NBA: a szokásos őrület fogadta LeBron Jamest Clevelandben, aztán jött a verés – videó

Vágólapra másolva!
2022.12.07. 07:12
null
Két clevelandi, Evan Mobley (balra) és az este hőse, Donovan Mitchell nyüstöli LeBron Jamest (Fotó: Getty Images)
LeBron James csapata, a Los Angeles Lakers a világklasszis korábbi klubjánál, a Cleveland Cavaliersnél vendégeskedett az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) keddi játéknapján, és a jelenlegi erőviszonyoknak megfelelően 116–102-re kikapott. A Dallas az utolsó pillanatokban csikarta ki a győzelmet Denverben, és idegenben, Miamiban nyert a Detroit Pistons is.

 

LeBron James 21 ponttal és 17 lepattanóval zárt első NBA-sikerei helyszínén – ahová ebben az idényben eme egy alkalommal látogatott el a Lakers –, azonban a parketten nem ő volt a főszereplő, hanem a rajongójaként kosárlabdázóvá lett Donovan Mitchell, aki 43 pontos egyéni idénycsúccsal vezette sikerre a Cavst.

A clevelandiek eddigi hazai mérlege 11 győzelem és egy vereség – a James vezérletével bajnoki címet hozó 2015–16-os idény óta nem kezdtek ilyen hatékonyan saját közönségük előtt.

James két időszakban (2003–2010, 2014–2018) volt a Cleveland játékosa, és az említett idényben bajnok lett a csapattal. A keddi volt a huszadik mérkőzése a Cavs ellen, csupán harmadszor volt részese vereségnek.

A Cleveland 16, 9-es mérleggel a Keleti főcsoport harmadik helyén áll, a Lakers 10, 13-mal a nyugati 13. helyet foglalja el.

ÍGY FOGADTÁK LEBRON JAMEST CLEVELANDBEN…


…ÉS ÍGY LETT AZ ESTE HŐSE DONOVAN MITCHELL


Napi összefoglaló itt!

NBA, ALAPSZAKASZ
Cleveland Cavaliers–Los Angeles Lakers 116–102
Miami Heat–Detroit Pistons 96–116
Denver Nuggets–Dallas Mavericks 115–116

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik