NBA: húsz pontot vert a Bostonra a Clippers, a Cavst is legyőzte a Spurs

Vágólapra másolva!
2022.12.13. 09:24
null
Damian Lillard tizenegy hármast dobott be a Timberwolves ellen (Fotó: Getty Images)
Ismét nyert a Spurs, Luka Doncic megint szárnyalt, ahogyan Damien Lillard is. Kawhi Leonard idénye legjobb mérkőzését játszotta: ez történt a legutóbbi NBA-játéknapon.

 

Indiana Pacers–Miami Heat 82–87

Múltidézés. Rick Carlisle, a hazaiak vezetőedzője szerint ez egy igazi klasszikus keleti csörte (sőt, egy igazi klasszikus Pacers–Heat) volt, ami a régi időket idézte: iszonyúan fizikális védekezés, keménység, vér és verejték, rohanás, szinte egy leütést sem adtak ingyen egymásnak a csapatok, így a szerzett kosár prémiumterméknek számított. Egyetértett vele Erik Spoelstra is, aki szerint az este két legboldogabb embere mindenképpen ő és Pat Riley, mert mindketten rajonganak az ilyen kemény, agresszív kosárlabdáért, ráadásul a Heat eddig nem igazán tudott ehhez hasonlót felmutatni a szezon során. Az Indy 35.4, a Miami 38.6 százalékkal célzott mezőnyből, nehezen jutottak dűlőre a csapatok, és bár a jól kezdő Heat vezetett már 19 ponttal is, de a Pacers a harmadik negyedben mégis átvette a vezetést egy 8–0-s rohammal. 62–57 után azonban egy 10–2-vel válaszoltak a vendégek, és onnantól ha csak pár ponttal is, de végig vezettek, majd a záró etapban 73–77 után Jimmy Butler döntötte el a derbit, amikor egymaga dobott sorozatban hét pontot - egy ilyen mérkőzésen 75–84-ről bő két perc alatt nem lehetett visszaút, így kibrusztolta a győzelmet a Miami. Egyénileg Bam Adebayo (22 pont, 17 lepattanó) és az említett Butler (20 pont, 7 lepattanó, 5 gólpassz) játékát érdemes kiemelni a vendégeknél, a hazaiak oldalán pedig negatívumként említsük meg Tyrese Haliburtont: a csapat vezére 0/9-es mezőnymutatóval és 0/6 triplával zárt, talán az ő számai mutatják leginkább, hogy milyen mérkőzés volt ez...

A Pacers legjobb dobói: Hield 19/9, Nembhard 18/9, Turner 15/6
A Heat legjobb dobói: Adebayo 22, Butler 20, Martin 9/3, Strus 9/9









Washington Wizards–Brooklyn Nets 100–112


Jobb volt a Nets. Nagy energiával kezdték a meccset a vendégek, Jacque Vaughn csapata az utóbbi időben látott jó formáját megtartva azonnal lendületesen, pontosan, koncentráltan nyitott, aminek köszönhetően kisebb előnyt is ki tudott építeni – nem lógott meg igazán, de hét-kilenc pont körüli előnybe került. A nagyszünetet követően pedig még egy fokozattal feljebb tudott kapcsolni a társaság, ott egy nagyobb futással 88–71-es fórt épített fel, ezt pedig már be tudta osztani a találkozó végéig, a záró etapban egyszer sem került nyolc pontnál közelebb a Washington. A Royce O'Neale-t nélkülöző együttesnél ismét remekelt Kevin Durant (30 pont, 9 lepattanó, 6 gólpassz, 11/17 mezőnyből) és Kyrie Irving (24 pont, 6 lepattanó, 5 gólpassz, 2 blokk), ismét hozzá tudott tenni a két év szünet után nemrég visszatérő TJ Warren (12–4–3), védekezésben is megvolt a szükséges fegyelem és energia, összességében különösebb gond nélkül hozták a kötelező győzelmet. Ezzel már kilencből nyolcat nyertek, Irving és Vaughn szerint is rátaláltak valamire, amiből motivációt merítenek, és egységessé váltak – már csak fél meccsre vannak a keleti harmadik Cavstől, következőleg Torontóban bizonyíthatnak, aztán egy detroiti meccs után fogadják a GSW, Bucks kettőst és mennek Clevelandbe, karácsony körül kiderül, hogy mennyit érnek valójában.

Bajban van a Wizards. Zsinórban hetedszer is kikaptak a fővárosiak, akik a szezonjuk legrosszabb időszakát élik, és bár korábban úgy tűnt, hogy akár stabil playoffcsapattá is válhatnak, most nagyon nehéz helyzetben vannak. A rossz szériával 11–17-re romlott a mérlegük és már csak a Magic, Hornets, Pistons triót előzik meg Keleten, a bajt pedig súlyosbítja, hogy most indulnak el egy hatmeccses nyugati túrára, ahol a Nuggets, a Clippers, a Lakers, a Suns, a Jazz és a Kings lesz az ellenfél, jelen állás szerint nehéz elképzelni, hogy hol nyerhetnek, márpedig ha 0–6-tal jönnek haza, az már karácsonyra megpecsételheti a szezonjukat. Bradley Beal még mindig sérült, bár közeleg a visszatérése és nagyon várják is őt a társak (Kyle Kuzma beszélt arról, hogy benne bíznak és reménykednek, másban nem nagyon tudnak), viszont most Kristaps Porzingis is megsérült: 24 perc alatt dobott 20 pontot, majd beállt a háta, és többször nem tudott visszatérni a pályára, egyelőre nem tudni, hogy számíthatnak-e rá a folytatásban, bár állítólag nem súlyos a helyzet. Ez a meccs jól leképezte a helyzetüket, igazából sem védekezésben, sem támadásban nem tudták felvenni a kesztyűt, bő egy félidőn keresztül látótávolságon belül voltak, és végül nem kaptak ki nagyon, de a győzelemre nem volt esélyük – nagyon észnél kell lenniük, ha nem akarnak elsüllyedni a tabellán.

A Wizards legjobb dobói: Barton 22/12, Kuzma 20/12, Porzingis 20
A Nets legjobb dobói: Durant 30/9, Irving 24/9, Warren 12



Memphis Grizzlies–Atlanta Hawks 128–103

Nem lehetett kérdés. A Hawks egy hosszabbításos mérkőzés másnapján, back-to-back lépett pályára, ráadásul az amúgy is sérült John Collins és Dejounte Murray mellett ezúttal Trae Young és Clint Capela is kiülte a találkozót, így abszolút B-kerettel érkezett meg Nate McMillan alakulata. Így nem okozott gondot a Grizzliesnek, hogy Desmond Bane mellett Ja Morant és Stevem Adams is hiányzott, könnyedén, kérdés nélkül hozta a kötelezőt a vendéglátó: a nagyszünetben 11 ponttal vezetett Taylor Jenkins csapata, aztán a harmadik negyedben eldöntötte a kérdéseket, amikor 40–25-re nyerte a játékrészt és volt már 34 pontos előnyben is. Jaren Jackson Jr. a 15 pontja és 7 lepattanója mellett karriercsúcsot jelentő 8 (!) blokkot osztott ki, Tyus Jones 22 ponttal és 11 gólpasszal helyettesítette Morantet, Dillon Brooks 5/7 triplát szórt be, csapatként pedig 60%-kal (!) dobtak mezőnyből, ellenállhatatlanul működött a gépezetük a fáradt, leharcolt Atlantával szemben. A festékben végül 72–42-re nyertek, Jenkins pedig különösen a 36 gólpassznak örült – zsinórban hatodszor nyertek és továbbra is ott vannak fél meccsre a nyugati éllovas New Orleans mögött.

A Grizzlies legjobb dobói: Jones 22/12, Brooks 18/15, Aldama 16/6
A Hawks legjobb dobói: Hunter 19/6, Holiday 15/3, Johnson 14/6



Dallas Mavericks–Oklahoma City Thunder 121–114

A második negyedben döntötte el a Dallas. Csak egy játékrészben múlta felül az OKC-t a Mavs, a másodikban, ott viszont nagyon: 43–24-re nyerte azt a 12 percet a vendéglátó, 10/16 triplát bombázott be csak ekkor, ebből 4/5-öt Tim Hardaway Jr., 3/3-at pedig Reggie Bullock vállalt magára. Az itt kiépített előnyt pofozgatta, szépítgette, őrizgette a társaság a találkozó végéig, és bár az OKC a hajrában felzárkózott még egyszer mínusz tizenötről 119–114-ig, de a Dallas most nem remegett meg, két jó büntető és egy labdaszerzés véget vetett a küzdelemnek. A vezér természetesen most is a visszatérő Luka Doncic volt, aki 38 ponttal, 10 lepattanóval és 8 gólpasszal vezette győzelemre csapatát, de ezúttal Spencer Dinwiddie is tökéletesen hozta a szerepét (20 pont, 7 lepattanó, 10 gólpassz) és a 6/14 triplás Hardaway Jr. is dicséretet érdemel. A csapatként bedobott 22 hármas és a leszedett 16 támadópattanó kulcsfontosságú volt, mert közelebbről egyébként gyengén dobtak, így viszont két vereség után sikerült javítaniuk, ezzel holtversenyben 8–10.-ek Nyugaton.

Hiába SGA extrája. A vendégeknél nem lehetett panasz Shai Gilgeous-Alexander játékára, aki 42 ponttal beállította a karriercsúcsát: 14/23-at dobott mezőnyből és 13/13-at a büntetővonalról – ugyan a többieket nem igazán tudta bevonni, de ő maga abszolút megállíthatatlannak bizonyult. Rajta kívül még négyen jutottak tíz pont fölé az OKC oldalán, de végül ez sem lett elég, a totálisan elrontott második negyedből nem tudtak eléggé felállni, túl későn közelítették meg ellenfelüket, és nem volt már elég idő, energia ahhoz, hogy egyenlítsenek vagy fordítsanak. Ezzel sorozatban harmadszor is kikaptak és 2–3-mal zárták az idegenbeli túrát, most viszont zsinórban hét hazai mérkőzésük következik.

A Mavericks legjobb dobói: Doncic 38/9, Hardaway Jr. 20/18, Dinwiddie 20/12
A Thunder legjobb dobói: Gilgeous-Alexander 42/3, Jal. Williams 17/3, Giddey 14/6



San Antonio Spurs–Cleveland Cavaliers 112–111

Most megint belendült a Spurs. Sorozatban harmadik győzelmét aratta a San Antonio nagyjából a semmiből, Gregg Popovich csapata a korábbi letargia és heteken át tartó zuhanás után egyszer csak összekapta magát, és most hozott egy újabb bravúrt. A texasiak sokkal motiváltabbnak, energikusabbnak tűntek, mint ellenfelük, a 36–22-re nyert második negyeddel pedig állva is hagyták a Clevelandet, vezettek már 19 ponttal is, mielőtt a Cavs elkezdett rohamozni és izgalmassá tette a végét. Még az utolsó negyed is közte 14-ről indult, a vendégek 110–100 után, a hajrában tudtak közeledni, a Spurs egészen addig kontrollálta az eseményeket, de a végjáték azonban körömrágós lett: Donovan Mitchell kosarával 112–110-re zárkózott a Cavaliers az utolsó percben, majd Zach Collins támadóhibát vétett, így az egyenlítésért támadhattak az ohióiak. Itt azonban Evan Mobley hiába harcolt ki két büntetőt, az elsőt elrontotta, maradt a 112–111-es SAS-vezetés, a hazaiak lepörgették az órát, ameddig tudták, kihagyták a dobást, majd az utolsó védekezésnél Keldon Johnson betakarta Mitchellt – ez volt a győztes játék hat másodperccel az órán. A Cavsnek végül volt esélye nyerni, de nem tudott vele élni, a Spurs kimozogta a végét és egy pontot megőrzött a korábbi nagy előnyéből, így újabb győzelmet aratott – egyénileg talán a 24 pontos, 5/7 triplás Josh Richardsont emelhetjük ki, de az egységes csapatjáték hozta meg a sikert.

Pedig visszatértek a hiányzók. Donovan Mitchell és Kevin Love is ott volt a Clevelandben, a vendégek gyakorlatilag teljes kerettel állhattak ki, minden húzóember pályára léphetett, így még fájóbb, hogy sikerült kikapni San Antonióban. Mitchell dobott is 28 pontot, ő volt csapata legjobbja, de a hajrában ő is elrontotta a clutch játékot, a mérkőzés után pedig azt nyilatkozta, hogy vállalhatatlanul álltak hozzá a találkozóhoz: úgy fogalmazott, hogy nem a Spursszel, hanem a Spurs mérlegével játszottak, pedig ez a csapat sokkal tehetségesebb annál, amit most is bizonyított. Az újabb vereséggel csak 50%-on állnak az elmúlt tíz mérkőzés alatt, bár a végén egy kis szerencsével ezúttal megmenekülhettek volna, de a játékuk nem túl stabil mostanában, az 5–9-es idegenbeli mérleg pedig egy topcsapatnál tarthatatlan - Dallasban folytatják, ott sem lesz könnyebb dolguk.

A Spurs legjobb dobói: Richardson 24/15, Johnson 21/3, Vassell 16/6
A Cavaliers legjobb dobói: Mitchell 28/6, LeVert 23/3, Garland 18/3



Portland Trail Blazers–Minnesota Timberwolves 133–112

Könnyed Portland-siker. Két napja szorosabb küzdelemben, de szintén a Blazers nyerte a két csapat meccsét, most viszont Damian Lillard vezetésével szétdobta ellenfelét a hazai alakulat. A Portland veterán szupersztárja úgy szerzett 38 pontot, hogy 11/17 triplát bombázott a gyűrűbe, az ő extrájával pedig nagyon könnyed, gördülékeny támadójátékot rakott össze a társaság – már az első félidőben is két számjegyű előnyt építettek fel az oregoniak, a harmadik negyedben pedig ráléptek a gázra és húsz egység fölé növelték a különbséget. Onnantól a kezükben volt a meccs, a Minnesota pedig nem is tudott válaszolni, a Blazers 54%-os mezőnymutatóval, 46%-os triplázással és 32 gólpasszal zárta az estét, Lillard mellett a 24 pontos Jerami Grant és a dupla-duplázó (14 pont, 16 lepattanó, 4 gólpassz) Jusuf Nurkic is remekelt, egy pillanatig sem voltak hátrányban, de vezettek már 27 ponttal is az este folyamán. Lillard egyébként a 11 triplával beállította saját franchise-rekordját, és úgy hozta ezeket a számokat, hogy a kiütéses győzelem miatt a negyedik negyedet már kiülte, ott nem lépett pályára – utolérték a nyugati ötödik Sacramentót, ezzel a Wolves elleni két győzelemmel stabilizálták magukat a tabellán.

Semmi meglepő. Néhány jobb meccset leszámítva összességében továbbra sem tud védekezni a Minnesota, Rudy Gobert sem tud ezen semmit változtatni, és azóta sem sikerült elindulni a jó irányba, hogy a hátul sokszor óriási lyuknak számító Karl-Anthony Towns kidőlt – hiába lett gyorsabb a szerkezet, így sem találják a megoldást. Gobert 16 ponttal és 20 lepattanóval most is igyekezett, de hiába, ugyan a festékben nyertek, de a periméterre egyáltalán nem értek oda, a váltások után nagyon könnyen jutott jó helyzetekhez a Portland, és Lillard vezetésével most a nehezebbek is beestek, ráadásul 24 pontot szerzett leindításból a Blazers, erre sem tudtak odafigyelni a vendégek. A legutóbbi 124 pont után most 133-at kaptak, az újabb vereséggel megint 50% alá csúsztak, a megszokott problémáikon egyelőre nem tudnak úrrá lenni, így pedig jelenleg a playin-vonal alatt vannak, ráadásul még két meccsük vissza is van az idegenbeli túrájukból.

A Trail Blazers legjobb dobói: Lillard 38/33, Grant 24/9, Nurkic 14, Sharpe 14
A Timberwolves legjobb dobói: Russell 23/9, Edwards 17/9, Nowell 17



Los Angeles Clippers–Boston Celtics 113–93


Magabiztos Clippers. A ligaelső húsz ponttal való legyőzése mindig óriási fegyvertény, a Los Angeles pedig most úgy hajtotta ezt végre, hogy igazából a találkozó egésze alatt az ő akarata érvényesült, és rá tudta azt erőltetni a Bostonra. A Clippers kilenc ponttal vezetett az első félidő végén, majd a harmadik negyedben már 15–16 pontos fórt épített fel, amire a záró etapban még egy lapáttal rá tudott tenni – egy komolyabb futást sem engedett a Celticsnek, nem kellett tüzet oltani, válaszolni semmire, végig kontrollálta az eseményeket Tyronn Lue csapata. Márpedig az igazán nagy dolog ez: nem extra dobóformával, egyéni őrülettel vagy egy jól elkapott szériával győzte le ellenfelét a gárda, hanem tudatos, felépített, működő játékkal – a Boston természetesen próbálkozott, volt, hogy visszajött egy pontra is, de annyira sosem lassult le a LAC, hogy átadja a vezetést. A harmadik negyedben futott 13–0 után nem is nézett többször hátra a vendéglátó, ott 14-16 ponttal léptek meg Kennardék, majd a záró etapban volt már közte 24 is – Marcus Smart kihagyott büntetői tették fel a pontot az i-re, amivel ingyen csirkés szendvics járt az egyébként már-már playoffhangulatot teremtő szurkolóknak. Paul George 26 pontja jól nézett ki, mellette pedig idei legjobb meccsét játszotta eddig Kawhi Leonard: 25 pont, 9 lepattanó és 6 gólpassz került a neve mellé 10/12 jó dobással alig 29 perc alatt, most kicsit korábbi önmagát idézte. Kontrollálták a lepattanózást, az eladott labdákat, a triplázást, szinte mindent, a Celtics pedig „lepattant" róluk a mérkőzés közben – impresszív teljesítmény volt ez az idegenbeli túráról hazaérve, ráadásul Leonard játéka miatt is bizakodhatnak...

Kisebb gödör. A GSW ellen elvesztett rangadó után sorozatban másodszor is kikapott a Celtics, ez pedig még csak másodszor fordult elő a csapattal ebben a szezonban. A vendégek nem találták a ritmust, Jaylen Brown 21 pontjának sem volt nagy hatása a meccsre, Jayson Tatum pedig 7/20-as mezőnymutatóval kapart össze 20 egységet, ráadásul a kezdőben szerepet kapó Smart, White és Griffin összesen 3/12 dobást tudott hozzátenni. A padról ismét megbízható volt Malcolm Brogdon (18 pont, 6 gólpassz), de a 23%-os triplázás, az öttel több eladott labda és a hattal kevesebb támadópattanó nem fért bele, ráadásul most védekezésben sem volt meg az a dominancia, amit többször is láttunk már tőlük – hiányzott Al Horford, és az ilyen feladatokhoz kelleni fog majd Robert Williams III is. Baj persze nincs, még így is vezetik a ligát és csak a Milwaukee van hozzájuk közel (egy meccsre), egyébként is az idegenbeli túra ötödik állomásához érkeztek a két kezdő magasemberük nélkül, nem kell túldramatizálni a helyzetet, de tény, hogy back-to-back vereségeket szenvedtek, ez pedig az eddigi elképesztő formájuk után mindenképpen feljegyzendő.

A Clippers legjobb dobói: George 26/6, Leonard 25/6, Morris 13/3
A Celtics legjobb dobói: Brown 21/3, Tatum 20/6, Brogdon 18/6

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik