Lakers-rémálom Milwaukee-ban, Bryant Chamberlain nyakában

ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2013.03.29. 09:03
null
Bryant (balra) négy pontra megközelítette Chamberlaint (Fotó: Reuters)
Csupán három találkozót rendeztek mára virradóra az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA), de a nyugati playoff-részvételért zajló harc tovább bonyolódott. A Los Angeles Lakers kikapott Milwaukee-ban is, ráadásul Kobe Bryant lába a mérkőzés után igen rossz állapotba került és Steve Nash is kisebb sérülést szenvedett ezen az estén. A Dallas Mavericks viszont nem tudta kihasználni ezt a ziccert és végtelenül simán kapitulált hazai környezetben az Indianával szemben, ám a vendégek öröme sem lehetett felhőtlen, hiszen Danny Granger ebben a szezonban már nem játszik többet. Nézzük, mi történt még ezen a játéknapon!

Milwaukee Bucks–Los Angeles Lakers 113–103

PLUSZ–MÍNUSZ
A nap hőse: Paul George, aki 24 ponttal, 8 lepattanóval, 6 gólpasszal és 3 szerzett labdával vezette győzelemre a Pacerst Dallasban.
A nap lúzere: A Dallas Mavericks, amely érthetetlenül gyenge produkcióval rukkolt ki a számára nagyon fontos összecsapáson, és hagyta, hogy átgyalogoljon rajta az Indiana.

A Lakers nagyon szenved, amióta visszatért Pau Gasol is a kezdőbe, ráadásul a gárda egyik leghasznosabb játékosa, Metta World Peace már csak akkor lép pályára a szezonban, ha köröket megy a rájátszásban az aranysárga-lila alakulat. A playoff viszont egyre kevésbé tűnik biztosnak a D'Antoni-legénység számára, pláne, hogy a ma 30-at szóró Kobe Bryant igen komoly lábfájdalmakkal küszködött a mérkőzés után, és egyelőre bizonytalan, hogy mennyire lehet kihatással a sérülés a szupersztár játékára. Bryant egyébként mostani teljesítményével négy pontra megközelítette a negyedik helyen álló legendás Wilt Chamberlaint (31 419 pont) az NBA pontszerzőinek örökranglistáján. A Bucks a tegnapi kínos vereség után nagyon összeszedte magát, és a 21 pontos, 13 lepattanós, élete mérkőzését játszó Larry Sanders főszereplésével legyűrte az ellentétes konferencia hasonló pozíciójában tanyázó együttesét. A keletieknél még a „megregulázott” Brandon Jennings (20 pont, 7 gólpassz) is jól teljesített, Daniels pedig 16 egysége mellett kiválóan dogozott védekezésben Kobe Bryanten, aki igencsak frusztráltnak látszott az egész találkozó alatt.

A Bucks legjobb dobói:
Sanders 21, Jennings 20, Ilyasova 20
A Lakers legjobb dobói: Bryant 30, Nash 16, D. Howard 15

Dallas Mavericks–Indiana Pacers 78–103

Kiütötte a Pacers az otthon az 50 százalék eléréséért harcba szálló Dallast, ami a két csapat jelenlegi körülményeit tekintve meglepetésnek tekinthető – a különbséget alapul véve legalábbis mindenképpen papírforma-borulásról beszélhetünk. David West ugyan visszatért a vendégeknél, de nem volt faktor ezen a találkozón, Danny Granger pedig nemhogy beöltözött volna ma a várakozásoknak megfelelően, hanem kiderült, hogy műteni kell a térdét és ebben a szezonban már nem léphet pályára. A Vogel-legénység ennek ellenére a sokoldalú Paul George (24 pont, 8 lepattanó, 6 gólpassz, 3 szerzett labda) vezetésével könnyedén diadalmaskodott és továbbra is harcol a keleti második pozícióért, míg a Mavericks nem tudott közelebb kerülni a rájátszáshoz.

A Mavericks legjobb dobói: Nowitzki 21, Carter 14, D. Collison 10
A Pacers legjobb dobói: George 24, Hibbert 16, T. Hansbrough 13

Phoenix Suns–Sacramento Kings 103–117


A 34 pontos, 14 lepattanós dupla dupláját 16-ból 12-es mezőnyözéssel, illetve hibátlan büntetőzéssel (9-ből 9) elérő DeMarcus Cousins élete egyik legjobbját nyújtotta, ami nem csoda, hiszen a túloldalon nem játszhatott Marcin Gortat és Jermaine O'Neal sem, Isaiah Thomas (23 pont, 8 gólpassz) pedig a megint pihentetett Goran Dragic távollétében brillírozhatott. A Kings nagyon ritkán látható módon 24 órán belül kétszer is diadalmaskodott idegenben, a teljes tankolásban lévő Suns viszont nem bánkódhat, ugyanis egyre jobbak az esélyei a legelőkelőbb draftcetlire.

A Suns legjobb dobói: Scola 24, Tucker 18, W. Johnson, Beasley 14
A Kings legjobb dobói: Cousins 34, I. Thomas 23, T. Evans 12

A játéknap öt legszebb jelenete

NBA
ALAPSZAKASZ, 138. JÁTÉKNAP

Milwaukee Bucks–Los Angeles Lakers 113–103
Dallas Mavericks–Indiana Pacers 78–103
Phoenix Suns–Sacramento Kings 103–117

A KONFERENCIÁK ÁLLÁSA
Keleti főcsoport
1. x–Miami 71 56 15 78.9 12–1 33–10 9–1 V1
2. x–Indiana 73 46 27 63.0 12–3 30–16 7–3 Ny3
3. x–New York 70 44 26 62.9 9–6 28–13 6–4 Ny6
4. x–Brooklyn 71 42 29 59.2 9–4 29–14 7–3 Ny2
5. x–Chicago 70 39 31 55.7 8–6 28–13 5–5 Ny3
6. x–Atlanta 72 40 32 55.6 10–5 25–18 6–4 Ny1
7. Boston 71 37 34 52.1 7–6 23–19 3–7 Ny1
8. Milwaukee 71 35 36 49.3 7–9 22–23 3–7 Ny1
9. Philadelphia 71 28 43 39.4 7–8 16–25 5–5 Ny1
10. Toronto 71 26 45 36.6 3–11 15–27 3–7 V5
11. Washington 71 26 45 36.6 5–9 12–29 6–4 V1
12. o–Detroit 72 24 48 33.3 6–7 20–23 1–9 V1
13. o–Cleveland 70 22 48 31.4 3–11 16–25 2–8 V6
14. o–Orlando 72 18 54 25.0 2–11 8–36 1–9 V8
15. o–Charlotte 71 17 54 23.9 6–9 14–28 4–6 Ny1
Nyugati főcsoport
1. x–San Antonio 71 54 17 76.1 12–3 31–13 7–3 Ny1
2. x–Oklahoma City 72 53 19 73.6 8–5 34–12 7–3 Ny3
3. x–LA Clippers 72 49 23 68.1 8–5 28–15 6–4 Ny1
4. x–Denver 73 49 24 67.1 9–5 32–13 8–2 V2
5. x–Memphis 71 47 24 66.2 6–6 26–16 5–5 V2
6. Golden State 73 41 32 56.2 8–6 22–21 6–4 V1
7. Houston 71 39 32 54.9 6–8 19–23 6–4 V1
8. LA Lakers 73 37 36 50.7 6–7 20–23 5–5 V1
9. Utah 72 36 36 50.0 5–5 20–23 4–6 Ny2
10. Dallas 72 35 37 48.6 5–8 19–24 6–4 V1
11. Portland 71 33 38 46.5 6–6 18–23 4–6 V2
12. o–Sacramento 73 27 46 37.0 7–7 13–30 6–4 Ny2
13. Minnesota 70 25 45 35.7 3–10 14–30 4–6 V1
14. o–New Orleans 72 25 47 34.7 5–9 14–30 4–6 V1
15. o–Phoenix 73 23 50 31.5 5–9 15–29 1–9 V5
A csapatnév után a meccsszám, a győzelmek és a vereségek száma, a százalékos mutató, a divízión, illetve a konferencián belüli mérleg, a legutóbbi tíz mérkőzés mérlege, illetve a győzelmi (Ny)/vereségsorozat (V) hossza szerepel.
x=bejutott a rájátszásba, o=már nem juthat be a rájátszásba
Az alcsoportok éllovasainak garantált helyük van a főcsoport első négy kiemeltje között.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik