Mahomesék maradnak a csúcson? Bradyék megviccelik az NFC-t?

BORBÉLY LÁSZLÓBORBÉLY LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2020.09.10. 10:42
null
Péntek éjjel rajtol az NFL idénye – ki örülhet majd a végén?
Magyar idő szerint péntek hajnali 2.20 órakor a címvédő Kansas City Chiefs Houston Texans elleni mérkőzésével kezdetét veszi a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 2020-as idénye. Egy hete összefoglaltuk a holt szezon érdekességeit – ezt a cikkünket itt olvashatja el! –, de az 53 fős keretek kialakítása előtt azért akadtak még meglepetések. Ezúttal a bajnoki esélyesekkel, a várható 1/1-esekkel és a sötét lovakkal foglalkozunk. Természetesen a tippelések ezúttal sem maradnak ki.





Minden, ami az NFL 2020-as idényével kapcsolatos, egy helyen, itt!

BAJNOKI KILÁTÁSOK
FŐ ESÉLYESEK
SÖTÉT LOVAK
IRÁNY AZ 1/1?
SZEZONTIPPEK
BÁTOR JÓSKA
TIPPELDE

BAJNOKI KILÁTÁSOK


Ahogyan szoktuk, ezúttal is a bajnokkal kezdünk. A Chiefs lehengerlő támadósorával ért el sikereket az előző idényben, és nem látni, hogy miért ne lenne ismét szemkápráztató a Főnökök offenzívája. A csapatban van az NFL legjobb és leglátványosabban játszó irányítója, Patrick Mahomes, akit csekély 12 évre láncolt magához a klub – potom 503 millió dollár ellenében...

A remekül muzsikáló támadófalból Laurent Duvernay-Tardif vált ki a koronavírus-járvány miatt – az orvosi diplomát szerző guard inkább az egészségügyben segít be, egy kanadai létesítményben. Helyére a korábban a Ravensben és Raidersben szép éveket töltő Kelechi Osemele ugrik be, a Super Bowlon két TD-t szerző futó Damien Williams helyére pedig már a draft első körében jött az LSU remek játékosa, Clyde Edwards-Helaire.

Az elkapósorban a szélvészgyors Tyreek Hillt és Mecole Hardmant tökéletesen egészíti ki Sammy Watkins, a tight endeknél és fullbackeknél pedig a ligaszinten top 3-as Travis Kelce és Anthony Sherman is rengeteget tud hozzátenni a csapat játékához.

A védelem már lehet problémásabb, a cornerback Kendall Fuller.távozását elsőre látszólag nem sikerült megnyugtatóan kezelni, persze ha Bashaud Breeland nem halmoz fel kis túlzással minden létező vádat, és nem kap ezért négymeccses eltiltást, akkor jobb is lehetne a helyzet. Az irányítósiettetőktől távozott Emmanuel Ogbah, de a védőfalban lényegesen fontosabb, hogy sikerült megállapodni Chris Jonesszal, a linebackerek közé pedig érkezett a második körben a hiperatletikus Willie Gay Jr., nagy visszaesés itt nem várható. Márpedig ha a védelem tud egy olyan szintet hozni, mint egy évvel ezelőtt, akkor Mahomesék számára a határ a csillagos ég...

Februárban Patrick Mahomesék ünnepelhettek (Fotó: AFP)
Februárban Patrick Mahomesék ünnepelhettek (Fotó: AFP)



FŐ ESÉLYESEK

Az AFC bajnoka után térjünk ki az alapszakasz legjobb mérlegével záró együttesére, a Baltimore Ravensre. Lamar Jackson őrületes javulást bemutatva nyűgözte le tavaly a ligát, 3127 yardot és 36 TD-t passzolt (ez utóbbi a liga legjobbja volt), emellett pedig 1206 futott yardjával új irányítócsúcsot döntött, és 7 TD-t így is szerzett a csapatának. A liga legjobb futójátékával bíró csapatának nagy érvágás, hogy Marshal Yanda visszavonult, helyén a Seahawksból érkező D. J. Fluker próbálkozhat a fal belsejében. A védőfalból Michael Pierce vált ki, de érkezett Calais Campbell és Derek Wolfe, így itt inkább előrelépés várható, a linebackersorba Patrick Quenn jött az első körben, ezzel sem lesz gyengébb a csapat, és bár elment Hayden Hurst, az érte kapott 2. körös pick bőven jó ellenérték, és így is megvolt tight endekkel a csapat. Ami gondot jelenthet, az Earl Thomas személye, neki sikerült néhány nappal a keretszűkítés előtt kirúgatnia magát, mivel a csapattársával történő verekedése után már senki sem akart vele egy gárdában szerepelni...

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg az NFL 2020-as idényét?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A Nemzeti főcsoport izgalmasabbnak tűnik jelenleg. Ott van a minden évben bajnoki esélyes New Orleans Saints például, amely valahogy mindig képes valami egészen szívfacsaró módon kiesni. A 2017-es idény rájátszásában egy utolsó játékbeli 61 yardos Steffon Diggs-touchdownnal nyert a Minnesota, egy évvel később ráadásban kaptak ki az NFC-döntőben a Ramstől, tavaly pedig ugyancsak hosszabbításban maradtak alul, megint csak egy utolsó playes Vikings-touchdown miatt. Amíg Drew Brees karja végleg fel nem mondja a szolgálatot, addig azért várható tőle egy kiemelkedő idény és jó néhány ezer yard, segítségére pedig az Év támadójának megválasztott Michael Thomas mellé érkezett Emmanuel Sanders is. Elment nagy pénzért Teddy Bridgewater, jött helyére szotyiért Jameis Winston, ha esetleg megint be kell ugrani az NFL passzkirályának helyére néhány meccsre, várhatóan akkor sem lesz itt túl sok probléma.

Viszont váratlan kihívó érkezett a csoporton belüli hároméves hegemónia megtörésére! A Tampa Bay Buccaneersnél a 2007-es idény óta várnak a playoffra (ennél a 12 éves böjtnél csak a Cleveland Browns 17 éves szériája rosszabb az NFL-ben...), ehhez képest most gyakorlatilag mindenhol top 5-ös csapatnak várják. Nem is véletlenül... Aki még nem tudná, érkezett ide Winston helyére az NFL történetének egyetlen hatszoros bajnok játékosa, Tom Brady, „hozta magával” a visszavonulása után egy évvel most visszatérő Rob Gronkowskit New Englandből, a Mike Evans, Chris Godwin kettős a liga legjobb elkapópárosa nagyjából, van még mellettük két remek tight end (O. J. Howard, Cameron Brate), négy potens futó (Leonard Fournette, Ronald Jones, LeSean McCoy, Ke'Shawn Vaughn), a támadófal tavaly sem volt rossz, ide érkezett még a draft egyik legjobb játékosa Tristan Wirfs személyében, így minden adottnak látszik egy jó támadósorhoz. Igen ám, de ez tavaly is megvolt. Amiben előrelépés lehet még, hogy Brady Winstonnal ellentétben aligha adja el évi 40 alkalommal a labdát, ami a fiatal, de fejlődő védelem helyzetét is megkönnyíti. A futás ellen már tavaly is az egyik legjobb volt az Ndamukong Suh-val és Vita Veával felálló védőfal, a linebackersorban pedig ott van a tavalyi sackmester Shaquil Barrett, a túloldalán Jason Pierre-Paul, középen pedig Lavonta David és Devin White is kiemelkedő képességű játékos. Ha a passz elleni védekezésen sikerül javítani kicsit (itt azért tavaly év végére volt előrelépés, plusz jött még Antoine Winfield Jr. is a draftról), akkor nagyon szépen teljesíthet majd a gárda.

Térjünk ki a Chiefs után a másik Super Bowl-szereplőre is, bár azért az a nagydöntőt elveszítő NFC-csapatoknál rendre tapasztalható egy masszív visszaesés. A San Francisco 49ers viszont jelenleg így is a konferencia egyik topcsapatának várható. A Ravenshöz hasonlóan itt is a futójáték vitte a prímet, illetve az időnként parádésan játszó védelem a legjobb védőújonc Nick Bosa vezérletével. Elcserélték a nagy pénzre váró DeForest Bucknert, helyére Javon Kinlaw jött az 1. körben, a Saintshez távozó Sandert pedig Brandon Aiyukkal pótolták 1/25-ön, valamint jött Washingtonból Trent Williams a hirtelen visszavonuló Joe Staley helyére, úgyhogy papíron minden adott, hogy a tavalyi remeklést folytassa a gárda. Ami kiemelendő, hogy Jimmy Garoppolo nagy, nagy örömére sikerült megállapodni a liga legjobb tight endjével, George Kittle-lel, aki a futó- és a passzjátékoknál is elit teljesítményt nyújt.

Tom Brady és Rob Gronkowski innentől a Tampa Bay sikereiért küzd (Fotó: Getty Images)
Tom Brady és Rob Gronkowski innentől a Tampa Bay sikereiért küzd (Fotó: Getty Images)



SÖTÉT LOVAK

A Pittsburgh Steelers az előző idényben úgy is harcban volt a rájátszásért, hogy Ben Roethlisberger kiválása után Mason Rudolph és Devlin Hodges személyében két limitált előadást láthattunk az irányítóposzton. Ellenben a védelem összeállt, mint a beton, és bár a hegyomlás Javon Hargrave Philadelphiába költözött, a T. J. Watt vezette egységtől biztonsággal elvárható egy top 5-ös szint a 2020-as évben. Big Bennel a fedélzeten JuJu Smith-Schusterék is lényegesen jobban festenek majd, így az egyik AFC-rájátszáscsapat szerepére bátran tippelhetjük az acélvárosiakat, és az sem lenne ördögtől való, hogy már ebben az idényben villantsanak.

A Dallas Cowboysnál fordított a helyzet, a védelemből ráadásul Byron Jones Miamiba, Robert Quinn pedig Chicagóba távozott csillagászati összegért – Sean Lee menetrend szerinti sérülésével együtt kicsit foghíjasabb lett a csapat, a nagy reményekkel hozott Gerald McCoy pedig szintén hamar kidőlt, és tőle már meg is váltak. Érkezett Quinn helyére Everson Griffen és Aldon Smith is, Demarcus Lawrence-szel kiegészülve azért az irányítósiettetés jó lehet, a linebackereknél pedig Jaylon Smith és Leighton Vander Esch is játszott már remekül, szóval a potenciál adott. Viszont a támadósor lehet igazán lenyűgöző, túl azon, hogy adott volt a 2018-ban draftolt Michael Gallup (a második idényében 1107 yardig jutott), mellette sikerült hosszabbítani Amari Cooperrel (5 év/100 millióért), és jött az első körben a draft egyik legjobb elkapójának tartott CeeDee Lamb is, így igazán minőségi célpontokból válogathat Dak Prescott. Ha ez nem lenne elég, ott van a liga egyik legjobb futója is Ezekiel Elliott személyében, igaz, a fal már nem ugyanaz, mint a korábbi években volt, most éppen Travis Frederick center visszavonulásával gyengült jelentősen.

Térjünk még ki kicsit a New England Patriotsra, hiszen az elmúlt közel két évtizeddel ellentétben most már nem Brady irányítja a csapatot, és már nincs is a szigorúan vett fő esélyesek között. Itt volt a legmagasabb az idényt kiülők száma, nyolcan is az egészséget helyezték előtérbe, a legérzékenyebb veszteség Dont'a Hightower kiválása, különösen, hogy posztjáról Kyle Van Noy és Elandon Roberts Miamiba, Jamie Collins pedig Detroitba szerződött. Az elkapófront sem fényes, de Cam Newtonnal jöhet be egy új dimenzió a támadójátékban, számos irányítófutás érkezhet, a futójáték amúgy is javulhat David Andrews felépülésével, a passz elleni védekezésben pedig ligaszinten is jó a gárda. Hogy ez mire lehet elég? Jelen állás szerint egy playoff azért meglehet.

Cam Newton a New England Patriotsnál folytatja (Fotó: Getty Images)
Cam Newton a New England Patriotsnál folytatja (Fotó: Getty Images)



IRÁNY AZ 1/1?

A Jacksonville Jaguars 16 újonccal, felforgatott (kiárusított?) csapattal vág neki az idénynek, nagyjából a fő remény, hogy a Gardner Minshew-mánia lángol az idényben. A Carolina Panthers újjáépítésbe kezdett Newton-éra után, a Washington Football Teamnél pedig jelenleg kevesebb dolog van egyben (lásd névmizéria), mint ami nincs.

SZEZONTIPPEK

AMERIKAI FŐCSOPORT
Kelet:
New England Patriots
Észak: Baltimore Ravens
Dél: Houston Texans
Nyugat: Kansas City Chiefs
wild card: Pittsburgh Steelers, Indianapolis Colts, Tennessee Titans

NEMZETI FŐCSOPORT
Kelet:
Dallas Cowboys
Észak: Minnesota Vikings
Dél: New Orleans Saints
Nyugat: San Francisco 49ers
wild card: Tampa Bay Buccaneers, Seattle Seahawks, Green Bay Packers

BÁTOR JÓSKA

Az idény első meccsén a liga történetének két (magasan) legjobban fizetett irányítója vezeti csapatát a másik ellen, Patrick Mahomes és Deshaun Watson együtt legalább 700 yardot és 6 TD-t szerez majd a Chiefs–Texanson. A vasárnapi sáv legizgalmasabbnak tűnő összecsapásán Drew Breesék (Saints) legyőzik otthon Tom Bradyéket (Buccaneers), Aaron Rodgersék (Packers) pedig kikapnak Minnesotában.

NFL 2020, ALAPSZAKASZ
1. FORDULÓ
2020. szeptember 11., 2.20 Kansas City Chiefs–Houston Texans
2020. szeptember 13., 19.00 Atlanta Falcons–Seattle Seahawks
2020. szeptember 13., 19.00 Baltimore Ravens–Cleveland Browns
2020. szeptember 13., 19.00 Buffalo Bills–New York Jets
2020. szeptember 13., 19.00 Carolina Panthers–Las Vegas Raiders
2020. szeptember 13., 19.00 Detroit Lions–Chicago Bears
2020. szeptember 13., 19.00 Jacksonville Jaguars–Indianapolis Colts
2020. szeptember 13., 19.00 Minnesota Vikings–Green Bay Packers
2020. szeptember 13., 19.00 New England Patriots–Miami Dolphins
2020. szeptember 13., 19.00 Washington Football Team–Philadelphia Eagles
2020. szeptember 13., 22.05 Cincinnati Bengals–Los Angeles Chargers
2020. szeptember 13., 22.25 New Orleans Saints–Tampa Bay Buccaneers
2020. szeptember 13., 22.25 San Francisco 49ers–Arizona Cardinals
2020. szeptember 14., 2.20 Los Angeles Rams–Dallas Cowboys
2020. szeptember 15., 1.15 New York Giants–Pittsburgh Steelers
2020. szeptember 15., 4.10 Denver Broncos–Tennessee Titans
A TELJES MENETREND ITT!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik