdaszerzés) és Seth Curry (13 pont, 3/4 tripla) is felfelé húzta ezt az átlagot. A vendégek Paolo Banchero és Wendell Carter Jr. nélkül nem tudták tartani a lépést, az előző meccsükhöz képest visszatérő Franz Wagner és Markelle Fultz sem tudott kiemelkedni támadásban, és csapatszinten is megálltak 35,6 százalékos mezőnymutatónál – egyedül Goga Bitadze érdemel dicséretet, aki 5/7 dobását értékesítve 12 pontig jutott, illetve megkaparintott 15 lepattanót is.

A Nets legjobb dobói: Bridges 22/3, Johnson 18/3, Claxton 14
A Magic legjobb dobói: Anthony 14/6, Bitadze 12, F. Wagner 12

Milwaukee Bucks – Memphis Grizzlies 114–137

A harmadik negyedben rendet tett a Memphis. Sokat elárul a meccsről, hogy a Bucks a Wigginton-Green-Beauchamp-Crowder-Leonard ötössel kezdett, finoman szólva nem az eredmény érdekelte a hazaiakat, akik már bebiztosították az alapszakaszgyőzelmüket. Ennek ellenére az első félidőben olyan jól játszottak, hogy partiban voltak, sőt a 41 pontos második negyedük miatt vezettek is a nagyszünetben – könnyedén, teher nélkül dobálták a triplákat, jó dobóformát fogtak ki, és meg tudták sorozni a Memphist. A fordulás után azonban rendet tett a Grizzlies, amelynél a legutóbbi 40 pontos találkozó után ezúttal is megállíthatatlannak bizonyult Jaren Jackson Jr.: 36 pontot szórt 12/18-as mezőnymutatóval, 5/6 triplával és 3 blokkal úgy, hogy alig 27 percet töltött a parketten. A harmadik negyedet megnyomták a vendégek, 37–15-re nyerték meg, onnantól nem volt kérdés – Luke Kennard szerint az első félidőben kicsit lazán álltak hozzá, nem kommunikáltak, aztán a másodikra összekapták magukat, és érvényesült is a papírforma. A Memphis ezzel bebiztosította a nyugati második helyét, az utolsó meccsen minimális tét sem lesz a csapat számára.

A Bucks legjobb dobói: Wigginton 25/12, Crowder 24/12, Dragic 14/12
A Grizzlies legjobb dobói: Jackson Jr. 36/15, Kennard 19/15, Bane 16/12

New Orleans Pelicans – New York Knicks 113–105

A végét megnyomta a Pelicans. A hazaiaknak rendkívül fontos volt ez a győzelem, így továbbra is esélyük maradt arra, hogy elérjék a biztos rájátszást érő hatodik helyet, de ha ez nem jön nekik össze, akkor sem mindegy, hogy hányadik helyről indulnak a playinben. A negyedik negyed derekán a körülmények ellenére is állt 99–100 az eredményjelzőn, de a Pelicans három gyors kosárral lépéselőnybe tudott kerülni, majd amikor a Knicks szorongatott, Brandon Ingram megtalálta egy triplára Herbert Jonest 1:40-nel a vége előtt, és innentől kezdve a Knicks már nem szerzett mezőnykosarat. A hazaiaknál Trey Murphy III 31 ponttal jelentkezett, rendszeresen eljutott a büntetővonalra is, és ellensúlyozni tudta, hogy Brandon Ingram (18 pont, 7 lepattanó, 7 gólpassz) nem tudott ezúttal annyira kiemelkedni. CJ McCollum ugyancsak megszórta magát, 23 pontot tett be a közösbe, míg Jones a clutch kosarai mellett azzal is felhívta magára a figyelmet, hogy 7/7 dobását elsüllyesztette az este folyamán.

Tartalékos volt a Knicks. Az előző meccséhez hasonlóan ismét tartalékosan állt ki a Knicks, ezúttal Julius Randle és Jalen Brunson mellett Mitchell Robinson hiányzott, de a visszatérő RJ Barrett sem tudta megnyerni csapatának a meccset – Barrett próbálkozott becsülettel, 28 ponttal, 7 lepattanóval és 6 gólpasszal zárt, de a 0/9-es triplamutatója beárnyékolta a teljesítményét. Immanuel Quickley dicsérhető még, 24 pontot és 6/10 triplát tett be a közösbe, a végén viszont ő sem tudott villogni, így kicsúszott a kezükből a meccs. A Knicks számára nem is volt már tétje ennek a meccsnek, nem csupán az dőlt már el, hogy ötödikek lesznek keleten, hanem az is, hogy a Cavaliers lesz az ellenfelük a rájátszásban, és számukra jelenleg az a legfontosabb, hogy Randle és Brunson is egészségesen kezdhesse meg azt a párharcot.

A Pelicans legjobb dobói: Murphy III 31/9, McCollum 23/12, Ingram 18
A Knicks legjobb dobói: Barrett 28, Quickley 24/18, Grimes 14/12

Dallas Mavericks–Chicago Bulls 112–115

A meccs előtt feladta a Mavericks. Előzetesen nem a saját kezében volt a Mavericks sorsa, mert egy Thunder-győzelem mindenképpen azt jelentette volna az utolsó játéknapon, hogy lemaradnak a playinről, de Dallasban mégis kézbe tudták venni az irányítást, néhány órával a meccs előtt bejelentették, hogy Kyrie Irving, Tim Hardaway Jr., Maxi Kleber, Josh Green és Christian Wood sem lép pályára. Nem sokkal később jött a Bulls „válasza” is, ők DeMar DeRozan, Zach LaVine és Patrick Beverley ültetését jelentették be órákkal a kezdés előtt, így egy igazi roncsderbit sejtetett ez az összecsapás, ehhez képest a Mavericks cseréi majdnem megnyerték azt...

A Bulls megúszta a végét. A mérkőzés jelentős részében a Mavericks járt előrébb, azzal együtt is csak a negyedik negyedben tudott fordítani a Bulls, hogy Luka Doncic is csak 13 percet játszott a meccs elején. Az utolsó 23 másodpercben négyszer is dobhatott az egyenlítésért a hazai csapat, de minden próbálkozásuk kudarcot vallott. A hazaiaktól senki sem tudott igazán kiemelkedni, de mind a hét csere elért legalább 8 pontot, csapatként küzdöttek azok, akik gyakran lehetőséget sem kaptak, bár árulkodó, hogy Doncic korai 13 pontját senki sem tudta túlszárnyalni. A vendégek ellenben orrnehezek voltak, a kezdőjükből Coby White (24 pont, 7 lepattanó, 11 gólpassz), Patrick Williams (23 pont, 8 lepattanó) és Nikola Vucevic (20 pont, 10 lepattanó) is megszórta magát, és nagyrészt ez a trió szállította a csapat győzelmét, de a végén szerencséjük is volt, amikor ellenfelük sorra hagyta ki a triplákat, és a játéknap során az is eldőlt, hogy a Raptors otthonában kezdődik számukra a playin.

A Mavericks legjobb dobói: Morris 13/9, Wright IV 13/3, Doncic 13
A Bulls legjobb dobói: White 24/6, Williams 23/9, Vucevic 20/3

Sacramento Kings–Golden State Warriors 97–119

Csak a Warriorsnak volt fontos a meccs. Bár a Kings játékosai nagyon szerették volna elérni az 50 győzelmet, végül győzött a józan ész és a Warriors ellen már nem erőltették Sabonis, Fox, Huerter és Monk játékát – vagy inkább azért, mert a Memphis pár órával korábbi győzelmével a Sacto már fixen harmadik lett Nyugaton. Az első negyedben összeszedett nagyobb hátrányból még egyszer visszajött a B-csapat is, de a második félidőben már egyértelműen kijött, hogy ebben a formában a GSW jóval erősebb. A vendégeknél Curry és Thompson mellé felnőtt a 4/6 triplát éd 9 gólpasszt jegyző Donte DiVincenzo, Kevon Looney 13 lepattanót szedett egy félidő alatt és 7 gólpasszt szortírozott, a padról pedig Kuminga és Payton II is nagyon biztatóan mozgott a rájátszás előtt. Jordan Poole a pályán vett ki szabadnapot (0/10 mezőnyből), de ez is bőven belefért most. A Warriors-ra még egy simának ígérkező túra vár Portlandben, ha ott nyernek, akkor biztosan 5. vagy 6. helyen végeznek, viszont nem nagyon ültethetnek ki senkit, mert vereség esetén még lecsúszhatnak a play-in mezőnybe is. A papírforma alapján 6. helyen végeznek majd, ebben az esetben pedig a Kings ellen jöhet is az észak-kaliforniai playoff-párharc: a két csapat csarnoka alig 140 kilométerre található egymástól.

A Kings legjobb dobói: Lyles 15/9, Metu 15, Barnes 13/3
A Warriors legjobb dobói: Thompson 29/15, Curry 25/9, DiVincenzo 18/12

Los Angeles Lakers–Phoenix Suns 121–107

Csak a Lakersnek volt fontos a meccs. A Phoenix már betonbiztos nyugati negyedik, ezért jóval a feldobás előtt bejelentették, hogy legfontosabb játékosaik nem lépnek pályára, de a többiek így is sok borsot törtek a hazaiak orra alá. Torrey Craig, Josh Okogie és a padról jövő Jock Landale vezetésével a negyedik negyed elején még 96–96 volt az állás, itt azonban megrázták magukat a hazaiak és végül behúzták a győzelmet. A Lakersben Anthony Davis rettenetesen dobott, de lehúzott 21 lepattanót és kiosztott 3 blokkot, LeBron James 29 perc alatt 16 pontot, illetve 6-6 lepattanót és gólpasszt jegyzett, de a munka dandárját a többiek végezték. D'Angelo Russell bevert 6/9 hármast, Austin Reaves 9/13-as mezőnymutatóval és 5 gólpasszal zárt, a padról pedig a nagyot villanó Malik Beasley mellett Rui Hachimura és Troy Brown Jr. is jól szállt be. A negyedik negyedben azért James vitte a prímet, 96–96 után egy 13–2-es futásból hét ponttal vette ki a részét, itt dőlt el a csata. A Warriors győzelme miatt a Lakers továbbra is a 7. helyen tanyázik és az utolsó játéknapon sem pihentethet a Jazz ellen, mert könnyen hátrébb csúszhat. A Suns a potenciális elsőkörös ellenfél, a Clippers ellen fejezi be az alapszakaszt, és bár a sztárok egészségesek, a többiekre jobban kell vigyázniuk: Bismack Biyombo összetérdelt Davis-szel, Cameron Payne pedig ráesett a derekára, mindketten korán kiszálltak, miattuk most aggódhatnak egy kicsit Phoenixben.

A Lakers legjobb dobói: Russell 24/18, Reaves 22/3, Beasley 21/12
A Suns legjobb dobói:
Craig 18/6, Landale 17, Okogie 16/6

NBA, ALAPSZAKASZ
Charlotte Hornets–Houston Rockets 109–112
Indiana Pacers–Detroit Pistons 115–122
Washington Wizards–Miami Heat 114–108
Atlanta Hawks–Philadelphia 76ers 131–136 – hosszabbítás után
Boston Celtics–Toronto Raptors 121–102
Brooklyn Nets–Orlando Magic 101–84
Milwaukee Bucks–Memphis Grizzlies 114–137
New Orleans Pelicans–New York Knicks 113–105
Dallas Mavericks–Chicago Bulls 112–115
Sacramento Kings–Golden State Warriors 97–119
Los Angeles Lakers–Phoenix Suns 121–107

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik