LeBron James az NBA trónján, oktatott a Denver

GOBODICS TAMÁS (kezdo5.hu)GOBODICS TAMÁS (kezdo5.hu)
Vágólapra másolva!
2023.02.08. 09:48
null
Kareem Abdul-Jabbar még nagyjából fél másodpercig volt csúcstartó (Fotó: Getty Images)
James rekorddöntése határozta meg az NBA legutóbbi játéknapját, de történt azért más is: visszatért például Devin Booker, történelmet írt Cam Thomas, a Nuggets pedig gálameccset rendezett.

Orlando Magic–New York Knicks 98–102

A végén fordított a Knicks. Szinte az egész találkozót hátrányban játszotta le a New York, a nagyon szigorúan védekező, a dobásokra folyamatosan odaérő, „hosszúnak” bizonyuló Magic nagyjából kontrollálta az eseményeket – az első negyed után négy, a másodikban 12, a nagyszünetben pedig nyolc ponttal járt előrébb a vendéglátó. A fordulás után feljebb tudott kapcsolni a Knicks és a harmadik negyedben közelebb zárkózott, majd a záró etap elején két gyors triplával már a vezetést is átvette, méghozzá 0–2 után először. Innentől kiélezetten alakult a küzdelem egészen a legvégéig, oda-vissza változott a vezető kiléte, majd a clutch játékokat a New York csinálta meg: bő egy perccel az órán Jalen Brunson kulcsfontosságú dobásával lett 92–93 az állás, Paolo Banchero kihagyott egy kettest, majd 39 másodpercnél Brunson megtalálta Jericho Simst, aki zsákolt, így három pontra nőtt a távolság. A hátralévő időben a kihagyott dobások mellett a büntetők domináltak, az utolsó 7.1 másodpercben tízet is láthattunk utóbbiból, de a Knicks nem hibázott, így az Orlando nem tudta már utolérni ellenfelét. Brunson 25 ponttal és 5 gólpasszal volt vezér ismét, Julius Randle 22 pontig, 14 lepattanóig és 6 gólpasszig jutott, de Immanuel Quickley tűzereje is nagyon kellett a vendégeknek – míg a Magicnél Markelle Fultz (21 pont, 6 gólpassz) emelhető ki leginkább. Összességében szoros találkozót láthattunk, amelyen a clutch játékok döntöttek a Knicks mellett, és ez már lassan tendencia lesz, a Thibodeau-legénység kifejezetten jól dolgozik ilyen helyzetekben – az Orlando edzője, Jamahl Mosley szerint a 11 engedett támadópattanó, a fontos pillanatban elrontott büntetők, valamint a 6/25 tripla okozta a vesztüket.

A Magic legjobb dobói: Fultz 21, F. Wagner 18/3, Banchero 16
A Knicks legjobb dobói: Brunson 25/9, Randle 22/12, Quickley 18/12

Brooklyn Nets–Phoenix Suns 112–116

Booker visszatért. 21 kihagyott mérkőzés után, karácsony óta először léphetett pályára a Sunsban Devin Booker, és a csapat fő pontfelelőse igyekezett is hozzátenni a magáét: 19 ponttal és 6 gólpasszal tért vissza, bár a dobásain látszott még némi rozsda, de így is sokat jelentett együttesének a jelenléte. A Phoenix pedig végül a fontos idegenbeli győzelmet is behúzta, Deandre Ayton nagyon felpörgött (35 ponttal beállította karriercsúcsát, 14/18-at dobott mezőnyből és leszedett 15 lepattanót), Mikal Bridges 21 pontot szórt, Cam Johnson is eljutott 14-ig, Chris Paul pedig 12 gólpasszal, 5 labdaszerzéssel és 2 blokkal segített be. Ugyan csapatszinten 30 százalék alatt tripláztak, de így is szinte végig vezetni tudtak a szoros és végül egy ponttal elvesztett első negyed után, a nagyszünetben már ők jártak előrébb hat egységgel, és a második félidőt már egy átmeneti pillanatot leszámítva végig előnyben töltötték. Eldönteni csak a hajrában tudták a küzdelmet, addig csak néhány pontra volt tőlük a Nets, de aztán 95–98 után egy 11–2-es rohamot produkáltak bő három perc alatt, így két és fél perccel a vége előtt már 12 egységgel vezettek, és innen nem lehetett visszaút – ebből a rohamból Ayton öt ponttal, Booker pedig négy ponttal és két gólpasszal vette ki a részét. Ayton nagyon boldogan értékelt, szerinte most újra irányba állhatnak, és mivel csak másfél meccs a hátrányuk a nyugati harmadik Sacramentóhoz képest, így gyakorlatilag bármi elképzelhető náluk.

Thomas rekordot döntött. Kyrie Irving kiválása óta 44, 47, majd most 43 pontot dobott Cam Thomas, a Nets játékosa ezzel az NBA történetének legfiatalabbjaként jutott el zsinórban háromszor 40 egységig. A 21 éves dobógép ezúttal a 11/23-as mezőnymutatójához 18/20 büntetőt tett hozzá, és ezzel húzta csapatát, de csak Nic Claxtonra számíthatott stabilan, mellette TJ Warrenben volt még néhány szép kosár, de összességében azért leginkább Thomas extrája tartotta őket meccsben – Ben Simmons például 2 pontot, 6 gólpasszt és 4 eladott labdát tett hozzá, nem mondhatjuk, hogy átvette volna a vezérszerepet. Ezzel a vereséggel már egy teljes meccs a hátrányuk a Cavs mögött a keleti ötödik helyen, de a holnapi, Chicago elleni mérkőzésen elvileg már ott lehet Spencer Dinwiddie és Dorian Finney-Smith – most rajtuk kívül Kevin Durant, Seth Curry és Yuta Watanabe sem játszhatott.

A Nets legjobb dobói: Thomas 43/9, Claxton 17, Warren 17/3
A Suns legjobb dobói: Ayton 35, Bridges 21/6, Booker 19/6

 

New Orleans Pelicans–Atlanta Hawks 116–107

Ingram már a régi, száguld a Pelicans. A korábbi hosszú vereségszéria után most már zsinórban harmadik győzelmét aratta és újra lendületet vett a New Orleans, az együttes ismét stabilizálta magát a nyugati középmezőnyben, és a harmadik helytől a 11–12. pozícióig bármi elérhető számára a folytatástól függően. A javulás egyik alapját Brandon Ingram jelenti, aki két hónap kihagyás után nemrég tért vissza, és pár meccs belerázódás után most már zsinórban másodszor érte el a 30 pontos határt, és ezúttal már a szervezés, kreálás is jól ment neki: úgy dobott kereken 30 pontot, hogy 11/18-cal dolgozott mezőnyből, és kiosztott 8 gólpasszt is, abszolút az ő döntései, megoldásai vitték előre a Pelst. Mellette a dupla-duplázó Jonas Valanciunas (16 pont, 14 lepattanó) és a 4/9 triplás Trey Murphy III is igyekezett, CJ McCollum pedig ugyan gyengén dobott, de ő is nagy fordulatszámon pörgött, az energia nála is megvolt, így pedig az első negyed után át is vették az irányítást. A második-harmadik játékrészben összességében csak 44 pontot kaptak, és 12-vel nyerték ezt a két periódust, így kétszámjegyű előnyt építettek fel, vezettek már 16 egységgel is, majd ugyan ezen kozmetikázott az Atlanta, de a hajrában már nem forgott veszélyben a hazai siker. A Hawksnál Trae Young ugyan kiosztott 16 gólpasszt, de csak 4/14-et dobott mezőnyből, Dejounte Murray sem váltotta meg a világot, John Collinsnál nem járt sokat a labda, ellenben De'Andre Hunter 0/9-es mezőnymutatóval riogatott - ez most így nem fért bele, ennél koncentráltabb, letisztultabb volt a NOP játéka. Nem adták magukat könnyen a vendégek, de egy fokkal azért jobb volt a New Orleans, amely így újra kapaszkodik felfelé, és nagyon várja, hogy mikor térhet vissza Zion Williamson is, hogy újra teljes lehessen a keret.

A Pelicans legjobb dobói: Ingram 30, McCollum 21/12, Valanciunas 16, Murphy III 16/12
A Hawks legjobb dobói: Bogdanovic 22/15, Murray 19/9, Young 16/6

 

Memphis Grizzlies–Chicago Bulls 104–89

Az utolsó negyedben tombolt a Memphis. Remekül kezdte a mérkőzést a Steven Adamst leszámítva ismét teljes kerettel rohamozó Grizzlies, amely csak 14 ponton tartotta a Chicagót az első negyedben, így magabiztos előnybe került, és ennek nagy részét a nagyszünetig tartotta is – két játékrészt követően kereken tíz pont volt a hazaiak fórja. A fordulás után azonban jött egy hullámvölgy, a Chicago Nik Vucevic (28 pont, 17 lepattanó, 6 gólpassz) és Zach LaVine (24 pont, 17 kiharcolt büntető) vezetésével fordított, a harmadik negyedet 36–23-ra megnyerte a vendégcsapat, de a Memphis még időben lépett, és a záró etapban földbe döngölte ellenfelét: 32–14 lett a negyedik felvonás eredménye, 82–82 után egy 17–3-as memphisi futás döntötte el a kérdéseket. A Bulls összességében közel négy percig egyetlen pontot sem szerzett a mindent eldöntő periódusban és kijelenthető, hogy nagyon hiányzott a találkozót kihagyó DeMar DeRozan: nélküle 37 százalékos mezőnymutatót, 20 százalékos triplázást és 20 eladott labdát hoztak össze, támadásban Vucevic és LaVine ellenére is csak a harmadik negyedben volt értékelhető a gárda teljesítménye. A Memphisnél viszont Ja Morant (34 pont, 7 gólpassz, 4/6 tripla), Jaren Jackson Jr. (24 pont, 5 blokk) és Desmond Bane (17 pont pont 50 százalékkal, 5 gólpassz) is kitett magáért, Brandon Clarke dupla-duplázott, és az elrontott harmadik negyed ellenére nem volt kérdés, hogy melyik a jobb csapat - ahogy az az utolsó játékrészben elég egyértelműen ki is derült.

A Grizzlies legjobb dobói: Morant 34/12, Jackson Jr. 24/6, Bane 17/9
A Bulls legjobb dobói: Vucevic 28/9, LaVine 24/6, Dosunmu 14/3

 

Denver Nuggets–Minnesota Timberwolves 146–112

Egy negyed alatt kitömte ellenfelét a Nuggets. A nyugati listavezető egészen fenomenális első játékrészt produkált, 79.2 százalékkal dobott mezőnyből ebben a periódusban és egy 32–2-es (!) futást levezényelve 49–19-re (!) nyerte meg ezt a 12 percet – Michael Porter Jr. egymaga 19 pontot dobott ekkor, de olyan bemutatót rendeztek csapatszinten, hogy csak kapkodhattuk a fejünket. Így természetesen nagyjából a negyed második felétől kezdve formalitássá vált a találkozó hátralévő része, a Minnesota nem is szakadt meg, hiszen nem volt értelme, a Nuggets pedig kedvére szórakozott és szórakoztatott úgy, hogy minden további negyedben is elért legalább 30 pontot. Érdekesség, hogy Nikola Jokics már a nagyszünetig összehozta legújabb tripla-dupláját, végül 20 pontot, 12 lepattanót és 16 gólpasszt jegyzett alig 28 játékperc alatt, és a Jamal Murray-t nélkülöző társaság egy igazi gálameccsel szolgálta ki közönségét. A 62 százalékos mezőnymutató és a 48 százalékos triplázás mellett a 44 (!) gólpasszt is emeljük ki, egészen (pozitív értelemben) nevetséges számokat produkált Michael Malone alakulata, amely így 4.5 meccsel vezeti Nyugatot, és a győzelmek terén megint egálban van a ligaelső Bostonnal.

A Nuggets legjobb dobói: Porter Jr. 30/12, Gordon 24/6, Jokics 20
A Timberwolves legjobb dobói: Edwards 19/3, Garza 19, Reid 11/3, Ryan 11/9, Minott 11/3

 

Los Angeles Lakers–Oklahoma City Thunder 130–133

LeBron James az NBA történetének legeredményesebb játékosa. 36 pont kellett LeBron Jamesnek ezen a meccsen ahhoz, hogy megdöntse Kareem Abdul-Jabbar sokáig megdönthetetlennek hitt csúcsát, és ő legyen az NBA történetének legeredményesebb játékosa. James nem bízta a véletlenre a dolgot, és három negyed alatt megdobta ezt a 36 pontot: a 20 pontos első félideje után a harmadik játékrészben még feljebb kapcsolt, és annak vége előtt tíz másodperccel süllyesztette el a rekorddöntő dobást, amelyet követően természetesen egy időre meg is állt a találkozó. Fotósok, családtagok tódultak a pályára, ott volt a jelen lévő KAJ is, James beszédet mondott, a közönség pedig az MVP-MVP rigmust skandálta. Az érzelmes és történelmi pillanat után James már csak két pontot szerzett, végül 38 ponttal, 13/20-as mezőnymutatóval, 4/6 triplával és 8/10 büntetővel zárta a találkozót, de rajta kívül csak Russell Westbrook (27 pont, 8 gólpassz, 4/7 tripla) játszott jól a vendéglátónál, eladtak 20 labdát, szinte egyáltalán nem védekeztek, így az 57 százalékos mezőnymutató ellenére kikaptak, és nem tudták tökéletessé tenni James napját. Persze ez most minden bizonnyal másodlagos…

De a Thunder nyert. Jól kamatoztatta a különleges este energiáját az OKC, a vendégek végig nagy elánnal támadtak, és kihasználták, hogy szinte mindenki Jamesszel van elfoglalva – az első félidőben már 15 ponttal is vezettek, miközben szűk 60 százalékkal dobtak mezőnyből. A fordulás után egy kicsit visszaesett a teljesítményük, de a vezetést egyszer sem adták át, minden Lakers-kosárra válaszolni tudtak, majd amikor a záró etap elején 106–106-nál egyenlített a LAL és benne volt, hogy a vendégeket elsöpri az atmoszféra, stílusosan egy 10–0-s futással válaszoltak és rendet tettek a pályán. Innen már nem volt visszaút, a Los Angeles nem tudott többször veszélyeztetni, és bár a végeredmény szoros lett, de összességében egyértelműen jobb volt most a Thunder. Ugyan ezt a sikert természetesen háttérbe szorítja James nagy napja, de szögezzük el, hogy a két csapat a playin megcsípéséért főleg egymással küzd, közvetlen riválisok, így duplán fotnos volt most a győzelem Giddeyék számára.

A Lakers legjobb dobói: James 38/12, Westbrook 27/12, Hachimura 14/3
A Thunder legjobb dobói: Gilgeous-Alexander 30/3, Jal. Williams 25/9, Giddey

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik