Megint legyőzte a Brooklynt a Milwaukee, megizzadt a Suns

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2021.05.05. 10:23
null
Jannisz Adetokunbo (jobbra) két meccs alatt 85 pontot dobott a Brooklynnak (Fotó: Getty Images)
A listavezető csak hosszabbításban verte meg a Clevelandet, a Bucks viszont ezúttal is a Nets fölé tudott nőni a végén – visszavágott a Warriorsnak a New Orleans, Miamiban nyert a Dallas, szoros végjátékot húzott be a Clippers.

 

Cleveland Cavaliers–Phoenix Suns 118–134 – hosszabbítás után

Kicentizte a Suns. Többször említettük már, hogy az ilyen kötelező mérkőzésekre egyszerűen nem pörög fel a Phoenix és mindig csak akkor erőlteti meg magát, ha már baj van – ezúttal ismét pontosan ez történt és kis híján kínos vereségbe futott bele a ligaelső. Védekezni abszolút nem akart Monty Williams együttese, az egész meccs kicsit „csoszogós” lett a társaság szempontjából és bár támadásban azért ültek a játékok, de egyáltalán nem tudták leszakítani a minden szempontból esélytelennek tartott Clevelandet. A vendégek legnagyobb előnye 16 pont volt, de a negyedik negyed végig szorosan alakult, csak egy-két egység volt a távolság, majd az utolsó percben ki is egyenlített a Cavs és mivel Devin Booker elrontotta az utolsó dobást, így jöhetett a hosszabbítás. Talán ez ébresztette fel kicsit a gárdát, hogy most már igyekezni kéne, mert a ráadás elején pillanatok alatt átrohantak ellenfelükön: Mikal Bridges két triplával, egy zsákolással, egy blokkal és egy gólpasszal jelentkezett, ezt az öt percet pedig 20–4-re nyerték meg. A kötelezőt végül sikerült hozniuk, de ennél azért lehetne egyszerűbben is letudni ezeket az estéket...

Helytállt a Cleveland. J.B. Bickerstaff, a hazaiak vezetőedzője szerint volt esélyük a győzelemre, de a ráadásra egyszerűen elfáradtak: hat játékosukat, köztük Darius Garlandot is nélkülözniük kellett, de nagyjából 50 percig így is egyenrangú ellenfelei voltak a listavezetőnek. Az újonc Isaac Okoro 32 pontos szezoncsúcsa fontos volt ehhez (10/16 mezőnyből, 3/4 tripla, 6 gólpassz), de mellette Collin Sexton (29 pont, 7 lepattanó, 7 gólpassz) és Jarrett Allen (17 pont, 8 lepattanó, 5 gólpassz) is kitett magáért – csak közben a túloldalon Devin Booker (31 pont, 6 lepattanó, 5 gólpassz) és Chris Paul (23 pont, 6 lepattanó, 16 gólpassz, 4 labdaszerzés, 2 blokk) is villogott és a Phoenix végül ha nagyon nehezen is, de érvényesítette a papírformát. Szégyenkezni így sincs miért a hazai együttesnek, bár zsinórban hetedszer kaptak ki, de ez most az olyan vereségek közé tartozik, amiből bőven lehet eltenni pozitívumokat is.

A Cavaliers legjobb dobói: Okoro 32/9, Sexton 29/6, Allen 17
A Suns legjobb dobói: Booker 31/3, Paul 23/6, Bridges 22/12

Detroit Pistons–Charlotte Hornets 99–102

Tartalékosan is nyert a Charlotte. Nagyon fontos volt ez a győzelem a vendégcsapat számára, de Hayward, Graham, Bridges és Washington is hiányzott a meghatározó játékosai közül, így meglehetősen tartalékosan kellett kiállnia. Ezt azonban most menedzselni tudta, a védekezésre nagyon odafigyeltek James Borrego fiai, elöl pedig Terry Rozier (18 pont, 6 gólpassz), illetve LaMelo Ball (23 pont, 7 lepattanó, 6 gólpassz) vezetésével hozták a minimumot – tényleg csak azt, alig 41 százalékkal dobtak mezőnyből és 26 százalékkal tripláztak, de amikor nagyon kellett, akkor be tudtak találni. A kevés eladott labda és a 16 támadópattanó sokat segített az ügyükön és bár egyszer sem volt nagyobb előnyük tíz pontnál, de a mérkőzés jelentős részében ők jártak előrébb egy kicsivel. A hajrában Ball és Rozier is süllyesztett el clutch dobást, majd a végén megúsztak egy fájó eladott labdát is, mert Killian Hayes csak egy büntetőt dobott be kilenc másodpercnél, így egál helyett maradt az egypontos előnyük – a túloldalon Ball hidegvérrel elsüllyesztette mindkét büntetőjét, Hayes utolsó kísérlete pedig kimaradt, így kiharcolták a győzelmet.

Most Diallo villogott a Pistonsnál. A Detroit fiataljai közül a legtöbbször Saddiq Bey nevét kellett leírnunk mostanában, a fejlesztés alatt lévő játékosok sorából ő tudott leginkább kiemelkedni, de ezen az estén ő csendesebbnek bizonyult – alig 7 pontot és 2/12-es mezőnymutatót jegyzett 39 perc alatt, ahogy a szintén sokszor kiemelt Isaiah Stewart (3 pont, 1/5 mezőnyből) is eléggé elveszett. Remekelt viszont Hamidou Diallo, ezúttal ő volt a soros: a 2018 óta a ligában lévő játékos karriercsúcsot jelentő 35 pontot szórt 14/22-es mezőnymutatóval, 4/6 triplával és 7 lepattanóval megspékelve, ő élete meccsét játszotta – mellette pedig Sekou Doumbouya (20 pont, 8 lepattanó, 9/15 mezőnyből) is hozzátette a magáét, most ők mutattak meg valamit abból, hogy miért éri meg foglalkozni velük. A győzelem sem volt tőlük messze, de ne feledjük, hogy nekik igazából nem éri meg nyerni – ők az utolsók Keleten, ligaszinten is csak a Rockets van mögöttük és számukra ez így van jól...

A Pistons legjobb dobói: Diallo 35/12, Doumbouya 20/6, F. Jackson 14/6
A Hornets legjobb dobói: Ball 23/9, Rozier 18/6, Martin 17/6

Milwaukee Bucks–Brooklyn Nets 124–118

Megint szoros, de megint Milwaukee. A felek két napja remek meccset játszottak ugyanebben a csarnokban és akkor is a Bucks nyert, most pedig hasonlóan magas színvonalú összecsapás végén megint a hazaiak örülhettek. Giannis Antetokounmpo most kevésbé tudott dominálni (36 pontját 11/30 dobásból szedte össze), de Khris Middleton (23 pont, 7 lepattanó, 4 gólpassz) és Jrue Holiday (23 pont, 8 lepattanó, 10 gólpassz) kisegítette, a kiegészítők közül pedig 6 támadópattanóval dupla-duplázott Donte DiVincenzo, míg a padról 14 pontot és 4/7 triplát tett a közösbe Bryn Forbes – érdekesség, hogy vele a pályán +20-ban volt a Milwaukee, remekül széthúzta a mezőnyt. A hajrára kellett is a legjobb ötös, mert a korábbi tízpontos előnyük semmivé vált, sőt, 103–97-re a Brooklyn vezetett a negyedik negyed során, de itt DiVincenzo egyik támadópattanójával elindítottak egy 18–1-es (!) rohamot és nem egészen négy perc alatt letarolták ellenfelüket. Ez a futás végül eldöntötte a küzdelmet, innentől már csak közelíteni tudott a Nets, majd az utolsó percben Giannis két büntetője beállította a végeredményt – ezzel már csak másfél meccs a távolság a két együttes között, a Bucks pedig a Philly után a másik nagy rivális ellen is 2–0-val hozta le a hazai back-to-backjét, más kérdés, hogy az ellenfél mindkét esetben legalább egy szupersztárját nélkülözte.

Jobban kell védekezni. Ugyan elsősorban az említett 18–1-es négy perc okozta a Brooklyn vereségét, de a két meccs tanulsága leginkább az, hogy (ahogy azt mindenki várta is), nem védekezik elég jól ahhoz Steve Nash alakulata, hogy „csak úgy” megnyerje ezeket a találkozókat. Támadásban most sem volt gond, Kevin Durant megint jól játszott (32 pont, 9 lepattanó, 6 gólpassz, 4/8 tripla), ezúttal Kyrie Irving is felpörgött (38 pont, 5 gólpassz, 6/12 tripla), csapatszinten 20 triplát bombáztak be 46.5 százalékkal, az az egy említett kihagyás nem kellett volna, amúgy elöl mindent jól csináltak James Harden nélkül is, de hátul képtelenek voltak megállítani ellenfelüket – igaz, Giannist most sokkal jobban limitálták Blake Griffinék, mint legutóbb. A playoffig egy kevés idejük van még arra, hogy ezen javítsanak, illetve nyilván nem lenne baj, ha Harden most már felépülne, mindenesetre Nash szerint a fizikalitásuk hiányzott, a Bucks egyszerűen keményebben játszott náluk, amin változtatni kell majd a rájátszásban.

A Bucks legjobb dobói: Antetokounmpo 36/12, Holiday 23/12, Middleton 23/3
A Nets legjobb dobói: Irving 38/18, Durant 32/12, Harris 12/12

Miami Heat–Dallas Mavericks 113–127

Hardaway Jr. remeklésével nyert a Mavericks. A Porzingist nélkülöző vendégeknél ezúttal nem Luka Doncic hozta az igazán kiugró számokat, a szlovén vezér 23 pontja, 12 lepattanója, 8 gólpassza és 7 eladott labdája tőle nem számít extra teljesítménynek, bár nem véletlen, hogy +20-ban volt vele a Dallas. A pontszerzés terén viszont ezúttal Tim Hardaway Jr. vitte a prímet, akinek kérdéses volt a játéka a meccs előtt, de végül vállalta a pályára lépést és 10/18 triplát bombázott be a Heat gyűrűjébe – 36 ponttal zárt, az ő tűzereje komoly pluszt adott csapatának. A kicsit ismerkedős első negyed után a Mavs nem is adott sok esélyt ellenfelének, voltak ugyan 11 pontos hátrányban a vendégek, de a második játékrészt 33–15-re, a harmadikat pedig 35–23-ra nyerték meg, teljesen más szintet hoztak, mint a Miami – vezettek már 26 ponttal is, a végén pedig már csak a hazaiak kozmetikázása miatt lett ennyi a végeredmény. Érdekesség, hogy a fordulatot hozó második negyedet végigjátszotta a Dallasnál az újonc Josh Green, Rick Carlisle vezetőedző pedig éppen őt emelte ki, aki szerinte a javukra döntött, az ő energiája változtatta meg a meccs dinamikáját – végül 24 percet kapott, 4 pontot dobott, de +17-ben volt vele a csapata.

Jimmy Butler nélkül nem. A Heat vezérét influenzára utaló tünetek miatt ültették ki alig két órával a meccs előtt, nélküle pedig egyszerűen nem tudta felvenni a kesztyűt a hazai csapat – a védekezésük egészen pocsék volt, „szokás szerint” nem voltak elég fizikálisak és egyáltalán nem nehezítették meg a Dallas dolgát. Kaptak 22 triplát, a lepattanózást is elvesztették és képtelenek voltak kicsit is limitálni a Mavs játékát, amit a túloldalon nem lehetett ellensúlyozni: támadásban ők sem voltak rosszak, Goran Dragic, Duncan Robinson, vagy Bam Adebayo is igyekezett, de most egyikük sem találta igazán a ritmust, úgyhogy három győzelem után ismét vereséget szenvedtek. Nem sikerült meglépniük a Boston elől, ráadásul hamarosan kétszer is vendégeskedniük kell a Celtics csarnokában...

A Heat legjobb dobói: Dragic 19/6, Robinson 19/12, Ariza 18/12
A Mavericks legjobb dobói: Hardaway Jr. 36/30, Doncic 23/15, Brunson 19/6

New Orleans Pelicans–Golden State Warriors 108–103

Visszavágott a Pelicans. Alig 24 órával korábban egyértelmű vereséget szenvedett ebben a csarnokban a New Orleans a Golden State-től, ezúttal viszont két dologban is nagyot javult a gárda: egyrészt a védekezésük sokkal-sokkal agresszívebben zárt és teljességgel szétszedték a GSW játékát, másrészt az akkor betliző Lonzo Ball most pont hogy remekelt – 33 pontjába 7/13 tripla fért bele, ő volt csapata legjobb dobója. Mindezt megtetézték azzal, hogy a sokáig kiegyenlített összecsapás végjátékában ezúttal meglepetésre ők voltak koncentráltabbak, pedig ez kifejezetten gyenge pontjuknak számít idén – ők hajráztak a negyedik negyedben, majd hosszú idő után 100–98-nál, másfél perccel a vége előtt vették át a vezetést Eric Bledsoe kettesével. 100–100-nál aztán Draymond Green elrontott egy büntetőt, a Pelicans pedig ezt kihasználta, 26 másodpercnél Ball bombázott be egy clutch középtávolit, majd Zion Williamson szerzett labdát és Green clear path faultja után 4/4 büntetővel lezárták a meccset – ha gyakrabban tudtak volna ilyen estéket győzelemmel lehozni, akkor most talán nem a playin-esélyeik matematikailag is alig mérhető valószínűségét kellene számolgatni... Egy problémájuk még így is van pluszban, az utolsó negyedet ugyanis már Brandon Ingram nélkül tudták le, aki bokasérülést szenvedett, de egyelőre nem tudni, hogy mennyire súlyos a dolog.

Gyengébb volt a Warriors. Az előző estéhez képest két dolog maradt meg a Golden State-nél, Steph Curry sok (41 helyett most 37) pontja és nyolc triplája, valamint Andrew Wiggins (26 pont, 5/10 tripla) jó játéka – ezen felül persze a védekezésük sem volt rossz, de a többiek közül még a tíz pontot sem érte el senki, a csapatjátékukat (20 tripla 37 százalékkal, de csak 42 százalék mezőnyből és összesen hét kiharcolt büntető, 18 eladott labda) egyszerűen lebontotta a Pels. A végjátékban így is minden esélyük megvolt nyerni, de túl sokat hibáztak, megremegett a kezük, míg a túloldalon Williamson remek labdákat osztogatott és sorra szórta szét a gólpasszokat – a clutch dobások legtöbbjét ő készítette elő, ahogy besegítettek rá Curryék, már meg is találta a jó megoldást. A GSW így nem tudott igazán ellenfele fölé nőni és a szezon során általában látott 1–1-gyel végződött ez a „COVID-dupla” – Steve Kerr szerint csapata egyértelműen elfáradt a negyedik negyedre, bár Curry azt mondta, hogy ez nem lehet kifogás, az ellenfél is pont ugyanannyi percet játszott...

A Pelicans legjobb dobói: Ball 33/21, Williamson 23, Bledsoe 14/6
A Warriors legjobb dobói: Curry 37/24, Wiggins 26/15, Poole 9/6

Oklahoma City Thunder–Sacramento Kings 99–103

Luke Waltonnak tetszett. De'Aaron Fox, Tyrese Haliburton és Harrison Barnes nélkül nyerte meg ezt a mérkőzést a Sacramento, méghozzá harcos, lelkes játékkal, ami kifejezetten tetszett Luke Walton vezetőedzőnek – úgy fogalmazott, hogy jó nap volt ez csapata számára, nem szép játékkal, de nagy akarattal szerezték meg a győzelmet. Összességében azért egy fokkal egyértelműen jobbak voltak ellenfelüknél, a harmadik negyed elején már 17 ponttal is vezettek és bár a végét szorosabbá tudta tenni az OKC, de egy hajszállal mégis elvitte a győzelmet a Sacto – 100–99 után Delon Wright blokkolta Darius Bazley-t, majd dobott is ebből egy clutch duplát, ezek voltak a győztes játékok. Walton szerint nekik semmi sem esett be, míg az ellenfél palánkos triplákkal operált, ezért nagy szó, hogy nyerni tudtak – azt mondjuk már csak mi tesszük hozzá, hogy oké, de a Thunder volt az ellenfél...

A hazaiak sem panaszkodnak. Mark Daigneault, a Thunder vezetőedzője ugyanazt emelte ki, amit a túloldalon Luke Walton, hogy csapata küzdött, hajtott és bár a játékerőt, illetve a keretet elnézve nyilván nem nagyon tudnak ők meccset nyerni manapság, de egylabdás végjátékra késztették ellenfelüket. Egyénileg Darius Bazley (24 pont, 11 lepattanó) és a nemrég leigazolt Gabriel Deck (16 pont 16 perc alatt) emelhető ki náluk, csapatként 17 támadópattanót téptek le, de azért a gondjaik is egyértelműek voltak: alig 35.7 százalékkal dobtak mezőnyből, így elég nehéz győzelmeket aratni. Számukra már régóta nincs tét, van még hat meccsük (ebből amúgy még kettő a Sacramentóval), aztán elkezdhetik újragombolni a kabátot a következő szezonra.

A Thunder legjobb dobói: Bazley 24/9, Deck 16/3, Dort 10/6
A Kings legjobb dobói: Hield 18/15, Davis 18/9, Bagley 13/3, Holmes 13, Wright 13/3, James 13/6

Los Angeles Clippers–Toronto Raptors 105–100

Szorosan, de behúzta a Clippers. Nem brillírozott ezen a meccsen a Los Angeles, a hazaiak nagyon megszenvedtek a Toronto jól kitalált, megszervezett védekezésével, Kawhi Leonard például összesen hat mezőnykísérlettel zárta az estét és a harmadik negyedet leszámítva abszolút nem tudtak „kiszabadulni” ebből. Becsületükre legyen mondva, hogy cserében ők is nagyot védekeztek és Marcus Morris (22 pont, 4/5 tripla), valamint Paul George (22 pont, 9 lepattanó, 4 gólpassz) vezetésével bedobták, amit be kellett és bár egyszer sem vezettek öt (!) pontnál nagyobb előnnyel, de a végén helyén volt a szívük, az eszük, illetve a kezük is. 99–97-es Raptors-vezetés után ugyanis Reggie Jackson dobott egy clutch kettest, majd George osztott ki egy blokkot és dobott belőle egy triplát, aztán egy jó védekezés után megint jött Jackson és most ő is elsüllyesztett egy hármast. Ezek a kulcsfontosságú játékok végül meghozták nekik a győzelmet, de nagyon rezgett a léc – mindenesetre most visszaelőzték a Denvert és újra ők a nyugati harmadikak, amely miatt jelen állás szerint a Lakersszel találkoznának a rájátszás első körében.

Túl sokat hibázott a Raptors. Lowry, Anunoby, Trent Jr. és Boucher nélkül is minden esélye megvolt az újabb győzelemre a Torontónak, Fred VanVleet (27 pont, 13 gólpassz) és Pascal Siakam (24 pont, 7 lepattanó, 3 labdaszerzés) vezetésével nagyszerűen védekeztek és támadásban is volt bennük annyi, hogy sokszor vezetni tudtak. Az említett 98–97-es vezetésük után viszont hibát hibára halmoztak: blokkot kaptak, büntetőt hiibáztak, támadófaultot követtek el (utóbbi kettőt Siakam), majd az utolsó percben VanVleet három dobást is elhibázott, így végül vereséget szenvedtek. Ennek nagy jelentősége már nincs, lemaradtak a playinről (ha matematikailag még nem is), hat találkozót kell lehozniuk, mielőtt véget érne a szezonjuk.

A Clippers legjobb dobói: George 22/6, Morris 22/12, Jackson 18/12
A Raptors legjobb dobói: VanVleet 27/15, Siakam 24/3, Birch 13

NBA, ALAPSZAKASZ
Cleveland Cavaliers–Phoenix Suns 118–134 – hosszabbítás után
Detroit Pistons–Charlotte Hornets 99–102
Milwaukee Bucks–Brooklyn Nets 124–118
Miami Heat–Dallas Mavericks 113–127
New Orleans Pelicans–Golden State Warriors 108–103
Oklahoma City Thunder–Sacramento Kings 99–103
Los Angeles Clippers–Toronto Raptors 105–100

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik