NBA: a Clippers sikerével rajtolt el az „új” előszezon

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2020.07.23. 08:02
null
A Clippers sikerével rajtolt el az előszezon (Fotó: Getty Images, archív)
Több hónapos szünet után magyar idő szerint csütörtök hajnalban az előszezonnal folytatódott az NBA 20190–2020-as idénye. Az első játéknapon a Denver egészen extra magas szerkezettel nyitott, Lou Williams lett a nap pontkirálya, száz pont fölé jutott a Miami, a Netsnek nem volt esélye.

 

Los Angeles Clippers–Orlando Magic 99–90

A Beverley-Harrell-Shamet-Zubac sort nélkülöző Clippersnél Lou Williams és Paul George dobálgatott viszonylag többet, Kawhi Leonard nem vitte túlzásba a támadójátékot – persze igazából senki sem játszott sokat, összesen hárman lépték túl a húsz percet. A kezdőbe George és Leonard mellé Marcus Morris, Reggie Jackson és Joakim Noah került be, míg a Magicnél az Augustin-Fournier-Ennis-Gordon-Vucsevics ötös volt az első sor – Vucsevics (18 pont,10 lepattanó) le is tette a névjegyét, de a 16-ot szóró Michael Carter-Williams is igyekezett. Amúgy az első negyedet még az Orlando nyerte, a másodikban viszont 16 pontot vert ellenfelére a Los Angeles, onnantól kézben tartotta a meccset Doc Rivers alakulata – egyébként Williams a 22 pontjával Troy Danielsszel holtversenyben a nap pontkirálya lett.

A Clippers legjobb dobói: Lou Williams 22/6, George 18/12, Leonard 9/9, Morris 9/3, Jackson 9/3
A Magic legjobb dobói: Vucsevics 18/6, Carter-Williams 16, Ross 14/6

Denver Nuggets–Washington Wizards 89–82

A meccs sztárja Bol Bol, a Nuggets fiatalja volt, aki szerepet kapott a Denver extrém magas szerkezében – gyakorlatilag négy magasembert használt Mike Malone a kezdőötösben, ott volt Jokics, Millsap és Plumlee is Grant, valamint a „kettőhúszas” Bol mellett. Utóbbi végül 16 ponttal, 10 lepattanóval és 6 blokkal zárt, ilyen statsort pedig újonc még sosem hozott előszezon-meccsen – Malone is nagyon dicsérte játékosát, örült neki, hogy elsőre így teljesített NBA-ellenfelekkel szemben (hiszen a draftja óta sérült volt és nem léphetett még pályára). A tulajdonképpen irányítót játszó Jokics 16 pontot és 7 gólpasszt jegyzett, a padról Troy Daniels bevert 22 pontot, úgyhogy a tartalékos csapat végül valahogy ebben az egészen extrém felállásban is nyerni tudott – a túloldalon Rui Hachimura (18 pont, 9 lepattanó) és Troy Brown Jr. (12 pont, 6 lepattanó, 5 gólpassz, 3 labdaszerzés) tűnt aktívnak.

A Nuggets legjobb dobói: Daniels 22/12, Bol 16/6, Jokics 16/6
A Wizards legjobb dobói: Hachimura 18/3, Brown Jr. 12/3, Smith 10/3

Brooklyn Nets–New Orleans Pelicans 68–99

Ez egy nagyon sima meccs lett, a kerete jelentős részét nélkülöző Brooklyn nem tudta tartani a lépést – Caris LeVert kapott elég sok labdát, de nem ment neki a játék, Jarrett Allenhez pedig nem nagyon jutott el a játékszer. A New Orleansban Zion Williamson nélkül is több volt a potenciál, Brandon Ingram (12 pont, 3/5 tripla) jól dobott, Jaxson Hayes három blokkot osztott ki, Nick Alexander-Walker pedig nagyon csipkedte magát – a félidőben már húsz pont felett járt a két csapat közötti különbség, abszolút nem volt kérdés.

A Nets legjobb dobói: Musa 11, LeVert 10, Allen 10, Kurucs 10/6
A Pelicans legjobb dobói: Moore 14/6, Alexander-Walker 14/3, Ingram 12/9

Miami Heat–Sacramento Kings 104–98

Ugyan a vége „csak” közte hat lett, de végig vezetett a Miami, a Kings egyetlen pillanatig sem járt előrébb a mérkőzés folyamán, volt 17 pont is a távolság a felek között. A Heatnél Duncan Robinson rögtön bevert 5/8 triplát, Tyler Herro gyenge dobószázalékkal is eljutott 15 pontig, Kelly Olynyk mindenben benne volt, Jimmy Butler pedig eléggé visszafogta magát – 11 perc alatt 9 pontot tett hozzá a gárda vezére, Andre Iguodala viszont 11 egységet szerzett. A túloldalon Buddy Hield jelezte, hogy nem veszett el az ereje a koronavírus után és 19 pontot termelt, ő volt a Kings legjobbja, miközben Bogdan Bogdanovics például egyetlen bedobott kosárral zárta a meccset.

A Heat legjobb dobói: Robinson 18/15, Herro 15, Olynyk 12
A Kings legjobb dobói: Hield 19/9, Bjelica 13, Jeffries 12/6

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik