Klay Thompson 12 triplát dobott, kitombolta magát a GSW

GOBODICS TAMÁS, AGÁRDI LÁSZLÓ (kezdo5.hu)GOBODICS TAMÁS, AGÁRDI LÁSZLÓ (kezdo5.hu)
Vágólapra másolva!
2023.02.07. 08:34
null
Klay Thompson (Warriors) 12 triplát dobott be (Fotó: Getty Images)
Zsinórban nyolcadszor is nyert a Milwaukee, nem hibázott a Boston, Cam Thomas 47 pontját is túldobta a Clippers, jól játszott a Cavs, bravúrgyőzelmet aratott a Mavs: ez történt a legutóbbi NBA-játéknapon.

 

Detroit Pistons–Boston Celtics 99–111

Egy jó félidő elég volt Tatumtól. Jaylen Brown betegség miatt kihagyta ezt az összecsapást, így Jayson Tatumra és a Celtics kiegészítőszemélyzetére nagyobb teher hárult. Tatum nem kezdte jól a meccset, az első félidőben 3/13 jó dobással és 3 személyi hibával állt, de a fordulás után belelendült, a 34 pontjából 22 ekkor született, és végül eljutott 11 lepattanóig és 6 gólpasszig is. A Celtics sztárja mellett Derrick White 23 ponttal, 7 lepattanóval és 7 gólpasszal vette ki a részét a győzelemből, de Robert Williams III (15 pont, 15 lepattanó), Sam Hauser (15 pont, 6 lepattanó, 5/9 tripla) és a padról beszálló Malcolm Brogdon (16 pont, 4/6 tripla) is jól játszott. A Pistonsnál senki sem tudott annyira kiemelkedni, leginkább Bojan Bogdanovic (21 pont, 7/7 büntető) és Killian Hayes (17 pont, 9 gólpassz) dicsérhető, viszont hiába szedett le 26 lepattanót a Duren-Stewart duó, a lepattanózást így is 51-42-re a Celtics nyerte meg. Egyik csapat sem dobott kiemelkedő hatékonysággal, de a vendégek azért csak a helyére küldtek 16 triplát, és egy ponton már 23 ponttal is vezettek, összességében magabiztos győzelmet arattak, így jó szájízzel készülhetnek a 76ers elleni rangadóra.

A Pistons legjobb dobói: Bogdanovic 21/6, Hayes 17/9, Bey 14/3, Ivey 14/3
A Celtics legjobb dobói: Tatum 34/9, White 23/6, Brogdon 16/12

 

Washington Wizards–Cleveland Cavaliers 91–114

Könnyedén nyert a Cavaliers. Egy pillanatig sem forgott veszélyben a vendégek győzelme, az első negyedet követően 12, a nagyszünetben 20 pontnál járt az előnyük, így azt is megengedhette magának J.B. Bickerstaff, hogy a kulcsemberei közül egyedül Jarrett Allen játsszon 30 percnél többet – a center 37 percet volt a pályán, de ki is használta az idejét, 10/13 jó dobással 23 pontig jutott, emellett begyűjtött 8 lepattanót is. Allen mellett Darius Garland (23 pont, 5 gólpassz, 5/9 tripla) és Donovan Mitchell (21 pont, 6 lepattanó, 5 gólpassz) is hozta a tőle elvárt szintet, és rajtuk kívül még hárman értek el két számjegyű termést, egyszerűen nem tudott velük mit kezdeni a hazai védekezés, csapatszinten 56,4 százalékkal dobott a Cavaliers. A Wizards támadójátékában Bradley Beal és Kyle Kuzma hiánya miatt egyszerűen nem volt elég pont ezen az estén, Kristaps Porzingis (18 pont, 7 lepattanó) és Will Barton (15 pont, 6 lepattanó) sem tudott vezérré előlépni, de a társaikban még ennyi pont sem volt, csapatként 6/28 triplát süllyesztettek el, így a hatmeccses győzelmi sorozatuk után egymást követő harmadik vereségüket szenvedték el, miközben a Cavaliers sorozatban három győzelemnél jár.

A Wizards legjobb dobói: Porzingis 18/3, Barton 15/3, Avdija 12/3
A Cavaliers legjobb dobói: Garland 23/15, Allen 23, Mitchell 21/9

 

Brooklyn Nets–Los Angeles Clippers 116–124

Jól zárta az idegenbeli túrát a Clippers. Már a kirándulás hatodik meccséhez érkezett a Los Angeles, de annyi erő maradt a csapatban, amennyi a győzelem behúzásához kellett, ráadásul a végjátékban is higgadt, koncentrált, pontos tudott maradni. A Nets nagyon keményen küzdött tartalékos felállásban is, így három és fél negyeden keresztül nem igazán bírt ellenfelével a LAC, voltak jobb és rosszabb periódusai Tyronn Lue együttesének, hiszen vezetett már 11 ponttal, de égett is nyolccal az este folyamán. A záró etap sem indult jól az együttes számára, 93–99-ről rohamozott a Nets és egy 14–0-s (!) futást rakott össze három és fél perc alatt, így az utolsó hat percnek 107–99-ről mentek neki a felek, de a hajrára sebességet váltott a Clippers, és mozgósította utolsó tartalékait: a hátralévő időt 25–9-re nyerte a gárda, Kawhi Leonard egymaga kilenc pontot dobott ebben az időszakban, az utolsó három percre fordulva már ismét ők vezettek, és onnantól nem is néztek többször hátra. Leonard elégedetten értékelt, szerinte és George szerint is nagyon jó jel, hogy ilyen helyzetben meg tudták magukat rázni és egy ilyen végjátékot raktak össze, ilyen játékokat hajtottak végre, ilyen döntéseket hoztak meg, úgyhogy összességében 4-2-vel zárták a túrájukat, és ott vannak a nyugati negyedik helyen alig egyetlen mérkőzéssel lemaradva a Sacramentótól. Az All-Starig azért még nem lesz könnyű dolguk, a Mavs-Bucks-Warriors-Suns sor van nekik hátra addig, és a szünet után is sorra jönnek a kőkemény meccseik, de jelenleg nincs mitől tartaniuk, az utóbbi hetekben jó irányba haladnak.

Cam Thomas nem viccel. Legutóbb 44 pontot szórt Cam Thomas a Nets kispadjáról, most bekerült a kezdőbe, és nem vett vissza, sőt még egy dobást rátett: ezúttal 47 egységgel karriercsúcsot hintett, 15/29-et dobott mezőnyből, 7/11-et távolról, és 10/11-et a büntetővonalról. Kezdő hátvédtársa, Edmond Sumner 23 pontig jutott, Nic Claxton 15 ponttal, 16 lepattanóval és 3 blokkal segített, a tartalékos (Irving már, Dinwiddie és Finney-Smith még, Durant és Simmons még mindig nem állt rendelkezésre) keret meglepően jól helytállt, és nem is járt messze attól, hogy összehozza a bravúrt. Az utolsó hat percben végül elfogyott a tudomány, és a Clippers érvényesítette a papírformát Leonard (24 pont, 6 gólpassz, 3/4 tripla), valamint George (29 pont 50 százalékkal) vezetésével, több lábon állva, hat tíz pont feletti játékossal, de a Brooklyn meghajtotta ellenfelét, amennyire lehetett – most már tényleg csak az van hátra, hogy megérkezzenek az új igazolások, visszatérjen Durant, és kiderüljön, hogy mire képes az átformált keret.

A Nets legjobb dobói: Thomas 47/21, Sumner 23/16, O'Neale 15/15, Claxton 15
A Clippers legjobb dobói: George 29/9, Leonard 24/9, Zubac 19

 

Chicago Bulls–San Antonio Spurs 128–104

A végén tette egyértelművé a Bulls. Kötelező volt a győzelem a Chicago számára, és úgy is indult a meccs, hogy teljesíti a feladatot a társaság, hiszen 11 ponttal nyerte az első negyedet, és nagyon könnyedén, erőlködés nélkül szerezte a kosarakat. A második játékrészben azonban jött egy hullámvölgy, és a Spurs visszazárkózott, a nagyszünetben csak egy pont volt a felek között, majd a harmadik játékrészben sem tudta dűlőre vinni a dolgot a vendéglátó. A negyedik felvonásban aztán végül megoldotta a problémát a gárda, ott elöl-hátul sebességet tudott váltani, 38–19-re nyerte ezt a periódust, és összességében magabiztos előnnyel, 24 ponttal behúzta a győzelmet is. A sikerben végül nagy szerepe volt a két centernek, Nik Vucevic 22 ponttal és 12 lepattanóval, a padról érkező Andre Drummond pedig 21 ponttal és 15 lepattanóval járult hozzá, a LaVine-DeRozan páros is tette a dolgát a festék környékéről, így az is belefért, hogy csapatként csak 6/22-t dobtak távolról. A Spurs egyébként 85–85-ig tartotta magát Keldon Johnson vezetésével, de ott rendet tett és egy 23–3-as futással állva hagyta ellenfelét a Chicago, így érvényesült a papírforma – a hazaiak sorozatban harmadszor nyertek, a vendégek pedig zsinórban kilencedszer kaptak ki.

A Bulls legjobb dobói: Vucevic 22/6, Drummond 21, LaVine 20/3
A Spurs legjobb dobói: Johnson 21, Branham 15/9, Pöltl 14

 

Houston Rockets–Sacramento Kings 120–140

Reagált a Kings. Előző este kínos vereséget szenvedett a Sacramento és Mike Brown vezetőedző nyíltan kimondta, hogy csapata pocsék hozzáállást mutat mostanában, és nagyon figyelni fogja ettől a perctől, hogy melyik játékosa hogyan reagál a nehézségekre, mennyire hajlandó megszakadni a sikerekért. Nos, az együttes most megfelelő választ adott: a back-to-back ellenére óriási fordulatszámon pörgött a továbbra is hiányzó De'Aaron Fox nélkül, és összességében simán verte a nyugati sereghajtó Houstont. Az első negyed után hét, a nagyszünetben pedig már 17 ponttal vezetett a vendégcsapat, majd a fordulás után közelebb férkőzött a Rockets, de a záró periódusban 41 pontot tett fel a táblára a Kings, és megszilárdította a győzelmét – tulajdonképpen nem igazán forgott veszélyben a siker, az 58%-os mezőnymutató, az 51 százalékkal bedobott 21 tripla, valamint a 38 gólpassz is jelzi, hogy mennyire könnyed volt a támadójáték. A védekezésre ugyan nem fektettek nagy hangsúlyt a kaliforniaiak, így a Houston is jól célzott Jalen Green (27 pont, 5/11 tripla) vezetésével, Eric Gordon és Alperen Sengün is jó számokkal zárt, de a Sactóban most túl sok volt a tűzerő és az energia ahhoz, hogy kikapjon – érdekes, hogy a b2b első felén volt maximálisan enervált a gárda, a második felén pedig megfelelő hozzáállással játszott. Így megőrizte harmadik helyét Nyugaton, megvan az idei 30. győzelme, most pedig marad Houstonban, hogy holnap ugyanitt még egyszer pályára lépjen és ezzel lezárja hétmeccses idegenbeli túráját.

A Rockets legjobb dobói: Green 27/15, Martin Jr. 18/6, Gordon 16/9
A Kings legjobb dobói: Murray 30/24, Monk 20/12, Sabonis 17/3

 

Utah Jazz–Dallas Mavericks 111–124

Fontos bravúr a Mavs B-től. Luka Doncic éss Davis Bertans sem léphetett pályára a Dallasnál, és egyelőre az Irving-csere sem ment át, így az elküldött játékosok már, az érkezők pedig még nem álltak rendelkezésre - ráadásul ugyan Christian Wood már visszatérhetett csereként, de 1/7-et dobott mezőnyből, egyelőre nem váltotta meg a világot. Csillogott viszont a kezdőként nagy szerepet kapó Josh Green, aki 29 pontot, 10/17-es mezőnymutatót és 3/6 triplát jegyzett, valamint a pad végéről beszálló Jaden Hardy, aki szintén 29 pontig jutott, volt 4-4 lepattanója és gólpassza, 8/12 jó dobása, valamint 4/6 triplája is – nem mellesleg ketten együtt 17/17 büntetőt küldtek a gyűrűbe. Hozzájuk csatlakozott 17 ponttal Tim Hardaway Jr., három triplával és négy labdaszerzéssel Reggie Bullock, illetve egy masszív dupla-duplával és 8 támadópattanóval Dwight Powell, ez pedig elég volt ahhoz, hogy a texasi alakulat idei első olyan győzelmét arassa, amikor egy percig sem számíthatott Doncicra.

Elrontotta a Jazz. A Mavs-győzelem értékét az is növeli, hogy a meccs eleje borzasztó volt a vendégek számára, az első negyedet 12 ponttal bukták el, a Utah úgy kezdett, ahogy az esélyesebb csapatnak kellett: 37 pont egy játékrész alatt, korrekt védekezés, nem véletlenül vezetett már 15-tel is a vendéglátó. Azonban ahogy Jason Kidd rátalált a megfelelő szerkezetre és rotációra, a játékosok pedig kezdték elhinni, hogy mégis lehet keresnivalójuk, úgy fordult meg a mérkőzés, a nagyszünetben már csak két pont volt a Jazz előnye, a harmadik negyedben megfordult a találkozó, a záró etapban pedig el is nyúlt a Dallas – az első negyed után 99–74-re nyert a Mavs, és folyamatosan, egyértelműen jobbnak bizonyult ellenfelénél. A Utah elrontotta ezt a lehetőséget egy B keret ellen, engedett 17 támadópattanót, az eladott labdáiból húsz pontot kapott, 27–4-re (!) bukott el leindításokból és csak 6/31-gyel triplázott – ezek nem fértek bele, fontos faktorokban maradt alul a társaság, így nem tudott élni az eséllyel. Walker Kesslert most is kiemelhetjük (6/9 jó dobás, 9 lepattanó, ebből 4 támadó, valamint 3 blokk), de a többiek vagy gyengén vagy keveset dobtak, így a nyugati közelharc szorosságát tekintve fájó pofon lett a vége.

A Jazz legjobb dobói: Clarkson 26, Markkanen 19/3, Kessler 13
A Mavericks legjobb dobói: Green 29/9, Hardy 29/12, Hardaway Jr. 17/9

 

Golden State Warriors–Oklahoma City Thunder 141–114

Thompson pótolta Curryt, megrázta magát a Warriors. Várhatóan hosszabb időre kiesett a címvédő legjobb játékosa, de ezen az estén Steph Curry nélkül is elképesztően jól játszott a Golden State. Steve Kerr alakulata 58 százalékkal tüzelt mezőnyből, 52 százalékkal dobott be 26 (!) hárompontost és egészen bődületes módon 43 (!) gólpasszt osztott szét – úgy dobott 141 pontot a vendéglátó, hogy összesen hét (!) büntetőt harcolt ki, félelmetes számokat produkált. Ennek alapját Klay Thompson adta, aki kimerítette a „forró kéz” definícióját: 42 pontjába 12/16 (!) tripla fért bele, gyakorlatilag egymaga megdobta saját és Curry elmaradó kosarait is, elég volt őt megtalálni egy-egy figura végén és az nagyon nagy százalékban sikeres dobással zárult – karrierje második legtöbb tripláját dobta egy meccs alatt, ellenállhatatlan formát mutatott. Mellette azért emeljük ki a 21 pontján kívül 12 gólpasszt szétosztó, nagyon higgadtan passzoló, jó döntéseket hozó, 8/14-gyel mezőnyöző Jordan Poole-t is, de Andrew Wiggins, Draymond Green, Jonathan Kuminga, Kevon Looney, Donte DiVincenzo vagy éppen JaMychal Green is sokat tett hozzá, most szinte tökéletesen működött a rendszer, a sokszor látott Warriors-gépezet. Kerr természetesen elégedett volt, szerinte nagyon kellett már nekik egy ilyen meccs, amikor minden könnyedén jön, és simán meg is nyerik, de hozzátette, hogy több kiemelkedő egyéni teljesítmény együttes hatása volt ez, nem szabad elbízniuk magukat – az viszont tény, hogy az első Curry nélküli mérkőzésük nem is alakulhatott volna ennél jobban.

Fejet hajtott az OKC. A maga kiütéses győzelméből érkezett meg erre a találkozóra a Thunder, és minden esélye meg is volt a sikerre, ráadásul az első negyed még úgy is alakult, hogy ez benne lehet a pakliban – azt hat ponttal a vendégek nyerték, 37 egységig jutottak egy játékrész alatt, képesek voltak tartani a GSW tempóját. Aztán jött a szétesés: a második-harmadik negyedet 73–42-re bukták el, már a nagyszünetben tízpontos hátrányban voltak, a harmadik játékrészben pedig egyértelműen kiderült, hogy nekik ezúttal nem osztottak lapot, csak asszisztálhatnak a GSW-gálához. Nem is tudtak többet tenni, nem magyarázták túl, ez egy ilyen meccs volt, menni kell tovább, ma este pedig a Lakershez látogatnak, ahol van rá esély, hogy újabb őrületbe csöppennek: LeBron Jamesnek 36 pont kell ahhoz, hogy megdöntse Kareem Abdul-Jabbar pontrekordját.

A Warriors legjobb dobói: Thompson 42/36, Poole 21/15, An. Wiggins 18/3
A Thunder legjobb dobói: Gilgeous-Alexander 20, Aa. Wiggins 19/6, Mann 18/6

 

Portland Trail Blazers–Milwaukee Bucks 108–127

Kontrollálta a meccset a Bucks. Ugyan a Portland is jó formában érkezett meg erre a találkozóra, de ezúttal szinte esélye sem volt a hazai alakulatnak, a Milwaukee végig kézben tartotta az eseményeket és ráerőltette akaratát ellenfelére. A Blazersnél ugyan Damian Lillard (28 pont, 5 gólpassz, 12/12 büntető) és Anfernee Simons (21 pont, 5 gólpassz, 8/16 mezőnyből) párosa most is igyekezett, de körülöttük lebontotta a Jusuf Nurkic nélküli keretet a Bucks, a vendéglátó alig 40%-kal dobott mezőnyből és 25%-kal távolról, így pedig nem lehetett és nem is volt reális esélye a győzelemre. A Milwaukee úgy is végig uralta az estét, hogy Janisz Adetokunbo faultgondokba került és emiatt csak 23 percet játszott: a görög így is eljutott 24 pontig, 13 lepattanóig és 8 gólpasszig, de mellette Brook Lopez (27 pont, 9 lepattanó) és Jrue Holiday (20 pont, 8 gólpassz) is kitett magáért, illetve az egész csapat nagyon olajozottan működött. A nagyszünetben meglévő tízpontos előnyüket a harmadik negyedben növelték döntő különbségre, ott már 26 ponttal is vezettek, az este folyamán egy pillanatig sem voltak hátrányban, és főleg nem volt kérdés, hogy jobbak-e a Portlandnél – 54%-kal mezőnyöztek, és különösen az 55–27-re (!) megnyert lepattanózás volt az, amivel megsemmisítették a Blazerst. Valószínűleg itt domborodott ki Nurkic hiánya és a Bucks erőssége együtt, mindenesetre ezzel a fölénnyel elöl-hátul uralták a meccset Janiszék, és sorozatban nyolcadik győzelmüket aratták: ezzel utolérték az összesített tabellán a ligamásodik Denvert, és továbbra is egyetlen mérkőzés csak a hátrányuk a Bostonhoz képest.

A Trail Blazers legjobb dobói: Lillard 28/6, Simons 21/3, Hart 14/6
A Bucks legjobb dobói: Lopez 27/6, Adetokunbo 24, Holiday 20/6

NBA, ALAPSZAKASZ
Detroit Pistons–Boston Celtics 99–111
Washington Wizards–Cleveland Cavaliers 91–114
Brooklyn Nets–Los Angeles Clippers 116–124
Chicago Bulls–San Antonio Spurs 128–104
Houston Rockets–Sacramento Kings 120–140
Utah Jazz–Dallas Mavericks 111–124
Golden State Warriors–Oklahoma City Thunder 141–114
Portland Trail Blazers–Milwaukee Bucks 108–127

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik