MLB: Aaron Judge kilenc évre szóló 360 milliós szerződése

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2022.12.07. 16:40
null
Judge (szürkében) elképesztő összeget tehet zsebre (Fotó: Getty Images)
Megállapodott új szerződéséről legnagyobb sztárjával, Aaron Judge-dzsal az észak-amerikai profi baseball-ligában (MLB) szereplő New York Yankees. Ennek értelmében a 30 éves játékos további kilenc évre kötelezi el magát, a klub pedig ezalatt 360 millió dollárt fizet majd neki.

 

Érdekesség, hogy Judge szerződését már tavaly szerette volna meghosszabbítani a Yankees, amely akkor 213.5 millió dollárt ajánlott hét évre, de ezt a játékos visszautasította, és úgy játszotta le a szezont, hogy az idény végén szabadon igazolhatóvá vált, az elmúlt napokban pedig már a San Francisco Giants tűnt a befutónak.

Judge számításai bejöttek, hiszen a legutóbbi idényben 62 hazafutást ért el, megdöntve az Amerikai konferenciában (AL) a Yankees-legenda Roger Maris 1961-ben felállított rekordját, és megválasztották az AL legértékesebb játékosának is.

A Yankees a rájátszásban a főcsoport döntőjében a később World Series-győztes Houston Astrosszal szemben maradt alul.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik