NBA: a nagy ligákban példátlan a négyes döntős sorozat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.29. 10:31
A jelentős amerikai profi bajnokságokban még sohasem fordult elő, hogy két csapat sorozatban négy szezonban is egymás ellen játssza a nagydöntőt. Egészen eddig, az idén ugyanis a Golden State Warriors és a Cleveland Cavaliers egymás után negyedszer csap össze a bajnoki címért.

Az eddigi rekord ezen a téren három bajnoki finálé volt.

Az NHL-ben egyszer fordult elő, hogy két csapat egymás után három évben összecsapott egymással a Stanley-kupáért: 1954-ben, 1955-ben és 1956-ban is a Montreal és a Detroit játszott (kétszer a Red Wings nyert, harmadszorra a Canadiens).

Az MLB-ben még régebben, 1921-ben, 1922-ben és 1923-ban volt hármas sorozat, a New York Giants két bajnoki címéért vágott vissza a New York Yankees baseballcsapata.

Az MLS-ben kétszer dupláztak, a Houston Dynamo 2006-ban és 2007-ben a New England Revolutionnel, 2011-ben és 2012-ben a Los Angeles Galaxyvel döntőzött.

Az NFL-ben sohasem ismétlődött meg az előző évi nagydöntő, mint ahogy a Bajnokok Ligájában, illetve annak elődjében, a BEK-ben sem.

Sőt, az európai futball kétpólusú nemzeteinél, mint Skóciában (Celtic, Rangers) vagy Ukrajnában (Sahtar, Dinamo Kijev) sem lehet kettesnél hosszabb sorozatot találni.

A férfi kosárlabda Euroligában hármas a leghosszabb széria, a Varese és a Real Madrid 1974 és 1976 között tolt egy hármas szériát – egy spanyol sikerre két olasz jött. Érdekesség, hogy a női Euroligában (a Daugava Riga másfél évtizedet átölelő egyeduralma ellenére) is olasz–spanyol párharc a leghosszabb, 1993 és 1995 között a Godella és a Como játszott zsinórban három Euroliga-döntőt.

Az NBA-ben a legendás Lakers–Celtic párharcok is megakadtak egymás után két bajnoki finálénál, de a GSW és a Cavs nem talál ellenfélre a főcsoportjában. Az előző három szezonból kétszer, 2015-ben és 2017-ben a Golden State, 2016-ban a Cleveland nyerte meg kettejük csatáját. Jöhet a negyedik, amely magyar idő szerint péntek hajnalban kezdődik Kaliforniában.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik