Kosár: „Dávid Kornél játéka ideális lenne a mai NBA-ben”

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.10.24. 18:19
null
Sam Smith (Fotó: Getty Images)
Dávid Kornél játéka ma jobban érvényesülne az NBA-ben, mint annak idején, 1999-ben, amikor a magyar kosárlabdázó az észak-amerikai profiliga éppen jelentős átalakuláson átmenő kirakatcsapatába, a Chicago Bullsba került – többek között ezt mondta Sam Smith, a franchise történetének talán legismertebb beat writere (csapattal foglalkozó újságírója) abban az exkluzív interjúban, amelyet a Sport TV szakértőjének, Tőrös Balázsnak adott.

„Nagyon szerethető fickó volt, de nagy hendikeppel érkezett. És nem volt jó az időzítés – érzékeltette Dávid Kornél chicagói helyzetét Sam Smith, akinek az 1991-ben megjelent „The Jordan Rules” című könyve szinte azonnal a New York Times Bestsellere lett, és amely magyarul a közelmúltban jelent meg „A Jordan-szabályok – Michael Jordan és a Chicago Bulls viharos szezonjának bennfentes története” címmel. – A Last Dance utáni szezonban érkezett, az utolsó bajnoki cím után. És szerintem nem tudott róla, de úgy mutatták be nekünk, mint a magyar Michael Jordant. Na most a magyar kosárlabdáról keveset tudtunk, de azt tudtuk, hogy nincs még egy Michael Jordan. Nem volt jó ajánlólevél ezzel a »becenévvel« kezdeni a chicagói pályafutásodat. Cukkoltuk emiatt egy kicsit.”

Smith diszfunkcionális csapatként jellemezte az akkori Bullst, amelynek a Jordan távozása utáni átmeneti időszakban nem a győzelem volt a legfontosabb célja, hanem a feltételek megteremtése egy új csapat alapjainak lerakásához.

„Kornél játéka ideális lenne a mai NBA-ben, akkoriban viszont gond volt, hogy két poszt között lebegett – folytatta Smith, megemlítve, hogy ma is jól emlékszik egy jelenetre, amikor Dávid szépet zsákolt a Detroit egyik legjobbja, Jerry Stackhouse felett. – Adva volt egy kétszázhat centis srác, akinek nem volt meg a fizikuma a kor nagydarab, csupa izom erőcsatáraihoz, mint mondjuk Karl Malone, és nem volt elég gyors ahhoz, hogy hármast játsszon. Szóval abban a korban sokkal nehezebben találta meg a helyét. Emiatt nem kapott igazi esélyt. Ma szerintem más lenne a helyzet. Gyors volt, megvolt a termete, rendben a dobása, jó kis stretch négyes lenne. De abban a korban a négyesek voltak a legkeményebb arcok. Arról a posztról jöttek a nagy pofonok. Ha beszóltál valakinek, az erőcsatárunk elintézett. Kornél túl »jófiú« volt ehhez.”

Dávid Kornél (Fotó: Nemzeti Sport)
Dávid Kornél (Fotó: Nemzeti Sport)

A Sport TV Alley-oop című műsorának stúdiójában ezúttal ott ült Dávid Kornél is, így azonnal lehetősége nyílt reagálnia az elhangzottakra.

„Teljesen jól aposztrofálta a helyzetemet. Abszolút. Először erőcsatárként próbálkoztak velem, ezért erősítenem kellett, ettől viszont lassabb lettem. Két pozíció, a külső és a belső között szenvedtem, igazán nem volt meg a helyem abban az érában, később jött az a kor, amikor az ilyen típusú játékosok inkább játszottak. A képzettségem a külső poszthoz nem volt elég jó, hiszen én korábban mindig belül játszottam, az erőm és a fizikumom nem volt meg hozzá, hogy Karl Malone-okkal vegyem fel a harcot. De azért megpróbáltam!”

A tengerentúlra a székesfehérvári Albacompból kerülő Dávid Kornél a Chicago Bulls után a Cleveland Cavaliers, a Toronto Raptors és a Detroit Pistons játékosa is volt az NBA-ben, később játszott a francia Strasbourg, a litván BC Zalgiris Kaunas, valamint a spanyol Tau Cerámica (a mai Baskonia) és Gran Canaria soraiban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik