Luka Doncic történelmet írt, túlórában nyert a Dallas

GOBODICS TAMÁS, AGÁRDI LÁSZLÓ (kezdo5.hu)GOBODICS TAMÁS, AGÁRDI LÁSZLÓ (kezdo5.hu)
Vágólapra másolva!
2022.12.28. 09:37
null
Luka Doncic történelmet írt a Knicks ellen (Fotó: Getty Images)
Doncic NBA- és Dallas-rekordot is felállítva vezette győzelemre csapatát a Knicks ellen, a tartalékos Suns simán nyert Memphisben, Washingtonban szakadt meg a Philly győzelmi sorozata, győzött a Celtics, a Lakers, a Clippers és a Nuggets is.

 


Orlando Magic–Los Angeles Lakers 110–129

Élesebb volt, fontos győzelmet aratott a Lakers. Több vereség után, nehéz helyzetben érkeztek meg a kaliforniaiak, de végül élesebbnek bizonyultak, mint a Magic: a hazaiak napok óta nem játszottak, utoljára karácsony előtt léptek pályára, és kissé rozsdásnak tűntek, saját maguk szerint sem volt meg az az energia, amivel kétszer megverték a Bostont és kilenc meccsből nyolcat nyertek. Ezen az estén szinte végig a Lakers vezetett, LeBron James (28 pont, 7 lepattanó, 4 gólpassz), Russell Westbrook (15 pont, 13 lepattanó, 13 gólpassz) és Thomas Bryant (21 pont, 10 lepattanó) vezetésével stabilan és gördülékenyen támadtak a vendégek, 54%-kal dobtak mezőnyből, szűk 40%-kal emeltek be 17 hármast és 32 gólpasszig jutottak, nem okozott nekik gondot az Orlando lebontása. A 65-55-ös félidő után kicsit javult a Magic, de komoly veszélyt nem tudott jelenteni az ezúttal el sem fáradó Los Angelesre, amely a negyedik játékrészben még egy lapáttal rá tudott tenni, 21 pontig növelte a különbséget, és eldöntötte a küzdelmet. James szerint egy jó csapatot vertek meg jó játékkal, úgyhogy elégedett volt együttesével, míg a Magicnél beszédes, hogy 16 ponttal Markelle Fultz lett a legjobb dobó, és hogy a nagyrészt Jamest őrző Paolo Banchero négy ponttal, valamint öt személyi hibával zárta az estét. Az ő faultproblémái mellett Mo Wagner is hasonlókba ütközött a negyedik játékrészben, kettejük nélkül pedig esélye sem volt a hazai alakulatnak a fordításra – Jamahl Mosley vezetőedző szerint emiatt is jár a dicséret a Lakersnek, nekik pedig vissza kell találniuk az elmúlt hetek játékához.

A Magic legjobb dobói: Fultz 16/3, F. Wagner 15/6, Carter Jr. 15/6
A Lakers legjobb dobói: James 28, Bryant 21/3, Brown Jr. 15/9, Westbrook 15/3

 

Washington Wizards–Philadelphia 76ers 116–111

A sztárok remeklése ellenére megbotlott a Philly. Zsinórban nyolc győzelem után, a New Yorkban aratott szép sikerből, remek formában érkezett meg erre a találkozóra a Sixers, így esélyesnek is számított, a két vezér játéka pedig ezt önmagában alá is támasztotta. Joel Embiid újabb egészen szenzációs teljesítményt rakott le az asztalra, 50%-os mezőnymutatóval és 13/14 büntetővel 48 pontos estét produkált, leszedett 10 lepattanót, ellopott 3 labdát és kiosztott 3 blokkot, ez MVP-kaliberű produkció volt ismét, már sokadjára – mellette pedig 26 ponttal, 7 lepattanóval, 13 gólpasszal és 3 labdaszerzéssel, szintén hatékony dobóformával csillogott James Harden is. Nyerni azonban mégsem tudott a társaság: egyrészt sikerült 67 pontot kapni az első félidőben, másrészt a benti dominancia mellett összesen hat triplát dobtak a vendégek csapatszinten, még a 20%-ot sem érték el kintről, ráadásul a két klasszis mellett teljesen elvesztek a többiek. Az ismét laposan, körülményesen kezdett első félidő után felálltak a 16 pontos hátrányból, és a záró etapban visszajöttek egy labdányira, de ennél közelebb nem jutottak, a hajrában három-négy clutch hibát is elkövettek támadásban, ami a meccsükbe került, így megtört a sikerszéria – a 48 pontos Embiid magára vállalta a dolgot, a végjátékban főleg ő rontott fájó helyzetekben. Most két nap pihenő következik, majd pénteken New Orleansban rangadózik Doc Rivers együttese, ott ülhet vissza a lóra.

Kezd javulni a Wizards. A korábbi tízmeccses vereségszéria már a múlté, az utóbbi négy találkozóból hármat is megnyert a Washington, legyőzte a Phoenixet, a Sacramentót és most a Phillyt, úgyhogy jelzi, hogy számolni kell vele a playoff-harcban. A fővárosiak végig gördülékeny játékot mutattak be, kellő akarattal lepattanóztak, az első félidőben egyértelműen frissebbek, "pattogósabbak" voltak a Sixersnél, és bár a negyedik negyedben voltak nagyon csúnya támadásaik, amikor Bradley Beal a padon ült, de védekezésben is beletették a szukséges munkát, így újabb nagyon értékes győzelemmel gazdagodtak. A jobb triplázás és a néggyel több támadópattanó sokat ért, a hajrában pedig clutch megmozdulásaik voltak hátul, labdaszerzések, labdába érések, ott voltak mindenhol – egyénileg Kristaps Porzingis (24 pont, 10 lepattanó, 2 labdaszerzés, 3 blokk) emelhető ki leginkább, de ez ismét kollektív csapatmunka volt, úgy fest, hogy újra jó irányba haladnak.

A Wizards legjobb dobói: Porzingis 24/9, Beal 19/9, Kuzma 14/6, Hachimura 14
A 76ers legjobb dobói: Embiid 48/3, Harden 26/6, Harris 15

 

Boston Celtics–Houston Rockets 126–102

Tatum és Brown szállította a győzelmet. Egyszerre remekelt a Celtics két sztárja, Jaylen Brown 39, Jayson Tatum 38 pontot dobott, utóbbi ráadásul 8 lepattanót és 4 gólpasszt is betett a közösbe, rájuk nem volt válasza a Rocketsnek. Nem mostanában fordult elő, hogy a hazaiaknál két játékos is legalább 38 pontot dobjon, legutóbb erre Larry Bird és Robert Parish volt képes 1985-ben, bár ők akkor nem álltak bele közös erővel 31 triplába, míg a Brown-Tatum duó igen. Végig triplaorientált kosárlabdát játszott a Celtics, 20/56 hármasig jutottak csapatként, míg a palánkhoz közelebb leginkább Robert Williams III (11 pont, 15 lepattanó) próbálta megteremteni a mélységet, és a sokoldalúan játszó Malcolm Brogdon (6 pont, 6 lepattanó, 8 gólpassz) is inkább ezt a vonalat erősítette, a sok rádobott hármassal együtt is megvolt az egyensúly a Celtics támadójátékában. A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy Damon Stoudamire irányította a hazai csapatot, Joe Mazzulla szemproblémák miatt nem tudott leülni a kispadra.

A végén nyílt szét az olló. A mérkőzés jelentős részében látótávolságon belül tudott maradni a Rockets, és ugyan minden negyedet elvesztettek, de az utolsó 12 perc előtt is csak 11 ponttal vezetett a Celtics. A záró játékrészben szigorított védekezésben a Boston, ekkor egyedül TyTy Washington Jr. találta a rést a pajzson, miközben a túloldalon Tatum villogott, így alakult ki a 24 pontos különbség. A vendégeknél összességében Jalen Green (28 pont, 4 lepattanó), Kevin Porter Jr. (22 pont, 5 lepattanó, 9 gólpassz) és a 17 pontos Kenyon Martin Jr. is dicsérhető, de a végén egyikük sem tudott előlépni. A meccset 2/10 mezőnymutatóval záró Jabari Smith Jr., és a pontot sem szerző Alperen Sengün sem tudott megvillanni, és így azért nem is volt esélye a Rocketsnek a liga legjobb csapatának az otthonában.

A Celtics legjobb dobói: Brown 39/18, Tatum 38/18, R. Williams III 11
A Rockets legjobb dobói: Green 28/9, Porter Jr. 22/6, Martin Jr. 17/3

 

Indiana Pacers–Atlanta Hawks 129–114

Felpörgött a Pacers. Előző este nagyon sima vereséget szenvedett az Indiana, a tartalékos Pelicans ellen még a 40 pontot sem érte el egy félidő alatt, most viszont felszívta magát a társaság, és sokkal pörgősebb, ritmusosabb játékot mutatott be. Rick Carlisle alakulata az első perctől kontrollálta a tempót, amikor kellett, akkor rohant, amikor kellett, akkor lassított, úgy támadta az Atlantát, ahogy kellett, a vendégekben pedig nem volt meg a kellő energia ahhoz, hogy ellenálljanak – ők több nap pihenő után léptek pályára, de ez végül nem előnyükre, hanem hátrányukra vált, Nate McMillan vezetőedző szerint nehezen mozogtak, lassúak, tompák voltak, kiestek a meccsritmusból. Az Indy végül 29-9-re nyert leindításból, 60-46-ra a festékből, 50% felett dobott, és már az első félidőben vezetett 15 ponttal – majd a záró etapban hat perc alatt húsz fölé növelte a különbséget, és eldöntötte a küzdelmet. A 28 pontos, 9 lepattanós, 6/7 triplás Buddy Hield mellett Tyrese Haliburton (23 pont, 7 gólpassz) is dicsérhető, de a kispad is kitett magáért, mert 52-20-ra verte a Hawks cseréit, ami szintén döntő faktornak bizonyult. A vendégeknél semmi változás nem történt egész este, hiányzott nekik Hunter és Capela a kezdőből, Dejounte Murray kifejezetten gyengén játszott, John Collins (26 pont, 10 lepattanó) és Trae Young (22 pont, 10 gólpassz) dupla-duplája pedig ennyire erőtlen, puha védekezéssel (McMillan szerint nem tudták maguk előtt tartani a támadókat) nagyon karcsúnak bizonyult – így a Pacers előzött, fél meccsel már az Atlanta előtt van a tabellán.

A Pacers legjobb dobói: Hield 28/18, Haliburton 23/9, Turner 18, Mathurin 18
A Hawks legjobb dobói: Collins 26/9, Young 22/9, Bogdanovics 18/9

 

Toronto Raptors–Los Angeles Clippers 113–124

Mély volt a Clippers. Egy nappal ezelőtt még Detroitban játszott hosszabbításos meccset a Clippers, ami után nagyon későn, hajnali 3 óra magasságában foglalhatták el a játékosok a hotelszobájukat Torontóban, de ez mégsem ütközött ki a pályán, szinte mindenki hozzá tudott tenni a csapat játékához, aki komolyabb játékidőt kapott. A vendégeknél öten szereztek legalább 15 pontot, négyen a 20 pontos határt is elérték, így a masszív dupla-duplát szállító Ivica Zubac (23 pont, 16 lepattanó), a sokoldalúan játszó Paul George (23 pont, 7 lepattanó, 5 gólpassz), a játékszervezést másoknak átengedő Reggie Jackson (20 pont, 3 gólpassz) és a padról hatékonyan beszálló Norman Powell (22 pont, 3 labdaszerzés) is. Kawhi Leonard megállt 15 pontnál, cserébe 7 lepattanót és 8 gólpasszt is betett a közösbe, és a számára azért is különleges lehetett ez az este, mert 2019 decembere óta először lépett pályára Torontóban, ahol a szurkolók most is meleg fogadtatásban részesítették őt.

Hiányoztak a Raptorsnak a triplák. Támadásban látszólag megvolt a Raptors, 51,2 százalékkal dobtak mezőnyből, a 12 eladott labda sem vészes, ennek ellenére sem tudták ellensúlyozni azt, hogy mindössze 6/23 bedobott triplával zártak. Pascal Siakam ismét extrát játszott, 36 ponttal, 9 lepattanóval és 5 gólpasszal igyekezett húzni az övéit, de a triplázáson ő sem tudott segíteni, azon pedig végképp nem, hogy abban a 7,5 percben, amikor ült, 10 ponttal kapott ki a Raptors. Hiába kacérkodott egy tripla-duplával Scottie Barnes (17 pont, 12 lepattanó, 8 gólpassz), és hiába tett be a közösbe 38 pontot Gary Trent Jr. és OG Anunoby kettőse, a két középső negyedet megnyomva meg tudott lépni a Clippers, és a vendégek innentől kezdve már megoldották a végét. A Raptors ezzel két győzelem után kapott ki ismét, most egy pihenőnap után vár rájuk egy Grizzlies és Suns elleni back-to-back.

A Raptors legjobb dobói: Siakam 36, Trent Jr. 20/6, Anunoby 18/6
A Clippers legjobb dobói: George 23/15, Zubac 23, Powell 22/6

 

Memphis Grizzlies–Phoenix Suns 108–125

Visszavágott a Suns. Devin Booker, Cameron Payne, Cameron Johnson és Landry Shamet sem lépett pályára a vendégeknél, akik karácsony előtt otthon szenvedtek méretes vereséget a Grizzliestől – most viszont némileg váratlanul vissza tudtak vágni ezért a riválisnak. Ehhez nagyon kellett a kispad extrája, Duane Washington Jr. 26 pontos szezoncsúcsot termelt 8 gólpasszal és 5/9 triplával, mellette Josh Okogie és Damion Lee is 10 egység fölé jutott, de Ian Wainright is hasznos játékkal tudott beszállni. A kezdőben mindenki 10-16 pont között dobott, mindenki tette a dolgát, így egyrészt 49%-os mezőnymutatót és 55%-os triplázást hoztak össze csapatként, másrészt védekezésben is ott voltak mindenhol, a kissé egysíkúnak bizonyuló Grizzlies nem állította őket nagy kihívás elé. A szoros első negyed után egyébként a másodikban léptek meg, ott 42 pontot dobtak és 15-20 egység közé növelték az előnyüket, amit utána be tudtak osztani, és egyáltalán nem forgott veszélyben a sikerük – a negyedik felvonás közte 17-ről indult, Taylor Jenkins, a Memphis vezetőedzője pedig hamarosan le is cserélte az első sorát és elengedte a találkozót. Monty Williams érthetően elégedetten értékelt, a Suns trénere Washington extráját külön is kiemelte, de csapata teljesítményét is méltatta – Booker és Payne nélkül nagyon-nagyon értékes most ez az idegenbeli siker, így nem csúsztak hátrébb a tabellán, sőt a gondjaik ellenére csak egy meccsre vannak a Memphistől.

Nem javult a Grizzlies. A korábbi jobb forma után legutóbb a GSW ellen csúnya pofonba nézett bele a Memphis, most pedig a Sunstól is nagyon hasonló módon kapott ki: az ellenfél ismét tartalékos volt, nyerni kellett volna, ehelyett puha, akaratgyenge védekezést és ötlettelen, egyszemélyes támadójátékot tettek ki a pályára. Ja Morant szép számokat hozott (34 pont, ebből 22 a harmadik negyedben, 6 gólpassz, 16 kiharcolt büntető), de rajta kívül csak Desmond Bane érte el a tízpontos határt, 40% alatt maradtak mezőnyből, 30% alatt tripláztak, nem volt bennük fantázia – egyszerű, csavar nélkül erőlködést hoztak ugyanúgy, ahogy nagyjából a Warriors ellen is. Jenkins szerint támadásban vannak gondjaik, a 125 kapott pont ellenére a védekezés most másodlagos probléma, elöl kell visszatalálniuk önmagukhoz, amiben a játékosoknak és neki is van felelőssége – most utaznak Torontóba, aztán a Pelicans elleni rangadóval szilvesztereznek.

A Grizzlies legjobb dobói: Morant 34/9, Bane 14, Tillman 9/3
A Suns legjobb dobói: Washington 26/15, Landale 16/6, Ayton

 

Oklahoma City Thunder–San Antonio Spurs 130–114

Végig előrébb járt az OKC. A hazaiak az első negyedben kerültek előnybe és onnantól azt menedzselgették, a nyitó felvonást 38-33-ra nyerték, a nagyszünetben tíz ponttal vezettek, de volt már nagyobb is a távolság a javukra. A fordulás után még megpróbált válaszolni a Spurs, el is kezdte a felzárkózást a vendégcsapat, két egységnyire feljött, de a Thunder még időben reagált, és a záró etap elején egy 14-3-as rohammal eldöntötte az érdemi kérdéseket – onnantól sima volt a meccs, volt közte 20 is, végül összességében magabiztos győzelmet húzott be a hazai együttes. Shai Gilgeous-Alexander szokás szerint ismét remekül játszott (28 pont, 6 lepattanó, 8 gólpassz, 2 labdaszerzés, 4 blokk), a padról 38 pontot és 6/11 triplát rakott a közösbe a Muscala-Mann duó, elöl-hátul hasznos volt Jalen Williams, és még azt is elbírták, hogy Aleksej Pokusevski két perc játék után kidőlt egy sérüléssel. Ami a Spurst illeti: a back-to-back érkező társaság képtelen volt megállítani a Thunder betöréseit, egy-egyben verték meg őket sorozatban, Gregg Popovich pedig úgy kikelt magából a második negyedben, hogy két villámgyors technikaival kiállították – onnantól Brett Brown meccselt helyette, de ő sem tudott változást hozni, a fáradtnak tűnő játékosok alatt nem volt elég láb ahhoz, hogy tartsák a lépést a nagyon agresszív, nagyon sokat mozgó hazaiakkal. Az OKC ezzel a sikerrel tartja magát a tabellán a Lakers előtt, és elérhető közelségben van a playin-vonal, ráadásul holnap a Charlotte ellen is jó esélyei lesznek az együttesnek.

A Thunder legjobb dobói: Gilgeous-Alexander 28, Muscala 19/9, Mann 17/9
A Spurs legjobb dobói: Vassell 20/12, Johnson 19/6, Sochan 16

 

Dallas Mavericks–New York Knicks 126–121 – hosszabbítás után

Kiengedte a kezéből a New York. A nyolcas sikerszéria után zsinórban negyedszer kapott ki a Knicks, és mindegyiknél benne volt a levegőben a győzelem, néha egészen közel állt hozzá a társaság, de annyira közel talán sosem, mint most. A vendégek ugyanis összességében végig remekül játszottak, ugyan Jalen Brunson sérülés miatt kihagyta a találkozót, és alig másfél perccel a kezdés után megsérült RJ Barrett is (az ujjával akadt problémája, nem tért már vissza), de így is stabilan, lendületesen, motiváltan kosarazott a gárda és a rendes játékidőben fél percet leszámítva végig vezetni tudott. Már úgy tűnt, hogy meg is van a meccs, hiszen 33 másodperccel az órán kilenc ponttal járt előrébb Tom Thibodeau csapata, de aztán Christian Wood bevert egy triplát, Luka Doncic ellopta a labdát Quentin Grimestól, majd faulttal együtt a gyűrűbe tette Tim Hardaway Jr. elrontott dobását, Miles McBride kihagyott egy büntetőt, így kilenc másodpercnél Spencer Dinwiddie nagy triplája (Doncic passzából) már 112-113-ra hozta fel a Mavst. Itt McBride bedobta a büntetőt, Doncicot pedig faultolta a Knicks, így mínusz háromnál büntetőzhetett négy másodperccel az órán: az elsőt bedobta, a másodikat szándékosan kihagyta, a támadópattanó visszakerült hozzá, és azzal a lendülettel fel is tette azt, így egészen hihetetlen körülmények között, az utolsó pillanatban hosszabbításra mentett. Ez a lendület pedig kitartott a ráadásban, a Knicks négy büntetőt dobott mellé az extra periódusban, a 11-6-tal végződő öt percben Doncic egymaga hét pontot szerzett, és a Dallas itt már nem volt hátrányban egy pillanatig sem – egészen valószerűtlen módon győztek a hazaiak, a vendégek pedig verhetik a fejüket a falba...

A Doncic-meccs. Ez a találkozó alighanem így vonul be az NBA történelemkönyvébe, Luka Doncic ugyanis egészen döbbenetes produkcióval vezette győzelemre a Dallast. A szlovén zseni 47 játékperc alatt 21/31-es mezőnymutatót és 16/22 büntetőt küldött a gyűrűbe, így kereken 60 ponttal karriercsúcsot, valamint új Mavs-rekordot állított fel, soha senki, még Dirk Nowitzki sem dobott ennyit eddig Mavericks-mezben. Ezt ráadásul megfejelte 21 (szintén karriercsúcs) lepattanóval és 10 gólpasszal, amivel az NBA történetének első 60-20-10-es meccsét produkálta, a 60 pont ráadásul idei NBA-csúcs is (a szezon során ő az első, aki elérte a 60 pontot) – ezt koronázta meg azzal, hogy hogyan mentett hosszabbításra, és hogy ott is clutch kosarat jegyzett. Doncic a második félidőt és a hosszabbítást pár másodperc híján végigjátszotta úgy, hogy rajta múlt minden, a találkozó után pedig úgy fogalmazott, hogy pokolian fáradt, úgyhogy szüksége van egy gyógyító sörre...

A Mavericks legjobb dobói: Doncic 60/6, Dinwiddie 25/9, Wood 19/9
A Knicks legjobb dobói: Grimes 33/21, Randle 29/15, Robinson 20

 

Golden State Warriors–Charlotte Hornets 110–105

Megoldotta Kuminga a GSW. Kötelező volt a győzelem a hazai csapat számára még úgy is, hogy Curry és Wiggins nem léphetett pályára, de nagyon nehezen jött ez most Steve Kerr alakulatának. Ugyan 11 ponttal nyerték az első negyedet a hazaiak, és 13-mal vezettek a nagyszünetben, de eldönteni nem tudták a találkozót, a Charlotte nagy lendülettel közelített a második félidőben, különösen a negyedk negyedben lendült bele, és mindez odáig fajult, hogy az utolsó három percet 101-101-es egálról kezdhették meg a felek. Itt azonban Jonathan Kuminga zsákolt, Klay Thompson blokkolt, majd ismét Kuminga ment el a gyűrűig és szerzett kulcsfontosságú kosarat, Mason Plumlee kihagyott két büntetőt, az ifjú GSW-erőcsatár pedig egy újabb duplával megkoronázta a teljesítményét és eldöntötte a meccset a Warriors javára. A 14 pontja és 6/6 jó dobása mellett a védekezését is ki kell emelnünk, nagyon aktívnak bizonyult hátul, és Kerr is ezt említette meg vele kapcsolatban, így kulcsszerepet vállalt a sikerből – mellette Jordan Poole (24 pont, 6 gólpassz) és Klay Thompson (29 pont, 5/12 tripla) is kitett magáért, a Warriors pedig ha támadásban nagyon szenvedve is, de valahogy csak kiizzadta ezt a győzelmet. A Charlotte-nál most nem volt olyan átütőerő, ami néha érződött a csapaton a nyugati túra során, sokat hibáztak a vendégek, és bár tartásuk most is volt (ezt a felzárkózás és egyenlítés is igazolja), de a hajrában olyan hibákat vétettek, amiket Kuminga és a GSW megbüntetett – nem sikerült borítaniuk a papírformát, úgyhogy továbbra sincs meg a szezonbeli 10. győzelmük.

A Warriors legjobb dobói: Thompson 29/15, Poole 24/3, Kuminga 14
A Hornets legjobb dobói: Ball 21/6, Rozier 19/3, Washington 14/6, Hayward 14/6

 

Sacramento Kings–Denver Nuggets 106–113

Mínusz húszról nyert a Denver. Nagy fordítást mutatott be a Nuggets, a vendégek 12 ponttal bukták el az első negyedet és kereken húsz volt közte a másodikban, innen kezdték meg a felzárkózást úgy, hogy már a nagyszünetben csak kilenc egség volt a hátrányuk, a második félidőt pedig 65-50-re nyerték meg, fordítottak és végül győzni tudtak. Fejben végig erősnek bizonyult a gárda, Michael Malone vezetőedző is ezt emelte ki, húszpontos hátrányban sem siettettek semmit, koncentráltak maradtak, és elkezdtek jönni a dobások, elkezdett megfordulni a mérkőzés, majd a hajrában is ők maradtak erősebbek, a felzárkózás nem vett ki belőlük túl sokat. Aztán 96-96 után jött a döntő ütés, Michael Porter Jr. bevert egy nagy hármast, majd Jamal Murray a dudaszó pillanatában elsüllyesztett még egyet, aztán labdát lopott és kettest dobott, így alig egy perc alatt egy 8-0-t repesztett a Denver, 96-104-ről pedig már nem volt visszaút a Sacto számára. Kentavious Caldwell-Pope egy blokkal és egy triplával szólt hozzá, de Nikola Jokics is bejelentkezett egy fontos kosárral, úgyhogy az utolsó percre eldőlt a küzdelem, óriási csatában nyert a Nuggets, így sorozatban ötödik győzelmével továbbra is vezeti Nyugatot.

Tartalékos Kings. Talán legjobb játékosa, Domantas Sabonis nélkül állt ki a Sacramento, a magasembernek törést találtak a nem dobó kezében és ma vizsgálják meg alaposabban, ráadásul Mike Brown vezetőedző sem lehetett ott a csapattal, mert karanténba került, ezért Jordi Fernandez meccselt helyette. Így is remekül kezdtek, de a Denver még a legjobbkor talált ellenszert, felkeményítette a védekezését és a nagyszünet előtti rohammal megtörte a Kings lendületét, ráadásul a hazaiak Fernandez szerint el is fáradtak – nekik kellett volna energikusabbnak lenniük, de a második félidőre elfogytak, kifulladtak, nehezebben mozogtak, és a koncentráció is csökkent. A karácsonyi szünet nekik sem tett jót, főleg hátul fogyott el a lábuk a nagyszünet után, de a 30% alatti triplázást sem teszik ki az ablakba, és bár a Nuggets ellen ki lehet kapni, főleg Sabonis nélkül, de tény, hogy ezzel a vereséggel becsúsztak a Dallas mögé a nyugati 7-9. helyre, nagyon kellene nekik a magasember játéka, és hogy ne hagyjon ki túl sokat.

A Kings legjobb dobói: Fox 26/9, Huerter 21/9, Barnes 13/3
A Nuggets legjobb dobói: Porter Jr. 30/15, Murray 25/9, Jokics 20

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik