NBA: az FBI-ig jutottak az edzőnek írt fenyegető levelek

Vágólapra másolva!
2010.02.08. 21:20
Frissen nyilvánosságra került dokumentumok szerint annak idején az FBI is vizsgálódott, de nem találta meg Chuck Daly detroiti kosárlabdaedző fenyegetőit.

Sohasem derült ki, kik küldtek halálos fenyegetést Chuck Dalynek, az NBA-ben szereplő Detroit Pistons világhírű vezetőedzőjének a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján, noha a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) egyebek mellett alapos grafológiai vizsgálatot és szövegelemzést is végzett a 67 oldalnyi levélgyűjteményen – derült ki az AP hírügynökség által megszerzett dokumentumokból.

Daly csapatai – így a „Rosszfiúknak" becézett, 1989-ben és 1990-ben az NBA-ben bajnoki címet szerző Pistons is – a rendkívül kemény védőjátékukról voltak híresek, az ellenfelek körében inkább hírhedtek. Az egyik fenyegető levél szerzője „isteni sugallatra" arra jutott, hogy e gonosz játékmodor oka csakis az lehet, hogy „Dalyt megszállta a Sátán".

Bár a legfontosabb cél, a tettes beazonosítása egyetlen esetben sem sikerült, a fenti levél elemzése során az FBI arra a „megnyugtató" következtetésre jutott, hogy szerzője korábban pszichiátriai kezelés alatt állt, és sohasem lesz képes arra, hogy megfogalmazott fenyegetéseit valóra váltsa.

Csapatai játékstílusa ellenére kosaras berkekben Dalyt olyan karizmatikus embernek ismerték, akit nehéz nem szeretni. Charles Barkley például – aki tagja volt a Daly által 1992-ben olimpiai bajnoki címre vezetett Dream Teamnek – félig tréfásan így fogalmazott: „Sohasem tudtam felfogni, hogy egy ilyen nagy formátumú, kedves ember hogyan lehetett a Rosszfiúk edzője."

Chuck Daly tavaly májusban 78 esztendősen természetes halált halt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik