NBA: a liga közbelépni készül, New Orleansban tartaná a Hornetset

Vágólapra másolva!
2010.12.04. 16:41
Az AP amerikai hírügynökség szerint az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) arra készül, hogy megvásárolja a New Orleans Hornets többségi tulajdonrészét, és ezzel megakadályozza a csapat elköltöztetését a louisianai városból.

George Shinn-nél, a Hornets jelenlegi főtulajdonosánál tavaly prosztatarákot diagnosztizáltak, és bár sikeresen kezelték, a 69 éves üzletember nem kíván tovább klubtulajdonosként részt venni az NBA-ben. Üzletrészére tavaly óta nem talál vevőt – a 35 százalékot birtokló Gary Chouesttel megakadtak a tárgyalások –, ezért kíván közbelépni a liga, amelynek számára az a legfontosabb, hogy a csapat New Orleansban maradjon. Az AP az anonimitásához ragaszkodó, a tárgyalások állását jól ismerő informátorra hivatkozva közölte a hírt, amelyet egyelőre sem a liga, sem a Hornets vezetői nem erősítettek meg.

A 2014-ig érvényes licencszerződés értelmében a tulajdonosok elköltöztethetik a csapatot, ha két egymást követő idényben 14 735 alatt maradt a hazai mérkőzések átlagos nézőszáma. A viszonylag jó rajt (13 győzelem, hat vereség) ellenére az idei tíz hazai meccs átlagos nézőszáma 13 865, és ha a tendencia nem változik, a szezon végén felbonthatóvá válik a szerződés. A liga ennek kívánja elejét venni a vásárlással, mindazonáltal csak átmeneti beavatkozásról lenne szó – az NBA-vezetők remélik, találnak olyan tulajdonost, aki ragaszkodik New Orleanshoz.

A Hornets 2002-ben költözött a városba Charlotte-ból.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik