Mélyponton a Philadelphia, 12-nél a Miami

ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2013.02.27. 09:35
null
James (balra) megállíthatatlan volt a Sacramento ellen (Fotó: Reuters)
Az észak-amerikai profi kosárlabdaligában mára virradóra nyolc mérkőzést rendeztek, melyek közül kettőn hatalmas papírforma-borítást láthatott a nézősereg, hiszen a Cleveland Kyrie Irving nélkül verte a Bullst Chicagóban, az Orlando pedig Philadelphiát vette be, ezen felül pedig Miamiban is meleg volt a pite a címvédő számára, de az összesen 79 pontot termelő James, Wade páros megmentette a Heatet a Sacramento Kings ellen két túlóra után. Hosszabbítás döntött Phoenixben is, ahol az Andrei Kirilenkót is elvesztő Minnesota nem tudta legyűrni a Sunst, a Milwaukee Pedig Dallasban nyert, újabb szöget ütve a Mavericks idei rájátszásreményeinek koporsójába. Indianában az idei szezon talán legnagyobb balhéját láthatta a nézősereg, vélhetően jönnek is majd az eltiltások a renitenseknél. Nézzük, hogyan alakultak az egyes találkozók!

 

 

Philadelphia 76ers–Orlando Magic 84–92

Itt a vég az Andrew Bynumot és Jason Richardsont nélkülöző Philadelphia számára, az idegenben nyeretlen Orlando is szétszedte Doug Collins legénységét annak saját pályáján – majd maga a vezetőedző szedte szét játékosait a sajtótájékoztatón... A tavaly még az ellenfélnél pattogtató Nikola Vucsevics egy 12 pontos, 19 lepattanós dupla duplával mutatta meg, mekkora kár volt őt könnyedén elengedni, a floridaiak új szerzeményei közül pedig a 16 pontos Tobias Harris, valamint a 9 gólpasszt kiosztó Beno Udrih is főszerepet vállaltak a győzelemben. A 9 egysége mellé 10 gólpasszt kiosztó Jrue Holiday és társai már 11 győzelemnyire vannak az 50 százalékos küszöbtől, innentől valóban csoda kellene, hogy a Sixers elérje idén a playoffot - Andrew Bynum lehetséges felépülése ide vagy oda.

A 76ers legjobb dobói: Jan. Pargo, Wilkins 14-14, D. Wright 11
A Magic legjobb dobói: Afflalo, T. Harris 16-16, A. Nicholson 13

 

Indiana Pacers–Golden State Warriors 108–97

Bár a 38 pontos, 7 triplát értékesítő Steph Curry részéről, valamint a hazaiak vezéreitől láthattunk remek egyéni produkciókat is ezen a találkozón, mégsem a játék és az eredmény miatt maradt emlékezetes a nap rangadója. Roy Hibbert és David Lee a második félidőben igen rendesen „hajba kaptak" a pályán, aminek eredményeként a jamaikai centert kiállították, s többen is technikait kaptak, köztük a másik „felbujtó", Lee is. Az összecsapást végül a 21 pontos, 11 lepattanós Paul Gerorge, illetve a 28-at szóró, 7 pattanót leszedő David West fémjelezte Pacers nyerte, megerősítve ez által 2. helyét a Keleti Konferenciában. Danny Granger ma is csak 7-ből 1-es mezőnymutatót hozott össze, egyelőre még csereként.

A Pacers legjobb dobói: Da. West 28, Ge. Hill 23, George 21
A Warriors legjobb dobói: Curry 38, K. Thompson 13, D. Lee 12

Miami Heat–Sacramento Kings 141–129 – kétszeri hosszabbítás után

A zsinórban 11-et nyerő, keletet már most utcahosszal vezető Miami vereségében vélhetően csak a Kings hitt ezen a játéknapon, de a 36-ot dobó Marcus Thornton és társai láthatóan komolyan is vették, hogy nyerhetnek Floridában. A rendes játékidő végén a 24 ponttal és 15 lepattanóval záró DeMarcus Cousins két pontja mentette meg a vendégeket, majd az első ráadás végén ő blokkolt, így csak a második extra periódus döntött. Ott a 40 pontos és karriercsúcsot jelentő 16 gólpasszt kiosztó LeBron James, valamint a 39 egységig jutó Dwyane Wade bevitték a célba a címvédőt, így elmaradt a nap meglepetése Miamiban.

A Heat legjobb dobói: L. James 40, Wade 39, R. Allen 21
A Kings legjobb dobói: M. Thornton 36, T. Evans 26, Cousins 24


Chicago Bulls–Cleveland Cavaliers 98–101

Derrick Rose visszatérésének még mindig nincsen előre pontosan kalkulálható dátuma, de ezzel együtt is toronymagas esélyese volt ennek a párosításnak a Chicago, pláne, hogy Kyrie Irving térdproblémák miatt nem vállalta a mai derbit a vendégeknél. A 25-öt szóró Dion Waiters viszont újoncként is szépen vitte a hátán a Clevelandet, a veterán Luke Walton pedig nagyon hasznos játékkal és hatalmas játékokkal segítette ifjonc társait, így a 27 pontos Carlos Boozer és a 26 egységig jutó Luol Deng közös erővel sem tudták győzelemre kormányozni a Thibodeau-legénységet.

A Bulls legjobb dobói: Boozer 27, Deng 26, Hinrich 11
A Cavaliers legjobb dobói: Waiters 25, Livingston 15, Gee 11


New Orleans Hornets–Brooklyn Nets 97–101

A Lopez-ikrek csatáját a 20 pontos, 7 lepattanós, 5 gólpasszos Brook nyerte a a 14 egységig, illetve 7 lepattanóig jutó Robin ellen, a Joe Johnsont harmadik meccse jegelő Brooklyn pedig először nyert a dobógép távollétében, méghozzá a 33-at szóró, s 8 gólpasszt kiosztó Deron Williams extra performanszának köszönhetően. A hazaiak a mérkőzés mellett elvesztették a sérülést szenvedő 1/1-est, Anthony Davist is, pedig végig jó mérkőzést játszottak az esélyesebb brooklyniakkal.

A Hornets legjobb dobói: Vasquez 20, R. Lopez 14, R. Anderson 13
A Nets legjobb dobói: Deron Williams 33, B. Lopez 20, Bogans 12

PLUSZ-MÍNUSZ

A nap hőse: A LeBron James, Dwyane Wade páros, mely 79(!) pontot termelt a Sacramento elleni kétszeri hosszabbítás után megnyert találkozón, s nem mellesleg 23 gólpassz és 16 lepattanó is érkezett a két szupersztártól.

A nap lúzere: A teljes Philadelphia 76ers, mely a sok sérülés ellenére is érthetetlenül gyengén muzsikál idén, most pedig a 100 százalékos tankoló üzemmódban szenvedő Orlando is saját pályájukon verte el Doug Collins legényeit.

Dallas Mavericks–Milwaukee Bucks 90–95

Ha a Philadelphiánál azt írtuk, hogy itt a vég, akkor ezt most megtehetjük a Dallasnál is, ugyanis a Mavericks úgy sem tudta hazai pályán elküzdeni a negatív mutatóval rendelkező Milwaukee-t, hogy Dirk Nowitzki érezhetően feljebb kapcsolt és egy 21 pontos, 20 lepattanós dupla duplát szállított. Larry Sanders (13 pont, 13 lepattanó), Monta Ellis (22 pont, 9 gólpassz, 6 labdaszerzés) és a padról beálló Redick, Dunleavy páros (14, illetve 13 pont) is bőven hozták, ami tőlük elvárható, így az egyébként pocsék formában lévő Bucks tett egy újabb nagy lépést a rájátszás-helye bebiztosítása felé.

A Mavericks legjobb dobói: Nowitzki 21, Mayo 18, D. Collison, Brand 12-12
A Bucks legjobb dobói: Ellis 22, Redick 14, Dunleavy, Sanders 13-13


Phoenix Suns–Minnesota Timberwolves 84–83 – hosszabbítás után

Ez volt az a találkozó, amelyen nagyjából annyi pozitívum történt, hogy szoros volt a végjáték - azt már nem biztos, hogy a nagyérdemű is nagyra értékelte, hogy még további öt percet néznie kellett, ahogy a Suns és a Timberwolves szó szerint szenved egymással. A 21 pontos, 12 lepattanós Derrick Williams úgy fest, kezdi azt a formát hozni, amit tavaly a draft után szeretett volna tőle látni a Minnesota vezetősége, bár a mai 10-ből 3-as büntetőzésééért nem fogják külön dicséretben részesíteni. A vendégek hét pontos hátrányból kapaszkodtak vissza a negyedik negyedben, de egy gyönyörű Dragic-Gortat összjátékkal a Suns harcolt ki a túlórát. A 12-ből csak 2 mezőnydobását értékesítő Ricky Rubio nem tudta megnyerni a mérkőzést övéinek, az Adelman-legénység pedig még egy fontos játékosát elvesztette a lábsérülést szenvedő Andrei Kirilenko személyében.

A Suns legjobb dobói: Gortat, Mark. Morris, W. Johnson 14-14
A Timberwolves legjobb dobói: Derrick Williams 21, Pekovics 18, Barea 16


Los Angeles Clippers–Charlotte Bobcats 106–84

Vinny Del Negro mester nyugodtan pihentethette a Crawford, Bledsoe párost, hiszen a ligautolsó Bobcats látogatott a Staples Centerbe, ahol Blake Griffin legalább kárpótolta a nézőket elképesztő légi mutatványaival, valamint a 24 pontos, 7 lepattanós, 6 gólpasszos teljesítményével, ha már az izgalmak elmaradtak. A keletieknél csak a 24-et szóró Gerald Henderson nyújtott átlagon fölülit, míg a Los Angeles-iek szép kollektív csapatmunkával "gyalulták le" gyengécske ellenfelüket.

A Clippers legjobb dobói: Griffin 24, M. Barnes 17, C. Butler 16
A Bobcats legjobb dobói: Henderson 24, Walker 15, Mullens 13

 

NBA, ALAPSZAKASZ, 109. JÁTÉKNAP
Miami Heat–Sacramento Kings 141–129 (27–22, 24–31, 33–32, 28–27, 12–12, 17–5) – kétszeri hosszabbítás után
Philadelphia 76ers–Orlando Magic 84–98 (20–18, 22–29, 19–21, 23–30)
Indiana Pacers–Golden State Warriors 108–97 (31–25, 23–28, 31–20, 23–24)
Chicago Bulls–Cleveland Cavaliers 98–101 (22–19, 26–29, 23–27, 27–26)
New Orleans Hornets–Brooklyn Nets 97–101 (20–31, 21–26, 24–16, 32–28)
Dallas Mavericks–Milwaukee Bucks 90–95 (21–17, 28–27, 21–22, 20–29)
Phoenix Suns–Minnesota Timberwolves 84–83 (16–15, 31–18, 11–18, 19–26, 7–6) – h. u.
Los Angeles Clippers–Charlotte Bobcats 106–84 (24–30, 30–15, 28–18, 24–21)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik