Másodjára is simán nyert, már 2–0-ra vezet a Phoenix

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2021.06.10. 08:30
null
Chris Paulék simán legyőzték a Denvert (Fotó: Getty Images)
Az MVP-vel felálló Denvernek nem volt reális esélye a Suns otthonában, Chris Paulék mindkét hazai meccsüket megnyerték eddig a párharcban.

 

Phoenix Suns–Denver Nuggets 123–98

Simán nyert a Suns. Az első mérkőzésen jó ideig egálban voltak a felek, de az utolsó másfél negyed egyértelmű Phoenix-fölényt és összességében magabiztos hazai győzelmet hozott, most pedig annyi volt a különbség, hogy már a meccs elejétől a Suns vezetett és erre tudott ismét rátenni egy lapáttal a harmadik negyedben. Monty Williams együttesének rendszere kiválóan működött, védekezésben szépen limitálni tudták a Denver Nikola Jokics köré épülő játékát, elöl pedig Chris Paul és Devin Booker pick-and-rolljai továbbra is megoldhatatlan feladatot jelentettek ellenfelüknek - ültek a kiosztások, ültek a tempók, megvoltak az üres triplahelyzetek, az történt, amit elterveztek. Így összességében végig vezetni is tudtak, rögtön egy 8-2-vel kezdtek és onnantól nem is adták ki a kezükből az előnyt, a második negyedben már meglett a közte tíz és bár itt még kapaszkodott a Nuggets, de 52-42-vel fordulhattak a csapatok - hogy aztán a harmadik játékrészben megint emeljenek a tempón a hazaiak és a Crowder-Ayton páros dobásaira építve egy 10-1-es futással kezdjenek be. Innentől húsz pont körül mozgott a különbség és mivel a Suns nem tette meg azt a szívességet a Denvernek, hogy belealudjon a meccsbe, gyakorlatilag eldőlt a küzdelem - a záró etapban már megszakadni sem kellett, a végén ki lehetett üríteni a kispadot, teljesen sima győzelmet aratott a Phoenix. Egyénileg megint Chris Pault tudjuk kiemelni, aki 17 pontja mellett úgy osztott ki 15 gólpasszt, hogy közben egyetlen eladott labdát sem vétett, egyébként viszont ismét a csapatjátékukkal nyertek, hiszen 18 pont fölé egyikük sem jutott, de a tízes határt hatan is elérték náluk - elöl-hátul domináltak, vezettek már 31 ponttal is, úgyhogy magabiztosan utazhatnak el a Nuggets csarnokába.

Egyelőre kevés a Denver. Az első meccshez képest pozitív változás volt a vendégeknél, hogy több mint egy hónap kihagyás után visszatérhetett Will Barton és 16 perc alatt 10 pontot, valamint 3 gólpasszt hozzá is tett a kispadról beszállva, de ő sem tudott annyit lökni a csapatán, hogy legyen esélyük a győzelemre. Védekezésben végig lassúnak tűntek, folyamatosan úton voltak a Suns bontásait követően, támadásban pedig egyszerűen nem működött a játékuk, amit a gyenge dobóformával súlyosbítottak tovább: a festékben elszenvedett vereség mellett távolról is harmatosan céloztak (14/43), 60%-kal büntetőztek, összességében pedig csak 40%-kal dobtak mezőnyből. Nikola Jokics (24 pont, 13 lepattanó, 6 gólpassz) is tehetetlen volt, benne volt a gondokban, rajta kívül pedig senki nem jutott 11 pont fölé, senki nem tudott kreálni és a kiegészítők a kialakított helyzeteiket sem tudták bedobni. Összességében két sima vereséget szenvedtek Phoenixben, sem taktikailag, sem mentálisan nem tudták elérni ellenfelük szintjét, nagy kérdés, hogy a harmadik mérkőzésre mit tudnak kitalálni, de azt kötelező lenne megnyerniük, mert ha azt is elbukják, akkor eldől a párharc.

A Suns legjobb dobói: Booker 18/9, Paul 17/6, Bridges 16/6
A Nuggets legjobb dobói: Jokics 24/3, Porter Jr. 11/6, Millsap 11/9

NBA, RÁJÁTSZÁS
NYUGATI FŐCSOPORT, ELŐDÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS

Phoenix Suns–Denver Nuggets 123–98
Az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharc állása: 2–0 a Suns javára

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik