Kiütötte a Chicagót a Clippers, zárkózik a Miami

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.01. 08:49
null
Chris Bosh (fehérben) 18 pontig jutott az Atlanta Hawks ellen (Fotó: nba.com/heat)
A Los Angeles Clippers elsősorban parádézó kispadjának köszönhetően 27 pontos verésben részesítette a Chicago Bullst az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszában, a Miami Heat pedig az Atlantát győzte le viszonylag simán, így sorozatban negyedik sikerét aratta. A Golden State Klay Thompson és Draymond Green szenzációs estéjével a New Yorkot is könnyedén győzte le, az Orlando kilenc vereség után tudott újra nyerni, a Dallas és a Portland is hozta a kötelezőt, a Lakers viszont a franchise történetének leghosszabb vereségsorozatát állította be.


Los Angeles Clippers–Chicago Bulls 120–93

A kispad büntetett. Ugyan már az első félidőben is 29 pontot szórt be a Clippers cseresora, ekkor még tartotta magát a Bulls, ám a harmadik negyed végén-negyedik negyed elején eldöntötte a meccset a hazai csapat. Jamal Crawford (26 pont, 11/15 mezőnyből) ekkor több nagy kosarat is jegyzett, az előnyük bőven tíz pont fölé hízott – a padról beszállva Austin Rivers 5/6, Wesley Johnson pedig 3/5 triplát tett hozzá. Egyébként is a kinti dobásokkal győzött a Clippers, hiszen 17 hármast süllyesztettek el 53%-os hatékonysággal, erre pedig nem lehetett válasza a Chicagónak.

Védekezés nélkül nem fog menni. Most már hetek óta csak egy-egy meccsre tudja össze kapni magát hátul a chicagói alakulat, ez pedig most is nagyon kidomborodott. A támadójátékuk sem volt túl erős ezen az estén (Pau Gasol nem tudta egy-egyben megverni DeAndre Jordant, így a pontokat a Rose-Butler párosnak kellett hozni), de főleg a védekezéssel volt gond: rengeteg üres hármast emelhettek rá Redickék, amiket ők bőven ki is használtak. A második sorok csatáját nagyon elvesztették Portisék és a negyedik negyedben pedig már csak asszisztáltak a Clippers sikeréhez.

A Clippers legjobb dobói: Crawford 26/6, Redick 21/12, Paul 19/3

A Bulls legjobb dobói: Butler 23/6, Rose 20, Gasol 15

Miami Heat–Atlanta Hawks 105–87

A védekezés megteremtette, a támadás megtartotta az előnyt. A Heat az első pillanattól kezdve nagyon agresszíven védekezett és sok labdát szerzett, elvette az Atlanta tripláit és a nagyszünetig mindössze 34 pontot engedélyezett ellenfelének – eddigre már tíz egység feletti előnyt építettek ki Wade-ék. A folytatásban magára talált a Hawks, de innentől már a Miami is termelte a pontokat, így hiába közelítettek a vendégek, a negyedik negyed elején végleg eldőlt a meccs – a hazaiak 47–31-re nyerték a lepattanózást és tíz százalékkal pontosabban dobtak ellenfelüknél. Ezzel már sorozatban negyedik győzelmüket aratták és a brutális januárt 9-8-as mérleggel zárták – utolérték a Chicagót a keleti harmadik helyen.

Komolyak az atlantai gondok. Zsinórban harmadszor kapott ki a Hawks és mindháromszor a nagyon gyenge támadójáték volt a vereség fő oka – pedig korábban éppen elöl tudták megnyerni a meccseiket. Ezúttal is eladtak 17 labdát, mindössze 5/22 triplát értékesítettek és csak 38%-kal dobtak mezőnyből, senki nincs, akit ki lehetne emelni a pozitív oldalon – Korver például 0/6 dobással zárt. Az együttes ma este otthon javíthat a Dallas ellen, de szinte mindenben javulnia kell, ha meg akarja állítani a zuhanást.

A Heat legjobb dobói: Bosh 18/6, Wade 17, Deng 17/6

A Hawks legjobb dobói: Horford 17/9, Millsap 17/3, Teague 15

Orlando Magic–Boston Celtics 119–114

Megszakadt a bukószéria. Az Orlando sorozatban kilenc vereség után tudott újra nyerni, bár ez a meccs sem úgy indult, hogy ők jönnek ki belőle győztesen – az első negyedben szétdobta őket a Boston kintről és a vendégek már 14 ponttal is vezettek. A fordulás után azonban belendült a Magic támadójátéka, a kispadról beszálló Fournier-Hezonja páros vezérletével ledolgozták a hátrányt, majd a záró etapban egy 18–1-es futással komoly előnybe kerültek – innen még majdnem sikerült elrontaniuk a kihagyott büntetők miatt, de végül megtört a jég és hosszú idő után nyertek újra mérkőzést.

Vagy tripla, vagy semmi. A Celtics gyakorlatilag teljességgel a kinti dobásokra hagyatkozott, 46 hárompontost kíséreltek meg Bradley-ék és addig voltak előnyben, amíg ezek ültek – ahogy ezek elmaradtak, eljött az Orlando ideje. Ugyan a Boston most is próbált minél jobban rohanni, de a védekezésre nem jutott erő, Vucsevicsék jó dobóformával és türelmes játékkal kihasználták a hibákat – a hazaiaknál egyetlen olyan játékos sem akadt, aki elöl-hátul hatékonyan dolgozott volna. A Boston zsinórban öt győzelem után kapott ki, így Keleten a 3-6. hely között mindössze fél meccs a különbség.

A Magic legjobb dobói: Fournier 24/12, Gordon 19, Hezonja 17/9

A Celtics legjobb dobói: Smart 26/15, Thomas 23/15, Bradley 22/9

Dallas Mavericks–Phoenix Suns 91–78

Az utolsó negyedre elfogyott a Phoenix. Ugyan a második negyedben hátrányba került a Suns, de végig tartotta magát a vendégcsapat, sőt, a fordulás után fel is zárkóztak, majd fordítottak Chandlerék. A záró etapra aztán teljesen elfogyott a gárda, összesen kilenc (!) pontot tudtak szerezni ebben a tizenkét percben, így nem nehezítették meg nagyon a Dallas dolgát – a hazaiak egy 21–3-as futással döntötték el a mérkőzést és különösebb erőlködés nélkül arattak győzelmet. A vendégeknél Booker és Chandler dicsérhető, Archie Goodwin kezdő irányítóként hozott 1/11-es mezőnymutatója, valamint nulla gólpassza jól jellemzi a Phoenix támadójátékát.

Újabb kötelező kipipálva. A Mavs nagyon ritkán hibázik gyengébb csapat ellen, és ha nem is egyszerűen, de végül ezt a mérkőzést is behúzta – a stabilitásnak köszönhetően tartják nyugati hatodik helyüket a texasiak. Dirk Nowitzkit pihentette Carlisle ezen az estén és nem mondhatjuk, hogy sikerült pótolni: egyedül a 27 pontos Deron Williams villogott, de az utolsó negyedben Powell a legjobbkor szórt be hat egységet, a Suns hibáit pedig ki tudta használni az együttes, így végül nem kellett megszenvednie a sikerért.

A Mavericks legjobb dobói: Williams 27/6, Parsons 15/6, Felton 10, Barea 10/6

A Suns legjobb dobói: Booker 19/6, Teletovics 14/6, Morris 13

New York Knicks–Golden State Warriors 95–116

Thompson és Green hozta a győzelmet. Azok után, hogy tegnap majdnem megégett a GSW Philadelphiában, nagyon nehezen indult számukra a meccs – Curry borzasztó dobásokat eresztett el, Green homályt dobott büntetőből, kilenc perc alatt csak hét pontot tudtak szerezni. A második negyedtől aztán összekapták magukat és a 34 egységig jutó Klay Thompson, valamint a 9/9 mezőnykísérletét értékesítő és idei kilencedik tripla-dupláját (20 pont, 10 pattanó, 10 gólpassz) szállító Draymond Green vezérletével gond nélkül behúzták a meccset – a harmadik negyedben sokkal aktívabb volt a Warriors és hamar tíz pont feletti előnyt épített ki. Steph Curry-nek ezúttal nagyon nem ment (17 dobás, 13 pont), de a gárda így is 57%-kal dobott mezőnyből, valamint 55%-kal szórt be 16 triplát...

Esélytelen volt a Knicks. Nem tudta kihasználni a GSW kezdeti bizonytalanságát a hazai csapat, ugyanis a New York is szenvedett támadásban – a Galloway-Afflalo hátvédpáros csak 5/25-öt hajított mezőnyből és mindössze 36,7%-kal dobtak mezőnyből csapatszinten. A dupla-duplázó (24 pont, 10 pattanó) Carmelo Anthony megtette, amit lehet, Porzingisre sem lehetett túl sok panasz, de Klay Thompson egészen elképesztő estét produkált, ráadásul Green és a GSW padja is őrült formában dobott – így 21 pontos verés lett a vége.

A Knicks legjobb dobói: Anthony 24, Porzingis 14/6, Williams 11/3, Vujacsics 11/3

A Warriors legjobb dobói: Thompson 34/15, Green 20/6, Curry 13/9

Portland Trail Blazers–Minnesota Timberwolves 96–93

Négynél jár a Portland. Sorozatban negyedik sikerét gyűjtötte be a hazai csapat, igaz, ez nem jött egyszerűen, a Minnesota meglepően jól védekezett. Végig közel jártak egymáshoz a felek, de a negyedik negyed elején robbantott a Blazers, 72–72 után egy 9–2-es futással megléptek Lillardék, majd bár Rubio kosarával még 92–90-re zárkózott a Minny 13 mp-cel a vége előtt, erre is válaszolni tudtak a hazaiak és végül behúzták a derbit. A Lillard-McCollum páros most is betermelt 42 pontot, de a kulcs a kispad volt, a Crabbe-Henderson-Leonard-Davis sor remek védekezéssel, kulcsfontosságú kosarakkal és 40 ponttal járult hozzá a sikerhez.

Semmi sem változik. Karl-Anthony Towns újabb parádés estét produkált és ha a csapat mérlege nem ilyen lenne, akár már most az igazi sztárok között emlegethetnénk – az újonc magasember 21 ponttal, 13 lepattanóval (6 támadó), két labdaszerzéssel és három blokkal állt a Timberwolves élére. A kezdőcsapattal nem is volt nagy probléma, de a cseresor ismét el tudott rontani mindent: LaVine-ék képtelenek NBA-szinten védekezni és amikor ők pályára lépnek, folyamatosan átrohan rajtuk az ellenfél. Bizakodásra van ok, hiszen a Rubio-Wiggins-Dieng-Towns négyes most is remekelt, de a győzelmek számában ez továbbra sem mutatkozik meg.

A Trail Blazers legjobb dobói: Lillard 21/3, McCollum 21, Leonard 13/9

A Timberwolves legjobb dobói: Towns 21/3, Wiggins 15, Rubio 15/3

Los Angeles Lakers–Charlotte Hornets 82–101

Hozta a kötelezőt a Hornets. Ugyan több problémával is küzd a vendégcsapat, Jefferson és Zeller mellett Lamb és Batum is kihagyta a meccset, de Jeremy Lin vállalta a játékot és ezt a találkozót ilyen állapotban is nyerniük kellett Walkeréknek. Nem játszottak jól, de a Lakers színvonalát így is felülmúlták és jobb híján sorra dobálták a triplákat – 13 hármast süllyesztettek el és már félidőben 14 ponttal vezettek, nem forgott veszélyben a győzelmük.

Zúgott a „Kobe, Kobe!" és a „booo" is. A Los Angeles Lakers történetének leghosszabb vereségsorozatát állította be az együttes, zsinórban tizedszer maradt alul az arany-lila gárda – ezt már nem tűrte szótlanul a közönség, hangos „booo"-zással adta a csapat tudtára, hogy elege van a botrányos produkcióból. Kobe Bryant azért megtette, amit lehetett, 8/18-as mezőnymutatóval beszórt 23 pontot és leszedett nyolc lepattanót, bő két perc alatt tizenegy pontot szerzett a harmadik negyedben és ekkor éltette őt a publikum – nagyjából ennyi örömük volt ma a hazai drukkereknek.

A Lakers legjobb dobói: Bryant 23/12, Clarkson 13/6, L. Williams 11/6

A Hornets legjobb dobói: Kidd-Gilchrist 19/6, M. Williams 19/6, Walker 12/6


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik