Meglepetés Milwaukee-ban; Irving megsérült; rangadót bukott a Rockets

GOBODICS TAMÁS, HEGEDŰS RÓBERT (KEZDŐ5.HU)GOBODICS TAMÁS, HEGEDŰS RÓBERT (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2019.02.10. 10:21
null
Paul George (kékben) és az OKC nyerte a Rockets (és James Harden) elleni csatát (Fotó: Getty Images)
Az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) legutóbbi játéknapjának legnagyobb meglepetését az Orlando okozta azzal, hogy húsz ponttal nyert a nagy formában lévő, listavezető Milwaukee otthonában - közben a Bostonnál megsérült Kyrie Irving, a Celtics pedig 28 pontos előnyből kapott ki a Clipperstől. Az OKC rangadót nyert Houstonban, a Jazz simán verte a Spurst, Marc Gasol bemutatkozott a Raptorsnál, nem hibázott a Pacers – mutatjuk, hogy mi történt hajnalban.

 

Utah Jazz–San Antonio Spurs 125–105

Könnyedén nyert a Jazz. A szoros első negyed után a második játékrészt már 15 ponttal nyerte meg a hazai alakulat, nagyon ültek a pick-and-rollok, a betörés-kiosztások, megtalálták a leváló embereket, folyamatosan jó döntést hoztak, bármit is védekezett a Spurs – Donovan Mitchell azt mondta a találkozó után, hogy olyan védekezéseket húztak elő a vendégek, amiket ő néha-néha látott az egyetemen és a középiskolában, de az NBA-ben még soha. Az említett második negyedben 22–2 volt a festékből szerzett pontok aránya a Utah javára és innentől a második félidőben már kezelte a helyzetet Quin Snyder alakulata, a záró etapban még rátett egy lapáttal, úgyhogy végül sima győzelmet aratott – egyénileg Gobert (21 pont, 13 lepattanó, 4 gólpassz, 2 blokk, 8/10 mezőnyből), Rubio (16 pont, 6-6 lepattanó és gólpassz, 0 eladott labda), valamint a padról 4/4 triplával beszálló O'Neale emelhető ki leginkább. A társaság ezzel a győzelemmel fél meccsre megközelítette a nyugati hatodik Houstont, az All-Star előtt viszont még el kell utaznia a Golden State otthonába.

Tovább süllyed a San Antonio. Sorozatban negyedik vereségét is elszenvedte Gregg Popovich csapata és megint a védekezéssel volt a fő probléma, az idegenbeli túra negyedik állomásán is megkapták a minimum 125 pontjukat. Az első negyedben a szokatlan sémákkal kicsit még gondolkodásra késztették a Jazzt, de aztán Rubióék hamar átlátták a helyzetet és könnyen szétszedték a vendégeket – DeMar DeRozan szerint ebben nagyon nagy az egyéni felelősségük, mert sokszor megverték őket befelé egy-egyben, illetve a túloldalon eladták a labdákat, de most már mindenképpen ki kell valamit találniuk, mert gyakorlatilag utolérték őket a többiek és a túra hátralévő részén a playoff-helyük megőrzéséért küzdenek.

A Jazz legjobb dobói:Mitchell 23/6, Gobert 21, O'Neale 17/12
A Spurs legjobb dobói:DeRozan 23, Aldridge 15/3, Mills 14/6

Indiana Pacers–Cleveland Cavaliers 105–90

Nincs meglepetés. Érvényesítette a papírformát az Indiana, a hazaiak nem nézték le a back-to-backet játszó Clevelandet, hanem odatették magukat védekezésben, megnyomták az első negyedet (30–17), onnantól pedig jó csapatkosárlabdát bemutatva lemenedzselték a maradék hármat. A festékben 22 ponttal nyert Nate McMillan alakulata, amikor lehetett, akkor a leindításból is hozták a kosarakat és ha támadásban nem is brillíroztak, védekezésben végig elvégezték a feladatukat – simán nyerték zsinórban ötödik mérkőzésüket és ezzel már másfél meccsel vezetnek megint a Philly, valamint kettővel a Boston előtt. Némi izgalomra mégis volt oka a közönségnek, Myles Turner ugyanis a térdéhez kapott egy leérkezésnél és sokakban felrémlett Victor Oladipo esete, de néhány perccel később visszatért az öltözőből a padra, majd később a parkettre is, szerencsére megúszta a sérülést.

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő partnere a kezdo5.hu
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a kezdo5.hu

Nem tud mit tenni Larry Drew. Ennyi van ebben a Clevelandben, ráadásul egy back-to-back második felén egyébként sem volt meg a szükséges energiájuk ahhoz, hogy felvegyék a kesztyűt a jó mentalitással pályára lépő Pacers ellen. A tréner annyit mondott a mérkőzés után, hogy az Indiana mindenki dolgát nagyon megnehezíti és már a meccs elején nagy energiákat mozgósítottak, ezzel pedig megtörték őket – pedig a vendégek egyébként Collin Sexton vezetésével 44 százalékkal bedobtak 16 triplát, de más pozitívumot nem nagyon emelhetünk ki velük kapcsolatban.

A Pacers legjobb dobói:Bogdanovic 23/9, Collison 18/3, Turner 14/6
A Cavaliers legjobb dobói:Clarkson 18/6, Nance Jr. 16/9, Sexton 16/9

Atlanta Hawks–Charlotte Hornets 120–129

A Hornets nyerte a dobópárbajt. Gyors, lüktető iramú mérkőzést játszottak a felek, mindkét csapat előszeretettel rohant és rövid támadások után dobott, de bár ez elsősorban a Hawks stílusa, a Charlotte is nagyon jól dolgozott ezen a téren. Folyamatosan megtalálták a hazai védekezés réseit, ezt pedig Kemba Walker megtolta egy komoly egyéni extrával is, hiszen 37 pontjába kilenc hármas (!) fért bele – mellette Marvin Williams 27 pontja (12/16 mezőnyből), valamint Jeremy Lamb remek meccse (24 pont, 6 lepattanó, 7 gólpassz, 3 labdaszerzés, 2 blokk) is kellett a gárdának, de végül legyűrte az Atlantát. Az első negyedben szerzett 46 pont (!) alapozta meg a sikert, aztán közelebb jött a Hawks, majd a harmadik játékrész ismét 15 egységgel nyerte meg a Hornets és bár a végén megint csökkent a távolság, ez már túl nagy volt ahhoz, hogy elveszítse a meccset a vendégcsapat. Érdekesség, hogy James Borrego alakulata idén először tudott nyerni Tony Parker nélkül, 1–8-ra javult a mérlegük ilyen helyzetekben.

Hiányzott a védekezés. Lloyd Pierce több időkéréssel is megpróbálta felrázni az Atlantát, de hiába, amikor ültek a dobásaik, a Hornets pedig megtorpant, akkor közelítettek, aztán ugyanúgy elfelejtettek védekezni, a Charlotte bedobta az üres helyzeteit, a különbség pedig ismét megnőtt. Hiába céloztak mezőnyből 50 százalék felett, hiába vertek be 14 triplát 42 százalékkal, hiába dupla-duplázott Trae Young, a vendégekben ezúttal volt annyi tűzerő, hogy ezt túldobják, úgyhogy sorozatban másodszor is kikapott a Hawks – következőleg az Orlando ellen javíthat a társaság.

A Hawks legjobb dobói:Collins 21, Young 20/12, Huerter 17/9
A Hornets legjobb dobói:Walker 37/27, Williams 27/9, Lamb 24/12

New York Knicks–Toronto Raptors 99–104

Marc Gasol debütált. Bemutatkozott a Toronto új igazolása, a Memphistől megszerzett Marc Gasol, aki csereként beállva 19 percet töltött a parketten, dobott hét pontot és leszedett hat lepattanót – Nick Nurse elégedett volt vele, ugyan még sok mindent nem tud a csapat játékáról, de azonnal hozzá tudott tenni. Pedig a Raptors egyébként nem játszott jól és a vártnál sokkal jobban megizzadt a ligautolsó ellen, 14–3-as hátrányba került már a meccs elején és később is eléggé akadozott a gépezet, már ami a támadójátékot illeti – a legutóbbi, kiült meccse után visszatérő Kawhi Leonard (11 pont, 4/15 mezőnyből), illetve Pascal Siakam (10 pont, 3/13 mezőnyből) is gyengén dobott és ezúttal a kispadról sem jöttek extra teljesítmények. A jó védekezés viszont stabil alapot jelentett, elöl pedig Kyle Lowry (22 pont, 5/7 tripla, 5 gólpassz) próbálta húzni a társaságot, akit kintről Danny Green (4/6 tripla), bentről pedig Serge Ibaka (15 pont, 13 lepattanó, 4 gólpassz) segített ki – ha végig szorosan is alakult az összecsapás, azért néhány ponttal nagyrészt vezetni tudott a vendégcsapat és a végjátékban sem hibázott akkorát, hogy ezt elrontsa, úgyhogy kiharcolta a kötelező győzelmet. A Bucks veresége miatt ráadásul ezzel egyetlen meccsre csökkentették a hátrányukat a ligaelsőhöz képest.

A legvégéig partiban volt a Knicks. Komoly meglepetésre az utolsó másodpercekig volt keresnivalója ezen a találkozón a back-to-backet játszó és egyébként is a liga legrosszabb mérlegével rendelkező New Yorknak, nem igazán engedték kibontakozni a Raptorst, úgyhogy a 18 lepattanós Jordannek, valamint a kispadról érkező több hasznos teljesítménynek köszönhetően tartani tudták a lépést. A győzelemhez nagyjából az előző esti Dennis Smith Jr. hiányzott támadásban, mert az irányító most nagyon szenvedett a dobással, pedig ha egy-két jó helyzetet bezörget, akár meg is csinálhatták volna a bravúrt – így viszont nem volt igazán átütőerejük elöl, úgyhogy maradt az újabb, immár zsinórban 16. vereség...

A Knicks legjobb dobói:Knox 20/12, Robinson 15, Allen 14/6
A Raptors legjobb dobói:Lowry 22/15, Ibaka 15, Green 14/12, Powell 14/9

Boston Celtics–Los Angeles Clippers 112–123

Dupla blama a Bostonnál. A Lakers elleni, kissé kínos hazai vereség után úgy ment neki ennek a meccsnek a Celtics, ahogy kell, hatalmas energiával és az első negyedben át is gázolt a Clippersen – 43–20 állt az eredményjelzőn a játékrész végén, úgy tűnt, hogy gyakorlatilag eldőlt a küzdelem. Korai volt még azonban az öröm Bostonban, ugyanis a második negyedben térdsérülést szenvedett Kyrie Irving – nem nézett ki jól az eset, elsőre Brad Stevens sem mondott róla sok biztatót, de többet egyelőre nem tudni. Itt viszont még mindig húsz ponttal vezetett a Celtics, a nagyszünetben is megvolt a közte 21, úgy tűnt, hogy nincs gond, csak aztán a fordulás után valami nagyon szétesett a csapatnál – sima győzelem helyett 28–12-re elbukták a harmadik negyedet, teljesen elvesztették a fonalat, a közönség pedig egy idő után már hangos „booo-zással” jelezte, hogy nem ezt várja. Hiába, Haywardék olyan mély gödörbe kerültek, hogy nem tudták magukat kirángatni onnan, 100-100-nál kiegyenlített a Clippers, majd a vezetést is átvette, a záró etapot 42–26-ra (!) nyerte meg, úgyhogy a Boston back-to-back hazai vereséggel és Irving komolynak tűnő sérülésével zárta a hetet – ezzel visszaestek az ötödik helyre Keleten, a Philadelphia mögé, most nem festenek jól a dolgok az ő szemszögükből.

Óriási bravúr. Már 28 ponttal is égett a Clippers, a várakozásoknak megfelelően nem sok köze volt a Bostonhoz, de aztán Irving sérülését és a Celtics szétesését ki tudta használni Doc Rivers alakulata és nagyon komoly bravúrgyőzelmet aratott – ezzel őrzi nyugati nyolcadik helyét, a riválisoknak még várniuk kell a zuhanásra. Az átalakult keretben egyébként négy új játékos is debütált, Shamet rögtön 17 pontot szórt négy triplával, de Temple, Zubac és Green is pályára került, a megújított csapat így tudott nyerni Bostonban – ezzel 3–2-re állnak idegenbeli túrájukon és bármilyen fáradtak is voltak, éppen a második félidőben pörögtek jobban, sőt, a negyedik negyedben szórt 42 pontjukkal beállították a szezoncsúcsukat is.

A Celtics legjobb dobói:Hayward 19/6, Tatum 16/3, Rozier 16/6
A Clippers legjobb dobói:Harrell 21, Gallinari 19/6, Shamet 17/12

Chicago Bulls–Washington Wizards 125–134

Portis és Parker bizonyított. Néhány napja, a cserehatáridő lejártakor üzletelt egymással a Bulls és a Wizards, melynek értelmében Jabari Parker és Bobby Portis költözött Chicagóból Washingtonba, míg Otto Porter Jr. Washingtonból Chicagóba – azóta egyszer, előző este léphettek pályára új csapatukban mindhárman, most pedig rögtön megvolt az esélyük a revansra. Porter sem játszott rosszul (17 pont, 2/5 tripla), de igazán a Parker-Portis páros örülhetett, mindkettejüknek döntő szerepe volt abban, hogy a washingtoni kispad 64–38-ra megverte a chicagóit és ezzel a győzelemből is oroszlánrészt vállalt – Parker 35 percet játszott csereként, dobott 20 pontot 5 lepattanó, 6 gólpassz és 2 blokk mellett, Portis pedig 29 perc alatt egy 10 pontos, 12 lepattanós dupla-duplát szállított 4 gólpasszal, valamint 2 blokkal kiegészítve. A két játékos össze is ölelkezett az utolsó másodpercekben, majd elmondták, hogy igen, nagyon szerették volna megnyerni ezt a mérkőzést...

Több volt a Washingtonban. Mindkét csapat back-to-backet játszott, de a Wizardsnál az említett mély kispad olyan stabilitást jelentett, hogy nagyobb hullámvölgy nélkül le tudták hozni a találkozót és mivel az első félidő egyébként is az övék volt, végig vezettek az este folyamán – a nagyszünetben 15 ponttal jártak előrébb és bár később hat egységre közelített a Chicago, itt egy 12–2-es rohammal végleg eldöntötték a küzdelmet. A fővárosiak 58 százalékos mezőnymutatója sok mindent elárul a játékukról, szétosztottak 38 gólpasszt is, míg a Bulls közel ugyanannyi kísérletből például csak feleannyi triplát küldött a gyűrűbe és összességében is gyengébben célzott – ennyivel most jobb volt ellenfelénél a Washington.

A Bulls legjobb dobói:LaVine 26, Markkanen 20/3, Lopez 18
A Wizards legjobb dobói:Beal 31/3, Parker 20, Randle 20/12

Memphis Grizzlies–New Orleans Pelicans 99–90

Noah visszapörgette az idő kerekét. Évek óta nem látott formában kosarazott ezen az estén Joakim Noah, a Memphis centere Marc Gasol elcserélése után most komolyabb lehetőséget kapott, 30 percet játszott csereként és 19 pontjával, valamint 14 lepattanójával is szezoncsúcsot döntött – mellette a Gasolért megszerzett Miles (13 pont, 6/9 mezőnyből) és Wright (7 pont, +15-os +/-) is jól debütált, Avery Bradley pedig a kezdőben kapott helyet. A gyengébb első negyed után a kispad meg is tette a magáét és a második-harmadik játékrészben teljesen levették a pályáról a Pelicans támadójátékát, tíz pont feletti előnyt építettek ki, amit a záró etapban már meg is tudtak őrizni – összességében a 90 kapott pont éppen az, amihez Memphisben hosszú évek óta hozzá vannak szokva és bár a győzelem jelenleg nem cél a társaságnál, azért nem baj, ha néha ilyen mérkőzések is előfordulnak...

Most akkor mégis Davis diktál? Először arról volt szó, hogy idén már nem játszatja a Pelicans Anthony Davist, aztán arról, hogy jó, játszatja, de a back-to-backeken nem és egyébként sem hajtja túl, ennek lett az eredménye az, hogy előző este kiülte a teljes negyedik negyedet. Most viszont valamilyen okból mégis ott volt a pályán a back-to-back második felén, sőt, 34 percet játszhatott, az más kérdés, hogy a fizikális memphisi védekezés ellen nem igazán tudott érvényesülni, legalábbis a tőle elvárt szinten nem – 14 pontig jutott 16 lepattanó és 6 gólpassz mellett, de csak kilenc mezőnykísérlete volt, márpedig most a kosaraira is óriási szükségük lett volna. A második-harmadik negyedben ugyanis összesen 34 pontot és 15/50-es mezőnymutatót tudott összeszedni a gárda, ez pedig a mérkőzésbe került számára, később már nem volt bennük elég erő ahhoz, hogy innen fordítani tudjanak - hogy ez most jó-e nekik, vagy sem, azt az utóbbi napok eseményei alapján nem nagyon tudjuk megítélni...

A Grizzlies legjobb dobói:Noah 19, Ju. Holiday 15/9, Jackson Jr. 14/6
A Pelicans legjobb dobói:Randle 21, Jr. Holiday 15/3, Davis 14

Houston Rockets–Oklahoma City Thunder 112–117

A sírból hozta vissza a Thunder. A szoros első negyed után a másodikban a vendégek azt sem tudták, milyen rendezvényen vannak, nagyszünetben már 22 ponttal égtek, de járt a differencia 26-nál is. Itt viszont tartottak egy öltözői megbeszélést, és valósággal kirobbantak a pályára – első nyolc dobásukból hetet bevertek, és a negyedik negyedet már egál állásból kezdhették meg. Paul George elképesztő meccset játszott, négy pontra járt a karriercsúcsától, kiharcolt 18 büntetőt, szedett 11 lepattanót, a végjátékban pedig ő fogta James Hardent, ami nagyon nem ízlett a regnáló MVP-nek – a Thunder az utolsó percben Westbrook kosarával került előnybe, majd Harden hibája után George büntetőzött, végül Shumpert eladott labdája után megint beszórt kettőt, ezzel nyert az OKC. A vendégeknél Russell Westbrook zsinórban kilencedik tripla-dupláját (21 pont, 12 pattanó, 11 gólpassz, 10 eladott labda) is legyártotta, ilyet 1968 és Wilt Chamberlain óta nem látott a liga, de mellette Dennis Schröder ponterős játékára és Ferguson kinti dobásaira is szüksége volt a Thundernek. A vendégek zsinórban harmadik sikerükkel tapadnak a Denverre, mindössze egy meccsre vannak a nyugati második helytől.

A rekord tovább él, de Harden ma nem volt jó. Zsinórban 29. meccsén szerzett legalább 30 pontot James Harden, amivel ő is tovább üldözi Wilt Chamberlaint – ha még két ilyen meccset lehoz, utoléri az örökranglista második helyén. Nagyjából ennek örülhetett a hátvéd a lefújás után, mert 42 pontjához egy 11/28-as mezőnymutató párosult, ráadásul sem lepattanózásban (2) sem játékszervezésben (1 gólpassz) nem tudott alkotni, sőt 5 labdát el is adott. A harmadik negyedben ő sem tudta megállítani a Thundert, a végjátékban pedig rontott, benne volt a vereségben. Pedig Chris Paul majdnem tripla-duplázott (18 pont, 10 pattanó, 9 gólpassz), Kenneth Faried dupla-duplázott (17 pont, 12 pattanó), és az első félidőben úgy tűnt, gála lesz a vége. A Rockets azonban azt már nem bírta el Harden gyengébb játéka mellett, hogy Eric Gordon, PJ Tucker és az új szerzemény, Iman Shumpert is gyengén célozzon – utóbbi ráadásul kulcspillanatban adta el a labdát. Összességében nem játszott rosszul a Houston, de buta hibákat vétettek, ezekből tanulniuk kell – komolyabb gond nincs, még mindig ötödikek, legközelebb a Dallas ellen viszont javítaniuk kell.

A Rockets legjobb dobói: Harden 42/18, Paul 18/6, Faried 17.
A Thunder legjobb dobói: George 45/18, Westbrook 21/3, Schröder 17/3.

Milwaukee Bucks–Orlando Magic 83–103

Már a feldobás előtt elengedte a Bucks. A back-to-back játszó listavezető ásza, Janisz Antetokounmpo kisebb térdfájdalmakra panaszkodott, az edzői stáb pedig pihentette is -–ahogyan Mike Budenholzer fogalmazott, ezt a meccset egyszerűen kidobták a kukába, mivel a többiek se fittek, Eric Bledsoe szerint konkrétan nincs már lábuk. Még az első negyedben egál körül végeztek, mindössze 20 ponton tartották a Magicet, utána viszont félidőig kaptak 39-et, itt már kicsit megroggyantak, aztán fordulás után járt már a differencia 25 egységnél is. Az új szerzemény, Nikola Mirotic még felépülőben van egy húzódásból, ő sem tudott még segíteni, a 83 dobott pont negatív szezoncsúcs – Bledsoe kivételével gyakorlatilag minden húzóember borzasztóan dobott, a Middleton-Brogdon Lopez trió 0/14-gyel célzott kintről. Most kicsit fújhatnak, kedd hajnalban a szomszéd Chicagóba kell csak elutazniuk, hogy kiköszörüljék ezt a csorbát.

A Magic kapaszkodik. A vendégeket nem érdekelték a Milwaukee problémái, ahogy mentünk bele a mérkőzésbe, úgy bontották le ellenfelük játékát, sima győzelmükkel továbbra is életben tartják playoff-reményeiket a 24-32-es mérleg ellenére is. Az All-Star Vucsevics 26 perc alatt 15 ponttal, 17 pattanóval és 5 gólpasszal vezette a táncot, de a három-három triplát vágó Ross és Isaac, illetve a 14 pontig jutó Aaron Gordon is megtette a magáét, fokozatosan nyitották az ollót, és a végén már a cseresornak is jutott bőven játékperc. Utóbbinak a siker mellett különösen örülhetnek, mivel holnap hajnalban Atlantába mennek egy back-to-backre, minden plusz pihenő jól jön a kezdőötösnek.

A Bucks legjobb dobói: Bledsoe 19/6, Brogdon 14, Middleton 11.
A Magic legjobb dobói: Isaac 17/9, Ross 15/9, Vucsevics 15/3.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik