NBA: a korábbi spanyol csodagyerek nem vár tovább, irány Minnesota!

Vágólapra másolva!
2011.06.17. 20:59
Ricky Rubio, a spanyol kosárlabda-bajnokságot megnyerő Barcelona játékosa bejelentette: az ősztől a tengerentúli profiligában, az NBA-ben, azon belül is a Minnesota Timberwolvesban folytatja pályafutását.

A Wolves még a 2009-es drafton szerezte meg Rubio játékjogát, ám az ötödik választott mostanáig nem kívánt eligazolni Barcelonából – nem segítette a klubváltást a szerződésében szereplő hatmillió dolláros kivásárlási ár sem, amelyet egy NBA-csapat a tengerentúli előírások értelmében nem fizethet meg.

„Döntöttem, belevágok – mondta pénteki barcelonai sajtótájékoztatóján a 20 éves irányító. – Mindig is erről álmodtam, és most úgy érzem, eljött a váltás ideje."

Rubio csodagyerekként, 14 évesen mutatkozott be a spanyol élvonalban, és bár fejlődése megtorpanni látszik – pontátlaga visszaesett (a legutóbbi spanyol szezonban 4.8, az Euroligában 6.5), kikerült a Barca kezdő ötöséből –, a Timberwolvesnál úgy vélik, a tengerentúli körülmények sokkal jobban megfelelnek jövendőbeli kilencesük játékstílusának.

A legutóbbi alapszakaszt a leggyengébb mutatóval (17 győzelem, 65 vereség) záró Minnesota a jövő heti drafton másodikként választhat, azaz jó eséllyel tovább erősítheti keretét.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik