Hardenről és Westbrookról egyelőre senki sem tud semmit (Fotó: Getty Images)

 

A tengerentúli beszámolók szerint a fővárosi együttesnél Gary Payton II és Thomas Bryant is pozitív koronavírustesztet produkált, s mivel a csapat egyik legjobbja, Bradley Beal sérülés miatt már korábban lemondta a „buborékban” való szereplést, a Wizards dolga sem lesz egyszerű, ami az idény folytatását illeti.

Közben megérkezett Orlandóba a Houston Rockets, ám a csapat két szupersztárja, James Harden és Russell Westbrook nincs ott a kerettel – azt nem tudni, mi áll a távolmaradásuk hátterében, az ESPN szerint mindenesetre hamarosan ők is csatlakoznak a társaikhoz a Disney Worldben. Elutazott az alakulattal a vezetőedző Mike D'Antoni, akivel kapcsolatban korábban arról írtak, elképzelhető, hogy az életkorából fakadó kiemelt kockázat (D'Antoni 69 esztendős) miatt a liga nem engedélyezi, hogy a hátralevő mérkőzéseken dirigáljon.

Mint ismert, a koronavírus-járvány miatt márciusban félbeszakított bajnokság a floridai Disney Worldben folytatódik, ahol július végén 22, a rájátszásba már bejutott vagy oda eséllyel pályázó csapat szerepe. A módosított alapszakasz augusztus 14-ig tart, minden együttesre nyolc találkozó vár. A rájátszás augusztus 17-én, a nagydöntő szeptember 30-án kezdődik.