Kiejtette a Bucksot, Keleti döntőben a Heat; fordított a Lakers

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2020.09.09. 08:14
null
Kiejtette a Bucksot, Keleti döntőben a Miami Heat (Fotó: Getty Images)
A Jannisz Antetokumbo nélkül kiálló ligaelső 100 pont alatt maradt, és 4–1-gyel búcsúzott a szezontól – Nyugaton egy remek utolsó negyeddel és Rajon Rondo nagy meccsével megfordította a Houston elleni párharcot a Lakers.

 

Milwaukee Bucks–Miami Heat 94–103

Jannisz nélkül esett ki a Bucks. A legutóbbi két mérkőzésen két bokasérülést szenvedő Jannisz Antetokumbo végül nem tudta vállalni a játékot a Milwaukee-nál, nélküle kellett volna életben maradnia a csapatnak és egészen parádésan is kezdett a társaság: az első negyedben lejátszották a kissé lagymatag Miamit, és tíz pont feletti előnyt építettek fel. A Heat cseresora azonban felrázta a floridaiakat, akik egy 30–9-et rohantak válaszként és a második negyedben megfordították a meccset, onnantól pedig csak futott az eredmény után Mike Budenholzer alakulata – igaz, a végéig partiban tudott lenni, nem szakadt le nagyon. Amikor a harmadik negyedben 12 pontra nyílt az olló, akkor egy villámgyors 7–0-s futással jött vissza a Bucks és egészen a hajráig ott lihegett a Miami nyakában, de Jannisz nélkül egyszerűen nem volt benne elég pont – Khris Middleton 23 egységéhez 25 dobás kellett, a kezdőbe kerülő Donte DiVincenzo ugyan beszórt 17 pontot, de kipontozódott, Wesley Matthews a remek kezdés után teljesen eltűnt, Eric Bledsoe 2/12-t, George Hill 1/8-at szenvedett össze és Brook Lopez sem dobott jól, így nagyon meg kellett izzadniuk minden kosárért. A 36%-os mezőnymutató és a 27%-os triplázás végül nem bizonyult elégnek, úgyhogy búcsúzniuk kell: a söprést legutóbb elkerülték, de a tavalyi keleti döntő után most a második kör jelentette számukra a végállomást annak ellenére, hogy mindkétszer övék volt a legjobb mérleg az alapszakaszban.

Keleti döntős a Heat. A LeBron-korszak óta először jutott ilyen messzire a Miami, Jimmy Butler pedig sosem járt még konferenciadöntőben, úgyhogy természetesen nagy az öröm most a Heatnél – igaz, Butler elmondta, hogy nekik nem ez a céljuk, ők bajnokságot akarnak nyerni. Ezen az estén kicsit beragadtak a rajtnál, lassúak és puhák voltak az első negyedben, de aztán a Nunn-Herro-Iguodala-Olynyk cseresor sokkal nagyobb tüzet és elszántságot hozott a pályára, a második negyedben átrohantak ellenfelükön, onnantól pedig többé-kevésbé kézben tartották a dolgokat. Nem volt náluk kiemelkedő egyéni teljesítmény, Butler (17 pont, 10 lepattanó, 6 gólpassz, 4/6 mezőnyből) és Herro (14 pont, 8 lepattanó, 6 gólpassz) volt az, aki megadta az alapot, de a rotációban szinte mindenki hozzátette a magáét fontos kosarakkal, jó passzokkal – hatan dobtak 12–17 pont között és a kilenc pályára lépő játékosból csak Duncan Robinson maradt három bedobott kosár alatt. Ezúttal a 22 eladott labda is belefért, az első negyed után a Giannis nélküli Bucks támadójátékát kellően limitálni tudták, úgyhogy most pihenhetnek kicsit, mielőtt megkezdik a következő kört a Boston, vagy a Toronto ellen.

A Bucks legjobb dobói:Middleton 23/6, DiVincenzo 17/9, B. Lopez 15
A Heat legjobb dobói:Dragic 17/6, Butler 17/3, Crowder 16/12

A párharc végeredménye: 4–1 a Heat javára.

Houston Rockets–Los Angeles Lakers 102–112

Megint a negyedik negyed. Az előző mérkőzéshez hasonlóan ezúttal is szoros állással érkeztek meg a felek a záró etaphoz, igaz, most nem volt akkor hullámzás, végig közel voltak egymáshoz, nem bírtak a másikkal – inkább a Houston vezetett, de csak néhány ponttal, nem tudott meglépni a társaság. Az utolsó negyed azonban megint a Lakersé volt, a második és a mostani meccsen is kereken tíz pontot vert a Rocketsre Frank Vogel alakulata és ebben most vastagon benne volt Rajon Rondo: 85–84-es Houston-vezetésnél előbb dobatott egy kosarat LeBron Jamesszel, majd bevert egy triplát, a következő támadásból még egyet, végül ellopta a labdát James Hardentől és dobott belőle egy kettest – ezzel a 10–0-s futással vette kézbe az irányítást a Los Angeles. Innentől már végig megvolt az előny, „csak” arra kellett figyelni, hogy ne essenek össze, ezt pedig megoldották, az egész mérkőzés során stabil védekezésük kitartott, elöl pedig a Rondo-extra pont annyit tett hozzá, hogy nyerjenek – az irányító 21 pontig és 9 gólpasszig jutott 8/11 jó dobással, abszolút úgy nézett ki, mint a csapat harmadik sztárja. Az első kettő közül James (36 pont, 7 lepattanó, 5 gólpassz, 4 blokk) és Anthony Davis (26 pont, 15 lepattanó, 6 gólpassz, 9/13 mezőnyből) is hozta magát, mindketten remekül játszottak, csapatszinten végül 55%-os mezőnymutatóval zártak, úgyhogy elégedettek lehetnek – sorozatban két győzelmükkel megfordították a párharcot, 2–1-es előnyből folytathatják.

Két sztárteljesítmény sem volt elég. James Harden (33 pont, 9 lepattanó, 9 gólpassz, 2 eladott labda, 11/23 mezőnyből) és Russell Westbrook (30 pont, 8 lepattanó, 6 gólpassz, 2 labdaszerzés, 13/24 mezőnyből) is olyan számokat hozott a Houstonnál, amilyeneketutóbbi érkezésekor valószínűleg sokan elképzeltek, mindketten jól dobtak, jól bontottak védekezést és kevés hibával dolgoztak, mégsem tudott nyerni a texasi együttes. Az alapjátékukat elég jól megfogta a Lakers, csak 12 triplát dobtak be és ami ennél is meglepőbb, az az, hogy az eddigi 50 körüli triplakísérlet helyett most csak 30 vállalásuk volt távolról – ebben a tekintetben nem feküdt nekik a meccs alakulása, de a védekezésükkel és a két sztár jó játékával így is sokáig tartották a lépést. A hajrára aztán már nem tudtak megújulni, a Rondo-roham után egyszer sem jutottak olyan közelségbe, ami igazán veszélyes lett volna a Lakersre, hiányzott belőlük az igazi átütőerő – az első meccs győzelme után most két vereség következett, úgy tűnik, hogy a LAL egy kicsit sok nekik eddig.

A Rockets legjobb dobói:Harden 33/12, Westbrook 30/6, Green 16/3
A Lakers legjobb dobói:James 36/12, Davis 26, Rondo 21/9

A párharc állása: 2–1 a Lakers javára.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik