NBA: a Toronto lesz Jamesék ellenfele a keleti döntőben

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2016.05.16. 00:21
null
A Toronto és a Miami párharcából a fehérmezesek jöttek ki jobban (Fotó: AFP)
A Toronto Raptors 116–89-re győzött otthon a Miami Heat ellen, ezzel a párharcot 4–3-ra megnyerve bejutott a Keleti főcsoport döntőjébe az észak-amerikai profi kosárlabdaligában – története során először.

 

NBA, RÁJÁTSZÁS
KELETI FŐCSOPORT, ELŐDÖNTŐ, 7. MÉRKŐZÉS
Toronto Raptors–Miami Heat 116–89

Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc végeredménye: 4–3 a Toronto javára.

A Raptors jutott a keleti döntőbe. A hazai alakulat az első perctől kezdve kézben tartotta a mérkőzést, csak az volt a kérdés, hogy mikor sikerül leszakítani magukról a Miamit. Ezt alaposan gátolta DeMar DeRozan iszonyatos erőlködése, de Kyle Lowry szenzációs estéje mindent ellensúlyozott – az irányító 35 pontig (11/20 mezőnyből, 5/7 tripla) és 9 gólpasszig jutott, kulcsfontosságú kosarakat szerzett és ő jelentette a különbséget ezen az estén. A gárda a harmadik negyedben már meglépett egyszer közel húsz ponttal, de innen még egyszer visszatáncolt a Heat – a záró etapban aztán már nem volt pardon és átgázolt ellenfelén a Raptors. Dwane Casey együttese történelmet írt: a franchise „élete" során először jutott el a konferenciadöntőig.

Hiányzott az átütőerő. Szemmel láthatóan elfáradt a Miami, az extra alacsony szerkezet ezúttal nem okozott meglepetést a Torontónak és a vendégek 50–30-ra veszítették el a lepattanózást, valamint hússzal kevesebb büntetőt harcoltak ki, mint Lowryék. Védekezésben és támadásban is most játszottak a leggyengébben Wade-ék a széria során, nem volt meg a lendület, a tűzerő és az elképzelés sem – a húsz engedett támadópattanó és a 16 leindításból kapott pont is beszédes.

A Raptors legjobb dobói: Lowry 35/15, DeRozan 28, Biyombo 17
A Heat legjobb dobói: Dragic 16, Wade 16/6, Winslow 14
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik