NBA: 21 esztendő után bejelentette visszavonulását Dirk Nowitzki

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.10. 09:52
null
Dirk Nowitzki olykor alig bírta könnyek nélkül (Fotó: AFP)
Bejelentette visszavonulását Dirk Nowitzki, az NBA-ben szereplő Dallas Mavericks 40 éves német legendája, egyben a sportág egyik legnagyobb alakja.

Nowitzki kétségkívül a kosárlabdázás történetének legjobb európai játékosa – a 213 centiméter magas, 111 kilogrammos erőcsatárt a Milwaukee Bucks az 1998-as börze kilencedik helyén választotta ki, de hamar elcserélte a Dallas Maverickshez, amelynél Nowitzki 21 idényt húzott le.

Ez idő alatt a német sztárt összesen 14-szer választották be az All-Star-csapatba, négyszer bekerült az NBA legjobb ötösébe, ötször a második legjobb ötös tagja volt, a 2006–2007-es idényben pedig ő lett a liga legértékesebb játékosa (MVP).

Pályafutására a 2010–2011-es kiírásban rakta fel a koronát, amikor csapatával „a nagy hármassal” (LeBron Jamesszel, Dwyane Wade-del és Christ Boshsal) felálló Miami Heatet 4–2-es összesítéssel legyőzte a nagydöntőben, bajnoki címet szerezve ezzel. A finálé legértékesebb játékosának nem mellesleg Nowitzkit választották meg.

A német óriási karrierje alatt összesen 31 510 pontig jutott, amellyel az örökranglista hatodik helyén áll, s csak olyan legendák előzik meg, mint Kareem Abdul-Jabbar, Karl Malone, Kobe Bryant, LeBron James és Michael Jordan. A legjobbak között töltött idő alatt több mint 11 ezer kosarat szerzett a mezőnyből, míg a büntetővonalról több mint 7200 alkalommal volt eredményes. Nowitzki egyébként összesen 1520 NBA-összecsapáson lépett pályára, amivel a liga történetében a harmadik ebben a kategóriában.

Mark Cuban tulajdonos és Nowitzki (Fotó: AFP)
Mark Cuban tulajdonos és Nowitzki (Fotó: AFP)


Ami a lepattanókat illeti, Nowitzki ebben a műfajban is kimagaslóan teljesített, huszonegy szezonja alatt összesen 10 004 alkalommal szedte le ő a labdát, amivel az örökranglista ötödik helyén van.

Tavaly decemberben megdöntötte Kobe Bryant rekordját is, miután azzal, hogy sérüléséből visszatérve pályára lépett a Dallasban, a jelenlegi lett a 21. idénye, amelyet egyazon csapat színeiben töltött el – a korábbi csúcstartó Bryant húsz szezont húzott le a Lakersnél.

Ami a nemzetközi sikereket illeti, Nowitzki a csúcsra ugyan nem tudott feljutni a német válogatottal, de a 2002-es világbajnokságon bronzérmet, a 2005-ös Európa-bajnokságon pedig ezüstérmet nyert a nemzeti együttessel.

Noha a Mavericksnek egy mérkőzése még van a 2018–2019-es alapszakaszból, ezt a Dallas idegenben játssza, Nowitzki pedig a magyar idő szerint szerda hajnalban vívott, Phoenix Suns elleni, 120–109-re megnyert összecsapás után hazai közönség előtt jelentette be, hogy az évad befejeztével szögre akasztja a cipőt.


Nowitzki karrierjének 50 legnagyobb játéka

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik